Az OpenAI bejelentette, hogy egy új finanszírozási kör keretében akár 40 milliárd dollárt is bevonna fejlesztéseinek támogatására. A befektetési kört a japán SoftBank vezeti, amelynek célja az OpenAI értékét 300 milliárd dollárra növelni. A finanszírozás legfontosabb céljai között szerepel az AI-kutatás előmozdítása, a számítási infrastruktúra bőví
Bizonytalan a hangulat ma reggel a világ tőzsdéin, az ázsiai részvénypiacok vegyes mogzásokat mutatnak, az európai indexek pedig csökkenésekkel nyitottak. Ma lép életbe az Egyesült Államokban az autóiparra kivetett 25 százalékos vám, és lapértesülések szerint Donald Trump újabb, széleskörű vámokat jelenthet be még ma, magyar idő szerint este 10 kör
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök mától vasárnapig Budapesten tartózkodik. Látogatásának célja, hogy találkozzon Orbán Viktor kormányfővel. A helyzetet bonyolítja, hogy az izraeli vezető ellen a Gázai övezetben elkövetett állítólagos háborús bűnök miatt adott ki nemzetközi elfogatóparancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). Ám Izrael nem t
Republikánus győzelmet hozott a Floridában két helyen kedden megtartott időközi kongresszusi választás, ami erősíti a republikánusok képviselőházi többségét.
A Visa mintegy 100 millió dolláros ajánlatot tett az Apple-nek, hogy átvegye a Mastercard helyét az Apple hitelkártya-szolgáltatásában - derül ki a Wall Street Journal jelentéséből.
Egy új törvénymódosítás szerint tíz évre is felfüggeszthetik egyes kettős állampolgárok magyar állampolgárságát. A döntést egy kijelölt miniszter hozhatja meg hivatalból.
A tavasz eljövetele megindította szinte valamennyi őszi vetésű szántóföldi kultúra növekedését és fejlődését is. Nem kivételek ez alól az őszi kalászosok sem, amelyek esetében már a szárbaindulás fenofázisa várható szerte az országban.
Három személyautó ütközött össze az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Törökbálint térségében, a 13-as kilométerszelvénynél. A balesethez a törökbálinti hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom, torlódásra kell számítani. Az
A tavalyi walesi Ceredigion Rallyn sikerült Hayden Paddont legyőzve szakaszt nyernie James Williamsnek, aki az idei ERC-szezonnyitó Sierra Morena Rallyn az MRF Team csapatának köszönhetően állhat rajthoz.
65 éves korában elhunyt Val Kilmer, a Top Gun és a The Doors sztárja. Val Kilmer nemcsak a csodálatos alakításairól volt híres, hanem a különségeiről is.
Húsz éve, 2005. április 2-án halt meg Szent II. János Pál, aki 1978 és 2005 között a 264. római pápaként ült Szent Péter trónján, személyében első és mindeddig egyetlen alkalommal volt a katolikus egyháznak közép-európai vezetője. Karol Józef Wojtyla néven született 1920. május 18-án a Krakkóhoz közeli Wadowicében. Szüleit és testvérét korán elvesz
Védhetőnek és ellenállónak nevezte a moldovai demokráciát Annalena Baerbock ügyvivő német külügyminiszter szerdai látogatása előtt és megerősítette, hogy az országnak nyújtott európai támogatás továbbra is erős marad.
A találkozó, amely az Egyesült Államok és Oroszország közti kapcsolatok helyreállításáról szól, az első magas szintű orosz–amerikai megbeszélés lesz amerikai területen azóta, hogy kitört az orosz–ukrán háború.
Donald Trump amerikai elnök ismét felvetette a lehetőségét annak, hogy 2028-ban, 82 évesen harmadszor is indulna az elnöki pozícióért, ami azonban az amerikai alkotmány értelmében nem lehetséges. Az NBC News-nak adott interjújában Trump kijelentette, léteznek módszerek a tiltás megkerülésére- számolt be a Portfolio.
Miközben a világ leggazdagabb embere azért küzdött, hogy nonprofit vállalattá tehesse az OpenAI fejlesztőcégét, a befektetők feltétele éppen a profitorientáltság. Mi történt? Bejelentette az OpenAI, hogy akár 40 milliárd dollárt (közel 15 ezer milliárd forint) is bevonna egy új finanszírozási körben – amelyet a SoftBank vezet 300 milliárd dolláros
Lengyelországban fokozatosan emelkedik tovább a gyökérpetrezselyem ára. A nagyobb termés bőségesebb kínálatot tesz lehetővé még a szezon vége felé is, de hamarosan elkerülhetetlenül bekövetkezik az intenzív drágulás.
Az elnöki aláírást követően azonnal hatályba lép az új amerikai vámrendszer, már szerdán – közölte a Fehér Ház szóvivője kedden újságírók előtt. Elhangzott az is, Donald Trump első külföldi útja májusban Szaúd-Arábiába vezet. Karoline Leavitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Donald Trump elnök a kereskedelempolitikáért fele