"A tárgyalás előtt a LIBE delegációvezetője elzárkózott attól, hogy videó- vagy hangfelvétel készüljön, vagyis megakadályozták, hogy a magyar és az európai állampolgárok hiteles és pontos képet kaphassanak a találkozóról" – közölte Lánczi Tamás.
A szakértő úgy véli, hogy az aranysakálok, rókák és kutyák terjesztette fertőzés komoly betegség kockázatával jár, ezért mindenkinek érdemes odafigyelnie.
Emily Ratajkowski erőteljesen bírálta Jeff Bezos cége, a Blue Origin legutóbbi űrmisszióját, amelyen kizárólag nők, köztük Katy Perry és Bezos menyasszonya, Lauren Sánchez is részt vettek. Sokan úgy gondolják, ez a rövid űrutazás mérföldkőnek számít, hiszen korábban sosem volt kizárólag nőkből álló legénység, Ratajkowski szerint viszont egy világvé
Az Arsenal többek között Declan Rice bődületes szabadrúgásgóljaival megelepetésre 3-0-ra legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája-negyeddöntő odavágóján. Madridban Carlo Ancelotti csapatának újra csodát kell tennie, de ez nem ismeretlen kihívás. Ebben a cikkben összeszedtük a kezdési időpontot, a sérültek listáját, a lehetséges kezdőket. A mérkőz
Az emberi egészség nem csupán biológiai tényezők, egészségügyi állapot vagy éppen genetika kérdése, hiszen életminőségünket nagyban befolyásolja az is, hogy pontosan hol és milyen körülmények között élünk. Vannak olyan távoli országok, ahol sajnos sem a biztos egészségügyi alapellátás, sem az általános szükségletek kielégítésére irányuló törekvései
Közeleg a hosszú hétvége és az ünnep, rengetegen utaznak haza a családhoz, mennek rokonlátogatóba, vagy indulnak el kirándulni. Aki nem akar azon idegeskedni, hogy sikerül-e jegyet vennie és elérnie a vonatát, buszát, miközben a kígyózó sor közepén áll, annak muszáj előre terveznie. Nemcsak azért, mert sokan lesznek, hanem mert a közlekedés is átal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, Lánczi Tamásnak, valamint a Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) delegációjának találkozója nyomán világossá vált, hogy koncepciós eljárás zajlik a szuverenitásvédelmi törvénnyel és Magyarországgal szemben - tartalmazza a Szuverenitásvédelmi Hivatal közleménye.
A kormány honlapja még most is tele van Ukrajna uniós csatlakozását támogató nyilatkozatokkal és bejegyzésekkel. Orbán Viktor és Szijjártó Péter többször is kiálltak az ukrán csatlakozás mellett – áll Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált a TISZA Párt vezetőjének bejegyzésére: "látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit" - írta többek között.
Az MBH Bank újabb mérföldkőhöz érkezett, megnyitotta a legszélesebb ügyfélkört kiszolgáló, korszerű bankfiókját Békéscsaba szívében, a Hunyadi téren. A négyemeletes prémium fiók modern környezetben, magas színvonalú kiszolgálással várja ügyfeleit, és teljes körű pénzügyi szolgáltatást kínál a lakossági, agrár-, prémium, private és vállalati ügyfele
A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy "Brüsszel és a Tisza Párt támogatja Ukrajna gyorsított uniós tagságát, és ennek az árát velünk fizettetnék meg".
A keddi "hídfoglalás" után a Sándor-palotánál éjszakázott egy csoportnyi tüntető. Szerda délutánra nem igazán változott a létszám, öt után a csoport az Erzsébet híd felé vette az irányt.
JD Vance amerikai alelnök olaszországi látogatása során találkozik Pietro Parolin bíborossal, a Vatikán államtitkárával, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel - erősítette meg a Fehér Ház a Wanted in Rome tudósítása szerint.
Csiszér László és zenekara segítette a húsvéti ráhangolódást kedden, a gyulai Nádi Boldogasszony templomban. A göndöcsös diákok számára szervezett alkalmon a nagyböjt, a nagyhét és a húsvét került a középpontba. A gyulai katolikus iskolákban ezekben a napokban a húsvétra készülnek, nincs ez másként a Göndöcs Benedek Katolikus Technikumban sem. A pr
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
"A kormány járművenként 2,8–4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését. A megpályázott összes forrásmennyiség a legfrissebb adatok szerint már meghaladja a 30 milliárd forintos teljes keretösszeget. De érdemes még pályázni, hiszen a korábban benyújtott igények közül nem
Mi is alig hisszük el, de Emma Watson április 15-én ünnepelte 35. születésnapját. A gyönyörű színésznő nevét a Harry Potter-filmeknek köszönhetően gyerekként ismerte meg a nagyvilág - a szemünk előtt vált kislányból valódi ikonná. Íme, 10 idézet tőle, ami tökéletesen megmutatja, milyen ember valójában.
Aki el sem tudja képzelni reggeli rituáléját kávé nélkül, az nagy becsben tartja a finom kávét. Hogy pontosan kinek melyik fajta kávé a kedvence, az egyéni ízlés kérdése. A kávékészítés rejtelmeinek nyomába eredtünk.
"A demagóg hergelő posztjaid biztosan sok like-ot hoznak. Számolgasd csak őket, az már szellemi elődödnek, Jakab Péternek is bejött!" – reagált Takács Péter Magyar szolnoki kórházról szóló posztjára.
A hideg évszak beköszöntével egyre gyakrabban találkozunk a megfázás kellemetlen tüneteivel, amelyek az orrfolyástól kezdve a köhögésig terjedhetnek. A modern orvostudomány sokféle megoldást kínál ezek kezelésére, ennek ellenére sokan visszanyúlnak a természet adta lehetőségekhez és a rég bevált népi gyógymódokhoz, amikor a megfázás tüneteivel szem
Április 14-én debütált az HBO sikersorozata, a The Last Of Us második évada. Habár a történet cselekménye az Egyesült Államokban játszódik, az epizódok túlnyomó részét Kanadában forgatták. A Time Out segítségével összegyűjtöttük a leglátványosabb, lenyűgöző panorámájú helyszíneket, melyeket bárki meglátogathat.
A cég igazgatóságának élére pedig egy 26 éves, friss diplomás jogász került, akinek "szakmai kapcsolata" van Matolcsy Ádámmal. De szerinte szó sincs összehangolt hatalomátvételről.