A "sokkelőrejelzés" azt a magatartást nevezi meg, ahogy a szervezetekben az egyének pusztán a várható külső, tágabb környezetben bekövetkező sokkhatások hírére önként elhagyják vezető pozíciójukat, még akkor is, ha a saját szervezetük nem érintett - közölte a Budapesti Corvinus Egyetem. A Corvinus Egyetem kutatása, amely bevezette ezt az új fogalma
Várható olvasási idő: < 1 percÚjra felbukkantak a csaló e-mailek, sms-ek, valószínűleg adathalászok próbálják kicsalni a címzettek bizalmas adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében.
A Barclays megemelte az európai Stoxx 600 részvényindex év végi célárát, miután Németország költségvetési reformja hosszú távon javíthatja a régió növekedési kilátásait.
Nem volt jelentős mozgás a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a német és az euróövezeti ZEW üzleti bizalmi index is jelentősen emelkedett az európai infrastrukturális és védelmi kiadások emelésére vonatkozó tervek hatására, sőt az amerikai konjunktúraadatok mellett az importárak is gyorsabban emelkedtek a vártnál.
1,5 milliárd eurót fordít a Luxeuil-les-Bains légibázis modernizálására Franciaország 2026 és 2032 között, visszaállítva annak szerepét az ország nukleáris elrettentő képességében – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök a Les Echos szerint. A fejlesztéssel a bázis két Rafale-századot kap, ami a személyzet létszámát 700-ról 2000 főre növeli, v
"Határozott, de békés fellépésre van szükség, és ami a legfontosabb: kitartónak kell lennünk, folytatni kell az ellenállást és a nyomásgyakorlást" – írta.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai határozatában visszavonta a Mikrohitel Gazdaságfejlesztő Pénzügyi Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását, miután a vállalat megsértette a hitelintézeti törvény előírásait - tájékoztatott az MNB.
Az exkluzív ingatlan új tulajdonosa pert indított az egykori Quaestor-vezér családja ellen, akik bérleti díj fizetése nélkül éltek eddig a villában. Mi történt? Egy friss bírósági döntés értelmében Tarsoly Csabának és családjának ki kell költözniük abból a budai luxusvillából, amelyet eddig ingyen használtak, írta meg először a hvg.hu. A Quaestor v
A befektetők úgy felnyomták az árakat a városban, hogy sok családnak megéri eladni a lakását és kiköltözni, de az első ingatlanjukat vásárlók kiszorulása is közrejátszhat.
Drasztikus a változás, az biztos, de csak rá tartozik, hogyan jelenik meg. De akadt olyan hozzászóló is, aki úgy gondolja: egy nőnek csak hosszú haja lehet.
Elkezdődött Kecskeméten a Portfolio Csoport Agrárium 2025 konferenciája, ami az évkezdet egyik legfontosabb rendezvénye a hazai agrárgazdaságban. A tavasz egyik csúcseseménye az agrárium legaktuálisabb, legfontosabb témáit vonultatja fel számtalan kerekasztal-beszélgetésben és előadáson. A konferencián az országos főállatorvos rendkívüli előadást t
A Google történetének legnagyobb akvizícióját jelentette be kedden: a techóriás 32 milliárd dollárért vásárolja fel a rohamosan növekvő kiberbiztonsági céget, a Wizt. Ez az eddigi legnagyobb felvásárlása, amely messze túlszárnyalja a 2012-es, végül sikertelen Motorola Mobility akvizíciót, amely 12,5 milliárd dollárba került a vállalatnak.
Az ünnepségen a fideszes képviselő-jelölt és a helyi polgármester megúszta szárazon, míg a kivezényelt gyerekek az esőben áztak. A jelenetről látványos fotók készültek, amelyek gyorsan bejárták a netet.
A hírt hétfőn jelentette be az Academy of Motion Picture Arts, és a rajongók már most izgatottan várják a komikus visszatérését.Conan O'Brien idén bebizonyította, hogy fergeteges humorával és páratlan improvizációs képességeivel tökéletes választás az Oscar-gála műsorvezetőjének. Idén 19,7 millió nézője volt a műsornak, amely ezzel az elmúlt öt év
Szomorú filmekre mindenkinek szüksége van néha. Ki ne szeretne egy jó sírós filmet? Akár egy epikus tragédiát keresel, ami teljesen elérzékenyít, egy életre szóló hősi történetet, vagy egy olyan romantikus drámát, ami letörli a sminkedet, egy jó sírás mindent megoldhat. Szóval, vedd elő a zsebkendőt, bújj be a takaró alá, és hagyd, hogy az érzelmek
Még csak két nap telt el azóta, hogy benyújtották a gyülekezési jog korlátozására és a Pride betiltására vonatkozó törvényjavaslatot, de kedden már meg is szavazták a parlamentben. Az éjszaka folyamán Sulyok Tamás pedig aláírta a rendezvény betiltásáról szóló törvényt. Kovács Patrícia és Cinthya Dictator alig jutottak szóhoz a dühtől, teljesen kibo
Házilag komposztálható biopolimer alapú csomagolóanyagot fejleszt a Q-Automotive Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (Szte) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfih) támogatásával - tájékoztatta a vállalkozás az Mti-t.
Kedden este Somogyjádra, a Szabadság utcába riasztották a tűzoltókat. Egy nyolcvan négyzetméteres, két lakrészből álló családi ház egyik tizenhat négyzetméteres része égett, a lángok a ház tetőszerkezetére is átterjedtek.
Molnár Piroska, a Nemzet Színésze igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a világot jelentő deszkákon szinte minden fontos női szerepet eljátszhatott az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor az is igaz, hogy a jeles színésznőnek egyvalami sosem adatott meg: a magánéleti harmónia.
A közelmúltban számos cikk és beszámoló jelent meg egy új anyag, a hexahidrokannabinol (HHC) néven felbukkant félszintetikus kannabinoiddal kapcsolatban.
Vörösvércse-költőládákat helyezett zuglói nagyfeszültségű oszlopokra az E.ON Hungária Csoport a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakembereivel együttműködve.
Várható olvasási idő: 2 percA jelenlegi aljas, gyűlöletkeltő hatalmat választásokon lehet legyőzni, de úgy le lehet és le is fogjuk - közölte Magyar Péter a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-vel.
Marco Rossit az olasz TuttoMercatoWeb kérdezte a magyar válogatott kerethirdetéséről, különösen Nagy Ádám kimaradásáról. A szövetségi kapitány az interjúban elmagyarázta
A piacok már leginkább az esti Federal Reserve kamatdöntésre, valamint Jerome Powell jegybankelnök beszédére várnak. Ez lehet a legmeghatározóbb árazó hatás szerdán, miközben fél szemmel mindenki a geopolitikai hírekre figyelhet. Az elmúlt időszakban a forint jó formában volt, már kedden öt és fél havi csúcsra erősödött az euróval szemben, köszönhe
A tavalyi párizsi olimpián a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának győztese, az algériai Iman Helif szeretne a 2028-as Los Angeles-i játékokon is
Újra felbukkantak a csaló e-mailek, sms-ek, valószínűleg adathalászok próbálják kicsalni a címzettek bizalmas adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében, a kamuüzenetekben egy linket helyeztek el, erre kattintva feltehetőleg egy azonnal települő és futó vírus fertőzi meg a gyanútlan áldozat eszközét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és