Mától új használati feltételeket vezetett be a dm. A drogérialánc tájékoztatása szerint a jövőben törli azokat az ügyfélfiókokat, amelyeket legalább két éve nem használnak. Májustól az app-ban digitálisan nyomon követhető lesz a vásárlás, lehetővé válik a dm babybonus aktiválása.
A gazdák kétségbeesetten figyelik, ahogy az állataik eladhatatlanná válnak. A járvány és a minisztériumi döntések együtt húzzák padlóra a vidéki termelőket.
A Vatikán szívében, a Casa Santa Marta falai között halt meg a 88 éves szentatya. A Gemelli Kórház fősebésze, Sergio Alfieri, aki 2021-ben és 2023-ban is életmentő műtétet végzett a katolikus egyházfőn, Ferenc pápa mellett volt az utolsó óráiban.
A "Hogyan tudnék élni nélküled?" című romantikus zenés film zenei albuma hatalmas sikert aratott: jelenleg a magyar Top 40-es slágerlista élén áll, megelőzve olyan nemzetközi előadókat, mint Billie Eilish vagy Playboi Carti.
Példaértékű teljesítmény született a hazai vállalatok körében zajló Fut a cég megmérettetésen. A Robert Bosch Kft. 2024-ben már hatodik alkalommal vívta ki a legsportosabb hazai vállalatnak járó címet a Budapesti Sportiroda népszerű versenyén, amelyen több mint 700 cég vett részt. A Bosch sportolói közel 14 ezer kilométert futottak, 1700 kilométert
A konyha az otthon szíve, ahol nemcsak az ételek készülnek, hanem sokszor a családi és baráti beszélgetések központi helyszíne is. Ezzel együtt jár a rendrakás, és főképp a mosogatás is, amit sokan nem szívesen végeznek. Az amerikai háziasszonyok ikonja, Martha Stewart azonban tudja, hogyan tehetjük ezt élvezetesebbé és hatékonyabbá.
Jelentősen szigorodhat a műszaki vizsgáztatás az Európai Unióban: a tíz évnél idősebb autókra évente kötelező vizsga várhat. Az új szabályozás célja a közlekedésbiztonság növelése és a környezetszennyezés csökkentése.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A passzív befektetési alapok, különösen az ETF-ek nagy változásokat hoztak a kötvénypiacok működésében, például a hónap utolsó napjain kiugróan nagy kereskedési volument hajtanak végre, ami az árazásra is pozitív hatással van – mutat rá a Financial Times hasábjain megjelent véleménycikkében Robin Wigglesworth tőkepiaci szakértő.
Ausztriában hivatalosan is nehéz fizikai munkának minősítik az ápolókét, így az érintett dolgozók már 60 évesen nyugdíjba mehetnek. A döntés a testi és lelki megterhelés elismerését, valamint az ápolói szakma társadalmi megbecsülésének erősítését szolgálja.
Trump a béketárgyalások szempontjából „nagyon károsnak” nevezte Volodimir Zelenszkij kijelentését. De mit gondol vajon Putyin folyamatos civilek elleni támadásairól?
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A grémium tájékoztatót hallgathatott meg a tavalyi évi úszásoktatási és utánpótlás-nevelési feladatellátásról. Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója kiemelte, 12 óvoda 140 óvodása, valamint 7 iskola 33 osztálya vesz részt rendszeresen, egész éven keresztül
Az árrésstopban érintett élelmiszerek átlagos kosárértéke egyértelműen csökkent a rendelkezés hatálybalépését megelőző időszakhoz képest - írja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Orbók Ilona most igazán megmutatja, milyen, amikor egy Cápa nem csak üzleti érzékkel, de karakán véleménnyel is támad! Az egyik induló pitch végén minden a feje tetejére áll. Cápák között vasárnap 20 órától az RTL-en.
Nem kell a drasztikus eper-monodiétát követnünk ahhoz, hogy fogyjunk a zamatos szezonális gyümölcs segítségével. Az eper akár a fogyást is támogathatja, mutatjuk, mikre érdemes odafigyelni, hogy ne kelljen lemondani róla és a diéta se kerüljön veszélybe!
A Liszt Ferenc-díjas művésznő 72 éves volt. A Bécsi Állami Opera társulatának is a tagja volt, de a világ számos országában fellépett nagy sikereket elérve.
Az áprilisi előzetes amerikai beszerzésimenedzser-indexek vegyes képet mutattak. A feldolgozóipari a várt 49 ponttal szemben 50,7 lett, így bővülni tudott a márciusi 50,2-höz képest.
Jelentősen növelik a európai határvédelmet biztosító Frontex erőforrásait, ami a Bizottság által közzétett negyedik schengeni jelentés eredményeiből is jól látszik. A változó geopolitikai helyzetben jobb alkalmazkodóképességre van szükség, így a digitalizáció és a koordináció erősítése mellett gyorsított eljárási rendszerek kialakítására is ígérete
A gazdasági előrejelzések nem mindig a tőzsdén vagy a makroadatokban kezdődnek. Néha a legjobb indikátorokat a sztriptízbárban, a drogériák polcain vagy éppen egy bordélyház könyvelésében találjuk meg. Egyre több jel utal arra, hogy a "furcsa mutatók" komolyan vehetők - és most mind ugyanarra mutatnak: valami készül.
Sokan nem érzik az árrésstop árcsökkentő hatását – derült ki egy felmérésből. A kutatás közzétételét követően az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) gyorsan jelezte, az árrésstopban érintett élelmiszerek átlagos kosárértéke egyértelműen csökkent. Számítanak arra, hogy kiterjesztés helyett május végével eltűnik az egész.
A Revolut több európai országban eltörölte a hétvégi devizaváltási díjat prémium csomagokra – a magyar felhasználók viszont egyelőre nem részesülnek a kedvezményben.
A világpremiert a Bauma 2025 müncheni kiállításon tartották. A teherautó sorozatgyártása a jövő év első negyedévében kezdődik, az első szállítások az utolsó negyedévre vannak tervbe véve. Az első évben mintegy 150 teherautó legyártását tervezik. Az EV teherautót eleinté csak két - 32 és 41 tonnás – kivitelben fogják gyártani, mindkét esetben 8x4 k