A bíróság egy évre próbára bocsátotta A Város Mindenkié három aktivistáját, és 118 ezer forint bűnügyi költséget is be kell fizetniük. Fellebbeztek az ítélet ellen.
A probléma sokak szerint az, hogy bár a cselekmény Mexikóban játszódik, Jacques Audiard nem Mexikóban, hanem egy Párizs melletti stúdióban forgatta a musicalt.
Rovarölő szer okozta a tömeges halpusztulást az Által-érben két héttel ezelőtt - derült ki a laboratóriumi vizsgálatok eredményeiből. A szándékos mérgezés ügyében rendőrségi feljelentést tettek - számolt be a Kemma.
Az Európai Unióban, Norvégiában és Svájcban benyújtott menedékkérelmek száma mintegy 11 százalékkal csökkent tavaly – közölte a máltai székhelyű Európai Uniós Menekültügyi Ügynökség (EUAA).
Bécsújhely alpolgármestere volt 2022-ig, most pedig az Ausztria első hárompárti kormányát vezeti. Már választhatta volna a nyugdíjat is, a 65 éves Christian Stockernek azonban a hozzá közelállók szerint esze ágában sem volt felhagyni a politikával, de a kancellári tisztség szinte az égből pottyant az ölébe.
Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés, 129 730-an adták be jelentkezésüket magyarországi felsőoktatási intézménybe - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője hétfőn Gödöllőn.
A bécsi városvezetés a közeljövőben új stratégiai lépéseket tesz a körforgásos gazdaság irányába, hogy 2025-ben megvalósítsa a "Város a hulladékmentesség jegyében" című tervét.
"Újabban már mindenki terápiára jár!" - van, aki ezt kritikával a hangjában mondja, én azt gondolom: hál’ istennek! Esetleg azt, hogy még mindig nem járnak elegen. De lehet túlzásba vinni a mentális egészségünkre fordított költekezést?
Több mint 500 tonna füstölt húsáruval készülnek a Spar és Interspar áruházak az idei húsvéti szezonra. A húsvét slágeréből, a kötözött lapockából mintegy 250 tonna fogy ebben az időszakban, a majonézes saláták között pedig a franciasaláta iránt a legnagyobb kereslet. A vállalat nagyobb mennyiséggel tölti fel az üzleteket sütési termékekből, valamin
Döntő hetéhez ért a Magyar Honvédség és a TV2 közös katonai sport-realityje, A Kiképzés. A versenyben lévő négy rajra minden eddiginél keményebb kihívások várnak, hogy kiderüljön, melyikük a legjobb és ki viheti haza a verseny fődíját. A még tizenhét versenyben lévő honvédnek minden eddig megszerzett tudására, fizikai és mentális erejére, taktikai
Az egykori szépségkirálynő novemberben szenvedett motorbalesetet Balin, azóta több műtéten is átesett, sőt, egy kórházi fertőzést is le kellett küzdenie.
A meleg kövek meglepően megnyugtatóak, és szinte bárhová elhelyezhetők, ahol fájdalmat vagy feszültséget érzünk a testünkön. De valóban hatékonyak?A lávaköves masszázs során a masszőr sima, fűtött köveket – amelyek jellemzően bazaltból, egy olyan vulkáni kőzetfajtából készülnek, amely megtartja a hőt – helyez a testünk meghatározott részeire. Az Am
A Sauber Forma–1-es csapat projektmenedzser-gyakornokaként az első felfüggesztés projektjein dolgozik Szakonyi Anna, aki a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerzett diplomáját követően járműmérnöknek tanul a győri Széchenyi István Egyetemen. A tehetséges fiatal a kutatást is fontosnak tartja: a Formula Student-versenysorozat társadalmi haszn
Az ukrán elnök úgy véli, hogy meg tudja menteni kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel. A civakodás következményeit leküzdik, Ukrajna és az Egyesült Államok pedig visszatér a konstruktív kapcsolatokhoz, de a tárgyalásokat zárt ajtók mögött kell folytatni - mondta Volodimir Zelenszkij.
Az Európai Unióban, Norvégiában és Svájcban benyújtott menedékkérelmek száma mintegy 11 százalékkal csökkent tavaly - közölte a máltai székhelyű Európai Uniós Menekültügyi Ügynökség (EUAA).
A 97. Oscar-gála ezúttal is tartogatott meglepetéseket, melyek közül a legnagyobbat a Sean Baker által rendezett Anora hozott, miután öt kategóriában is győzedelmeskedni tudott. Legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb rendező, legjobb vágás, legjobb női főszereplő és legjobb film kategóriában is a vígjáték-dráma tudott győzedelmeskedni, ezzel pedig o
A kávéárak történelmi csúcsra emelkedtek, miközben a brazil raktárak kiürültek. A termelők már a következő termés előtt eladták készleteik 90%-át, ami tovább fokozza az ellátási feszültségeket a globális kávépiacon - tudósított az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Optimista forgatókönyvek szerint Afrika az elkövetkező évtizedekben látványos fejlődésen megy keresztül és ezzel sokat fog lendíteni a világgazdaság szekerén. Növekedése már most is meghaladja a globális átlagot és 2050-ig egymilliárd új, fiatal munkaerővel számolhat. Ám vannak eltérő álláspontok, hiszen a növekedés oka a kiinduló állapot extrém al
A Budapesti Metropolitan Egyetem 2025. márciusától folytatja nagysikerű Szenior Akadémia programját, amelynek a célja, hogy tudományos alapú, ugyanakkor gyakorlatias válaszokat adjon a modern világ gyors változásaira, új perspektívákat kínáljon, valamint közösségi élményt nyújtson a résztvevők számára.
Kósi Zsolt elmondta: a baleset az 57. kilométernél, Hernyék határában történt, a sofőr nem sérült meg. Az árokba, majd az oldalára borult a folyékony bitument szállító tartálykocsi, amelynek kifolyt a tartalma. A bitumen összegyűjtésére védőgödröt kell ásnia a katasztrófavédelem munkatársainak, ezért munkagépet szállítottak a helyszínre, de az ott
Nincs két egyforma megrendelő és helyszín, így nincs két egyforma kerítésrendszer sem. A Cont-Eco Kft. több évtizedes tapasztalatával viszont a problémák és igények szinte mindegyikére tud olyan megoldást javasolni, ami hatékonyan tartja távol a vadat a terménytől, a friss hajtásoktól - vagy akár a talajba telepített csepegtetőrendszertől.
Még nagyon sok a nyitott kérdés a nyugdíjasok áfa-visszatérítésével kapcsolatban és az egyik legaggasztóbb, hogy nem kerülnek-e versenyhátrányba az alanyi áfamentességet élvező őstermelők és piaci árusok, akiknek az árai nem tartalmaznak áfát, amit visszakaphatnának a nyugdíjasok.
A 2023-as év karbongazdálkodója címet érdemelte ki a Somogyi Kószáló Farm tulajdonosa, Berend Ferenc. De mit is jelent ez? Származik-e belőle előnye a gazdának?
A Transformers filmek ikonikus bombázója, a popkultúra királynője lett a magyar jegeskávémárka legújabb nagy dobása. Megan Fox csatlakozott a Hell hollywoodi világsztár portfóliójához, amelyben korábban Bruce Willis is szerepelt, jelenleg pedig Michele Morrone és Eva Mendes is tagja. Megan Fox Hollywood egyik legizgalmasabb személyisége, akit i
A Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel előrejelzése szerint februárban országosan 11 338 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Az amerikai egészségügyi miniszter múlt héten még bagatellizálta a kanyarójárványt, most véleménycikket írt arról, hogy mindenkinek elérhetővé kell tenni a vakcinát.