A Miskolci Járási Ügyészség minősített szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 11 éves kislánnyal készíttetett pornográf videókat.
Ha nem vagy jártas a hajgöndörítésben, meglepő lesz számodra, hogy a hajcsavarók mostanra még népszerűbbek, mint eddig valaha. Valójában ha rákeresel a #hairrollers hashtagre a TikTokon, több mint 37 ezer posztot találsz, ahol említik őket. Nyilvánvaló, hogy sokan szeretnék elsajátítani a módszert, amivel otthon is dús, szalonra méltó frizurát kész
Húsvét nemcsak a kereszténység fontos eseményére, a feltámadás örömhírére irányítja figyelmünket, hanem a családi együttlétek, a közös étkezések bensőséges pillanataira is. Ehhez a különleges hangulathoz hozzátartozik egy illatos, frissen sült kalács is – amely Borbás Marcsi segítségével igazán ünnepi és kiváló lesz.
A fogyás egyik közismerten leghatékonyabb eszköze a megfelelő táplálkozási rendszert kiegészítő rendszeres mozgás. Azonban, aki túlsúlyos vagy elhízott, pontosan tudja, hogy nem könnyű megváltoztatni a korábbi ülő életmódot, különösen, ha társbetegségek is jelen vannak, és akár a saját testsúlyt mozgatni is nagy feladat.
„Emlékezzen mindenki arra, amit most mondok: Ott leszünk Münchenben a Bajnokok Ligája döntőjében.” – mondta Carlo Ancelotti még novemberben. Ahogy a mondata,
Az új kutatások szerint azok az anyák, akik a szülés után hormonális fogamzásgátlót szednek, a depresszió megnövekedett kockázatával néznek szembe.A kutatás – amely egy dániai lakossági vizsgálatból származik – megfigyelésen alapul, ami azt jelenti, hogy egyelőre nem tudják bizonyítani, hogy valóban a hormonális fogamzásgátlás okozta a tüneteket.A
A Disney 2025-ben bemutatatott élőszereplős Hófehérke című filmjét betiltották Libanonban, mivel a Gonosz Királynőt alakító izraeli színésznő, Gal Gadot (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) szerepel benne, írja a Variety.
Bár a budapesti lakásárak érezhető áremelkedésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, ennek ellenére a régiós fővárosok között nem számít drágának - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely azt nézte meg, hogy 2024 végén a cseh, lengyel, szlovák és román fővárosban hány havi átlagfizetésből jött ki egy 50 négyzetméteres használt la
Olyan viharok alakítják a különböző országok fiskális megítélését, amelyekhez képest a magyar államadósság-mutató minimális kilengésének és a deficitcél tavalyi elvétésének kevésbé van jelentősége – mondta a lapunknak adott interjúban Horváth Gábor. A Költségvetési Tanács elnöke óva intette a gazdaságpolitikát attól, hogy német mintára élénkítésbe
Egy régi húsvéti jóslás, amit a nagymamáink még komolyan vettek, ma már inkább csak játékos babona – de ki tudja? Talán a válasz most is ott úszik egy tojáshéjban...
Anglia Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője is bekerült az év csapatába jelölt futballisták közé az angol labdarúgó-bajnokság hivatalos
Húsvét előtt úgy tűnt, hogy hiába Donald Trump amerikai elnök igyekezete, nem jön össze a jelképes határidőre a 30 napos ukrajnai tűzszünet. Viszont a háttérben tovább folytatódott az amerikai–orosz enyhülés, amelynek egyik meghatározó alakjává lépett elő egy korábban szürke illetékes, Kirill Dmitrijev, az Orosz Külföldi Befektetési Alap vezetője.
Végre elérkezett a hét utolsó munkanapja, amely nem jelent mást, mint azt, hogy végre hátradőlhetsz és élvezheted a semmittevést az előtted álló hosszúhétvégén, ugyanakkor ne feledkezz meg a csütörtöki horoszkópról sem, hisz a csillagok ismét izgalmakat ígérnek!
Ha meghalljuk azt a kifejezést, hogy Disney-hercegnők, akkor mindenkinek a fényes koronák, az izgalmas történetek, a szerelmi szálak és a rózsaszín felhők jutnak az eszébe. Azonban ez csak a felszín, mert alatta mély pszichológiai problémák lapulnak meg, amelyeket gyerekként sosem értettünk volna meg. Mészáros Dóra pszichológus segítségével azonban
A márciusi jelentős hazai inflációlassulás megtette a hatását. Szemben februárral, a múlt hónapban már nem Magyarországon volt az Európai Unió 27 tagállama közül a legmagasabb az éves fogyasztói árindex, Lengyelországban és Romániában is nagyobb volt a pénzromlás, mint nálunk – derül ki a Privátbankár Európai Inflációs Körképből. Mivel pedig a Magy
Közeledik a húsvéti hosszú hétvége, a hirado.hu pedig összegyűjtötte, mit érdemes tudni a húsvéti időszakról, hogy senki ne maradjon le a nagybevásárlásról!
Egyre több Spar-üzletnél tölthetőek az elektromos autók, a vállalat interaktív térképen mutatja be a töltőpontokat. Az eddigi 138 töltőpont mellett további 60 új elektromos autó töltőpont várja az autósokat a Spar és az Omv Hungária együttműködése révén. Mindezekkel együtt már csaknem kétszáz töltőpont kínál töltési lehetőséget a Spar szupermarke
Hamarosan betölti a hetedik életévét Katalin hercegné és Vilmos herceg legkisebb gyereke. Amint hétéves lesz, a kis Lajos herceg egy bizonyos ügyben maga hozhat majd döntést, ami nagy izgalommal töltheti el őt.
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) elemzői márciusi előrevetítésükben az előző szezonét 8 millió tonnával meghaladó, 807 millió tonna globális búzatermést jeleznek a 2025/2026. gazdasági évben.
A szaunázás nemcsak a testi-lelki feltöltődés eszköze, hanem egyre inkább a tudatos életmód és az élményszerű wellness része. Mindehhez azonban szükség van egy szakemberre, aki tudja, hogyan lesz a forró levegőből biztonságos és emlékezetes élmény – ő a szaunamester. Jó hír, hogy 2024 februárjától a szaunamesteri tevékenység már államilag elismert
Az elmúlt napokban sok újdonság kiderült a hazánk ellen áskálódó gépezet működéséről. Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselőjének botrányos kijelentései jelentették a mozaik első darabját, amely alapján kezdett összeállni a kép. A politikus arról beszélt, hogy hatékony a Magyarországgal szembeni jogállamisági mechanizmus, hiszen a források felfügg