Az elemző a Telex élő műsorában beszélt többek között az MNB-botrányról, a tiszás Kollár Kinga elleni kampányáról és arról is, hogyan érintheti Trump vámháborúja Magyarországot és Orbán Viktor jövőjét.
Az uniós ügyekért felelős miniszter bizakodó a tekintetben, hogy megérkeznek az uniós források Magyarországra, ám szerinte az Európai Unió politikai helyzete nem engedi meg a kataklizmát.
Jaksity György közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke, a Concorde Értékpapír alapítója, elnöke április 22-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a szokás szerint egyórás élő adásunk vendége. Terveink szerint szó lesz a vámháborúról, annak a világgazdaságra, s azon belül is Magyarországra gyakorolt hatásáról, az árrésstopról, a jövő évi
A mesterséges intelligencia egyre inkább behálózza mindennapjainkat, és a jelek szerint lassan az életünk részévé válik. Egyre többször találkozunk vele a munkahelyen, a művészet területén vagy épp az orvosi rendelőben, sokan még csak ismerkednek a lehetőségekkel, mások már a gyakorlati előnyeit élvezik.
Baba, a gida tragikus balesetet szenvedett egy magyar udvaron, és majdnem elveszítette az életét. A drámai baleset után ő lett az első őz, aki protézist kapott. Mutatjuk, hogyan mentették meg az állatmentők!
Egy uniós irányelvnek köszönhetően kötelező lesz nyilvánosságra hoznia a cégeknek a bérsávokat és az új pozíciókhoz tartozó fizetési információkat. De mit hoz ez?
Mennyi szociális hozzájárulási adót (szochót) kell fizetnie a biztosított mezőgazdasági őstermelőnek, ha tevékenységet tételes költségelszámolóként, illetve, ha átalányadózóként végzi? Mikor mentesül e kötelezettsége alól? Összefoglaltuk.
A tűzoltók megakadályozták a főváros 13. kerületében vasárnap este keletkezett tűz továbbterjedését - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn.
Nálunk lehet a legalacsonyabb a gyermekes családokat érintő adóterhelés mértéke, amennyiben életbe lépnek az édesanyákat érintő új kormányzati lépések. Idén a lakosság jövedelme 3-4 százalékkal bővülhet. Jövőre az adócsökkentés költségvetési hatása - az elkölthető jövedelem emelkedése miatt - már számottevő lesz, a GDP fél százalékát teszi ki.
Senki sem úgy megy bele egy mérgező kapcsolatba, hogy tudja, mit csinál. Néha a legtoxikusabb emberek éppen attól olyan veszélyesek, hogy elsőre jó, sőt tökéletes benyomást tesznek: a felszínen udvariasak, gyengédek, törődőek, és mindent, de mindent csupán a mi érdekünkben tesznek, hiszen csak jót akarnak nekünk. És ők jobban tudják, hogy nekünk mi
Három év alatt megháromszorozódott hazánkban a rendszeres podcast-hallgatók száma, valamilyen gyakorisággal pedig már a lakosság kétharmada követ ilyen műsorokat – állapította meg egy, a magyarok podcast-fogyasztási szokásait vizsgáló friss kutatás. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült tanulmány arra is rávilágít, hogy
A horvát LNG Croatia jövő hónapban 0,75 milliárd köbméter újragázosítási kapacitást bocsát aukcióra a Krk szigeti LNG-terminálján, jelentette be a vállalat ügyvezető igazgatója.
Az Ipar 4.0 jegyében rendezett kiállítás és a hozzá kapcsolódó konferencia az innovatív iparágak kiemelkedő üzleti, szakmai fóruma a 2. félévben. Aktivitásra a legnehezebb időkben is szükség van. A személyes
Egyre több a visszatérő műhold, amik jelenleg még nagy eséllyel nem okoznak nagy károkat, ha nem égnek el teljesen, a jövőben viszont lehet ebből probléma.
Ahogy közeledik a húsvét, egyre inkább előtérbe kerül a magyarok egyik kedvenc ünnepi finomsága: a sonka. Bár általában mindegyik fajtájára húsvéti sonkaként hivatkozunk, valójában többféle termékcsoportról van szó, a klasszikus sonkákon túl sokféle, hagyományosan jó minőségű húskészítmény is ide tartozik. Ezek között találhat tarjából, karajból ké
Munkavállalói és munkáltatói oldalon is igény mutatkozik a mesterséges intelligencia elsajátítására és képzésére. Annak ellenére, hogy a magyarok majd kétharmada tartja fontosnak a mesterséges intelligencia elsajátítását, a megkérdezettek alig ötöde kapott bármilyen oktatást a munkahelyén. A válaszadók fele ráadásul nem tervez semmilyen képzésen ré
A moldovai elnök 2027-re várja az EU-s csatlakozásra vonatkozó tárgyalások lezárását, de sok múlhat a soron következő választások kimenetelén. Bár az unió komoly pénzekkel támogatja az országot, az orosz befolyás miatt rendkívül megosztott a társadalom a csatlakozás kérdésében.
Magyar Péter elmondta: Albert-Nagy Ákos vörösiszap-katasztrófát kívánt a párt aktivistáinak. "Egy pap Virágvasárnap azt üvöltözze gyerekek mellett, hogy vörösiszapot a hazaárulóknak a Tiszába?!"