Az ikonikus luxusvonat-társaság megnyitotta első szállodáját. A Róma szívében, egy 17. századi palotában található Orient Express La Minerva 93 szobával és 36 lakosztállyal várja a vendégeket, amelyek mindegyike teljesen egyedi elrendezéssel és mérettel büszkélkedhet.A szálloda a Piazza della Minerva 69. szám alatt található, így csupán néhány lépé
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében - jelentették be a gyár és a város vezetői.
Több uniós tagállam közös stratégián dolgozik, hogy megakadályozzák Orbán Viktor vétóinak hatástalanító szerepét az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításában – írja a Politico. Az EU-országok közel fele tervez kemény lépéseket tenni a magyar kormány stratégiájának megakadályozására. Az új német kormány egyre határozottabban lépne fel a jogál
Ez az időszak most szerencsés lesz, több csillagjegy számára, hiszen 4 csillagjegy szülöttei most végre sikereket érnek el és ehhez segítséget kapnak az égiektől is. Nézzük, te köztük vagy-e? Íme: Kos Nehéz hónapok vannak a Kosok mögött, rengeteget küszködött mert valahogy semmi nem úgy jött össze ahogy azt szerette volna. A pénzügyei ezekben a hón
A Bristol Myers Squibb szívbetegség kezelésére fejlesztett gyógyszere nem érte el a kitűzött célokat egy késői fázisú klinikai vizsgálatban, jelentette a vállalat.
Az Európai Bizottság jogi megoldásokat keres, hogy az uniós vállalatok szankciók nélkül szállhassanak ki hosszú távú orosz gázszerződéseikből, miközben a blokk célja 2027-ig teljesen megszüntetni az orosz fosszilisenergia-függőséget. A tervezett "vis maior" jogi hivatkozás kulcsfontosságú lehet a Kreml bevételeinek visszaszorításában, de jogi és po
Egy befektetési szakértő szerint a pénzpiacok kezdik elhinni, hogy Donald Trump amerikai elnök gazdaságpolitikája éppen olyan romboló hatással lesz a világgazdaságra, mint a koronavírus-járvány volt.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) kedd hajnalban egy közleményt adott ki, amelyben a Magyar Tudományos Akadémiát, illetve a kutatóhálózatot érő támadásokra reagáltak. Schmidt Mária tegnap közzétett blogposztjában többek között olyanokat írt, hogy az akadémia "maga a velünk élő sztálinizmus". Az ADF szerint Schmidt írásából az derült ki, hogy a kor
A Bitdeer megkezdte második legnagyobb bitcoinbányász adatközpontjának az üzembe helyezését Bhutánban. Bhután és a Bitdeer közös telephelye Bitdeer Jigmeling Private Limited néven fut és várhatóan 500 megawattos teljesítményre, napi 9-10 BTC kibányászására lesz képes. A Sarpang régióban található létesítményt fokozatosan fogják energetizálni, telj
Elgondolkodtál már valaha a születési éved utolsó számjegyének jelentőségén? A számmisztika szerint betekintést nyújthat életutad alakulásába, és segíthet megérteni, hogyan formálhatod a jövődet.
2025. április 19–21. között ismét a lóerőké és az autósporté lesz a főszerep Máriapócson, hiszen jön a tavasz legnagyobb eseménye, a Metal-Sheet Nagy Húsvéti Autósport Fesztivál! A háromnapos programsorozat első két napján, szombaton és vasárnap a Rallycross Országos Bajnokság szezonnyitó futamára kerül sor a RabócsiRingen, hétfőn pedig a Metal Rac
A jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélt egykori sportriporter védője nem hagyja annyiban és perújítást kezdeményez. Dr. Novák Rudolf ügyvéd most az AcNews-nak beszélt arról, van-e még bármilyen remény Gyárfás számára.
Az ukrajnai háborúért három ember felelős, Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett Joe Biden volt amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban újságírók előtt, amikor fogadta Salvador elnökét. Az amerikai elnök kifejtette, hogy az első számú felelős az orosz elnök, akinek nem lett
A csatlakozástechnika, az elektronika és az automatizálás területén működő, tavaly 7 milliárd Forint árbevételű magyar Phoenix Contact Kft. élére, a céget indító ügyvezető nyugdíjba vonulása miatt januárban új ügyvezető érkezett Duzs Tamás személyében.
A Müpa az elmúlt két évtizedben európai színvonalú kulturális találkozóponttá vált. Ennek jegyében 2025 második felében is a világ szinte minden tájáról érkeznek az A kategóriás fellépők. Eljön többek között a karmesterlegenda Sir Antonio Pappano, a zongoristazseni Víkingúr Ólafsson vagy a Squid Game zenéjét megalkotó Csong Dzseil és a jazz nagyas
Teherán szerint az Egyesült Államokkal az Irán atomprogramjáról folyó tárgyalások Ománban folytatódnak – számolt be az IRNA iráni állami hírügynökség kedden.
Az ukrajnai háborúért három ember felelős, Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett Joe Biden volt amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
Egy héten belül megint ugrálunk az évszakok között. A kezdeti koratavaszból belecsöppenünk a nyárias melegbe, majd visszapottyanunk újra a tavaszi bolondos időjárásba.
Az amerikai elnök szerint az ukrán vezető is felelős az orosz háború áldozataiért. Trump még azt is állítja, hogy Zelenszkij hibázott, amikor szembeszállt Putyinnal.