Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek - közölte a katasztrófavédelem.
Orbán Viktor alapítói röpgyűlést tartott az első számú Digitális Polgári Körével, amelyről júliusban, tusványosi beszédében számolt be. A miniszterelnök annyit árult el, hogy a gyűlés a szeptember 20-ra meghirdetett első Digitális Polgári Kör találkozóra való felkészülést szolgálta, melyet a Papp László Arénában rendeznek meg.
Az Antenna Entertainment rekordszámú saját gyártású műsorral indítja az őszi szezont, a kínálatban pedig nemcsak korábbi műsorok friss évadai, de vadonatúj formátumok is megjelennek. Augusztus végétől Mogács Dániel Bolondok hajója című improvizációs estje garantálja a nevetést a Viasat6-on, míg a Viasat3-on Anger Zsolt látja vendégül a hazai zenei
Annak idején, 2002-ben Danny Boyle készített már egy zombis filmet, mely a 28 nappal később címet kapta, főszerepben Cillian Murphyvel. Az nekem speciál tetszett, és azt gondoltam, hogy a mostani, 2025-ös kísérlete, a 28 évvel később is lesz legalább olyan színvonalú. Hát sajnos nem lett. A 28 évvel később egy groteszk és szürreális mozi, zavaros a
Az újrahasznosított csomagolás csökkenti a hulladékot, növeli az élelmiszerbiztonságot és hatékonyabbá teszi az ellátási láncot. A körforgásos rendszer fenntartható megoldást kínál a gyártók és kereskedők számára egy zöldebb jövő érdekében.
Kozsó és Ágica szerelme már 19 éve kezdődött egy barátsággal, de csak öt éve teljesedett ki igazán. Azóta elválaszthatatlanok, és most egy új, izgalmas fejezet küszöbén állnak.
Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Cordia elindítja következő spanyolországi fejlesztését, a több ütemben megvalósuló, több mint 500 lakásos 360° by Cordia elnevezésű projektet. A prémium kategóriás fejlesztés az andalúziai tengerparton kínál új életminőséget, ötvözve a magaslatról nyíló panorámás kilátást és a kortárs építészetet. Az
Nem akadályozott meg támadást, így nem követett el sárga lapot érő szabálytalanságot a Szpari elleni mérkőzésen egyszer már figyelmeztetett Ibrahim Cissé, a Ferencváros védője, amikor kézzel belenyúlt Gróf Dávid kigurított labdájába, így az FTC egy megítélt büntetővel "megúszta" az esetet és nem kellett emberhátrányban befejeznie a találkozót.
Egy 60 éves férfi kórházba került, miután a ChatGPT tanácsára nátrium-bromiddal helyettesítette a konyhasót étrendjében, ami mérgezéses tüneteket eredményezett nála - szúrta ki egy tudományos tanulmányban a Telex.
Az átlagosnál valamivel hűvösebb, mérsékelten csapadékos időjárás a kertészeti kultúrák károsítóinak lassú felszaporodását alapozta meg augusztus első dekádjában. Mint tapasztaljuk, az ország csapadékellátottsága nagy változatosságot mutat területenként. Így míg a száraz alföldi régióban inkább a kártevők elleni védelemre kell figyelni, addig a csa
A spanyol Riviérán kezd luxuslakópark-fejlesztésbe a Cordia, 500 lakás a cél. Mi történt? Új spanyolországi fejlesztésbe fog a Cordia ingatlanfejlesztő. A 360° by Cordia elnevezésű projektben több mint 500 lakásos lesz az andalúz tengerparton, Marbellához közel, Mijas városának központjában. A fejlesztés első ütemében 71 otthont alakítanak ki hat,
Megjelent a Horvát Rally versenykiírása, melyből fényderült az ERC-futam menetrendjére is. A mezőnyre tíz gyorsasági és némileg egy WRC-futamhoz hasonló formátum vár.
Szijjártó Péter jövőre már a hatodik választási kampányon indul élvonalbeli politikusként. Most egy friss interjúban beszélt a 2026-os választásokról, Magyar Péterről és a "luxizás" jelenségéről, jelentőségéről is.
Bangladesben idén rendkívüli mértékben nőtt a dengue-lázas esetek és a halálesetek száma – figyelmeztetnek a szakértők, akik szerint, ha nem történik sürgős beavatkozás, augusztusban tovább romolhat a helyzet.
A hazai akvakultúra kulcsszerepet játszik a horgászvizek egészséges és minőségi hal utánpótlásában, ezért a kormány 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít a szektor számára.
Ma délelőtt Curtis és Barnai Judit hivatalosan is férj és feleség lett. A pár a IV. kerületi Polgármesteri Hivatalban mondta ki az igent, a meghitt ceremóniáról készült első fotót pedig Curtis osztotta meg közösségi oldalán. A rajongók percek alatt elárasztották jókívánságaikkal az újdonsült házaspárt.
Az Egyesült Államokban rohamosan emelkedik a halálos kimenetelű Vibrio vulnificus fertőzések száma, amelyet a köznyelvben "húsevő" baktériumként emlegetnek. A szakértők szerint a tenger melegedése, a gyakoribb viharok és a klímaváltozás okozta környezeti változások egyre kedvezőbb feltételeket teremtenek a kórokozó terjedéséhez, így a kockázat a pa
Az MTK és a Pénzügyőr közti NB III-as összecsapás egy bedobásból kapott "potya gól" miatt vált emlékezetessé, de a pénzügyőrös Simon Attila kirívó sportszerűtlenségnek látja.
Pénteken ünnepelte 90. születésnapját Balogh Ilona, az Adventista Szeretetotthon lakója. A szépkorút családja körében köszöntötte Alt Norbert alpolgármester és Tímár Andrea aljegyző. 90. születésnapján Balogh Ilona, Ica néni maga is meglepetéssel, egy verssel készült a kerek évfordulón vele ünneplőknek. Az Adventista Szeretetotthon szépkorú lakój
Pótkocsis teherautóval közlekedett egy férfi 2025. augusztus 8-án 11 óra 30 perc körül Békéscsabán, a Jókai utcában. A járműszerelvény a belső forgalmi sávban haladt, amikor a vezetője sávot akart váltani és elkezdett kihúzódni, de nem vette észre az ott közlekedő személyautót. Nekiütközött, az autó pedig a lendülettől egy másik parkoló kocsinak i
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán bejelentette, hogy hétfőn összeült a Digitális Polgári Körök alapítóival, akikkel a szeptemberi Digitális Honfoglalásra készülnek.
Olyan vezetés kell az országnak, amelyet mindenki elfogad és amely az ország békéjét, biztonságát, gazdasági fejlődését meg tudja tartani. Ma erre kizárólag Orbán Viktor képes – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója hétfőn. Orbán Balázs a Harcosok órája című online műsorban úgy fogalmazott, a következő évtizedekben nem tudni, milyen l
A Siemens és a Bajor Állami Opera együttműködésében úttörő technológiai megoldást alkalmaztak a Bajor Nemzeti Színházban, amely forradalmasítja a színházi akusztika tervezését és a próbafolyamatokat. Ez a gyártási szektorban jól ismert digitális iker technológia, amely most a zenészek, rendezők és karmesterek számára teszi lehetővé, hogy már
Közel kilencven éve hódította meg a hazai olvasóközönség szívét az akkorra már világhírű "csekély értelmű medvebocs" története. A szófordulatok mára szállóigévé váltak, a Micimackó pedig összeforrt a fordítást jegyző, angolul azonban nem tudó Karinthy Frigyes ével, aki a sikert illetően sokat köszönhetett a nyelvzseniként elhíresült nővérének, Kari