A Rákóczi Szövetség küldetése és szerepfelfogása, hogy a világ magyarságát egyben tartsa, és minél több lehetőséget teremtsen a felnövekvő generációnak az egymással való találkozásra – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Sátoraljaújhelyen, az idei nyár harmadik Összmagyar Középiskolás Táborában.
Az autópályán néhány kivételtől eltekintve megállni nem csak szigorúan tilos, de életveszélyes is. Ezen megállapítást újfent alátámasztja egy videó. Az
A kifizetések az uniós tagállamok gazdasági növekedésének és rezilienciájának támogatására irányuló bizottsági erőfeszítések részét képezik, és az egyes országok helyreállítási és rezilienciaépítési tervében felvázolt reformok és beruházások végrehajtása terén tett sikeres lépéseken alapulnak.
A jelzéstől számított 30 percen belül megtalálták a gyulai rendőrök azt a nagyértékű sportkocsit, amit Szlovákiából loptak el nem sokkal korábban. A Rajka Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyről jött a jelzés 2025. augusztus 8-án 9 óra körül, hogy a szlovák hatóságok egy Porsche Turbo S típusú gépkocsit köröznek és a kocsi valószínűleg Magyaror
Az RTL Group streaming-előfizetőinek száma 15,3 százalékkal, 7,2 millióra növekedett 2025 első felében az előző év azonos időszakához képest, miközben a streaming bevételek 27 százalékkal, 235 millió euróra emelkedtek. A digitális üzletág indulási vesztesége több mint felére, 34 millió euróra mérséklődött. A csoport jelentős osztalékot fizetett idé
Részben magántőkéből valósulhat meg az M100-as gyorsforgalmi út, amely az M1-est köti majd össze Esztergommal. A beruházás költsége elérheti az 500 milliárd forintot, a közbeszerzést jövőre írhatják ki.
A héten öt budapesti kerületben és hét vármegyében lesz szúnyoggyérítés – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
A múlt heti, idegenbeli gólnélküli döntetlen után Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint hazai pályán jobb helyzetkihasználással csapata továbbjuthat a bolgár PFC Ludogorec ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójából.
Az egyik szakszervezet vezetője szerint a tanévnyitó helyett 30 ezer pedagógus fog a kormány székháza előtt tüntetni, és ha a kormány nem vonja vissza a megszorító intézkedéseket, nagyobb szabású szakszervezeti megmozdulásokra számíthat.
A minimálárat sem fizette ki a Dunaferr romjaiért az egyetlen pályázó. Mi történt? A dunaújvárosi acélmű romjain létrehozott Dunai Hengermű Kft.-t. 35,77 millió eurós minimáláron hirdette meg a felszámoló, de az egyetlen pályázó, a cseh Dunaferr Steel Rolling, a.s., által megajánlott összeg sem érte el a meghirdetett minimálárat. A pályázatokat ere
A modern irodai környezet kihívásokat tartogat szemüvegviselők számára. A légkondicionálás, bár kellemes hőmérsékletet biztosít, gyakran okoz szemszárazságot és kellemetlenséget. Az Alensa szakértőivel együtt mutatjuk be, hogyan védheti meg szemei egészségét klimatizált környezetben, és milyen optikai megoldások állnak rendelkezésére a tökéletes ko
A nagysikerű Marvel-film, A Fantasztikus 4-es sztárja nem kevesebb, mint 70 embernek elárulta a szerepére vonatkozó információkat – Paul Walter Hauser nem tartotta magában, hogy ő lesz a Vakondember.
A hazai akvakultúra kulcsszerepet játszik a horgászvizek egészséges és minőségi hal utánpótlásában, ezért a kormány a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (Mahop Plusz) keretében 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít a szektor számára - mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten. A Magyar Országos Horgá
Egy Ecuadorból érkező magyar állampolgár kézipoggyászában találtak több mint 6,5 kilogramm kokaint a ferihegyi repülőtéren. A drogot egy preparált fogászati készülékbe rejtették, piaci értéke megközelíti a 200 millió forintot. A repülőtéren csaptak le a hatóságok a drog szállítmányra A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Repülőtéri Rendőr Igazgat
A bankbetét a legbiztonságosabb megtakarítási formák közé tartozik, és akár egészen rövid időre is kihasználhatjuk az előnyeit. Ha nincsenek éveink arra, hogy a megtakarításunkat gyarapítani tudjuk, a betétlekötés akkor is jó megoldás lehet, és akár néhány hónap alatt is hozhat a konyhára.
21 Kutatóközpont, Idea Intézet, Publicus és Republikon: a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálata szerint e közvélemény-kutatók külföldről kapnak pénzt, és a globális politikai nyomásgyakorló hálózat részei.
A benyújtott törvénytervezet értelmében akár 8 év börtönbüntetés is kiszabható a szexuális irányultság vagy a nemi identitás intoleranciájából fakadó bűncselekményekre.
A Bulgáriában elért 0–0 után a Ferencváros bizakodva várhatja a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját. A Groupama Arénában kedden 20.15 órakor kezdődő mérkőzés tétje nem kicsi: a párharc győztese egy lépésre kerül a csoportkörtől.
A baseball sapka nem csak a gyors induláshoz vagy a kevésbé tökéletes hajhoz praktikus, de elegáns frizurákkal is feldobhatod vele a megjelenésed. Kényelmes és divatos megoldás minden helyzetre. Íme 7 trendi frizura, amelyeket baseball sapkával is viselhetsz, és garantáltan stílusos leszel!
Ahogy egyre több tőzsdén jegyzett vállalat követi a Strategy Bitcoin alapú mérlegstratégiáját, érdemes feltenni a kérdést: valóban fenntartható-e ez a modell, vagy csak egy újabb lufiról van szó, amelyik bármely pillanatban kidurranhat? Mára szinte mindennapossá vált, amikor egy újabb tőzsdén jegyzett vállalat jelenti be, hogy bitcoint helyez el pé