Nyolc olyan makrogazdasági tényezőt lát a kormány, amely komoly előrelépési és jövedelemszerző lehetőséget jelent a biztosítási szektor számára – mondta a Portfolio Biztosítás 2025 konferenciáján a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Lóga Máté szerint idén ismét kiemelkedő lehet a biztosítók jövedelmezősége, a kormány pedig azt szeretné, hog
Az Egyesült Államok fontolóra veszi az Oroszország elleni szankciók enyhítését, miközben Donald Trump elnök a Moszkvával való kapcsolatok rendezésére és az ukrajnai háború lezárására törekszik. A Fehér Ház már utasította a külügyi és pénzügyi tárcát, hogy készítsenek egy listát a lehetséges engedményekről, amelyek egy szélesebb diplomáciai megállap
A Menedzserszövetség immáron ötödik alkalommal indítja el nőnapra időzített kampányát, megújult névvel: "A holnap formálói - Női vezetők a társadalomért" és egyedi koncepcióval.
Megérkeztünk Budapestre - de lélekben már el is szöktünk az olasz csizma sarkába, a napos, illatos, mesés Pugliába: egy teltházas közösségi főzőesttel, 55 vendégünkkel, a Klauzál téri vásárcsarnok gasztro-templomában, a Borganikában.
Az ukrán gazdák a hagyma minőségének gyors romlása miatt tömegesen kezdték el értékesíteni készleteiket, ami egy hét alatt átlagosan 12%-os árcsökkenést eredményezett. Ha a tendencia folytatódik, a piaci árak hamarosan elérhetik az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjét.
Továbbra is toronymagasan vezeti a nyugdíjas szövetkezetek listáját a Szomszédok. Utána három szereplő közel egymáshoz: második a Nyugdíj-kiegészítés, harmadik a ProAktív, negyedik a Pannon-Work Silver. A Budapest Business Journal HR témájú iparági listáinak bemutatását a 2017 óta létező nyugdíjas szövetkezetekkel folytatjuk.
Donald Trump vámbejelentéseinek hatására a hétfő esti órákban lefordultak az amerikai tőzsdék, ezt követően ugyan ma reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában pedig esnek a tőzsdék, ezúttal pedig a magyar tőzsde sem kivétel ez alól. A rossz hangulat mellett azonban gyengül a dollár, ez pedig most a forintnak nagy segítség. É
A cégcsoport divíziói a PR és a BTL/Event Toplista első és a HR rangsor harmadik helyezését érték el a 2024-es eredményeket összesítő idei M- és Apex-listákon.
Az ipar teljesítménye 1,6, azon belül a feldolgozóiparé 3,5 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest. Mi történt? Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 IV. negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az elő
Megállították a forgalmat az M6-os autópálya Pécs felé tartó oldalán, az M0-s autóút csomópontja után, ahol baleset történt - közölte kedd reggel az Útinform. Azt írták, hogy a sztráda 14-es kilométerénél a forgalom áll, aki teheti a 6-os főút felé kerüljön. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A világon mindenhol március harmadik napja, a vadvilág nemzetközi ünnepe. Ebből az alkalomból kérdeztük a Mate Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatóját, Dr. Heltai Miklóst a vadgazdálkodás és a természetvédelem kapcsolatáról.
Angliában a húshagyókedd neve Shrove Tuesday, de a legtöbben csak Pancake Day-ként, azaz palacsintanapként emlegetik, és szó szerint az egyik legédesebb jeles napjuk. A hagyomány szerint ugyanis a nagyböjti időszak előtti utolsó napon el kellett fogynia minden tejnek, tojásnak, zsírnak a konyhában, így palacsintát sütöttek. De hogyan lett ebből pal
Egy bukaresti 17 éves középiskolás diák kiadatását kérte egy New York-i bíróság Romániától, aki ellen nemzetközi terrorfenyegetés, az Egyesült Államok elleni összeesküvés, tömegpusztító fegyverekkel fenyegetés, kiskorúak szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográfia gyanújával vizsgálódik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - jelentette a
A ruha az önkifejezés egyik eszköze, emiatt sok fontos üzenetet hordoz egy-egy darab, ami lehet, hogy elsőre nem is annyira nyilvánvaló. Az elmúlt években számtalan pszichológiai kutatás készült arra vonatkozóan, mit árul el valakiről a gardróbja.
A Demokratikus Koalíció nyújtott be határozati javaslatot az előrehozott választásról. A kezdeményezésről ma tárgyal a parlament Igazságügyi Bizottsága.
Az Agrárminisztérium elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági termelők és vállalkozások megerősítésében és a kisgazdaságok életképességének megőrzésében, ezért hirdetjük meg a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatunkat – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Új fejezet kezdődhet mostantól a kormány és a jegybank viszonyában, miután kedden hivatalosan is átveszi a stafétabotot Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter.
A globális államadósság rekordszintre, 12,3 billió dollárra emelkedhet 2024-ben a védelmi kiadások növekedése és a magasabb kamatok miatt - derül ki az S&P Global Ratings elemzéséből - írta meg a Financial Times.
Összesen akár 1000-2000 milliárd forintot is megmozgathat a lakásépítések terén az új állami lakhatási tőkeprogram a következő hét évben, ami ideális esetben 50-60 ezer lakás megépítését is lehetővé teheti.
Leállította Ukrajna katonai támogatását Donald Trump. A döntés értelmében az Egyesült Államok addig szünetelteti a háborúban álló ország támogatását, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy a megtámadott ország vezetői elkötelezettek a béke mellett. A témábann Hidegkuti Konstantin nemzetközi kapcsolatok szakértő, a moszkvater.com állandó szerzője vol
A hétfői Országgyűlésen a kérdések tárgyalása során szóba kerültek a nyugdíjak, az egészségügy és a vízügyi dolgozók bére is. Miért negyedakkora a nyugdíjemelés, mint a nyugdíjasokat érintő infláció? - tette fel a kérdést a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője.
Észak-Korea február végén megnyitotta határait egy kis csoport nyugati turista előtt, a koronavírus-világjárvány óta, tehát 5 év után először. Az Egyesült Királyságból, Kanadából, Görögországból, Új-Zélandról, Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Ausztráliából és Olaszországból érkezett az első nyugati látogatócsoport – írja az Euronews.
Bár semmilyen jogszerűtlen emelés nem történt, a nemzetgazdasági miniszter így is sokallja a banki költségeket. Mi történt? Már csak két bank nem jelentette be, hogy emeli díjait, amire a tavalyi 3,7 százalékos infláció alapján jogosult a szektor. Várhatóan itt sem ússzák meg a drágulást az ügyfelek, ennek kapcsán pedig megszólalt Nagy Márton nemze
A lakásállomány megújulása viszonylag lassan haladt az elmúlt időszakban, ezen segíthet az állam és a fejlesztők között partnerségén alapuló állami lakhatási tőkeprogram, amelynek részletei most derültek ki – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A program sikerének egyik kulcsa, hogy megfizethető áron kerülnek-e piacra a tőkeprogram keretében épül
Időjárás: Nincs érvényben veszélyjelzés, nem lesz eső a következő napokban. A napos idő egy ideig kitart, de a 20 fok körüli meleg nem lesz tartós. Mutatjuk, mit mutat a friss előrejelzés, mikor jön a fordulat az időjárásban!
Rendkívül ritka bőrbetegséggel diagnosztizálták Fazekas Vivien kisfiát, aki számos orvosnál járt már azért, hogy kiderüljön, mi okozhatja a kilencéves Máté vörös kiütéseit. Mivel nem fertőző bőrtünetről van szó, a legtöbben csak vakarták a fejüket, végül a PLEVA nevezetű betegséget állapították meg nála. Fényterápiás kezelést kezdtek, ám nem javult