A szerelem mindenkit másképp formál. Van olyan csillagjegy, aki a tenyerén hordozza a párját, másnak viszont a szabadság az első. Az asztrológia segíthet megérteni, hogyan működsz egy kapcsolatban: inkább gondoskodó a jellemed, vagy független típus vagy? Netán a szenvedély hajt, és időnként dráma is keveredik a történetbe?
A műsorvezető már az esküvőről álmodozott, ám váratlanul szakított a menyasszonyával. Lénárt Évi, az ország jósnője megszólalt Harsányi Levente szakításáról.
Volodimir Zelenszkij hétfő délután, helyi idő szerint 13:15-kor megérkezett a Fehér Házba, ahol az amerikai elnök fogadta. Kezet ráztak, majd Trump bevezette az ukrán elnököt a Fehér Házba – írja a BBC. Sajtónyilvános és zárt ajtók mögötti tárgyalásuk után megkezdődtek a megbeszélések a megjelent európai vezetőkkel.
A magyar családpolitika zászlóshajója az Erzsébet-tábor – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn a zánkai Erzsébet-táborban. Koncz Zsófia kiemelte: soha ennyien nem vettek még részt ottalvós Erzsébet-táborokban, mint idén – 110 ezren – , és a nyári hónapokban mintegy ötvenezren vakációznak az
Általában mit szoktál tenni, ha úgy érzed, több energiára lenne szükséged a napi teendőid elkezdéséhez, esetleg napközben fáradsz el, de még lenne dolgod, esetleg az esti programodra szeretnél élénkebb lenni? Sokan egyértelműen egy csésze kávéra szavazunk, ami alapvetően rendben is van.
Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban - adta ki a tájékoztatást a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Tartós, egyszerű szerkezet, amit bevezetése óta folyamatosan csiszolgatnak. Milyen használtan, átcsábíthat-e autósokat is kétkerékre? Mai rendkívüli használttesztünk főszereplője egy robogó, ami bebizonyítja, hogy nemcsak négy kerékkel lehet jóízűt gurulni. Igaz, hogy én már eddig is robogóztam, de a tesztet autós szemmel írom, sőt eljátszom, hogy
A betakarított zöldségeket, gyümölcsöket rövidebb-hosszabb ideig tároljuk, míg eljutnak a fogyasztókhoz. Ez idő alatt több tényező ronthatja a minőséget és csökkentheti a mennyiséget.
Magyar idő szerint hétfő este hét órakor találkozott egymással az amerikai és az ukrán elnök Washingtonban. Volodimir Zelenszkijt többek között az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is elkísérte.
A kutyatenyésztők évek óta újra és újra bebizonyítják, hogy nincs olyan, ami ne létezne. A golden dox nagyon is létezik: az anyja a golden retriever, az apja a tacskó - írja a Twn.hu.
Témák: Elsősorban hite és boldogsága miatt tekinthetünk példaképként Máriára- mondta a vasárnapi Nádi Boldogasszony búcsún Kiss-Rigó László. Az ünnepi szentmisén a szeged-csanádi püspök kiemelte, az az igazi boldogság, ha valaki minden nehézség ellenére harmóniában tud lenni magával. Egy évtizedekig elveszettnek hitt dokumentumot mutatott be július
Az amerikai elnök ezt a Zelenszkijjel folytatott tárgyalás után jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva. Donald Trump a sajtótájékoztató végén elárulta: a megbeszélés után beszélni fog telefonon Vlagyimir Putyinnal.
Új történelmi csúcson zárt hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: a BUX 372,96 ponttal, vagyis 0,35 százalékkal erősödött, így 105 519,51 ponton fejezte be a kereskedést. Napközben még magasabbra is kapaszkodott, 105 728 pontnál állította be a napi rekordot.
A Lightyear befektetési platform nemrégiben elvégzett felmérése szerint a felhasználók közel fele a passzív jövedelmet és a korai nyugdíjat tartja a legfontosabbnak.A Lightyear-felhasználók körében a passzív jövedelem a második legfontosabb pénzügyi cél (68%), közvetlenül az általános vagyonfelhalmozás (76%) mögött. A felméréssel, amelyben Európa-s
Helen Mirren és Pierce Brosnan is úgy véli, hogy a következő James Bondot továbbra is férfi színésznek kell alakítania, bár az Amazon friss, modern megközelítést ígér a franchise következő részében.
A Dior megnyitotta frissen felújított New York-i zászlóshajóját, amely Christian Dior első, 1948-ban nyílt amerikai divatbemutatótermétől csak pár házzal arrébb, a 57. utca és a Madison Avenue sarkán található.
Azt szeretnénk, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelynek az állatvédelem már alapfogalom – mondta az az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos hétfőn a zánkai Erzsébet-táborban.
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.
Gurban Gurbanov vezetőedző azt tartja fontosnak, hogy gólt, gólokat szerezzen a Qarabag kedden a Ferencváros ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének első felvonásán.
Ahogy a nyár lassan véget ér és közeleg a szeptember, vegyes érzésekkel nézünk az új évszak elé: a lusta, nyári napokat és a kötöttebb rutintól mentes életet felváltja a rendszer és az újrakezdés. Úgy tervezem, idén mindent az utolsó pillanatra hagyok, pedig egyébként sem szoktam túlzásba esni ebben az időszakban: jellemzően egy otthoni rendelésse
Közép-európai idő szerint este fél nyolc előtt Volodomir Zelenszkij is megérkezett a washingtoni Fehér Házba, ahová előtte már befutott az Ukrajna támogatására odautazott NATO-főtitkár, az Európai Bizottság elnöke és öt európai ország vezetője. Az ukrán elnököt Donald Trump a Fehér Ház bejáratánál fogadta, majd közösen tartottak sajtótájékoztatót.
Folyamatban van a Barátság kőolajvezeték helyreállítása, az átmeneti leállás nem veszélyezteti a régió ellátásbiztonságát – közölte a Mol a Portfolio kérdésére. A Magyarországot olajjal ellátó vezetéket hétfőn érte újabb támadás, ami miatt le kellett állítani a szállítást.
Közép-európai idő szerint este fél nyolc előtt megérkezett Volodimir Zelenszkij a washingtoni Fehér Házba, ahová előtte már befutott az Ukrajna támogatására odautazó NATO-főtitkár, az Európai Bizottság elnöke és öt európai ország vezetője. Az ukrán elnököt Donald Trump a Fehér Ház bejáratánál fogadta, majd közösen tartottak sajtótájékoztatót.
Úgy néz ki, mintha egy elrontott plasztikai műtéten esett volna át – ez a hívek általános véleménye a spanyol város híres Szűz Mária-szobráról, a La Macarenáról, amely pár hete került vissza a helyére, a Macarena-bazilikába a restaurálása után.
Öt év után a Fradi újra a Bajnokok Ligájában szerepelhet, ha kedd este Azerbajdzsán bajnokát kétvállra fekteti a Groupama Arénában, és egy hét múlva a visszavágón is állja a sarat. Öt éve, a Covid idején nem, de harminc éve, a Novák Dezső irányította Fradi BL szereplését egy megszállott Fradi rajongó végig filmezte.
Néhány nappal ezelőtt robbant a hír, hogy egy édesanya szerint a nyolc hónapos kislánya a székesfehérvári kórházban megfertőződhetett, ahol kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot. Utóbbi kórokozó a friss hírek szerint egy székesfehérvári kollégiumban is megjelent. A Fejérvíz tájékoztatása szerint nem a város vízellátása fertőzött, hanem az
Hétfőtől új, szigorúbb feltételek vonatkoznak Belgiumban a menedékkérők családegyesítési kérelmeire – közölte a belga szövetségi kormány. Anneleen Van Bossuyt bevándorlásügyi miniszter a jobboldali Új Flamand Szövetség politikusa szerint a szigorításra a szociális ellátórendszerre nehezedő nyomás miatt volt szükség. "Szabályaink túlságosan engedé