Az alvási szokások a párkapcsolatokban sokkal többet jelentenek, mint egyszerűen a pihenés idejét. Míg egyesek számára az együtt alvás az érzelmi kötődés erősítője, másoknak a külön alvás biztosítja a harmóniát és a nyugodt pihenést. De hogyan befolyásolják ezek a szokások a kapcsolat minőségét? Milyen hatással van az intimitásra, ha valaki más vál
Matolcsy Ádám hosszú hallgatás után megszólalt az MNB-alapítványi vagyon körüli botránnyal kapcsolatban, és élesen visszautasította a róla és családjáról szóló vádakat. Állítása szerint minden tevékenysége jogszerű volt, a sajtóban megjelent állításokat pedig politikai lejáratókampány részeinek tartja. A megszólalás új szakaszt nyit az ügyben, amel
Kajdi Csabával, azaz Cylával találkozhatnak az érdeklődők a Tartsd a vonalat, Cyla Kassák-körös lett! című tárlatvezetéssel egybekötött beszélgetésen április 16-án az Mnmkk Pim Kassák Múzeumban, ahol Barki Gergely művészettörténész lesz a népszerű influenszer beszélgetőpartnere.
A Minecraft-film második hétvégéjén is megőrizte vezető pozícióját a mozis toplistán, miközben öt új premierfilm is debütált. A Warner Bros. és a Legendary közös videojáték-adaptációja, Jack Black és Jason Momoa főszereplésével, új mérföldkövet ért el.
Az ünnepi ebédek, vacsorák fontos eleme az előétel. Ha húsvét, akkor elsősorban a tojásos receptek a nyerők, de nyugodtan kínálhatsz mást is a családnak és a vendégeknek.
Nem csak a játék miatt lehetnek számunkra érdekesek az UEFA Bajnokok Ligája éppen zajló negyeddöntői, ugyanis a trófeáért még versenyben lévő nyolc csapat mindegyike valamilyen kriptopénzekhez köthető partnerséggel rendelkezik. A Bajnokok Ligájának első kripto iparágból érkező szponzora a Crypto.com volt, de a közel félmilliárd dollárra becsült sze
A mai nap is bővelkedik majd izgalmakban, a Bikák például kellemetlen helyzetbe kerülnek, az Oroszlánok megunják a teherhordó serpa szerepét, de vajon neked mit üzennek keddre a csillagok? Kattints és olvasd el a horoszkópodat!
Egy orvos szerint egyes élelmiszerek ugyanolyan függőséget okoznak, mint a dohányzás, az alkohol és a szerencsejátékok. Ezek az ételek ráadásul egyáltalán nem egészségesek - rendszeres fogyasztásuk jelenleg a korai elhalálozások egyik vezető oka világszerte.
Annak ellenére, hogy múlt héten mindketten egyidőben és több órán át tartózkodtak az Egyesült Királyságban, Károly király és elhidegült kisebbik fia nem találkoztak. Egy szakértő szerint nagyon komoly oka van, amiért Harry herceg ismét nem találkozhatott az apjával.
Másodszorra indul útjára a Segítek egy családot Művészeti Piactere. A nélkülöző, mélyszegénységben élő családokat támogató platform hidat épít a bajba jutottak, a művészek és az alkotásokat megvásárló adományozók között.
Miért fontos egy ilyen cégnek a magyar piac, használnak-e mesterséges intelligenciát a tervezésben, és mitől kerekedett ki a szemük egy norvég művelődési házban? Babits Tamással és Kerékgyártó Andrással beszélgettünk.
Ahogy telnek az évek, nemcsak az idő hagy nyomot a testünkön, hanem azok a belső biokémiai folyamatok is, amelyek szinte észrevétlenül, de következetesen alakítják sejtszintű öregedésünket. Ezek közül az egyik legmeghatározóbb és egyben legkevésbé ismert jelenség a glikáció – egy lassú, de kitartó reakció, amely sokkal mélyebben befolyásolja egészs
Donald Trump szerint három ember felelős az orosz-ukrán háborúért: Vlagyimir Putyin orosz elnök, Joe Biden volt amerikai elnök és Volodomir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Utóbbi azért, mert meglátása szerint úgy "indított háborút" egy nála sokszor nagyobb országért, hogy arra nem volt felkészülve. Mindezt annak apropóján mondta el, hogy Zelenszkij nem
Bár a maga vámok 90 napos elhalasztásával kicsivel lejjebb lett tekerve a kereskedelmi háború, a Donald Trump vezette amerikai kormányzat körüli bizonytalanság továbbra is nyomást helyez a kockázatosabbnak tartott, feltörekvő térségi devizákra. Ennek megfelelően a forint ma is 410 felett nyitott az euróval szemben.
Az amerikai elnök elképzelhetőnek tartja, hogy csökkenti az autókra kivetett 25 százalékos büntetővámot. A részvénypiac abban reménykedik, hogy a vámteher könnyítése más szektorokra is kiterjed.
Öt sorozat a 80-as évekből, amit érdemes újra elővenned, ha megcsömörlöttél volna a Netflix, a SkyShowtime, a Max és az Apple TV+ brutális dömpingjétől.
A legkitartóbbakat fenn, a Várban várom egy éjszakai, majd másnap egész nappal folytatódó köztéri fogadóórára - fogalmazott kedd reggeli posztjában a független országgyűlési képviselő.
Az ukrajnai háborúért három ember felelős, Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett Joe Biden volt amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban újságírók előtt, amikor fogadta Salvador elnökét.
A bérek átláthatóságára kidolgozott európai uniós irányelv célkitűzéseit 2026. június 7-éig kell teljesíteniük a tagállamoknak. Ennek értelmében az EU-ban működő cégeknek nyilvánossá kell tenniük az új pozícióikhoz tartozó fizetési információikat, valamint a munkavállalóik számára a meglévő bérsávjaikat az átláthatóság javítása, és a nemek közötti
Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése 410,22 forintra csökkent kedd reggelre az előző esti 410,58 forintról. A dolláré 361,21 forintra ment lejjebb 361,52-ről, a svájci franké pedig 442,55-re 444,36 forintról. K
Az Európai Unió kész megtorló intézkedéseket alkalmazni Donald Trump amerikai elnök vámpolitikájára válaszul, de tárgyalásos úton rendeznék a konfliktust – jelentette ki Maroš Šefčovič uniós kereskedelmi biztos. Washingtoni látogatásán a Trump-adminisztráció legfontosabb tagjaival egyeztetett a kérdésről, amelyről kedden számol be az Európai Bizott
Donald Trump szerint három ember felelős az orosz–ukrán háborúért: Vlagyimir Putyin orosz elnök, Joe Biden volt amerikai elnök és Volodomir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Utóbbi azért, mert meglátása szerint úgy "indított háborút" egy nála sokszor nagyobb ország ellen, hogy arra nem volt felkészülve. Mindezt annak apropóján mondta, hogy Zelenszkij nem
Ahogyan arról oldalunkon is beszámoltunk, a Cseresnyések Antoine Semenyo 1. percben szerzett találatával verték a rapszodikus londoniakat, s ezzel életben tartották a
A Yettel mint a társadalom felelős szereplője, ügyfelei érdekeit szem előtt tartva úgy döntött, hogy meghatározott lakossági számlás díjcsomagok esetében határozott idejű kedvezménnyel enyhíti a lakossági ügyfelek inflációs terheit. A 2025. május 1-jétől kezdődő, 12 hónapon át érvényes kedvezmény mértéke megegyezik a korábban alkalmazott, 3,7 száza