A nő zaklatója ellen emberölés előkészítése gyanújával eljárás folyik, a bíróság elrendelte a letartóztatását, ennek helyszíne az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet lesz.
Átfogó belpolitikai elemzést adott a Szabad Európának Szabó Andrea a Politikatudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese. A politológus szerint a kormány további intézkedéssel próbál majd javítani a közhangulaton, Magyar Péter pedig közben újabb ügyeket kell találnia.
A Bloomberg hétfői információi szerint három kriptós óriás – a Galaxy Digital, Multicoin Capital és Jump Crypto – közösen 1 milliárd dolláros Solana (SOL) alap létrehozásán dolgozik. Az új kincstári kezdeményezéshez a vállalatok a Wall Street egyik nagyágyúját, az általunk is korábban sokat emlegettt a Cantor Fitzgeraldot választották vezető bankár
A Kaszás Attila-díjjal nem pusztán a színészi tehetséget, hanem a társulatban végzett közösségformáló munkát is elismerik. A 2025-ös Kaszás Attila-díj három jelöltje, Bakonyi Csilla , Sodró Eliza és Csathó Norbert meséltek arról, mi tesz valakit a csapat motorjává, mely élmények formálták leginkább a pályájukat, és mi hajtja őket újra meg újra szín
Meglepő fordulat előtt állhat a magyar online kiskereskedelem: a külföldi webáruházaknál bankkártyával elköltött összegek az idei második negyedévben már meghaladhatták a hazai webshopok forgalmát. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint azonban a Temu berobbanása mellett olyan tényezők is torzítják az online bankkártyás kisker
A divat világát mindig is inspirálta a tánc, hiszen kevés dolog testesíti meg annyira a kecsességet, a ritmust és a mozgás szépségét, mint a balett. Az előző szezonban például a Ferragamo kifutóján olyan modellek vonultak végig, akik tüllszoknyát, bodyt és bokapántos szandált viseltek, mindezt a klasszikus balett színpadi világát idézve. A balett h
A múlt hét második felének esői, záporai csökkentették valamelyest az aszályt, de a legsúlyosabb szárazsággal sújtott középső országrészben most is nagyon kevés hullott. Ez a csapadék a már érésben lévő kukorica és napraforgó terméskilátásain nem javított, de északon és keleten, ahol kicsit bővebben esett, így is sokat számított a növényeknek. A fo
A Bitcoin árfolyama a hétvégén gyengülni kezdett, és jelenleg a két héttel ezelőtti 124 ezres csúcs után 111 ezer dollár körül kereskedik. Jerome Powell Jackson Hole-i nyitottsága a kamatcsökkentés lehetőségére rövid fellendülést hozott a BTC árfolyamában ugyan, de az eredmény csak átmeneti volt. Egyes elemzők szerint a piac épp most kalibrál újr
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy a hét második felében diplomáciai csapatai újabb tárgyalást tartanak az Egyesült Államokkal a háború lezárásáról, írja a Portfolio.
A legújabb, 2025-ös féléves statisztikák alapján Kína továbbra is jelenetős mértékben támaszkodik a szénalapú energiatermelésre. Bár a teljes termelési profilban rekord alacsony szintre esett vissza a fosszilis energiahordozó aránya, mégis a folyamatok azt jelzik, hogy továbbra is jelentős szereplő marad - írja a S&P Global.
A TISZA Párt elnöke szerint Orbánék "megint lebuktatták magukat" a NER egyik luxusjachtjával. Szerinte nem akármilyen társaságban és körülmények között nyaral a miniszterelnök.
A műsoros nézettségi toplistát a Duna TV egyik közvetítése vezette a múlt héten. Csatornák szintjén a TV2, csatornacsoportoknál pedig a TV2 Csoport végzett az élen. A nyár utolsó előtti hetét is a TV2 nyerte. A 18-59 éveseknél, főműsoridőben volt a legkisebb – egy százalékpont – a TV2 és az RTL közötti különbség (TV2: 9,7%, RTL:
Az Ethereum árfolyama áttörte az eddigi rekordot, és 4 956 dolláron új csúcsot állított be. Bár az ETH emelkedése megállíthatatlannak tűnik, a kriptopiac egészében mérsékeltebb a lelkesedés: a Fear & Greed Index 50 pontos értéke „semleges” hangulatot jelez. Az on-chain adatok szerint az Ethereum egy „forráspont” közelében van, hiszen a fokozott spe
Az ellenzéki képviselők rendkívüli ülés összehívását kezdeményezték augusztus 25-re, de a Fidesz bojkottja miatt az ülés határozatképtelen lett. A tervezett napirendi pontok a devizaalapú szerződések felülvizsgálatától a gyermekek digitális védelmén át az igazságos végrehajtási rendszer reformjáig terjedtek.
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában, annak apropóján, hogy az augusztus 31-éig érvényes árrésstop meghosszabbítását Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű zártkörű Facebook-csoportban tette közzé, a részletek említése nélkül.
A spanyol labdarúgó-bajnokság (LaLiga) második fordulójában a Real Madrid idegenben, sima 3-0-s győzelmet aratott az újonc Real Oviedo ellen. A mérkőzés a papírformának megfelelő eredmény ellenére is szolgált beszédtémával; a madridiak brazil szélsője, Vinícius Jr. ugyan csak a kispadon kezdett, mégis a főszereplővé vált - gólja által focistaként,
Augusztus 23–27. között zajlik a Moszkvai Nemzetközi Filmhét, melynek vasárnapi fő vendége Woody Allen volt. Az Oscar-díjas rendező online kapcsolódott be az eseménybe a Világ filmművészetének legendái című program alatt. Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége szégyennek nevezte a legendás filmes részvételét, amivel szerintük Allen szemet huny a szörn
Őrizetbe vettek egy orosz kormányzóhelyettest hétfőn az Ukrajnával határos Belgorodi területen napvilágra került ügyben, amely védelmi létesítmények építésére szánt költségvetési pénzek elsikkasztásával kapcsolatos – jelentették be az orosz hatóságok, közölte az MTI.
Közleményben reagált az elmúlt napok eseményeire az oroszok által megtámadott munkácsi gyár, az amerikai tulajdonú Flex. Mi történt? "Nincs, és sosem volt szerepünk katonai, hadászati, vagy védelmi eszközök, alkatrészek gyártásában" – közölte a munkácsi telephelyű Flex az MTI-vel. A vállalat az orosz rakétatámadás után, augusztus 21-én reggel éles