2025. március 19. szerda

márc. 19
12:02
Merz: Péntekig Németország további hárommilliárd eurót különít el Ukrajna számára (Magyar Hírlap)
Elmondása szerint Ukrajna további finanszírozása a Bundestag szavazásától függ.
márc. 19
12:03
Így cserélheti le 60 négyzetméteres lakását 120 négyzetméteres házra (Piac és Profit)
A budapesti lakásárak erőteljes emelkedése miatt egyre több vevő fedezi fel ismét az agglomerációs övezetet, ahol egy 60 négyzetméteres budapesti lakás árából már egy 100-120 négyzetméteres kertes házat is lehet vásárolni – közölte az ingatlan.com.
márc. 19
12:04
A 2010-es fordulat megtette a hatását (Magyar Hírlap)
A 20-64 év közöttieknek több mint 81 százaléka dolgozik.
márc. 19
12:06
Megint a Hunyadi miatt van műsorváltozás a Tv2-n: felborul az esti menetrend! (Blikk)
A Hunyadi János életét bemutató sorozat minden idők legnagyobb magyar televíziós vállalkozása. Három évig tartó előkészítő munkálatok után a forgatás közel egy évig tartott, a költségvetés becslések szerint meghaladta a 22 milliárd forintot, amivel messze a legdrágább a valaha készült hazai sorozatok között. Most újabb műsorváltozást jelentett be h
márc. 19
12:06
Hamarosan új fotókiállítással várja a látogatókat a Hungarian Art & Business (Kreatív Online)
Az új tárlat április 8-tól a fény és árnyék, a realitás és érzékelés határvidékein vezeti majd végig a látogatókat, miközben a kortárs fotóművészet eszközeivel kérdőjelezi meg a valóságról alkotott elképzeléseinket.
márc. 19
12:06
4 híres író és költő, aki márciusban látott napvilágot (Éva Magazin)
Bár márciusban még az időjárás olykor szeszélyes lehet, a tavasz beköszöntével egyre frissebbnek érezhetjük magukat. Kíváncsi vagy rá, hogy mely híres írók és költők születtek az év ezen szakában? Utánajártunk!
márc. 19
12:06
119 km/óráig húzta városban a motoros, ekkora pénzbírságot kapott! (Autónavigátor)
Egyetlen hét leforgása alatt 1348 gyorshajtást rögzített a rendőrség Bács-Kiskun vármegyében. Ezek közül három kirívó esetről tettek közzé felvételeket. Abszolút
márc. 19
12:06
Nem kell őket csókolgatni, de az életüket megmenthetjük (Magyar Hírlap)
A varangy három kívánsága.
márc. 19
12:06
A számvevőszék törvényesen járt el a pártfinanszírozások ellenőrzése során (Demokrata)
Az ellenzék pártjai 261,26 millió forint külföldről származó tiltott támogast fogadtak el.
márc. 19
12:06
Hankó Balázs: Idén rekordszámú tehetség mutatja be kutatását az OTDK-n (Demokrata)
"Ha sikeres fiataljaink vannak, sikeres lesz a jövőnk" – mondta a tárcavezető.
márc. 19
12:06
A benzin drágul, a gázolaj viszont olcsóbb lesz (Transpack)
Habár nem jelentős mértékben, de csütörtökön a benzin és a gázolaj esetében is árváltozást tapasztalhatunk.
márc. 19
12:06
A legmagasabb helyről cáfolták meg a Magyarország elleni leghangosabb vádat (Mandiner)
Más jövőkép van, megosztottság nincs.
márc. 19
12:06
Az agglomerációba menekülnének a budapestiek, de van egy bökkenő (Forbes)
Jelentősen megugrott a kereslet a Budapest agglomerációjában megtalálható ingatlanok iránt februárban: egyes településeken éves alapon 50 százalék felett nőtt az érdeklődés. Mi történt? Az Ingatlan.com legfrissebb adatai szerint februárban Dunakeszin, Budaörsön, Gödön, és Budakeszin is 20 és 56 százalék között nőtt a kereslet a lakóházak iránt éves
márc. 19
12:06
Budapestre érkezik Christiano Ronaldo? (AC News)
Csütörtökön a negyeddöntők és az osztályozók első mérkőzéseit rendezik a labdarúgó Nemzetek Ligájában.
márc. 19
12:06
"Ha meg akarod védeni Putyint, leállítod" – az USA kormánya törölte a projektet, amivel az elrabolt ukrán gyerekeket követték (Telex)
Szakértők szerint a felhalmozott adatok – amiket a kormány törölhetett – bizonyítékok lettek volna egy Putyin elleni esetleges per során.
márc. 19
12:06
Gundel Takács Gábor hetedszer is igent mondott – idén is ő vezeti a díjátadót (Media1)
A szervezők bejelentették, hogy ezúttal is Gundel Takács Gábor lesz a Televíziós Újságírók Díja gálájának műsorvezetője.
márc. 19
12:06
Az állam is beszállt, visszatér egy régi üdítőital (Haszon.hu)
A 100 százalékban magyar tulajdonú Márka Üdítőgyártó Kft. 2025 elején megszerezte a Traubisoda gyártási és forgalmazási jogát, így biztosítva a termék visszatérését a boltok polcaira – jelentette ki az Agrárminisztérium államtitkára a gyártósor ünnepélyes újraindításán, Felsőlajoson. Tállai András hangsúlyozta, a Traubisoda az 1970-es és 19
márc. 19
12:06
Hatalmas eső söpört végig Magyarországon: ekkora víz már rég volt itthon (Agrárszektor)
Az elmúlt egy hétben az ország déli felének legnagyobb részén, valamint az északkeleti tájakon a havi átlagnál több csapadék hullott - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
márc. 19
12:09
Ön is júniusra tervezi a nyaralását? Erre készüljön: ilyen időre van kilátás a nyár első hónapjában (Blikk)
Aki nyaralást tervez, annak érdemes már most figyelni a meteorológusok jóslataira. Az AccuWeather közzétette, milyen időre számíthatunk június első felében, ez alapján pedig úgy tűnik, "megsülni" nem feltétlenül, elázni viszont annál nagyobb esélyünk lesz ezekben a napokban.
márc. 19
12:09
Az észak-macedóniai borzalom újabb sérültjei érkeztek a Honvédkórházba (Infostart)
Újabb négy, az észak-macedóniai tűzesetben sérült beteg ellátását vette át a Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház – közölte az intézmény szerdán
márc. 19
12:12
A bukott elnök mentené meg a magyar súlyemelést (Magyar Hírlap)
Az egykor sikeres sportág 2008 óta folyamatosan visszafejlődött.
márc. 19
12:12
Tovább csökkent a korai iskolaelhagyók aránya (Demokrata)
Az elmúlt 25 év legjobb eredménye: 10,3 százalékra csökkent a korai iskolaelhagyók aránya – közölte a Belügyminisztérium.
márc. 19
12:12
Nyilvánosságra hozták az utolsó Kennedy-aktákat (Mandiner)
A szakértők már el is kezdték a dokumentumok átfésülését.
márc. 19
12:12
Annyi a turista, hogy megduplázzák a belépődíjat ennél a látványosságnál (in.hu)
Japán Yamanashi prefektúrája új díjat vezet be a UNESCO világörökségi helyszín védelme érdekében.Idén nyártól azoknak a túrázóknak, akik a négy fő útvonal egyikén szeretnék megmászni a Fudzsit, extra díjat kell fizetniük. Az új szabályozás szerint a júliustól szeptemberig tartó időszakban 4 000 yent (10 000 forint) kell fizetni a belépőért.Az elmúl
márc. 19
12:15
Trump késlekedése kényszerhelyzetbe hozhatja a Fedet (Privátbankár)
Este kamatdöntő ülést tart az amerikai jegybank szerepét betöltő intézet.
márc. 19
12:18
Itt a vége: elkaszálja egyik termékét a Lipton (Portfolio)
A Lipton bejelentette, hogy megszünteti barackos jeges teáját, ami sok rajongót megdöbbentett. A döntést az Instagramon jelentették be, ahol a márka elnézést kért a fogyasztóktól, és egyben utalt arra, hogy a népszerű íz talán egy napon visszatér - írja a Grocery Gazette.
márc. 19
12:18
Új élmény a budapesti reptéren, sportolva töltheted fel a mobilod felszállás előtt (Spabook)
A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. Az ország turisztikai vonzereje, a magyarok utazási kedve és…
márc. 19
12:18
Napokra vagyunk a fegyvernyugvástól (Magyar Hírlap)
.
márc. 19
12:18
Tovább terjed a budapesti lakhatási válság: Így hatnak a megfizethetetlen lakásárak (Nyugati Fény)
Egyre kijjebb szorulnak a lakásvásárlók a horror árak miatt.
márc. 19
12:18
Több mázsa kábítószert foglaltak le a rendőrök, még szigorúbb drogtörvények jöhetnek (Telex)
Horváth László kábítószer-kereskedelemért felelős kormánybiztos szerint a kábítószer-kereskedők kevesebb kábítószert terítenek azóta, hogy elindult ellenük a hajtóvadászat.
márc. 19
12:20
Itt van Putyin bejelentése Odesszáról és az egyéb ukrajnai területekről (Magyar Hírlap)
Az orosz elnök közölte, Ukrajnának most adva van a lehetőség a háború befejezésére.
márc. 19
12:20
Megitta a szenteltvizet egy veszprémi pap, mert nem engedték át a reptéri biztonsági ellenőrzésen (Telex)
Hiába magyarázta el a ferihegyi biztonsági szolgálatnak, hogy egy szenteltvíztartó van nála, a folyadékot nem vihette tovább.
márc. 19
12:21
Tömeges elbocsátásra készül a Morgan Stanley, ezrek válhatnak munkanélkülivé (Infostart)
A pénzintézet jelentős létszámcsökkentést tervez véghezvinni még ebben a hónapban, mintegy 2000 alkalmazottjától búcsúzhat el hamarosan.
márc. 19
12:22
Egy népszerű fájdalomcsillapító súlyos veszélyei (Magyar Hírlap)
Szinte minden házi patikában megtalálható, káros lehet az egészségre.
márc. 19
12:24
Rekord az idei felsőoktatási felvételi jelentkezésben - minden 4. jelentkező harminc év feletti (HR Portál)
Rekordot döntött az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
márc. 19
12:24
Pórul járhatsz, ha így tankolsz! (Agroinform)
Törvényt sértesz, ha a személyautóba tankolt üzemanyagot mezőgazdasági célúként számolod el.
márc. 19
12:24
A Barcelonának nem változott az álláspontja Ansu Fatit illetően (Sport365)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona a nyáron mindenképp meg akar válni Ansu Fatitól, és új klubot keres számára – számolt
márc. 19
12:24
Trükkösen verik át a REpont automatákat a magyarok (ATV)
Furcsa módszerrel trükköznek a REpont automatáknál a palackok visszaváltásával. Többen is jelezték a visszaélést.
márc. 19
12:24
Egyre népszerűbb az agglomeráció (Magyar Hírlap)
Alakul az ingatlapiac.
márc. 19
12:24
Kiakadtak a románok, hogy nem vásárolhatják fel a magyar falvakat (Magyar Hírlap)
Battonya polgármestere úgy gondolja, hogy településének Arad felé kell tekinteni, nem pedig Magyarország irányába.
márc. 19
12:24
Hat ország kapott a fejére az Európai Unióban – Magyarország már ebben is külön kategóriát képvisel (Mandiner)
Soros György felől fúj a szél.
márc. 19
12:24
Bivalygulyás (egy.hu)
Majoros Zsolt receptje
márc. 19
12:24
Puskaporos hangulat a Lőportár utcában: a helyiek zebrát követelnek, mielőtt baj történne (Telex)
Abban, hogy gyalogátkelőre szükség van, egyetért az ingatlanberuházó, a kerület és a főváros is. De csak egymásra mutogatnak, megépíteni senki sem akarja.
márc. 19
12:24
Növelheti a szívroham kockázatát a marihuánafogyasztás (Telex)
Egy kutatás szerint akár hatszor nagyobb lehet az esélye a szívrohamra annak, aki gyakran füvezik, a tudósok viszont figyelmeztettek: a kutatás nem tudja megállapítani, hogy az alanyok más kábítószert is használnak-e, ez torzíthatja az eredményt.
márc. 19
12:24
A szénhidrát az agy tápláléka. Ilyen a tökéletes, igazán egészséges kenyér (Bien)
A többség nagyon szereti a kenyeret, de sokan mellőzik különféle étrendek hatására. Mi az igazság a kenyérről? És melyik a legegészségesebb változata, ha egyáltalán van ilyen?
márc. 19
12:24
Az Apple kilenc új európai országban vezette be a Tap to Pay szolgáltatást (Smarteast)
Az Apple ma bejelentette, hogy kilenc új európai országban válik elérhetővé a Tap to Pay szolgáltatás: Bulgária, Finnország, Magyarország, Liechtenstein, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Szlovénia és Svájc is csatlakozik a támogatott régiókhoz
márc. 19
12:24
Két ismert művészünk is elhunyt a napokban (Librarius)
Elhunyt V. Majzik Mária képzőművész Hetvenötéves korában elhunyt V. Majzik Mária, Magyar Örökség és Príma díjas képzőművész, a budakeszi Himnusz szobor és számos egyéb köztéri mű megalkotója – tudatta a család kedden. A tájékoztatás szerint V. Majzik Mária hosszú betegség után hunyt el március 16-án. Az autodidakta művész 1949. június 29-én születe
márc. 19
12:24
Komolyan elszámoltatták Grzelakot és a játékosokat, mielőtt döntöttek az edző sorsáról – elnöki magyarázat (NB1)
„Egy közösség vagyunk, közös célokért küzdünk, és azt vallom, mindig a legmagasabbra kell tenni a lécet. A felhőket kell megcéloznunk,
márc. 19
12:26
Újabb támogatás a kisgyermekeseknek (Magyar Hírlap)
A terv szerint munka mellett is igénybe vehető lesz a csed extra júliustól.
márc. 19
12:26
Mi történik itt!? – lassan alig lesz ép emberünk, sorban esnek ki a játékosok a válogatottból (Mandiner)
A törököknél légióskodó és a magyar labdarúgó-válogatott egyik vezérének számító Sallai Roland mellett a németeknél játszó Dárdai Bence is kisebb izomproblémával küzd, emiatt mindketten a társaktól külön edzettek a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozó előtti utolsó hazai tréning alkalmával.

Keresés