Tíz évvel ezelőtt egy londoni fintech startup egy egyszerű, mégis forradalmi elképzeléssel állt elő: megváltoztatni, ahogyan az emberek külföldön költenek és utalnak pénzt.
Nőként a repülést sosem élem meg egyszerűen. Ezerszer végiggondolom, mire lesz szükségem, mi minden fér bele az utazós neszesszerembe és hogyan pakoljak be tudatosan. Azonban az utóbbi időben sikerült összegyűjtenem néhány kedvenc szépségterméket, ami nélkül már biztosan nem szállok repülőre.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma bejelentette, hogy több mint 2,8 millió dollár értékű kriptovalutát, valamint 70 ezer dollár készpénzt és egy luxusautót foglalt le egy büntetőeljárás részeként. A vagyon Ianis Aleksandrovich Antropenko birtokában volt, akit zsarolóvírus-műveletekben való részvétellel vádolnak. Lefoglalt számítógépek A
A roséborok évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek világszerte, mégis számos tévhit lengi körül őket. Sokan úgy gondolják, hogy a rosé mindig édes, egyszerű vagy kizárólag nyári frissítő – pedig a valóság jóval sokszínűbb.
Szombat hajnalban soha nem tapasztalt forróság tombolt: Budapesten 25,3 foknál nem hűlt le jobban a levegő, ezzel megdőlt az országos és fővárosi hajnali melegrekord.
Tragikus véget ért a szombaton eltűnt terepfutó, Spitzmüller Zsolt utáni keresés. A 39 éves férfi holttestét vasárnap délután Cserépfalu határában találták meg.
Macron szövetségesei szerint rosszul döntöttek, hogy a demokratikus elveket sutba dobva a parlamenti vezető tisztségektől elzártak a Nemzeti Tömörülést, mert az igazságtalan döntés csak őket segítette.
Zoomon készült a KlikkTV Mélyvíz adása, mégpedig azért, mert az interjúalany, a lúgos orvos áldozata, Renner Erika – kísérő híján – félt egyedül elindulni a stúdióba, miközben szabadon engedték az őt korábban zaklató férfit, akivel szemben megszüntették az eljárást, s ezzel a távolságtartási végzést is. A beszámíthatatlannak ítélt ember 6,5 éve zak
A Bloomberg több ezer hiphopdal szövegét elemezte és vetette össze az olyan márkák pénzügyi adataival, mint a Gucci és a Louis Vuitton. Amelyik márkáról nem énekelnek, annak a biznisz sem megy jól.
Várhatóan november elsejétől megnyílik a Grand Egyptian Museum (GEM), amely történelmi mérföldkő Egyiptom és a világ számára. A Gízai-fennsíkon, a piramisokhoz közel elhelyezkedő kulturális projekt a legnagyobb, csupán egyetlen civilizációnak szentelt kiállítás lesz a világon.
Bozóki András, politológus, szociológus, volt kulturális miniszter a tavaly, Amerikában megjelent könyve kapcsán a KlikkTV Mélyvíz című műsorában elmondta, hogy Magyarország ma egy választási autokrácia. Arról is beszélt, hogy miért ilyen passzív a társadalom, miért fogadtak el mindent 2010-től 2024-ig, hogy lehetett szép lassan „megfőzni az embere
Úgy tettek, mintha a nemrég pont Putyinnal parolázó amerikai elnök valójában egyetértene velük – így készülnek a hétfői Trump-Zelenszkij csúcsra; utóbbit az egész brüsszeli társulat elkíséri.
A Fehér Ház eleddig nem reagált Zelenszkij friss ultimátumára, sem arra, hogy Európa vezetői hivatlanul "kiscsoportos látogatást" kívánnak tenni az Ovális Irodában – Zelenszkij támogatóiként.
Az alaszkai amerikai-orosz csúcs előtt készült Szanyi Tibor „Egyedül vagyunk Tibor” című adása, amit a műsorgazda a találkozóval kapcsolatos várakozásainak szentelt, pontosabban annak, hogy miért nem volt semmilyen várakozása. Szerinte mindkét vezető bajban van, és ez vitte őket a tárgyalóasztalhoz.
Amikor a magyar miniszterelnök Brüsszel és az unió tevékenységét bírálja, akkor lényegében saját híveinek üzen, belpolitikai célokra használja az ügyet. Egyebek között erről beszélt Lattmann Tamás nemzetközi jogász a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Gellért-hegyi civilek összeálltak és locsolni kezdték a hegyre tavasszal kiültetett fiatal fákat. Van, aki a házuk kerti csapját nyitotta meg a közösség előtt, és olyan is, aki több száz literes víztartályokat vásárolt, hogy így vegye fel a harcot a pusztító aszállyal.
A KlikkTV Tíz című műsorának vendége Wahorn András, képzőművész, zenész, közgondolkodó, és ahogy Bolgár György műsorvezető mondta, okos ember. Az egypártrendszernek egykor odamondó zenekar tagjának a koncerteken újdonságnak számító, ám egyre gyakoribb „mocskos fideszezésről" is van véleménye.
A hét közben történt meghibásodások után szombaton is elfüstölt egy busz Budapesten. A főpolgármester vizsgálatot kért, a politikai vita pedig tovább éleződött.
A héten a figyelem, humor és a gondoskodás a legnagyobb vonzerőd – ezek hozzák közelebb a szívedhez azokat, akik igazán számítanak. Mutatjuk a 34. heti szerelmi horoszkópot.
Hogyhogy nem indít a Fidesz a jövő évi országgyűlési választásokon olyan „nagy neveket”, mint Lázár János, Kósa Lajos, Simicskó István, Németh Zsolt, Fürjes Balázs? Vajon ennek mi az oka? Ezzel a kérdéssel indult Bánó Andrással a KlikkTV Heti egyenleg című műsora, amelynek vendégei ezúttal Bozóki András politológus, volt miniszter és Lengyel László
Gondolsz az újrahasznosításra, keresed a zöld megoldásokat, de a citromhéjat eddig mindig csak a komposztba dobtad? Mutatunk öt módszert, amivel a citromhéj nem csupán hulladék lesz, hanem minden nap hasznos társ a ház körüli munkákban és a takarítás során.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen vasárnap bejelentette, hogy az Európai Unió 19. szankciós csomagját Oroszország ellen várhatóan szeptember elején mutatják be.
A Duna alsó rakpartján a víz menti kövekre esett egy ember vasárnap éjjel egy órakor Budapest ötödik kerületében, az Idősebb Antall József rakparton, a Zoltán utcánál
Egyetlen telitalálatos szelvény született a Hatoslottó 33. játékhetén: a szerencsés játékos 1,39 milliárd forintot vihet haza, miután Király-Virág Anita kihúzta a nyertes számokat a televíziós sorsoláson. Magyarország ezzel új milliárdossal gazdagodott.