2025. április 2. szerda

ápr. 2
9:54
Nem is olasz? A tészta története csavarosabb, mint a fussili (Life)
Kevés népszerűbb és sokoldalúbb étel létezik, mint a tészta. Általában az olaszokhoz, kötik, pedig Kína és a Közel-Kelet is szerepet vállalt a tészta történetében.
ápr. 2
9:54
NAV: Annyi a papírnyugtáknak, jönnek az e-pénztárgépek (Mínuszos)
Hatályba lépett az e-pénztárgépekről szóló rendelet, amely véget vethet a papírnyugtakorszaknak. Most a fejlesztőké a főszerep, idén júliustól pedig már üzembe is helyezhetők – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által engedélyezett – e-pénztárgépek. Az elkövetkező hónapok az újfajta pénztárgépek típusvizsgálatáról és engedélyezéséről szólnak. A sza
ápr. 2
9:54
Megválasztották az év ízét (Hamu és Gyémánt)
Ha létezik édesség, ami egyik pillanatról a másikra szerzett magának elképesztő népszerűséget az utóbbi időben, az egyértelműen a dubai csokoládé volt. A finomság egyszerre jelent meg a legtöbb hazai bolt polcán, de a legtöbb helyen villámgyorsan el is kapkodták. Ezek után nem csoda, hogy a 2025-ös év ízének nem mást, mint a csokoládé alapját adó p
ápr. 2
9:54
Hazai fejlesztés a KGM régiós rebranding kampánya (MMonline)
Az itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő dél-koreai autógyártó, a SsangYong KGM márkanéven folytatja tovább működését. Az autómárka régiós átalakulását támogató koncepciót a Mediator fejlesztette, továbbá az ügynökség felelt az image film forgatásáért, illetve a kilenc országra érvényes új márkaarculat kialakításáért is.2025. március 17-én
ápr. 2
9:54
Kiderült, hogyan biztosítják Weberék Magyar Péter lojalitását (Demokrata)
A Néppárt belső szabályzata rávilágított hogy Weberék szorosabb pórázon tartják szövetségeseiket, mint hittük.
ápr. 2
9:54
Az ilyen megírogatás érdemben veszélyeztetné Orbán Viktor leváltásának esélyét (Mandiner)
Tényleg reménykeltő, hogy ilyenkor ilyen egységesen ugrik át s tova a szeme ezen a veszélyes híren az összes ellenzéki portál összes szerkesztőjének.
ápr. 2
9:54
Nézőcsúcs az Anfielden? Szoboszlai zsúfolásig telt stadionban léphet pályára a városi rivális ellen (Magyar Nemzet)
A Vörösök stadionjában eddig 56 060 néző volt a rekord a két együttes 1963-as egymás elleni mérkőzésén, míg szerda este a hatvanezret is meghaladhatja a nézők száma.
ápr. 2
9:54
Így érdemes kombinálni a babaváró kölcsönt a munkáshitellel (Forbes)
A tavalyi, végül egészen tűrhetőre sikerült év után 2025 elég gyengén indult a babaváró hitel szempontjából. A munkáshitel talán segíthet szinten tartani a keresletet, a babaváróval kombinálva ugyanis óriási összegű támogatáshoz lehet jutni.
ápr. 2
9:54
Nikola Jokics ismét beírta magát az NBA történetébe (Sportal)
Nikola Jokics 61, Stephen Curry pedig 52 ponttal remekelt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (Nba) keddi játéknapján.
ápr. 2
9:54
Munkaerőpiac: 18 év alatt négyszeresére nőtt az áltagbér, és már nemcsak a húszéveseké a világ (Digital Hungary)
Az átlagbér négyszeresére nőtt Magyarországon 2007 óta (185 017 forintról 348 800 forintra), a szakképzettek garantált bérminimuma pedig közel ötszörösére emelkedett. Drágult közben az élet is: 250 forintról 400 forintra emelkedett az euró ára. Idén 18 éves a HVG Állásbörze, a szervezők pedig megvizsgálták, hogy mi változott egy generáció felnőtté
ápr. 2
9:54
5 természetes koleszterinszint-csökkentő módszer – rengeteg bajtól óvhatnak meg (Bien)
A magas koleszterinszint hazánkban is gyakori probléma, és hosszú távon sajnos komoly egészségügyi kockázatokat is jelenthet. A gyakran csak "rossz" koleszterinként emlegetett LDL-koleszterin túlzott lerakódása az erekben jelentősen ronthatja a véráramlást, és súlyos következményei lehetnek, mint például a szívroham vagy a szélütés, de a 2-es típus
ápr. 2
9:56
"Németországnak stabil kormányra van szükségre" – üzente Budapestről Knut Abraham (Mandiner)
A poltikus nehéz jövőt jósolt az új német kancellárnak.
ápr. 2
9:57
Hét csapat már bejutott a döntőbe a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyén (Menedzsment Fórum)
Alaposan belekezdtek a gimnazisták a pénzügyi tudatossági versenyen.
ápr. 2
9:57
Felfoghatatlan pénzeket tesznek zsebre a bankvezérek (Piac és Profit)
Sergio Ermotti, a svájci UBS vezérigazgatója volt tavaly a legjobban fizetett bankvezető a kontinentális Európában.
ápr. 2
10:00
Marine Le Pen sorsa a bíróság után Macron elnök kezében van (ATV)
A francia politikus szerint politikai leszámolást hajtott végre vele szemben a bíróság.
ápr. 2
10:00
Hiába Elon Musk rengeteg pénze, a demokraták által támogatott jelölt nyerte a wisconsini legfelsőbb bírósági választást (444.hu)
Musk több mint 22 millió dollárral támogatta Susan Crawford ellenfelét, eredmény nélkül.
ápr. 2
10:00
Hatalmas változás a Tankcsapdánál, erre senki sem számított (Ripost)
Alaposan meglepte rajongóit a Tankcsapda.
ápr. 2
10:00
Nehéz lesz a bennmaradás a Nyíregyházának, ha nem tud gólt lőni (m4sport.hu)
Tíz tavaszi tétmeccsükön hétszer is gólképtelenek maradtak.
ápr. 2
10:00
Harry tajtékzik, elmarta maga mellől az utolsó szövetségesét is (Femcafe)
Egyre inkább úgy fest a dolog, hogy Harrynek nincs lehetősége visszatérni a brit királyi családba, miután utolsó jóakaróját és barátját is eltaszította a saját közeléből.
ápr. 2
10:00
Erre nem számítottunk: Tóth Gabi teljesen új dologba vágott bele (Promotions)
Szokatlan dologba kezdett Tóth Gabi, túl is van az elsőn.
ápr. 2
10:00
"Ha valakit március 15-én orvosi okok miatt elbocsátanak…" – ellentámadásba lendült a debreceni cégvezető (Mandiner)
Makray Balázs szerint a Kecskemétnek hiányosak az információi az esettel kapcsolatban, és "megtehették volna, hogy jobban körbejárják a témát".
ápr. 2
10:00
Berobbant a vírus: Újabb helyen ütötte fel a fejét a ragadós száj- és körömfájás (Nyugati Fény)
Több ezer szarvasmarhát tartanak a gazdaságban.
ápr. 2
10:00
Olcsóbb lesz a telefonálás? (Magyar Nemzet)
Nagy Márton egyeztetni kezdett a telekommunikációs cégek vezetőivel. Az árrésstop után újabb fontos lépést tehet a kormány.
ápr. 2
10:00
Mégis mire készülhet Putyin? 14 éve nem soroztak be annyi katonát Oroszországban, mint most (naphire.hu)
Vlagyimir Putyin elnök 160 000 18-30 év közötti férfit mozgósított, ami 2011 óta a legmagasabb sorkatonai létszám Oroszországban, mivel az ország a hadsereg létszámának növelésére törekszik.
ápr. 2
10:02
Felemelő, de nagyon nehéz – Elek Gábor nem várja első Fradi elleni meccsét a Népligetben (m4sport.hu)
A MOL Esztergom vezetőedzője ezer szállal kötődik a klubhoz, így nem tagadja, érzelmileg próbára teszi őt az édesapjáról elnevezett Elek Gyula Arénában sorra kerülő szerdai találkozó.
ápr. 2
10:06
Budapestre jön az izraeli miniszterelnök – A héten csak akkor üljön autóba, ha muszáj: mutatjuk, milyen sok lezárásra kell számítani szerdától vasárnapig (Blikk)
Az izraeli miniszterelnök, Benjámín Netanjáhú látogatása miatt 2025. április 6-ig megváltozik a forgalmi rend a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a delegáció közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol – és ameddig – a védett járműve
ápr. 2
10:06
Kamatfizető stablecoin szabályozást sürget a Coinbase Ceo-ja (Kripto Akadémia)
Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója felszólította az amerikai törvényhozókat, hogy a készülő stablecoin-szabályozás tegye lehetővé a felhasználók számára, hogy kamatot kapjanak a stablecoinjaik után. Úgy véli, az amerikai politika nem védheti a hagyományos bankrendszert az innováció és a közérdek kárára. „A kormánynak nem szabadna mesterség
ápr. 2
10:06
Hatalmas fogás! Csaknem kétezer doboz cigarettát találtak egy bolgár autóban a pénzügyőrök (hirado.hu)
A sofőr azt mondta, hogy Németországba tart és nincs nála jövedéki termék, azonban a pénzügyőrök az autóban elrejtve megtalálták a cigarettát.
ápr. 2
10:06
Amerikai focis változtatás a VAR-használatban az olaszoknál (Sport365)
Jelentős változás lép életbe a Var használatában a Coppa Italiában. A bírók ugyanis a félidő során élőben magyarázzák majd el a döntés
ápr. 2
10:06
Erősödik a forint a nagy amerikai bejelentések előtt (Portfolio)
A reggeli és délelőtti órákban erősödik a forint, az este 10 órakor várható amerikai vámbejelentések előtt. Az éjjeli órákban akár komoly pénz- és tőkepiaci mozgások is kialakulhatnak a bejelentések tartalmától függően.
ápr. 2
10:06
37 milliárdos osztalékot fizet az MBH (444.hu)
A bank nagy része Mészáros Lőrinc portfóliójába tartozik, de a Matolcsy-kör is nagyobb arányban lehet tulajdonos.
ápr. 2
10:06
Ukrajnában találkozik a tettrekészek koalíciója (vg.hu)
A csoport tagjai a párizsi csúcstalálkozó után Ukrajnában folytatnak megbeszélést a héten.
ápr. 2
10:06
Magyar vadászgépek Hollandia, Németország és Dánia légtereiben (Magyar Hírlap)
A NATO legnagyobb légierő gyakorlatát tartják április 11-ig.
ápr. 2
10:06
Érezhetően csökken az alapvető élelmiszerek ára az árrésstop hatására (Demokrata)
A bevezetés óta például 21 termék ára 50 százaléknál nagyobb mértékben mérséklődött.
ápr. 2
10:06
Alapjogok (Mandiner)
Nehogy azt gondolják, megszokjuk őket. Mindössze elviseljük. Bizonyos keretek között. Bizonyos ideig. Világos?
ápr. 2
10:06
Ovecskin négy gólra a rekorddöntéstől az NHL-ben (Sportal)
Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals orosz sztárja megszerezte pályafutása 891. alapszakaszgólját, így már csak négy találat választja el attól, hogy megdöntse a legendás Wayne Gretzky 894-es rekordját az észak-amerikai profi jégkorongligában (Nhl).
ápr. 2
10:06
Putyin a Kremlben fogadta Orbán körözött boszniai szerb barátját (Telex)
Egy nappal azután, hogy kiderült, Milorad Dodik Moszkvában van, az orosz elnök már fogadta is.
ápr. 2
10:06
Összeesküvés-elméletek terjednek a száj- és körömfájásról: mi az igazság? (Agrárszektor)
A száj- és körömfájás betegség felbukkanása „derült égből villámcsapásként” érte a magyar szakembereket. Állategészségügyi szempontból a helyzet annyira ijesztő, mintha valamelyik európai nagyvárosban az ebola ütné fel a fejét - közölte Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke. A szakember szerint ez az egyik létező legveszedelmesebb víruso
ápr. 2
10:08
Nagy Márton: megkezdődtek az egyeztetések a telekomcégekkel a díjcsökkentésről (Portfolio)
Megkezdődtek az egyeztetések a hazai távközlési szektor vezetői és Nagy Márton között a távközlési díjak csökkentéséről – derül ki a Facebookon publikált posztból.
ápr. 2
10:09
Beigazolódott a félelem: két újabb magyarországi telepen mutatták ki a pusztító vírust (Infostart)
Két Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha telepen igazolta a ragadós száj- és körömfájás vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A Darnózseli és Dunakiliti településeken található állományokban április 1-jén azonosították a klasszikus tüneteket, a fertőzöttséget 2-án reggel a laboratóriumi vizsgálatok is meger
ápr. 2
10:09
Agykarbantartó kvíz: Ha mind a 7 kérdésre tudod a választ, tájékozottabb vagy, mint az emberek 90%-a (Kvízkuckó)
Ez a kvíz nemcsak a tudásodat, hanem a figyelmedet és logikádat is próbára teszi. Nyolc változatos kérdés vár rád – némelyik trükkös, mások elgondolkodtatók, de mindegyik segít formában tartani az agyad. Készen állsz?
ápr. 2
10:10
Itt az államtitkár rendkívüli bejelentése: átfogó reform jön a kiskereskedelemben (Portfolio)
A kiskereskedelmi forgalom nagyjából helyreállt Magyarországon, helyzete azonban messze nem stabil, és a megnövekedett inflációs várakozások miatt továbbra is szükség van aktív kormányzati intézkedésekre a pénzromlás kordában tartásához – mondta el nyitó előadásában Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és k
ápr. 2
10:12
Rablással ünnepelte 15. születésnapját egy kiskunhalasi fiú (hirado.hu)
A fiú az ezt megelőző héten egy kiskunhalasi boltból 6 üveg whiskyt, egy mobiltelefont, pár ezer forintnyi váltópénzt lopott el.
ápr. 2
10:12
Új területen lesz fizetős a parkolás Budapesten (Portfolio)
Április 2-tól fizetőssé válik a parkolás a Csömöri út – Rákospatak utca – Vezér utca – Egressy út – Lőcsei út – Szugló utca – Fűrész utca – Bosnyák utca által határolt környéken - jelentette be Rózsa András, Zugló polgármestere.
ápr. 2
10:12
Itt az újabb amerikai botrány: titkos iratok szivároghattak ki? (Pénzcentrum)
Magánlevélben küldhette el a nemzetbiztonsági tanácsadó több titkos adatát egy magas rangú tisztviselő. Az amerikai kormányban nem először merülnek fel kérdések az adatkezelési gyakorlatról.
ápr. 2
10:12
Száj- és körömfájás: nincs megállás? Újabb települések a térképen (Agroinform)
Fertőzésgyanús eseteket jelentettek Dunakiliti és Darnózseli környékéről, a hatóságok szigorú intézkedéseket vezettek be.
ápr. 2
10:12
"Fanni nem érdemli meg ezt" – írta VV Barna, aki megbánta, hogy kitálalt Nemazalányról (SzMo)
Fenyvesi Barna arra kéri a követőit, hogy ne küldjenek bántó üzeneteket volt menyasszonyának.
ápr. 2
10:12
Csak az elévülés mentette meg Le Pen félreállítóját, hogy korrupcióért feleljen (Magyar Nemzet)
Ferrand-t az Anticor korrupcióellenes egyesület "törvénytelen összeférhetetlenséggel" vádolta meg.
ápr. 2
10:14
Fedezékbe vonultak a fedezeti alapok Trump újabb akciója előtt (Portfolio)
Trump "felszabadítási napjára" készülve a hedge fundok csökkentették a kockázatos ügyleteiket, és biztonságosabb befektetések felé fordultak – derül ki a Goldman Sachs adataiból. A Reuters tájékoztatása szerint az alapok azért döntöttek így, mert Donald Trump amerikai elnök április 2-ára helyezte kilátásba a kölcsönös vámok bejelentését.
ápr. 2
10:15
Újabb mérföldkőhöz érkezett az MBH Bank privátbanki üzletága (Menedzsment Fórum)
Mint arról már beszámoltunk, a hazai privátbanki szektor által kezelt vagyon összértéke 2024-ben több mint húsz százalékkal nőtt. Az MBH Bank Private Banking hozta a piaci átlagot, amely eredményeként ügyfélállománya a múlt év végére 1500 milliárd forint fölé került. Bár ezzel stabilan második a cég e piaci szegmensben, Pleschinger Gyula Márk igazg

Keresés