Az amerikai egészségügyi hatóságok rendkívüli felhatalmazást adtak az Fda-nak, hogy gyorsan engedélyezhesse a húsevő élősködő, csavarféreg elleni állatgyógyászati készítmények használatát. A múlt hónapban a kártevőt Mexikóban, az amerikai határtól körülbelül 600 kilométerre fedezték fel, ami arra késztette az amerikai mezőgazdasági minisztériumot (
„Születési hiba következménye az adottság, hogy valaki átjön a színpadon. Nem tudom jól elmagyarázni, de ezt az égvilágon semmi sem képes pótolni annál, aki nem rendelkezik ezzel a hibával” – fogalmazta az 1908. augusztus 21-én született Kossuth-díjas színész, Feleki Kamill, aki többek között a Csodacsatár, a Gerolsteini kaland és az Uramisten című
Izrael körülbelül 60 ezer tartalékost hív be a Gáza elleni tervezett offenzíva előtt - közölte az izraeli hadsereg egyik magas rangú tisztviselője. A város elfoglalására nemrég adott engedélyt az izraeli kormány.
Az Amerikai Űrkutatási Ügynökség 2030-ra egy kis méretű nukleáris reaktort telepíteni a Holdra – az érvelés szerint azért, hogy ezzel megalapozza a Mars-expedíciók előkészítését. A projekt azonban szakmai és politikai vitákat váltott ki, miközben Kína és Oroszország is saját holdi atomerőművet tervez. És, a dolognak van egy-két “űrjogi" aspektusa i
A Tiny Giants és Miller Dávid filmje, a D*CKS igazi diadalt aratott egy amerikai filmfesztiválon, ahol elnyerték a legjobb vígjáték díját. A fantasztikus hírről az akció-vígjáték rendezője és forgatókönyvírója számolt be. A produkció különlegessége, hogy teljesen önerőből készült, mindenféle támogatás nélkül.
Az IWG harmadik alkalommal kiadott Work from Anywhere barométere alapján Tokió vezeti a külföldön dolgozó utazók számára legjobb városok listáját. A 2024-es győztes Budapest a dobogó harmadik fokára csúszott, Rio…
Kijev vasbeton garanciákat vár a békéhez, a nyugati oldalon "megerősítő erőt" emlegetnek, de a mandátum, a források és a katonák sorsa egyelőre kérdéses.
A Sztárbox kommentátoraként tér vissza Vadon János, méghozzá nagy kedvence, Kokó oldalán. Azt ígéri, hogy hozza a tőle megszokott humoros odamondogatást és csipkelődést, miközben minden versenyzőt tisztel azért, hogy ki mernek állni a szorítóban. Kilyén Tamásnak azt is elárulta, kinek a meccsét várja a legjobban.
Állatvédők mentették meg a fűnyíródamillal kikötözött kutyát Dudaron. Pamacs nyakába már belenőtt a damil. Kiderült, más betegsége is van, de már jobban van, ha teljesen felépül, új gazdához kerülhet.
Leginkább távoli lövések okoztak veszélyt mindkét oldalon az első félidőben, a vendégektől Aktürkoglu próbálkozott, léc alá tartó labdáját Egribajat kapusnak kellett kiütnie, míg a Fener játékosai közül Szymanski, En-Nesiri és Oosterwolde célozta meg a kaput úgy, hogy Trubinnak kellett hárítania. Szünet után is kiegyenlített játék folyt, ziccert to
Az orosz hadsereg újabb brutális támadást indított Ukrajna ellen: rakéták és közel száz drón zúdult több régióra, lakóházak és kikötői létesítmények rongálódtak meg, a támadásokban gyerekek is megsérültek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
"Megérkezett a jóváhagyás, és állami ünnep is van, így most örömmel bejelentem, hogy megalapítom az Alaptörvény Barátai Digitális Polgári Kört - harangozta be Havasi Bertalan, - Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke, ebben a beosztásban a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár volt február 1-jei lemondásáig.
A Kossuth-díjas zenész, Leslie Mandoki ötven évvel ezelőtt disszidált Nyugatra, néhány nap múlva a magyar közönség előtt koncertezik. A harminckét éves pályafutása legjobb dalait hozza el, zenésztársa pedig azt is elárulta, hogy Ozzy Osbourne melyik együttesért rajongott a legjobban.
Több millió szál virág – idén is virágkarnevállal ünnepelte a város az államalapítást. 12 virágkocsi gördült végig az utcákon. Lehetett látni óriási, nyargaló lovakat, mesebeli hercegnőket, szárnyát mozgató főnixmadarat és Batmant is a járgányával.
Az Európa Liga legutóbbi kiírásában fantasztikusan menetelő, és az elődöntőig jutó norvég bajnok már a 7. percben megszerezte a vezetést, Kasper Hogh szépen löbbelte át a labdát a kapus fölött. Három perc sem telt el, és már 2-0-ra vezetett a Bodo/Glimt: jobb oldali szöglet után Bjortuft fejelt, a labda a kapus lábai között gurult a kapuba.A 25. pe
„A 3I/ATLAS intersztelláris objektum rejtélye: üstökös vagy idegen eredetű fényjelenség? Szerkesztői vélemény arról, mit üzenhet nekünk a fénylő égi vándor."
Véget ért az államalapítás és Szent István ünnepe, melynek csúcspontja szerda este az elképesztően látványos tűzijáték volt Budapesten. A magyar fővárosban idén is ünneplőbe öltözött az ég, amely magyar színekben pompázott.
Az Exek csatája döntője előtt olyan nagy a tét, hogy a szereplőknél már könnyen elszakad a cérna. Fenyvesi Barna általában támogató és megértő volt Halastyák Fannival, de most, amikor a TOP3-ba kerülés volt a cél, végül nála is elszakadt a cérna. Végül az események odáig fajultak, hogy Nemazalány és Barna egymás fejéhez vágták sérelmeiket. Az RTL+
Meghirdette a Szent István programot Magyar Péter Pannonhalmán. Például régiónként szuperkórházat és európai szintű oktatást ígér. A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyar Péter hetet-havat összehordott, a valódi programját pedig majd Brüsszelben írják meg.
Szakadó esőben és parázs hangulatban kezdődött a meccs, melyen a hazaiak már az első negyedóra végén megszerezték a vezetést, a két különböző klubbal is BL-győztes klasszis Shaqiri tizenegyesből talált be. Hogy mégsem hazai előnnyel mentek a csapatok félidőre, arról Pereira gondoskodott, aki a ráadás harmadik percében fejjel egyenlített. Az igazi i