Kanada 25 százalékos vámot vezet be az Egyesült Államokból importált járművekre, válaszul a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámokra – közölte az ottawai kormány kedden. A bejelentés szerint a kanadai vám szerdától lép életbe, és azokra az autókra vonatkozik, amelyek kívül esnek a 2019-ben, Trump első elnöksége idején kötött Egyesült Á
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válik a bankolás- közölte Varga Mihály jegybankelnök, miután fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit. A hazai bankok sorra jelentik be, hogy milyen lépéseket tesznek a megállapodás végrehajtására. A jegybankelnök és a bankszövetség vezetői e
Az MBH Bank a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség tárgyalásai nyomán felülvizsgálta a lakossági bankszámlákra és betéti kártyákra vonatkozó díjait is, és eleget tesz a minisztérium azon kérésének, hogy a pénzintézetek mérsékeljék a számlavezetéshez kapcsolódó lakossági díjaikat - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
A tegnapi devizapiaci kereskedés sem hozott megnyugvást a forint számára, igaz, nem is gyengült tovább a megelőző három napi esés után. Ma reggel viszont rögtön újra felfelé vette az irányt az euró árfolyama, és a 409-et közelíti.
A közelgő húsvéti hétvége a vallási ünnep mellett jó apropót szolgáltat a családi programoknak. Ezért hoztunk 5 szuper húsvéti programokat, melyek remek szórakozást nyújtanak kicsiknek és nagyoknak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A külügyminiszter szerint az autóipari vámok csökkentése jó alap lehetett volna a tárgyalásokhoz. Mi történt? Szijjártó Péter interjút adott a Bloombergnek, amelyben a Trump vámjairól, az orosz függőségről, a Kínai befolyásról és a korrupcióról kérdezték. A vámok. Szijjártó szerint az amerikai vámok igazságosak és hazafiasak, az EU-t terhelő vámoké
Közeledik a húsvét, és vele együtt az ünnepi készülődés örömteli időszaka is. Ilyenkor előkerülnek a hagyományos családi receptek, és természetesen a finom sonka sem maradhat ki a menüből. A sonkaválasztás azonban nem egyszerű feladat, nem könnyű megtalálni a jó sonkát, pláne nem jó áron. A Spar akciós kínálatában azonban igazi ínyencségeket talált
Egy potenciális aranykor előtt állunk az amerikai–magyar kapcsolatokban, amelynek alapját a két ország vezetői közti szoros kapcsolat adja – jelentette ki Robert Palladino, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője e a Magyar Külügyi Intézet elnökével, Gladden Pappinnal folytatott keddi beszélgetésén.
Úgy tűnik, a hét közepén sem fogsz unatkozni, hiszen számos kihívás és váratlan fordulat az, amely meghatározza napot, azt azonban, hogy pontosan mire számíthatsz, csak akkor tudod meg, ha elolvasnod a szerdai horoszkópot!
Meredeken estek a tőzsdék azóta, hogy Donald Trump múlt héten új vámokat jelentett be az USA kereskedelmi partnereire és bár hétfő délután és kedden már némi megnyugvás látszott a piacokon, a befektetők ugyanis abban reménykedtek, hogy az Egyesült Államok enyhíthet a vámokon, de ez a várakozás végül nem igazolódott be, ma életbe léptek a múlt héten
Egy friss tanulmány kiderítette, melyek azok az ételek, amelyekből érdemes többet fogyasztanunk, és melyek azok, amelyeket ajánlott kerülni, ha szeretnénk növelni az esélyeinket arra, hogy 70 éves korunkig megússzuk komolyabb betegségek nélkül.
A védjegyes magyar termékek választásának fontosságára hívja fel a diákok figyelmét a Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Naszálytej Zrt. közös edukációs programja. A hazai áruk könnyű és egyértelmű azonosíthatóságát biztosító Magyar Termék védjegy témaköre 2024 őszétől szerepel az általános iskolai tantervben – a most induló ismeretterjesztő program
Tízezer év után újra üvöltenek a rémfarkasok - videón a kölykök, amelyekkel a biotechnológiai cég megalkotta a hírhedt, őskori rémfarkasok 2.0-ás verzióját.
Egy friss egyetemi kutatás fényt derített arra, hogy a múmiák meglepő illatot árasztanak. A University College London Institute for Sustainable Heritage és a Ljubljanai Egyetem kutatói
Új állásra pályázik? Nem biztos, hogy a humán erőforrás (HR) képviselője vagy a felvételi menedzser az első, aki átnézi az önéletrajzát. Ehelyett lehet, hogy egy mesterséges intelligenciával (AI) működő eszköz lesz az.
Egy potenciális aranykor előtt állunk az amerikai-magyar kapcsolatokban, amelynek alapját a két ország vezetői közti szoros kapcsolat adja – jelentette ki Robert Palladino, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője e a Magyar Külügyi Intézet elnökével, Gladden Pappinnal folytatott keddi beszélgetésén. Robert Palladino
A Szolgálólány meséje végre visszatér a képernyőn, több mint két év után. A szeretett disztópiás dráma talán a tévé egyik legkeményebb és legprovokatívabb műsora, de egyben az egyik legjutalmazóbb is. Margaret Atwood ikonikus regénye alapján készült, és a történet a Gileádi Köztársaságban játszódik, amely valaha az Egyesült Államok volt, most pedig
Kanada 25 százalékos vámot vezet be az Egyesült Államokból importált járművekre, válaszul a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámokra – közölte az ottawai kormány kedden. A bejelentés szerint a kanadai vám szerdától lép életbe, és azokra az autókra vonatkozik, amelyek kívül esnek a 2019-ben, Trump első elnöksége idején kötött, az Egyesü
A floridai szövetségi bíróságon benyújtott vádirat szerint Ryan Wesley Routh, aki állítólag Donald Trump elnök meggyilkolását tervezte, egy hónappal letartóztatása előtt megpróbált rakétavetőt szerezni Ukrajnából. Az ukránok nagy barátja Routh, aki korábban úgy fogalmazott, hogy képes lenne meghalni is értük.
A gyönyörű műsorvezető még fiatalon szembesült a hírrel, ami alapjaiban rengette meg a mindennapjait. Ma már tabuk nélkül beszél róla, és másoknak is segítene.
Ha a programozás során egy lány elakad, azzal szólítja meg a tanárt, hogy "Elnézést, valamit elrontottam", ha viszont egy fiú diák jár hasonlóan, ő úgy fogalmaz: "Elnézést, valami nem működik a programban". Reshma Saujani író-üzletasszony beszédéből való az idézet, és nem ez az egyetlen megdöbbentő gondolat benne.
Egy kis faluban emberek százai osztoznak ugyanazon a néven. A történetük évszázados titkokat őriz, rejtett összefonódásokkal, amelyek egy távoli múltba vezetnek.
A magyar kormány álláspontja szerint az amerikai dokumentumokban szereplő korrupciót Pressman diktálta, a Fehér Ház viszont mást mond. Mi történt? A Telex kérdést intézett a Fehér Házhoz, hogy megtudják, hogy az EU-s vámok indoklásában felhozott magyar korrupcióról szóló részt valóban David Pressman diktálta, ahogyan azt Szijjártó Péter külügyminis
Szakértő mondta el a véleményét azzal kapcsolatban, mint hozhatnak az Egyesült Államok vámintézkedései. Az európai prémium borpiac jelentős átalakulás előtt áll, mivel az Egyesült Államok vámintézkedései komoly csapást mérhetnek a
Ismétlődő eltévedés címmel jelent meg Ungár Péter első verseskötete, amelynek érkezését a Prea Kiadó már januárban beharangozta. A kiadvány bemutatóját április 8-án a Haikubárban tartották, ahol az LMP költővé avanzsált társelnökével és Péczely Dóra szerkesztővel Turi Tímea költő, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélgetett. A politikus közvetlenül
április 9., szerda M4 Sport 16.45, 18.00: Birkózás, Európa-bajnokság, Somorja, elődöntők, döntők Duna World 17.00: Úszás, országos bajnokság, Kaposvár, elődöntők, döntők Rtl+