A Tisza párt elnöke szerint az EU-nak is hozzá kell járulnia a határkerítés költségeihez, de ehhez megállapodás kell Brüsszellel. Magyar Péter úgy véli, Orbánék hanyagsága miatt napi 400 millió forintot bukunk.
2016 óta nem épült olyan kevés ingatlan Magyarországon, mint 2024-ben. A KSH friss adatai szerint az egész országban 13 295 újépítésű lakást adtak át – ez mindössze fele a 2020-as értéknek. A közel 14 ezer 63 százalékát pedig három térségben húzták fel: a fővárosban, Pest vármegyében és Győr-Moson-Sopron vármegyében. Számos régióban hatalmas a csen
Elkezdődött a mobil technológia világának minden évben leginkább várt kiállítása Barcelonában, a Mobile World Congress, ahol a legnagyobb mobilgyártóktól a távközlési óriásvállalatokon keresztül a startupokig mindenki elhozza a legizgalmasabb újításait, készülékeit. Talán senki sem lepődik meg rajta, hogy a mesterséges intelligencia központi téma B
Szélesi Zoltán volt válogatott labdarúgó inkább a Bayern München, Mészáros Ábel futballelemző inkább a Leverkusen győzelme mellett tudott felvonultatni érveket. Nézd meg a részletet, ha pedig több is érdekel: a teljes adás Futballhétfő címmel hétfőn 21 órától elérhető az RTL+ Premiumon. Aztán persze szerdán megnézheted élőben magát a német BL-házir
Több mint 30 országból összesen 135 hallgató vette át diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) nemzetközi diplomaátadón. Az esemény díszvendége, Lám István, a Tresorit alapítója inspiráló beszédében kiemelte: „Együtt ti írjátok majd az emberiség történetének következő fejezetét.”
Az EY Adó és Jogi tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetője 2025 márciusától Módos András. A pozíciót Vékási Tamástól, az EY Magyarország vezérigazgatójától, valamint régiós adóvezetőjétől veszi át.
Az ételallergiával járó reakciók elkerülésének egyetlen biztos módja a tüneteket okozó ételek szigorú kerülése. Jelenleg nem ismert általánosan hatásos gyógymód az allergia megszüntetésére, ugyanakkor a gyermekkori hajlam sok esetben kinőhető, bizonyos allergiák újabb terápiákkal eredményesen kezelhetők, továbbá az allergiás reakciókkal járó panasz
Az EU-csúcson, hogyha Ukrajna vonatkozásában vitát akarnak, "annak nem lehet más a vége, mint a megosztottság képe, amit az Unió közvetíteni tud. És szerintünk ezt jobb lenne elkerülni" - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére, lényegében megerősítve: ez esetben Orbán Viktor vétózik.
Amolyan messiásként és a villanyautózás megmentőjeként tekintenek a szilárdtest akkumulátorokra, amik a most elterjedt, remek ár-érték aránnyal rendelkező lítium-ion akkumulátoroknál sokkal nagyobb energiasűrűséget ígérnek. Egyelőre kevés gyártó mondhatja el magáról, hogy érdemben haladt volna ezek fejlesztésével és tesztelésével, de a Mercedes-Ben
2025 első félévére a munkáltatók 78 százaléka tervezett béremelést végrehajtani, ám 31 százalékuk csupán 5 százalék alatti mértékben kívánja növelni a fizetéseket. A kiegészítő juttatásokat tekintve ugyanakkor a cégek kétharmada nem tervez emelést az időszak során – derül ki a Manpower Magyarország "Fizetési és Foglalkoztatási Trendek" című felméré
Új vizuális arculatot, csomagolást és kommunikációs platformot kapott a Dreher márka. A ma induló, 360 fokos kampány a "bennünk élő pozitivitás" mellett azokat a hétköznapi karaktereket ünnepli, akik képesek meglátni az élet apró örömeit és ezzel a környezetüket is jobbá teszik.
Az EU-csúcson, hogyha Ukrajna vonatkozásában vitát akarnak, "annak nem lehet más a vége, mint a megosztottság képe, amit az Unió közvetíteni tud. És szerintünk ezt jobb lenne elkerülni" - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére, lényegében megerősítve: ez esetben Orbán Viktor vétózik.
Életük végéig tartó adókedvezményt kapnak a két- és háromgyerekes anyák. Az szja mentesség csak a munkabérre vonatkozik majd, de biztos, hogy ez a legnagyobb segítség? Szerintünk nem!
A természetben semmi sem történik véletlenül. A pandák esete egy újabb példa arra, hogy az élővilág milyen zseniális és összetett megoldásokat talál ki az alkalmazkodásra.
A 2025. évi felvételi eljárásban rekordszámú, összesen mintegy 130 ezer fő jelentkezett a magyar felsőoktatási intézmények valamelyikébe. Erről Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter beszélt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusán. Az országos felvételi adatok kihirdetéséről szóló sajtótájékoztatón Dr. Gyur
Szépen hízott tavaly a magyar biztosítók díjbevétele, de reálértéken még így is csak a 2018-as szintnek felel meg. Kelendőek voltak a nyugdíjbiztosíták, lakásbiztosításból viszont a kampány ellenére sem lett több, de az átlagos díjak emelkedtek az építőipari árak megugrása miatt. Az idén márciusban újra kereshetnek maguknak jobb lakásbiztosítást az
A Nemzetközi Bíróság Ivaszava Judzsi bírót választotta új elnökének Navaf Szalám utódául a ciklus hátralévő időszakára, miután Szalámot Libanonban miniszterelnökké választották - közölte a hágai székhelyű testület hétfőn.
A múlthéten a Hyundai Motorsport elkezdte Portugáliában a felkészülést a kenyai Szafari Rallyra, azonban Ott Tanak szerint a helyszín nem volt megfelelő, ezért a teszt Spanyolországban folytatódott.
A Dürer iskola harmadikos diákjai is felléptek péntek este az intézmény alapítványi bálján. A báli időszak végefelé megtartott esemény több célt is szolgált, ezek egyike a kötetlen hangulatú közösségépítés. A programra Görgényi Ernő polgármester egy festménnyel, Kónya István alpolgármester pedig pénzadománnyal érkezett. A bál arra is alkalmat terem
A Carinfo adatai alapján 2025 februárjában minimálisan csökkent a frissen forgalomba helyezett autók száma a 2024 februári mennyiséghez képest, de aggódni így sem kell. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője elmondta, hogyan érdemes értelmezni a friss adatokat.
Az Egészségügyi Világszervezet (Who) szerint a kis mennyiségű alkohol is rossz, azonban most jött egy kutatócsoport, akik meg akarják védeni a borozást.
Minden fontos célcsoportnál a TV2 nyerte a múlt hetet. A Kincsvadászok még úgy is kiugróan jó nézettséget hozott, hogy két nap ismétlést adtak belőle. A február 24. és március 2. közötti héten a TV2 fordítani tudott a 18-59 éveseknél, főműsoridőben. Ennél a célcsoportnál már hosszú hetek óta vezetett az RTL. A heti verseny egy ideje
Március 5-től elérhetővé válik a 2025-ös elektronikus Gazdálkodási Napló (eGn), amely új, naptári éves vezetési rendszerre áll át, és frissített műveleti kódtárat tartalmaz. Az átállás egy napos üzemszünettel jár, a helyes műveletek kiválasztását pedig a Nébih hamarosan közzétett kódtársegédlete segíti.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A magyar utazók többsége idén is rövid téli kiruccanásokat tett: az 1-2 éjszakás foglalások jellemezték a szezont a Szallas.hu adatai alapján. A hotelek és a kétfős utazások voltak a legnépszerűbbek. A belföldi utazásokhoz sokan használták a SZÉP-kártyát: decemberben az online fizetések összértékének 30 százalékát, januárban és februárban pedig 26
A teljes, 5 éves futamidőre támogatott, fix kamatozású Jövő Exportőrei Lízing lehetőséget biztosít a hazai kis-, közepes és nagyvállalatok számára, hogy kedvező feltételekkel szerezzenek be korszerű eszközöket, berendezéseket és gépeket, elősegítve a vállalkozások nemzetközi értékláncokba történő bekapcsolódását.
A Nemzetközi Bíróság Ivaszava Judzsi bírót választotta új elnökének Navaf Szalám utódául a ciklus hátralévő időszakára, miután Szalámot Libanonban miniszterelnökké választották - közölte a hágai székhelyű testület hétfőn.
Kiürítették hétfő délután a bécsi főpályaudvart akut fenyegetés miatt, de közben már újraindult a közlekedés. A leállás a Magyarországra tartó vonatoknál is késéseket okoz.
Autó hajtott a tömegbe a nyugat-németországi Mannheimben hétfőn, két ember meghalt, többen megsebesültek - tudatta a rendőrség, hozzátéve, hogy a gyanúsítottat - egy német állampolgárt - elfogták.
A szülővé válás az egyik legkalandosabb, legfélelmetesebb és legizgalmasabb utazás. Senki sem tudja, pontosan milyen útra vesz jegyet, és mit hoznak majd ki belőle a megélt élmények. Az örökbefogadó szülők azonban még nehezebb helyzetben vannak, hiszen bár évekig készülnek arra, hogy a szívükben született gyermek egyszer tényleg a családjuk részévé
A friss diplomások bérigényei egyre merészebbek. A Whc Csoport szakértői elemzése szerint a logisztika, a pénzügy, az építőipar és az informatika területén már nem ritka a bruttó 700 ezer forintos kezdő fizetés, sőt, olyan eset is előfordul, hogy a pályakezdők többet kérnek, mint a tapasztaltabb kollégák.
Jogi értelemben és a gazdasági életben a csőd nem szükségszerűen jelenti, hogy az érintett cég véglegesen bedőlt. Ellenkezőleg, a csődeljárás éppen azt a célt szolgálja, hogy megegyezés esetén a cég tovább tudjon működni. Dr. Szabó Gergely ügyvéd összefoglalója.