A Tisza Párt június elején jelentette be, hogy Tiszta Hang címmel saját újságot indít, amelyet egymillió példányban, 3155 településen önkéntesek segítségével terjesztenének. A nyolcoldalas kiadvány első száma augusztus elején jelent meg.
A Music Hungary Szövetség idén is keresi a hazai könnyűzene kiemelkedő alakjait és teljesítményeit – nemcsak a reflektorfényben álló előadók, hanem a háttérben dolgozó szakemberek és alkotók munkáját is elismerve.
Az egész Kárpát-medencében látványos és hangulatos programsorozat öleli körbe első szent királyunk és az államalapítás ünnepét a Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatában. Egy tucat fesztivál ígér felejthetetlen élményeket egészen a nyár végéig, ebből válogattunk a teljesség igénye nélkül.
Ha nem akarják elveszíteni a vásárlóikat, a beruházóknak érdekük lesz tartani a négyzetméterárakat – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, hangsúlyozva: az Otthon Start program kombinálható lesz a családtámogatási program többi elemével, így a babaváró hitellel vagy a cs
Tűzszünet vagy békekötés esetére ugyanis jelentős növekedésnek indulhat az orosz gazdaság, amennyiben a fegyvernyugvás folyományaként enyhítik vagy feloldják az Oroszország elleni gazdaság szankciókat.
A háborúnak véget kell vetni, de annak igazságosan kell véget érnie - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács főtitkára hétfőn, a Washington és Moszkva között, az ukrajnai háború lezárásáról tervezett megbeszélésekkel összefüggésben.
Legalább péntekig biztosan érvényben marad a vízkorlátozás a székesfehérvári kórház szülészetén Mi történt? A székesfehérvári kórházban hónapok óta gondok vannak a vízellátással, nemrég pedig – ahogy ezt mi is megírtuk – újabb eset miatt került a figyelem középpontjába az intézmény, ami intézkedés helyett politikai vitákat eredményezett. A kórház o
2025. augusztus 23-án felrobban a hangulat a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban: Budapestre érkezik a HELL Boxing Kings! A történelmi nyitóesten kilenc látványos mérkőzés, öt olimpikon, világsztárok és visszavágók várják a közönséget – köztük a legnagyobb show: Varga Viktor kontra Istenes Bence, címegyesítő mérkőzés. Mert végül csak egy ma
Kipróbáltam a mini csavart pogit – a család rekord idő alatt elfogyasztotta Van az a süti vagy sós finomság, ami úgy eltűnik az asztalról, hogy az ember észre sem veszi. Nos, ez a mini csavart tepertős pogácsa pontosan ilyen. Eddig is nagy kedvenc volt nálunk minden tepertős tészta, de most rekordot döntöttünk: mire a tepsi
Balázs Merciért jelenleg az Exek csatájában szurkolhatunk, ahol volt párjával, Szlépka Armanddal versenyzik a több millió forintos fődíjért. A lány még 20 éves sem volt, amikor jelentkezett a ValóVilág tizedik évadába, ahol egészen a Finálé napjáig menetelt. Mutatjuk, mit mesélt magáról a luxusbörtönbe való beköltözése előtt!
A digitális csalások már a kisebb településeket is elérték: egyre gyakoribbak azok az e-mailek, sms-ek vagy telefonhívások, amelyek látszólag az önkormányzattól, annak nevében érkeznek, de valójában személyes vagy pénzügyi adatok megszerzésére irányulnak. Ezek az adathalász támadások különösen akkor veszélyesek, ha nincs olyan hivatalos, egységes k
Ezért tekerj alufóliába egy nedves konyharuhát – Ezt a trükköt nyáron imádni fogod Az alufóliát a háztartásban sütéskor, főzéskor vagy az ételek elcsomagolásakor használjuk. Egy kis kreativitással azonban rengeteg más helyzetben is hasznát vehetjük. Próbáld ki ezeket az ötleteket,amiket most megosztunk veled és többé nem nézel majd ugyanúgy erre az
Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Cordia elindítja következő spanyolországi fejlesztését, a több ütemben megvalósuló, több mint 500 lakásos 360° by Cordia elnevezésű projektet. A prémium kategóriás fejlesztés az andalúziai tengerparton kínál új életminőséget, ötvözve a magaslatról nyíló panorámás kilátást és a kortárs építészetet. Az
A két magyar játékossal felálló Liverpool 2–2-es döntetlent játszott a Wembley-ben a Crystal Palace ellen a Community Shieldért. A mindent eldöntő büntetőpárbajt a londoni csapat nyerte meg.
Fejér vármegyében kerül megrendezésre a 7. Pezsgőkonferencia, a rendezvény középpontjában a közép-európai pezsgőpiac áll. A konferencián hazai és nemzetközi szakemberek tartanak előadásokat, bemutatják birtokaikat, illetve kóstolós mesterkurzusokat is szerveznek. Az esemény része továbbá egy interaktív kerekasztal-beszélgetés.
Sokkoló fordulat a hírhedt Josef Fritzl ügyében: a 90 éves férfi ügyvédje feltételes szabadlábra helyezését kérvényezte. Astrid Wagner szerint a világ egyik leghírhedtebb bűnözője mára "teljesen veszélytelen", sőt, személyisége gyökeresen megváltozott.
Szokatlan incidens zavarta meg a franciaországi Gravelines atomerőmű működését: medúzák tömege akadályozta a hűtőrendszer vízszivattyúit, ami miatt hétfőn négy blokkot is le kellett állítani. Az EDF áramszolgáltató szerint a létesítmény, a személyzet és a környezet biztonságban van, de a történtek komoly figyelmet irányítanak az atomerőművek környe
Új hely nyílt Budapesten, amely nemcsak étterem, hanem kulturális és kulináris kapocs is a bécsi és a magyar hagyományok között. Az IDA Bistro, a Várkert Bazár elegáns utcafrontján, 2024 nyarán tárta ki kapuit, és már most a főváros egyik legígéretesebb gasztronómiai helyszíneként emlegetik.
Júliusban több mint 284 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakások és házak hirdetéseire, ami közel 30 százalékos növekedést jelent júniushoz képest és 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Egyúttal 2022 óta ez a legmagasabb júliusi érték. A keresletélénkülés hátterében az Otthon Start Program keretében szeptembertől elérhet
Gazdagrét és Madárhegy lakói nem kérnek a Lidl-áruházból. Mi történt? Újbuda Önkormányzata nemet mond a Lidl gazdagréti beruházására. Hivatalos véleménynyilvánító szavazást írtak ki, amin a résztvevők 70 százaléka elutasította a beruházást. Ezzel összhangban tiltakozik az önkormányzat a megvalósítás ellen – írták közleményükben. Bár a szavazás jogi
Ha lemaradt volna a legfontosabb sporteseményekről, írásokról és videókról, akkor most itt elolvashatja, megnézheti egy helyen, mi történt a sport világában az elmúlt 24 órában.
A Jókai sétány 200., Bach Kata, Bősze Ádám és Nyáry Krisztián estje kifogyhatatlan mesélőkedvvel, sok humorral, érdekességek sorával űrhajóztat át a Jókai-univerzumba.