Az OpenAI bemutatta legújabb mesterséges intelligencia modelljét, amely képes "képekkel gondolkodni", vagyis megérteni és elemezni a felhasználók vázlatait és diagramjait, még akkor is, ha azok gyenge minőségűek - írta meg a CNBC.
Sokan nem gondolnak bele, de a kullancs nem csak erdőkben, hanem akár a kertünkben is megjelenhet. Van viszont néhány növény, amit szabályosan gyűlölnek.
A csődeljárás veszélye akár napokon belül valósággá válhat, emiatt pedig ki tudja, meddig áll még a Tisza mögött a párt egyik legnagyobb hazai támogatója.
A lipcsei székhelyű törvényszék megállapítása szerint a görög bevándorlási rendszerben tapasztalható hiányosságok ellenére nem fenyegeti rendkívüli nyomor ezt a kiszolgáltatottnak sem minősíthető személyi kört Görögországban.
Hozzátette, hogy érdemes még pályázni, hiszen a korábban benyújtott igények közül nem mindegyik felelt meg a kiírásnak, azaz marad még pénz újabb jelentkezőknek. A közelmúltban meghosszabbított határidő szerint újabb kérelmeket 2025. december elsejéig lehet benyújtani. Emlékeztetett arra, hogy a tavaly februárban elindult programban egy vállalkozás
A település határában már 5200, a száj- és körömfájásjárvány miatt levágott marhát földeltek el a kijelölt dögkúton. Forrnak az indulatok, a bábolnaiak hiányolják a megfelelő tájékoztatást, a megértést. És közben terjednek a pletykák az újabb marhatetemek érkezéséről. Forró volt a hangulat az önkormányzat szerdai lakossági fórumán.
Egy kilencfős ügynökhálózatot kapcsolt le az SZBU, 30 kiló robbanószert találtak náluk. Kijev szerint Moszkva mérgező gázzal felszerelt drónokat indított Ukrajna ellen, mert egy ilyen tartalmú kapszulát találtak az egyik eszközben.
A legrégebbi ismert meteorraj, a Lyridák lesznek megfigyelhetők április 22-én, kedden. Első ismert megjelenése időszámítás előtt 687-re datálható, ekkor jegyezték fel kínai megfigyelők az esőként hulló csillagokat.
Lakatos Márk ellen még tavaly indult eljárás, de a rendőrség elévülés miatt megszüntette. A döntés felháborodást váltott ki, több ismert ember is vállalta, hogy felszólal a demonstráción.
Ismered azt az érzést, amikor egy apró félmondatból pillanatok alatt vita kerekedik, és már te sem tudod, miért is kezdődött az egész? Nyugi, nem vagy egyedül. A párkapcsolatokban (és úgy általában az emberi kapcsolatokban) néha tényleg a szavainkon múlik minden – hogy béke lesz vagy háború. A jó hír viszont az, hogy néhány egyszerű, de mégis erős
Újabb terméklistát osztott meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, ebből kiderül, hogy március 13. és április 14. között mely termékek ára csökkent a legnagyobb mértékben az árréscsökkentés következtében.
Elcsépelt dolog azt hajtogatni, hogy bizonytalanság van, de kevés jobb alkalom van arra, hogy ez elhangozzon, mint a mostani időszak – mondta az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője az InfoRádióban. Vince Péter beszélt a menekülőeszközökről is.
Úgy látják, hogy aggasztó, ami Magyarországon történik a jogállamiság terén. Az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa sem fogadta őket, több politikus pedig kritizálta a küldöttséget.
Úgy látják, hogy aggasztó, ami Magyarországon történik a jogállamiság terén. Az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa sem fogadta őket, több politikus pedig kritizálta a küldöttséget.
Értem én a többpártrendszer lényegét és fontosságát (magam is skandáltam 1989 tüntetésein, hogy "többpártrendszert!"), de végzetes megosztottságot okoz(hat). Ungváry Zsolt írása.
Rászoktam, hogy itt, a Mesél a szakértő rovatban, ahol használtautó vásárlás előtti átvizsgálásainkból szemezgetek, nem csak a horror történeteket osztom meg, hanem azoknak a tudatos és végül szerencsés vásárlóknak a sztorijait is megismerhetik, akik felmérték és belátták, mennyire fontos a vásárlás előtti vizsgálat, és az erre költött pénzt akkor
Ugye te is átélted már azokat a nagyon kellemetlen perceket, órákat, amikor az éjszaka közepén felriadsz és utána képtelen vagy visszaaludni? Lehet, nem is olyan ritkán fordul elő veled, hogy a cikázó gondolatok nem hagynak aludni? Esetleg már esténként, rögtön lefekvés után ezt érzed? Próbáld ki a következő módszert!
Gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a vonzalom legfőbb forrása a külső megjelenés: magával ragadó mosoly, szikrázóan tiszta szemek, vagy éppen a sportos alkat. Azonban a valóság ennél sokkal árnyaltabb képet fest. Sokszor tapasztaljuk azt, hogy olyan férfiak képesek lenyűgözni bennünket, akik távol állnak a klasszikus értelemben vett 'álompa
Márciusban az előzetesen becsültnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján – közölte az MTI.
A miniszter szerint politikai bosszú miatt került fel januárban az amerikai szankciós listára. Most elmondta, mit tapasztalt a háttérben és kinek nem bocsát meg.