Faragó Verát sokan szerették, hiszen számos felejthetetlen pillanatot okozott a színpadon és a tévéképernyőn egyaránt, őt pedig roppant módon elszomorította, mikor pályafutása végén egyre kevesebb szerepben tudta megmutatni magát.
Jamieson Greert épp a Kongresszus egyik bizottságában hallgatták meg, és vehemensen védte Trump magas tarifáit, amikor kiderült, hogy az elnök felfüggeszti a vámokat 90 napra.
A dél-vietnámi ötórás járattól kezdve egészen a 80 napos luxusutazásig számos lehetőség közül választhatunk világszerte. A Belmond tulajdonában lévő Venice-Simplon-Orient-Expressz vadonatúj, exkluzív útvonallal bővült, amely Párizsból egészen Toszkánáig vezetA vonat a párizsi Gare d’Austerlitz pályaudvarról indul, és egy nappal később, délután érke
Megfordultak az amerikai tőzsdeindexek, miután Trump elnök bejelentette, hogy 3 hónapra felfüggeszti a ma esedékes vámemelést, a 10 százalékos import-alapvám azonban marad. Kína esetében azonban 125 százalékra emelte a behozatali vámot.
Az olajárak jelentős emelkedést mutattak szerdán, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy tovább emeli a Kínára vonatkozó vámokat, miközben a többi országra korábban bejelentett vámemeléseket csökkenti.
A papírforma a hazai csapatok sikerét ígérte a labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti negyeddöntőiben, így is történt. A Barcelona 4-0-ra kiütötte a Borussia Dortmundot, a PSG 3-1-re verte az Aston Villát.
A szeme színe mindent elárul rólad. Ez a különleges, izgalmas teszt csupán egyetlen kérdésből áll. Milyen színű a szemed? Ez mindent elárul a személyiségedről. Hogyan hat a szemed színe a belső tulajdonságaidra? Tudtad, hogy az ember temperamentuma, személyisége függ a szem színétől? Nézd meg mit mond rólad ez a teszt? Mondd meg milyen színű a
"Tekintettel a tiszteletlenségre, amelyet Kína mutatott a világpiacoknak, ezennel azonnali hatállyal 125 százalékra emelem […] a vámot" – írta az amerikai elnök.
A legtöbb pénzintézet vállalja, hogy visszatér a január elsejei szinthez, vagyis eltekint az idei inflációs díjemelésektől, továbbá arra is ígéretet tettek egyes bankok, hogy 2026 júniusáig nem drágítanak – mondta az InfoRádióban Richter Ádám, a money.hu szakértője.
Őrizetbe vettek egy 76 éves férfit a Párizshoz közeli La Garenne-Colombes-ban, mert halálosan megfenyegette a Marine Le Pen francia politikust elítélő bírói testület elnökét - közölték francia igazságügyi források.
Egy amerikai szövetségi bíróság kedden úgy határozott, hogy az Associated Press (AP) hírügynökség újságíróit vissza kell engedni a Fehér Ház sajtóeseményeire.
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/15. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem született telitalálatos szelvény, így a jövő héten 235 millió forint lesz a várható főnyeremény.
A horgászat az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység Magyarországon - nem csoda, hisz 2025-ben már több mint egymillió regisztrált horgász pecázik a belföldi vizeken. Annak, hogy törvényesen és szabályosan horgászhassunk, 2025 évében is feltétele a horgászengedély kiváltása, illetve az érvényes horgászkártya megléte. Nézzük, melyek a horgászen
Egy digitális cafeteria platformra vonatkozó projekt lett a Vosz Smart Ötletverseny győztese, miután ez a pályázat nyerte el a kiírás döntőjének közönségdíját. A vállalkozói fórumon – amely a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének éves mérlegzáró közgyűlését kísérte – Eppel János, a Vo
Te melyik ajtón sétálnál be? Ez az ajtó elröpít egészen a tavasz végéig és megmutatja mi minden várhat rád. Az életedben hozott döntések sokat elárulnak a személyiségedről. Sőt, ez a teszt még többet megmutat. A tavaszi eseményekről, változásokról is szól. Válassz egy ajtót, ami tetszik annyira, hogy akár be is lépnél rajta. Lássuk mit
Egy kínai katona, akit Donyeck megyében fogtak el, vallomásában elmondta, hogy egy kínai közvetítő segítségével csatlakozott az orosz hadsereghez, és ezért 300 ezer rubelt (megközelítőleg 1,2 millió forintot) fizetett – közölte az ukrán "Luhanszk" hadműveleti-taktikai csoport sajtóosztálya az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
Hallottál már arról, hogy Sárköz vidékén a nők kezében volt a vagyon, a nagymamák nevelték a lányunokákat és a díszes sárközi viselet oka leginkább a családi gazdagság mutogatása volt? Nőuralom, ami nem tévesztendő össze a matriarchátussal. Életeket megnyomorító traumatikus családi minta leginkább, az "egykézés".
A Fehér Lótusz harmadik évada Thaiföld egzotikus tájaira kalauzolja a rajongókat, ahol ismét kiderül, hogy a luxusszálloda tehetős vendégeinek idillinek tűnő életét sötét titkok, elfojtott vágyak és múltbéli sérelmek árnyékolják be. Most annak jártunk utána, hány évesek a való életben az őket alakító színészek!
A kkv szektor üzleti hangulatát mérő Vosz Barométer indexe újra 50 százalék fölötti tartományba került, 2024 utolsó negyedévéhez képest 4 százalékpontot emelkedett.
Sokszor elég lenne néhány apró változtatás ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben – mégis hajlamosak vagyunk túlkomplikálni a megoldásokat. Pedig a kulcs gyakran a legegyszerűbb hétköznapi szokásokban rejlik. Mondjuk azt az 5 tuti biztos tippet, ami segíthet!
Oroszország válaszintézkedésként kiutasítja a moszkvai román nagykövetség védelmi attaséját és helyettesét - közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.
Miközben sokan már 60 felett visszavonulnak, vannak, akik 90 éves korukban is aktívan dolgoznak, sőt: szellemileg frissek, fittebbek és boldogabbak, mint a náluk évtizedekkel fiatalabbak. Egy kínai professzor, Xie Mengxiong megosztotta, mi áll a hosszú, egészséges életének hátterében – és a válasz nem (csak) a génekben keresendő.
Romantikus portré készült Károly király és Kamilla királyné 20. házassági évfordulójára. A képet Rómában rögzítették, most pedig előkerült egy olyan videó, amelyből kiderült, hogy az uralkodó valamit felesége fülébe súgott a kép előkészületei közben.
Jennifer Lopez ruháiért, cipőiért és kiegészítőiért csakis rajongani lehet, és nincs ez másképp azzal a gyönyörű szövetkabáttal sem, amit a napokban viselt a popdíva.
Szerdán megkezdték a száj- és körömfájással fertőzött szarvasmarhák leölését Szlovákiában a dunaszerdahelyi járásbeli Dercsika község mellett található telepen is – tájékoztatott Richard Takáč szlovák földművelésügyi miniszter. A szlovák hatóságok országszerte folytatják az ellenőrzéseket – nemcsak a fertőzés, hanem az illegálisan tartott állatok m
Jelentős forinterősödést láthattunk szerda este, miután Donald Trump amerikai elnök váratlanul bejelentette, hogy 90 napos moratóriumot vezet be a vámok alkalmazására azon országok esetében, amelyek nem éltek ellenintézkedésekkel a korábban bejelentett amerikai vámokkal szemben.
Újra Bábolnára vinnék a száj- és körömfájás miatt leölt marhák tetemeit, amitől a helyiek felháborodtak. Szerintük meg sem kérdezték őket, pedig már másodszor érinti őket az ügy.