Az emberi agy szereti az egyszerű történeteket és kapaszkodókat, ezért az első információ, amit hallunk egy témáról, sokáig meghatározza a róla alkotott képünket.
A tejtermékek hagyományosan fontos szerepet töltenek be a magyar konyhában - nemcsak ízlés, hanem tápérték szempontjából is. Mégis, a hazai tejágazat egyre nagyobb nyomás alatt áll: a polcokon egyre több az olcsó, külföldi termék, miközben a magyar gyártók növekvő költségekkel, csökkenő exportlehetőségekkel és versenyképességi kihívásokkal néznek s
Szabó Ádám és felesége, Jennifer kisfia két hónappal ezelőtt született meg, a szülők pedig úgy döntöttek, itt az ideje az első családi vakációnak. Lementek hát a Balcsihoz. A pici nem fog erre még emlékezni.
Az Ariane 6 európai hordozórakéta segítségével felbocsátották az Európai Unió Copernicus Sentinel-5 nevű műholdját - tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán.
Idén azt a célt tűzték ki, hogy mindenki – legyen az versenyző, edző vagy néző – nagyon jól érezze magát a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon – mondta az InfoRádióban a verseny sportigazgatója. Spiriev Attila hangsúlyozta: világcsúcsot tervezni nem lehet, de a svéd Armand Duplantis világrekordja rúdugrásban a cseresznye volt a tortán
Egészen augusztus 24-ig látható a Perseidák meteorraj, ami a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. Könyveket ajánlunk a csillagnézés mellé!
Az OKX kriptotőzsde váratlan, de a piac számára rendkívül kedvező bejelentést tett: egyszeri, nagyszabású tokenégetést hajt végre, és az OKB teljes kínálatát 21 millió darabban rögzíti. A hír hatására az OKB árfolyama szinte azonnal reagált, 170%-ot emelkedve egészen 135 dollárig. 65 millió OKB token végleg eltűnik a piacról A közlemény szerint az
A brit Forma–4 idei hetedik hétvégéjén a skót Knockhill ad otthont a mezőnynek. Molnár Martin tavaly ezen a pályán robbant be az élmezőnybe, most pedig abban bízik, hogy a dobogós helyezéseket győzelemre válthatja – még egy rajtbüntetés ellenére is.
A Magyar Nemzeti Bank a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel minősítést, amelynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások gyorsan és kedvező feltételekkel juthassanak forint alapú hitelhez a beruházásaikhoz.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Friedrich Merz német kancellár Berlinben adtak sajtótájékoztatót az európai vezetőkkel, valamint az amerikai elnökkel folytatott megbeszélések után.
A hőmérséklet napközben több helyen eléri vagy meghaladja a 35 fokot, ami már jó állapotú emberek szervezetét is megterheli. A szakemberek részletes tanácsokat adtak a kánikula átvészelésére.
Váratlan műsorváltozást eszközölt szerda estére az RTL, ráadásul a főműsoridőben, ugyanis elmarad Az ugrás és A mi kis falunk ismétlése is. Kiderült, mi áll a háttérben. Mutatjuk a részleteket!
Mintha az Agymanókat kereszteznénk a Jurassic Parkkal – így jellemezték az alkotók a Firkák című filmet.Seth Worley író-rendező rövidfilmek és reklámok után belevágott első nagyjátékfilmjébe, a Firkákba. A film főszereplője egy megözvegyült édesapa, aki azért küzd, hogy gyermekei megbékéljenek édesanyjuk halálával – miközben firkaszörnyek lepik el
Az Egyesült Államokban található a legtöbb olyan vállalat, amely olyan termékeket és megoldásokat kínál, amelyek segítenek alkalmazkodni az éghajlati stresszhez. Az ellenálló képességgel foglalkozó vállalatok kétharmada fejlett piacokon található.
A Magyar Köztársaság és Ausztrália között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló 2011. évi CXVII. törvény 15. cikk (1) bekezdése alkalmazását, ezáltal a Tny. 18. § (2a)–(2d) bekezdéseiben szabályozott kedvezmény (az úgynevezett nők kedvezményes öregségi nyugdíja) igénybevételét önmagában nem zárja ki az, hogy az öregségi nyug
Kicsit olyan, hogy hoztam is, meg nem is. Az infláció meglepetésre 2,7 százalékon maradt júliusban Amerikában, s a maginfláció esetében is csak hajszálon múlt, hogy nem 3,0%-ot, a várakozásoknak megfelelő számot láthattunk.
Juvencio Maeztu lesz az IKEA és az Ingka Csoport új vezérigazgatója és elnöke. A jelenlegi vezérigazgató-helyettes, 25 éve dolgozik az IKEA-nál különböző pozíciókban. Pályáját a 2000-es évek elején spanyolországi áruházvezetőként kezdte. A vezérigazgatói feladatokat Jesper Brodintól veszi át, aki 8 év vezetői és 30 év IKEA-nál töltött munka után dö
A MOME Fashion Show 2025 nem csupán egy látványos divatbemutató, hanem egy generációs lenyomat is: személyes történetek, kortárs társadalmi kérdések és formabontó látványvilág találkozik a kifutón. Szeptember 4-én a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Zugligeti úti Campusán több mint száz izgalmas look mutatkozik be, amelyek között a Z generáció friss ha
A Sztárboxra készülve talált rá a szerelemre Sziklai Mátyás, azaz BSW Matyi. Az énekes-rapper nem tagadja, hogy az utóbbi hónapokban új irányt vett az élete. A zenészt ruhapróba közben értük utol két edzés között az UNREAL boltjában, ahol exkluzív interjút adott el az RTL.hu-nak: a választása szinte egyértelmű lesz a rajongóknak. Ha érdekelnek a ré
A legjobb befektetési lehetőségek általában akkor jönnek, ha a profik túlzottan hisznek egy dologban, aztán az ellenkezője történik. Idén láttunk már ilyet, amikor megrogyott a dollár, vagy éppen rövid idő alatt az európai tőzsdék kilométereket vertek az amerikaiakra. Elképzelhető, hogy most is egy olyan helyzet felé tartunk, amikor valamit nagyon
Az álmok világa minden bizonnyal az egyik legrejtélyesebb terület az emberi elme működésében. Álmaink időnként zavarosnak, irracionálisnak tűnhetnek, máskor pedig annyira valóságosak, hogy még ébredés után is élénken élnek bennünk. De mi van, ha ezek az álmok nem csupán az elménk játéka, hanem komoly üzeneteket rejtenek magukban? Öt olyan álmot ves
Amikor a Lexus 2024 januárjában, a Tokiói Autószalonon bemutatta az LBX Morizo RR koncepciójárművet, kevesen fogadtak volna arra, hogy az valaha sorozatgyártásba kerülhet. Hiszen az alapmodell, az LBX eleve formabontó elképzelés volt a prémiumautók gyártójától, de hogy ezt még harsány színekkel és 300 lóerőt meghaladó teljesítménnyel bolondítsák me