A Marshmallow, a Luma Financial Technologies és a Toku összesen több mint 150 millió dollárnyi friss tőkéhez jutott, hogy új piacokat hódítson meg és továbbfejlessze technológiáját. Íme a múlt hét top 3 fintech tőkebefektetése. Marshmallow – újabb tőkét kapott a brit insurtech a nemzetközi növekedéshez A londoni székhelyű Marshmallow, amely egy dig
Miközben Magyarországon évtizedek óta csökken a szakszervezeti tagság aránya, a Bosch budapesti Innovációs Kampuszán dolgozó szoftverfejlesztők új utat választottak.
A pápaság történetében nehéz lenne olyan pápaválasztást említeni, amelynél a geopolitikai realitások ne játszottak volna fontos szerepet – mondta a Telexnek adott interjújában Buda Péter vallástudományi szakértő, egykori nemzetbiztonsági főtiszt. Szerinte Erdő Péter esélyeit részben éppen az orosz ortodoxok és a katolikus egyház közeledésében játsz
Egy bírósági döntés értelmében kényszerülhet megválni a Google közkedvelt böngészőjétől, a Chrome-tól. Ha így alakul, akkor a mesterségesintelligencia-fejlesztő cég kerülhet monopol helyzetbe.
Továbbra is jelentősen hosszabb eljutási időre számíthatnak azok akik Szolnok–Budapest vonalon közlekednek. Egyelőre egy vágányon zajlik a forgalom, egy biztosítóberendezés meghibásodása miatt.
A hetedik egymást követő kereskedési napon nyit és zár a forint-euró devizaárfolyam a 407 és 409 közötti sávban, és nap közben sem nagyon néz ki ebből a szokatlanul szűk tartományból. A dollárral szemben nagyobb volatilitás jellemzi a váltási kurzust: húsvéthétfőn még 354-nél járt az Usdhuf, a dollár euróval szemben mutatott gyengülő trendjének kös
A 88 éves korában elhunyt katolikus egyházfő távozása még az internetes tartalomfogyasztási szokásokat is befolyásolta, méghozzá nem is csekély mértékben.
A gyönyörű énekesnőt hosszú betegség után veszítette el a családja. Dr. Wéber Helga több Eurovíziós produkcióban is szerepelt vokalistaként, utoljára Dér Heni oldalán.
Csütörtökön egy északnyugat felől érkező gyenge hidegfront hatására több helyen alakulhatnak ki záporok és zivatarok, amelyeket intenzív csapadék, viharos széllökések és jégeső is kísérhet. Az előrejelzések szerint olyannyira nem viccel az időjárás, hogy villámárvizek is kialakulhatnak.
Ha egyszer beindul a medvehagymaszezon, akkor nincs megállás – és ha a kezedbe akad egy csokor belőle, muszáj lesz megsütnöd ezt a pogácsát! Pihepuha, illatos és a cheddar sajttól olyan, mintha a tavasz találkozna az angol reggelivel.
A változókorban lévő nőknél az ösztrogénszint csökkenése növeli a fogágybetegség kockázatát, különösen azoknál, akiknél genetikai vagy egyéb hajlamosító tényezők, például csontritkulás áll fenn – hívja fel a figyelmet dr. Dobos Andrea, a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának tanársegédje.
Készen állsz egy kis agytornára? Nem lesz könnyű, de ha képben vagy a hazai tévés legendákkal, talán sikerül eltalálnod! Most egy olyan kérdés következik, ami elsőre egyszerűnek tűnhet, de sokakat meglep. Vajon mikor született Palik László, a Forma–1 egykori kommentátora és a népszerű műsorvezető? Tedd próbára a memóriád – tudod a jó választ?
El se hisszük, de Lajos herceg most lett 7 éves!A walesi hercegi pár ismét megosztott egy aranyos portrét legkisebb gyermekükről az Instagramon, hogy ezzel ünnepeljék a nagy napot – ami természetesen szeretett királyi hagyomány.Lányuk születésnapját is fotóval ünnepelték: Fotót posztolt Vilmos herceg és Katalin szülinapos lányukrólLajos portréját i
Az Európai Unióban éves összevetésben 1,9 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első három hónapban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Bár a vitaminokban gazdag ételekre azt szokták mondani, minél többet eszünk belőlük, annál jobb, azért nem árt tudni, hogy akadnak kivételek is. A szakemberek most egy olyan ételre hívták fel a figyelmet, amelyet többnyire egészségesként emlegetnek, magas koleszterintartalma miatt azonban érdemes csínján bánni vele. Nézzük, miről is van szó pontosa
Gál Vilmos muzeológus, a kiállítás kurátora mutatja be az érdeklődőknek április 26-án a Bük és az Mnmkk Magyar Nemzeti Múzeum közös, Ügyfelem érdekében című időszaki tárlatát, amely a magyar ügyvédség, illetve a területi ügyvédi kamarák százötven éves történetét dolgozza fel.
Ha Olaszország romantikus kisvárosairól esik szó, gyakran Toszkána dombjai vagy az Amalfi-part meredek sziklái jutnak eszünkbe. Azonban a csizma orránál, Calabria régiójában megbújik egy kevésbé ismert, ám annál lenyűgözőbb település: Tropea. A festői városka a Tirrén-tenger partján, egy 40 méter magas sziklafal tetején helyezkedik el, ahonnan leny
A második helyezett Arsenal 2-2-es döntetlent játszott a vendég Crystal Palace együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szerdai játéknapján, így a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató éllovas Liverpool matematikailag még nem lett bajnok.
Márkaerősítés és tartalomfejlesztés mellett kötelezte el magát hazánk egyik leglátogatottabb hírportálja és vezető országos napilapja, a Blikk. A szerkesztőség élére április 1-jén érkezett új főszerkesztőként Nagy Iván Zsolt, tartalomfejlesztési és innovációs vezetőként pedig Szigeti Péter. A szerkesztőség főmunkatársi körét április folyamán újabb
Tömegek gyűltek össze a forróságban a Szent Péter téren, sokan rosszul is lettek. A pápa nyitott koporsóját a bazilika főoltára előtt ravatalozták fel.