Az MBH-tól kapott összesen 13,5 millió eurós hitel után 11 százalékos kamatot fizettek, a kölcsönök feltételei jóval kedvezőtlenebbek voltak, mint amit a spanyol bankok adtak más pártoknak.
A magyar kormány határozottan visszautasítja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fenyegetőzését, és arra szólítja fel a szomszédos országot, hogy hagyjon fel hazánk energiabiztonságának kockáztatásával - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
Négy évvel ezelőtt még hatalmas kérdőjel volt előtte a jövő Fresh Andi számára, ám most már teljesen jók az eredményei. Az énekesnő őszintén mesélt arról, hogyan változtatta meg az életét a mellrákkal való küzdelem. Andi számára a családja, a házassága és az utazások jelentették a kapaszkodót.
Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni terv
Az UNICEF Magyarország és az ORFK közös kezdeményezése új lendületet ad a gyermekjogok érvényesítésének. Az együttműködés célja, hogy a gyermekek jogai mindenhová eljussanak – városba és faluba, kisebb és nagyobb iskolákba egyaránt. A rendőrség bűnmegelőzési tanácsadóinak bevonásával a program már az indulás évében várhatóan legalább 1500 gyermeket
A Vox két év alatt 13,5 millió eurót vett fel az MBH Banktól, jóval rosszabb feltételekkel, mint spanyol pénzintézeteknél tehette volna. A kölcsönök körül jogi viták is kialakultak.
A világ egyik legfényesebb kriptós álma sem tartott örökké. Christopher Flinos, a Hayvn nevű kriptocég társalapítója és vezérigazgatója néhány éve még Abu Dhabi felhőkarcolóiban tárgyalt üzleteket, ma pedig egy szerény külvárosi irodában dolgozik Melbourne egyik elővárosában, testvére jelzáloghitel-irodájában. A két véglet közötti ívet szabályozói
Margot Robbie 2024 októberében adott életet első gyermekének, azóta pedig most nyilatkozott először anyává válásáról. A színésznő arról is beszámolt milyen szabályt követnek férjével, Tom Ackerley-vel annak érdekében, hogy átvészeljék a zsúfolt mindennapokat.
Október 15-én második alkalommal rendezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) a FoodTechShowt. A kiállítás fókuszában az idén a környezeti és gazdasági fenntarthatóság lesz. A szakmai előadások, technológiai kiállítások és kerekasztal-beszélgetések mellett sor kerül a GreenTechAward díjátadóra is, ahol bemutatkozhatnak azok a példamutató válla
Zelenszkij már két éve is felrobbantotta volna az olajvezetéket, most üt vissza, hogy Magyarország 2022 óta nem sokat tett a leválásért az oroszokról. De miért most támadják a Druzsbát az ukránok, mennyit érnek Orbánék fenyegetései, és mi lesz a magyar ellátással?
A Magyarország Kormánya és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közötti stratégiai megállapodás keretében múlt héten lezajlott egyeztetésen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nagy Elek, az MKIK elnöke elvekben állapodtak meg a vállalkozások működését támogató intézkedésekről. Ennek folyományaként a kamara első körben a kkv-k adóterheine
Futballpályára nem való jelenetek játszódtak le a vasárnapi esti Honvéd–Csákvár NB II-es labdarúgó-bajnokin (3-1). A rendes játékidő utolsó perceiben a két csapat játékosai kis híján összeverekedtek, a ráadásban pedig a vendégek futballistája, Somfalvi Bence csúszott rá hátulról talppal a honvédos Szabó Alex vádlijára.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy ha a munkáltató a munkavállalónak lakásvásárlási céllal adómentes munkáltatói kölcsönt ad, és későbbiekben elengedi a tartozást, keletkezik-e adófizetési kötelezettsége. A kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
Az öregedés természetes folyamat, de a bőröd sokkal gyorsabban ráncosodhat, a sötét foltok és a fakó tónus előbb megjelenhet, ha nem figyelsz az étkezésedre.
Az amerikai piacok erőteljesen emelkedtek Jerome Powell Fed-elnök múlt pénteki Jackson Hole-i, moderáltan galamb hangvételű beszédére. A Dow Jones 1,9%-os emelkedéssel új történelmi csúcsot ért el, míg a Nasdaq Composite 1,9%-kal, az S&P 500 pedig 1,5%-kal gyarapodott.
A világranglistán 156. Piros Zsombor "korábban még sosem érzett fejfájással" küzdött az amerikai nyílt teniszbajnokság főtáblájának az első fordulójában, melyben vereséget szenvedett a hazai közönség előtt játszó Zachary Svajdától.
Csordás Ákos még a 2010-es évek elején jelentkezett az X-Faktorba, és a tehetségkutatóban szinte mindenkit levett a lábáról csodás énektudásával. A közönség egykori kedvence ma már családos ember, magánéleti boldogságát azonban beárnyékolta kislánya elvesztése.
Emma Watson újra magára vonta a figyelmet, de ezúttal Saint-Tropez-ban, amikor egy áttetsző csipkeruhában tűnt fel egy kiránduláson. A Harry Potter egykori sztárja a francia Riviérán tölti szabadságát, ahová személyi edzője is elkísérte. Mutatjuk a különleges meztelenruhát!
Aki idén figyelemmel kísérte a részvénypiacokat, biztosan belefutott a német Rheinmetall nevébe: az európai védelmi cégek árfolyamai szárnyalnak, és nem véletlenül.
Carys Zeta Douglas nemrégiben vehette át diplomáját a Brown Egyetemen, most pedig bikinis képekkel jelentkezett az Instagramon. Catherine Zeta-Jones lánya 22 éves, és pont olyan gyönyörű, mint az édesanyja.
"A legjobb ajánlatot a Wizz Air társaság tette. Egy 230 fős Airbus fog közlekedni a két város között, az első út 2025 novemberében lesz" – mondta a miniszter. Fotó: WizzAir "Minden nap indul majd gép, hétfőnként és péntekenként pedig két-két járat lesz. Munkanapokon és szombaton 6.30-kor indul Pozsonyból, 8.05-kor Kassáról. Hétfőn és pénteken pedi
A meteorológusok szerint ugyan a 2022-es aszály nem tért vissza az idén, de az időjárási tendenciák egyáltalán nem kedvezőek, 2020 óta nagyon kiszámíthatatlanok lettek a folyamatok. Egyre gyakoribbak és intenzívebbek a hőhullámok, ráadásul nemcsak a csapadék mennyiségének változékonysága, hanem az intenzitása és a területi eloszlása is problémákat
A Barátság kőolajvezetéket ért ukrán támadás célja, hogy a Magyarországgal szemben indított politikai, titkosszolgálati, illetve a médián keresztül alkalmazott nyomásgyakorlási módszereiket immár katonai eszközökkel is kiegészítsék – jelentette ki a Fidesz-Kdnp európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarorsz
Az XRP ismét reflektorfénybe került: a jogi bizonytalanság lezárulta, a spot ETF-ek iránti növekvő érdeklődés és az ökoszisztéma bővülése miatt sokan hisznek abban, hogy az árfolyam a következő hónapokban áttörést érhet el. XRP ETF-ek: Egyre nagyobb a lendület Miután hivatalosan is megszűnt az SEC és a Ripple Labs közötti hosszan tartó pereskedés,
Az egyetemi élet izgalmas időszak, ami új élményeket és lehetőségeket kínál, ugyanakkor sokak számára jelentős anyagi kihívás, hogy a tanulmányok mellett fedezni tudják a mindennapi szükségleteiket. A lakhatás és az étkezés mellett számos kisebb kiadás is része a diákok költségvetésének, melyek együtt komoly terhet jelenthetnek. A következőkben azt