Öt ember meghalt abban a tűzben, amely egy családi házban ütött ki a sziléziai Pszów városában ki vasárnap éjjel - közölte a hétfőre virradóra tartott sajtóértekezleten Wojciech Kruczek, a lengyel tűzoltóság főparancsnoka.
Elsőként készít hazánkban angyalhaj csokoládéból fagylaltot a híres cukrászséf. Tömegek állnak sorba a különleges 550 Ft-os fagyiért. Sorok állnak a mindössze 550 forintért kínált fagyiért. A dubaji csoki őrület után idén tavasszal a rózsaszínű angyalhaj csokoládéért rajonganak magyarok tömegei. Jakabfi Dávid patissier pedig rögtön fagylalt formába
A Demokratikus Koalíció elnöke hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében markáns véleményt fogalmazott meg a Tisza Párt elnökéről. A volt miniszterelnök szerint a Magyar Péter nem vállal egyértelmű álláspontot Ukrajna EU-csatlakozásának ügyében, ezzel szemben a DK már lépett az ügyben.
A szerb elnök egy őt támogató sportolóra cserélte Novak Đoković nevét. A világhírű teniszező ugyanis többször kiállt a kormányellenes tüntetők mellett.
A következő választás nemcsak azért lesz nehezebb, mert a Fidesz mellett a Tisza Párt jelöltjével is meg kell küzdenie, hanem mert jelentős mértékben átrajzolták a körzetét is.
Bár a brat summernek (azaz a tavaly nyár trendjének, aminek középpontjában a lazaság, a szabadság és a kissé lázadó, hedonista hozzáállás állt) vége, a parti-lányos esztétika még mindig uralja a divatvilágot – a kócos hajak és a kissé hanyag sminkek egy átbulizott éjszaka utáni állapotunkat idézik.A diszkóajkak (disco lips) esztétikája már 2024-ben
Az IAB Hungary március 28-án kihirdette a Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről 2024 című pályázatának nyerteseit, akiket konzulenseikkel együtt díjazott. Az Atmedia, a GroupM és az OMD által támogatott verseny ünnepélyes díjátadójára a Duna Towerben, az Omnicom Media Group székházában került sor.
Az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámigazgatási Szervezete (ICE) egy szövetségi bűnüldöző szerv, amelynek feladata a belbiztonsági védelem, a határellenőrzésre, a vámokra, a kereskedelemre és a bevándorlásra vonatkozó szövetségi törvények betartatása.
A tavasz és a nyár nemcsak a melegebb időt, a virágba boruló természetet és a vakációt hozzák el, hanem az egyre erősödő napsütést is. A gyerekek bőre pedig különösen érzékenyen reagál a napsugárzásra, ezért a legjobb, ha nemcsak rászoktatjuk őket a napvédők használatára, hanem meg is tanítjuk nekik, miért fontos a fényvédelem.
Bár Kína nyilvánvalóan brutális pénzeket fektet kutatásfejlesztésbe, innovációba, és számos területen már csúcstechnológiát képvisel a világon, a nyugati politikusok, gazdasági vezetők részéről évtizedesek a vádak: kínai hackerek százezrei próbának folyamatosan hozzájutni a Nyugat legkülönfélébb hírszerzési adataihoz, terveihez, kutatási elemzéseih
2025-ben Lékai-Kiss Ramóna nyerte Az év műsorvezetője kategória díját a GLAMOUR Women of the Year gálán. Számára ez az elismerés azért nagyon fontos, mert közönségdíj, vagyis a nézők közül az szavazott rá, aki igazán szereti őt a képernyőn látni.
Ma napra pontosan 113 éve süllyedt el a Titanic. Nemrég elkészült a hajó életnagyságú digitális ikerpárja, víz alatti szkennelési technológiával, több mint hétszázezer kép készítésével.
A viharok elragadóan félelmetes természeti jelenségek, amelyek az emberiség történelme során mindig is lenyűgözték a képzeletet. A természet erői azonban sok rejtett, érdekes tulajdonságot hordoznak magukban, amelyeket sokan talán még nem ismernek. Fedezzük fel együtt a viharok világát, amely sokkal több, mint egyszerű eső és villámlás.
Óriási pénzeső vár 3 csillagjegyre. Horoszkóp. Podcast. Óriási pénzeső vár 3 csillagjegyre. Horoszkóp, ami elárulja kik azok, akik örülhetnek és azt is, hogy pontosan mi vár rájuk. Elképesztően sokan olvassátok a FreeMix Magazin horoszkópjait, személyiségtesztjeit, cikkeit, havonta több százezren, sok-sok százezren. Ezt a nagy érdeklődést és szeret
"Vicces", hogy a Tisza Párt őszödi beszéde kapcsán "egy gyurcsányi hazugságot melegítettek fel" Magyarék – hívta fel a figyelmet Deák Dániel vezető elemző.
A One Alapítvány három éve indította el a Zöld Kód – kódolj a holnapért! című ötletpályázatát, és idén a klímaválság okozta agrárproblémákra várta a Z generáció ötleteit. A diákok egyedi, innovatív, jövőbe mutató digitális megoldásokkal rukkoltak ki, amelyek nagyon hasznosak lehetnek a következő évtizedekben.
A Pfizer hétfőn bejelentette, hogy leállítja egy kísérlet fogyókúrás tablettájának fejlesztését, miután egy klinikai vizsgálat során egy betegnél májkárosodás lépett fel, amelyet vélhetően a gyógyszer okozott, írja a CNBC.
A gránátalma átültetése kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy a növény hosszú távon is egészséges és termékeny maradjon – akár cserépben, akár szabadföldön neveli.
Kihirdette a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt előállt vis maior helyzetet Nagy István agrárminiszter. A cél az, hogy a kárt szenvedett állattartók veszteségeit a lehető legzökkenőmentesebben sikerüljön enyhíteni.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata döntött a városi sport klubok 2025. évi finanszírozásáról. A határozat értelmében a Szolnoki MÁV utánpótlásának
Jean Marsh Emmy-díjas színésznő, aki többek közt a '70-es évek brit sikerműsorának, az Upstairs, Downstairs című drámasorozat társalkotója és sztárja volt, a londoni otthonában hunyt el vasárnap. 90 éves volt.
Nagy-Britannia: The Sun: "Oscar-gyanús alakítás. Oscar Piastri nyerte a Bahreini Nagydíjat, csapattársa pedig elcsípett egy dobogós helyet." Daily Mirror: "Piastri meggyőző teljesítménnyel csökkentette hátrányát Norrisszal szemben. Amíg az ausztrál pilóta az első rajtkockából indulva meg sem izzadt a győzelemért, csapattársa keményen küzdött a Mc
Az Ingatlan.com szerint az elmúlt háromnegyed év lakásdrágulásának ellenére még mindig Budapest számít az egyik legmegfizethetőbbnek a régiós fővárosok közül. Egy 50 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához kevesebb mint 8 évnyi átlagfizetésre van szükség a fővárosban. Albérletek terén viszont kissé más a helyzet.
A súlyosan fertőző járvány miatt már több mint 8 ezer állatot kellett leölni a kisbajcsi, nagybajcsi, dunakiliti és darnózseli gazdaságokban. Mi történt? Több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott már a száj- és körömfájásjárvány Magyarországon, mondta Raskó György agrárközgazdász a Népszavának. A szakértő elmondta, hogy egy tejelő tehén értéke k
Az uniós állampolgárok, így a magyarok is, április 2-tól már csak előzetes regisztráció után léphetnek be az Egyesült Királyság területére. Az Elektronikus Utazási Engedély (ETA) kiváltására 2025 március 5-e óta van lehetőség.
Az Ethereum (ETH) árfolyama az utóbbi időszakban viszonylag stagnál, de a háttérben egy komoly technikai mintázat kezd kirajzolódni, ami egy jelentős emelkedés előjele lehet. Egy majdnem tökéletes inverse fej-váll (head and shoulders) alakzat formálódik, ami a múltban már többször is megelőzte az Ethereum árfolyamának látványos emelkedését. Mi az a