2025. március 4. kedd

márc. 4
10:11
A szolgáltatatóipar húzta fel a GDP adatokat (Növekedés)
A KSH mai második becslése alapján a GDP a negyedik negyedévben negyedéves alapon 0,5 százalékkal emelkedett, míg éves alapon a nyers adatok szerint 0,4, a kiigazított adatok szerint 0,1 százalékkal lett magasabb. Ennek megfelelően 2024-ben az éves növekedés a nyers adatok szerint 0,6, a kiigazított adatok szerint 0,5 százalék volt. A KSH az első b
márc. 4
10:13
Kiterjesztené kiberbiztonsági pajzsát az EU (Portfolio)
Az Európai Bizottság egyre jobban aggódik a külföldi beavatkozások miatt, ezért most azt kezdik vizsgálni, hogy az 5G szolgáltatókon túl, vonatkozzon másokra is a már elfogadott szabályozás.
márc. 4
10:15
Jó hírt kaptak a napelemesek – többet kaphatnak a megtermelt áramért (Infostart)
Elindította szolgáltatását az első aggregátorcég, amely a háztartási napelemesek többletáramát árulja az áramtőzsdén.
márc. 4
10:15
Titkos balatoni horgászhelyek, amiket imádni fogsz, itt az interaktív térkép a legtutibb pecázóhelyekkel (Pénzcentrum)
A Balaton a horgászok egyik legkedveltebb célpontja, ám nem minden partszakaszon engedélyezett a horgászat. Sok pecás szeretne vadúj helyeket felfedezni, vagy egyszerűen csak biztosra menni. Szerencsére létezik egy interaktív térkép, amely megmutatja a kijelölt horgászhelyeket, sőt ennél többet is tud!
márc. 4
10:15
Egy láncokba tekert csontvázat találtak (Magyar Hírlap)
A régészeket meglepte, hogy a súlyos láncokba tekert csontváz egy nőé volt.
márc. 4
10:15
Kockáztat a magyar autós: egyre kevesebb a casco (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak jelentése szerint a magyar biztosítási piac díjbevétele 2024-ben korrigált díj alapon az előző évhez képest 12,5 százalékkal nőtt, az élet-terület korrigált díjbevétele 15,1 százalékkal, a nem-élet területé 11,2 százalékkal bővült - közölte a szövetség hétfőn az M
márc. 4
10:15
Így élt a vörös gróf, aki tizennégy évesen tanult meg beszélni – 150 éve született Károlyi Mihály (Mandiner)
Farkastorokkal született, korán elárvult, és adott az élvezeteknek: kártyázott és beutazta a világot. Kevés politikus mondhatja el magáról, hogy ilyen kevés tehetséggel ilyen magasra kerüljön.
márc. 4
10:15
Költözöl? Vidd magaddal a házadat – A modulházak titkai (FreeMix)
Ha költözöl, akár az egész házat magaddal viheted. Kész tervek, üzemben gyártott panelek, fix ár, de egyedi kialakítás – ilyenek a modulházak. Gyárban készült részekből, egyedien összeállított házak – ez a modulházak lényege. A hazai építőiparban újdonságnak számít az a technológia, amely az előregyártott házak új generációjaként jelent meg. Már ne
márc. 4
10:21
Attól kapott negatív jelzést Orbán Viktor, akitől aligha számított erre (Menedzsment Fórum)
Miközben a kormányfő betenné az alaptörvénybe a készpénzhez való jogot, Fidesz-alapító harcostársa, Kövér László éppen lenullázta az állományát. Szemben az Orbán utasításának teljesítésére kijelölt Lázár Jánost, aki viszont gyarapította, így az építési és közlekedési miniszternek 2024 végén már 30 millió forintja szunnyadt a "párnacihában".
márc. 4
10:21
Nemsokára újra szomszédunk lehet Oroszország (Piac és Profit)
Az új amerikai elnök egyszerűen hátba döfte az ukránokat. Trump úgymond ideiglenesen felfüggesztette az amerikai fegyverszállításokat.
márc. 4
10:21
Adómentes milliárdok: merre tart a bizalmi vagyonkezelés Magyarországon? (Portfolio)
Bár a bizalmi vagyonkezelés klasszikus funkciója a családi vagyon generációkon átívelő védelme, egyben tartása és kezelése, idehaza mégis nagyrészt adóoptimalizációs eszközként vált ismertté. Miután a 2023-as többszöri jogszabályváltozások a mai napig sokakban vetnek fel kérdéseket a struktúra létjogosultságáról, az AegisLegal Ügyvédi Iroda szakért
márc. 4
10:21
Beszédes ábra a magyar növekedésről (Azenpenzem)
Közzétette a KSH a magyar GDP alakulásáról a részletes adatokat. Bár már megindult az ünneplés, hogy kimásztunk a recesszióból, a számok nem festenek túl fényesen. Hosszabb időszakot nézve pedig még a hivatalos statisztikai ábrából is jól látszik a vergődés.
márc. 4
10:21
Lakást vásárolt? Akkor ezt mindenképp olvassa el! (Demokrata)
Közleményt adott ki a NAV a változtatásokról.
márc. 4
10:21
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök? (Mandiner)
Valami tényleg változik.
márc. 4
10:21
Trump parancsa életbe lépett: nincs több segély Ukrajnának (AC News)
A Trump elnök vezette amerikai kormány hivatalosan is felfüggeszti az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást.
márc. 4
10:21
Így kell két tálca sültkrumplival bánatot űzni és örök nyertes címmel gazdagodni! (Sassy)
Demi Moore Oscar-gála utáni nagy sültkrumpli zabálása nagyot megy a médiában, családja é sismerősei körében pedig továbbra is királynőként kezelik - bár nem nyert arany szobrocskát, a korona meg sem mozdult a fején.
márc. 4
10:21
Sulikézi fesztivált rendeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
Sulikézi fesztivált rendeztek a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A program iránt olyan nagy volt az érdeklődés az iskolák, egyesületek részéről, hogy szombaton Újkígyóson, vasárnap pedig Gyulán is tartottak egy eseményt. Itt az első korcsoportos fiatalokat, 2017-ben, valamint 2018-ban született fiúkat és lányokat szólított meg a Magyar Kéz
márc. 4
10:21
Nőtt a magyar gazdaság, de az agrárium rontotta az összképet (Agrárszektor)
Magyarország bruttó hazai termékének (Gdp) volumene 2024 Iv. negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján -
márc. 4
10:21
Tihany titka: újra előbukkant a sziget a Belső-tóban (Librarius)
Látványos természeti jelenségre figyelhetnek fel a Tihany területére látogatók: sziget bukkant elő a Belső-tóból.
márc. 4
10:27
Jönnek a BL nyolcaddöntői – sport a tévében (Infostart)
A PSV az Arsenalt, a Brugge az Aston Villát fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája kedden kezdődő nyolcaddöntőiben, a Dortmund a Lille-lel játszik. A kézilabda Európa-ligában a Tatabánya érdekelt. Jégkorong, kerékpár, sífutó-vb, röplabda, lósport szerepel még a tévécsatornák élő közvetítéseinek kínálatában kedden.
márc. 4
10:27
Öthónapos csúcson a forint! (Portfolio)
400 forint alatti euró-árfolyammal indította a keddi kereskedést a forint, majd még a délelőtti órákban új öthavi csúcsra ment az euróval szemben. Úgy tűnik, a devizapiac szereplőit egyelőre nem zavarja az Európai Unió körüli geopolitikai feszültség, sőt, úgy látják, hogy az uniós vezetők aktivizálódása, az expanzívabb gazdaságpolitika még előnyös
márc. 4
10:27
Meglepő fordulat Meghan és Harry kapcsolatában: a hercegné bevallotta, hogy megváltozott a házasságuk (Femcafe)
Meghan Markle rendkívül őszintén beszélt a Harry herceggel kötött házasságáról Harry herceggel, és elárulta, hogy kapcsolatuk jelentősen átalakult, mióta elkezdett dolgozni új életmódmárkáján, az As Ever-ön, valamint új Netflix-műsorán, amely a Szeretettel, Meghan címet kapta.
márc. 4
10:27
A magyar származású Adrien Brody beszédét kétszer is le akarták állítani, végül nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmet (Glamour)
Adrien Brody másodszor is elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a 2025-ös gálán, azonban a színész nemcsak alakításával, hanem díjátadós pillanataival is emlékezetessé tette az estét. A gála egyik legváratlanabb momentuma az volt, amikor Brody a színpadra menet eldobta a rágóját, majd beszéde közben kétszer is le akarták állítani
márc. 4
10:27
Zelenszkij fő bizalmasa ellen fordulhat (Magyar Hírlap)
Érdekes tanács Európából.
márc. 4
10:27
MBH Bank: az ingatlanok jelentős része továbbra is alulbiztosított (Növekedés)
A lakásokat érintő káresemények között 2024-ben is a beázások, természeti károk, üveg- és csőtörések voltak a leggyakoribbak, azonban az ingatlanokat fenyegető lehetséges veszélyek közül a tűzesetektől tart leginkább a lakosság - derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásának eredményeiből és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lak
márc. 4
10:27
Szijjártó Péter Washingtonba sietett egyeztetésre: Trump külügyminiszterével tárgyal (Nyugati Fény)
Az amerikai kollégájával találkozik.
márc. 4
10:27
Befeszült és az auráját féltette Ruszin-Szendi Romulusz, amikor Ukrajna NATO-csatlakozásáról kérdeztük (Mandiner)
Extrém módszerrel táncolt el a válasz elől Magyar Péter embere.
márc. 4
10:27
Csúsztatott palacsinta (egy.hu)
Ezt a húsmentes ételt húshagyókedden, de akár nagypénteken is fogyaszthatják a böjtölők.
márc. 4
10:27
1 perc BizNess: a 9. hét legfontosabb üzleti hírei (videó) (Üzletem)
"Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!" A Kavosz hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
márc. 4
10:27
Magyar: A Pride-betiltás egy gumicsont, amit ezért dobtak be, hogy a sajtó beszéljen róla (Telex)
Magyar Péter újra országjárásra indult, hétfőn a szerb határ mentén osztogatott tulipánokat Ruszin-Szendi Romulusszal. A Tisza Párt elnöke szerint Trump megszólalásaiból már egyértelmű, hogy nem az lesz, amire Orbán Viktor számított. Ruszin-Szendi elismerte, hogy gravírozott családi címert rakott ki szolgálati villája falára, de kiderült, hogy Magy
márc. 4
10:27
Mutasd az otthonod, megmondjuk, hogyan szeretsz! – Van összefüggés (Bien)
Mindannyian másképp szeretünk. Vannak, akik hangosan, hatalmas gesztusokkal, míg mások apróságokkal, szoros ölelésekkel. És persze a két dolog nem zárja ki egymást, szóval tényleg végtelen kifejezési módja létezik a szeretetnek. Érdekes, hogy ez a tulajdonság az emberek otthonában is tükröződik, ami nem véletlen, hiszen ez az a hely, ahol remélhető
márc. 4
10:27
Újfajta kibercsalásra figyelmeztet az MNB (ICT Global)
Újfajta kibercsalás terjed a világhálón, a bűnözők rejtett előfizetéssel rövidíthetik meg a vevőket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
márc. 4
10:33
Varga Mihály elmondta, milyen jegybankot szeretne (Portfolio)
Varga Mihály kedden megkezdte munkáját a Magyar Nemzeti Bank elnökeként, miután hétfőn átvette megbízólevelét Sulyok Tamás köztársasági elnöktől - közölte az MNB,
márc. 4
10:33
Mi történik? Elképesztő mértékben csökkent az eladott traktorok száma (Agroinform)
Elkeserítőek a februári adatok.
márc. 4
10:33
Ez történt Ferenc pápával az éjjel – aggasztó hírek jöttek (ATV)
Akut légzési elégtelensége volt hétfőn Ferenc pápának.
márc. 4
10:33
Sztrájkot hirdetett a közszolgálati dolgozók szakszervezete (444.hu)
Április 23-ra. Követelik, hogy a bérük automatikusan emelkedjen és kövesse az inflációt, mint Orbán Viktoré.
márc. 4
10:33
Nőnapi wellness hétvége gasztroélményekkel, ami nem maradhat ki a naptáradból (Spabook)
Ajándék nőnapi wellness hétvége Hévízen, ünnepeld a nőnapot a Bonvital Wellness & Gastro Hotelben
márc. 4
10:33
Bélgyulladást okozhat a teljes kiőrlésű kenyér? Szakember árulta el a választ (Promotions)
Örök dilemma, hogy a fehér lisztből készül kenyeret vagy a teljes kiőrlésűt válasszuk, most választ kaptunk a nagy kérdésre.
márc. 4
10:33
5 mesterséges intelligencia, ami a saját területén a legfejlettebb a világon (Hamu és Gyémánt)
Az önmagát és a világot is tanulmányozni és értelmezni képes mesterséges intelligenciák egyre nagyobb teret hódítanak a mindennapokban. De vajon hogyan érdemes mérni egy-egy ilyen rendszer képességeit? Ahogy arról mi is beszámoltunk, a tudósok szerint az IQ-tesztek nem szolgálnak megfelelő adatokkal, ezeket ugyanis ránk, emberekre szabták, így nem
márc. 4
10:33
Az étcsokoládé vagy a tejcsokoládé az egészségesebb? (Magyar Hírlap)
Kiderült, melyik a legjobb választás.
márc. 4
10:33
Nincs több pénz Elon Musknak (Mandiner)
Európai pénzből élte túl a Tesla az első éveket. Európai pénzből finanszíroztunk kínai cégeket.
márc. 4
10:33
McErleant megszorongatták az ír bajnokin (Racing)
Az M-Sport vb-versenyzője, Josh McErlean rajthoz állt hazája szezonnyitó versenyén, ahol csak az utolsó szakaszon tudta megszerezni a győzelmet.
márc. 4
10:33
Nagy baj történt: kigyulladt egy olajvezeték, miután tömeges dróntámadást indítottak az ukránok (naphire.hu)
Egy hétfői ukrán tömeges dróntámadás nyomán kigyulladt egy olajvezeték a Rosztovi terület Csertikovszkij kerületében - közölte Jurij Szljuszar, a terület megbízott kormányzója.
márc. 4
10:35
Egy amerikai szenátor elmondja, ki dönt Ukrajna sorsáról (Magyar Hírlap)
"Nem egy csapatban vannak".
márc. 4
10:39
Jöhet a baba? Rátalált a szerelem a Házasság első látásra Orsijára (Blikk)
Már nincs egyedül.
márc. 4
10:39
Itt is van a kínai ellencsapás (Piac és Profit)
Kína március 10-től vámot vet ki az Egyesült Államokból érkező mezőgazdasági termékekre, 15 amerikai vállalat esetén pedig korlátozza az exportot. A kukoricára 15 százalék, a szójára pedig 10 százalékos vám vonatkozik majd.
márc. 4
10:39
Árt Magyarországnak Trump politikája? (Blikk)
Balul sült el a Trump–Zelenszkij-találkozó, megegyezés nem született, az ukrán-amerikai viszony mélyponton van. Az Egyesült Államok elnöke felfüggesztette az Ukrajnának szánt támogatásokat, közben gazdasági fronton pedig büntetővámokat vezet be.
márc. 4
10:39
Jöhet a folytatás: akár a hírszerzési információkat is elveheti Ukrajnától Donald Trump (Infostart)
Felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott katonai segélyezést az amerikai elnök. Donald Trump azután döntött így, hogy a múlt héten a nyilvánosság előtt összecsapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A lapok már megszellőztették, milyen, Ukrajnának nyújtott segítségnyújtások leállítását fontolgatja még Washington.
márc. 4
10:39
Ursula von der Leyen: a kohéziós forrásokat a tagállamok védelmi kiadások növelésére fordíthatják (HírTV)
Az Európai Bizottság védelmi csomagra vonatkozó javaslata alapján a tagállamok dönthetnek arról, hogy az uniós kohéziós forrásokat a védelmi kiadások növelésére fordítják - közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden.
márc. 4
10:39
Fontos embert nevezett ki Nagy Márton (Portfolio)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. március 5-től Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnökét nevezi ki – a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó – Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójává. Mager Andrea a távozó elnök-vezérigazgató a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja lesz.

Keresés