2025. március 18. kedd

márc. 18
9:12
"Ő a gonoszság megtestesítője..." - halálbüntetéssel sújthatják az Amerikában elfogott magyar sorozatgyilkost (Femcafe)
A magyar származású férfit két gyilkosság elkövetésével vádolják a floridai hatóságok. Az amerikai tagállam a közelmúltban léptette hatályba azokat a jogszabályokat, melyek örvén lehetővé válik, hogy a törvény a korábbinál is szigorúbban sújtson le a bűncselekményt elkövető bevándorlókra.
márc. 18
9:12
Három ital, amely csodaszer a szívnek (Magyar Hírlap)
Érdemes napi szinten fogyasztani ezeket.
márc. 18
9:12
Ez a nap is eljött: az olaszok Németországot irigylik, amiért a magyarok útját választja (Mandiner)
Régóta vágynak erre a beruházásra.
márc. 18
9:12
Árrésstop miatti korlátozások: mutatjuk miből és mennyit vehetünk (Forbes)
Ahogyan az árstopok idején, úgy most is megérkeztek a bolti korlátozások. Mutatjuk, hogy melyik üzletben, miből, mennyit vehetünk. Mi történt? Hétfőn életbe lépett az árrésstop, aminek értelmében az 1 milliárd forint fölötti árbevételű kereskedelemmel foglalkozó üzletek 30 kijelölt alapvető élelmiszeren maximum 10 százalékos árrést érhetnek el. Enn
márc. 18
9:12
DK: A Pride betiltása aljas politikai trükk – Pride volt, van és lesz! (Nyugati Fény)
Elutasítják a kirekesztő politikát.
márc. 18
9:12
Erős a téli szezon (is) Ausztriában, csúcsokat dönt a turizmus (Üzletem)
A téli szezon első hónapjai új csúcsot hoztak az osztrák szállodákban, panziókban és üdülőházakban. 2024 novembere és 2025 januárja között összesen 34,16 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták az ország szálláshelyein, 6,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az osztrák statisztikai hivatal.
márc. 18
9:12
Conor McGregor szerint Írországot elöntötték a bevándorlók, a miniszterelnök szerint téved (Telex)
Az ír ketrecharcos épp Donald Trumpnak járt, amikor arról beszélt újságíróknak, hogy szerinte Írország lassan elveszíti ír jellegét.
márc. 18
9:12
Április 5-én ismét Házasodna a gazda! (Digital Hungary)
Az RTL nagysikerű társkereső realityje immáron a nyolcadik évaddal jelentkezik 2025-ben. Hamarosan pedig bemutatkoznak a párra váró gazdák.
márc. 18
9:18
A Durag Doge előértékesítésének sikere komoly fenyegetést jelent a Toncoin és a Polkadot számára (ProfitLine)
A medvés vihar továbbra is megrázza a Toncoin-t (TON) és a Polkadot-ot (DOT), mivel különböző on-chain mutatók is vörös tartományban vannak.
márc. 18
9:18
Rosszat sejtetnek a brit munkaerőpiaci folyamatok (HR Portál)
A munkaerőpiaci folyamatok arra vallanak, hogy recesszió felé tart a brit gazdaság - áll az egyik vezető londoni elemzőműhely hétfőn bemutatott tanulmányában.
márc. 18
9:18
Lakáskampány: nagy a díjverseny, sokan váltanak biztosítót (Portfolio)
A lakásbiztosítási kampány első felében a váltók 76 százaléka egy másik biztosítónál kötötte újra biztosítását - közölte saját adatait a Netrisk.
márc. 18
9:18
Az EU vizsgálja a Szabad Európa Rádió finanszírozásának lehetőségét (444.hu)
A kínai állami média viszont üdvözölte, hogy Trump visszavonta a Szabad Európa és az Amerika Hangja finanszírozását.
márc. 18
9:18
Ilyen csatajelenetet még nem láttunk történelmi filmben (Magyar Hírlap)
Tévékritika Hunyadi című sorozat 4. és 5. részéről.
márc. 18
9:18
Pedofil melegpárt kapcsoltak le a hatóságok (Demokrata)
Germekpornográfia és zsarolás a gyanú az egymással meleg párkapcsolatban élő férfiakkal szemben.
márc. 18
9:18
Netrisk: Félidőhöz ért a lakásbiztosítási kampány (Növekedés)
Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak
márc. 18
9:18
"Lehettem volna hazafi, nem ügynök, ilyen brüsszeli" – Trombitás Kristóf zseniális verset írt Magyar Péter születésnapjára (Mandiner)
A Tisza Párt vezetője március 16-án ünnepelte 44. születésnapját.
márc. 18
9:18
Mészáros Lőrincnek az öccse is milliárdos vállalkozó lett az elmúlt években (Telex)
Mészáros János cégeinek jól megy, nem függetlenül attól, hogy rendszeresen nyernek közbeszerzéseken.
márc. 18
9:21
Trump kedden tárgyal Putyinnal: miről lesz szó? (Privátbankár)
Az előzetes információk szerint Putyin és Trump tárgyalásán a békekötés mellett szó lesz az erőművekről is.
márc. 18
9:21
A fél ország a lakásbiztosítás újrakötésén pörög (Piac és Profit)
Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak
márc. 18
9:21
Órási káosz az újvidéki városházánál, gumibotokkal oszlatták a tüntetőket (Infostart)
Az egyetemisták a keddre összehívott képviselő-testületi ülést szerették volna megakadályozni. A demonstrálók január végén az új polgármester megválasztása ellen is tüntettek.
márc. 18
9:24
Mit hozhat az OTP-nek az ukrajnai béke? (Portfolio)
Hamarosan fegyvernyugvás jöhet Ukrajnában. Az azonban sok szempontból nagyon nem mindegy, milyen béke jön, mi lesz az Oroszországgal szemben kivetett szankciókkal, milyen garanciákat kap Ukrajna, és a fegyvernyugvással jön-e majd Oroszország visszaintegrálása a világgazdaságba. Ezek a kimenetelek az OTP működése szempontjából sem közönbösek, a bank
márc. 18
9:24
Minden ízében Velencét idézi a legszebb európai falu (Igényesférfi.hu)
A francia Alpokban megbúvó Talloires tündöklő ékszerdoboz: minden négyzetméterén harmóniával és idilli békével - nem véletlen, hogy mára felkerült az elsősorban pihenésre vágyó utazók radarjára.
márc. 18
9:24
Ételek, amelyek oldják a szorongást (Magyar Hírlap)
Egy friss ausztrál kutatás meglepő következtetésre jutott.
márc. 18
9:24
Családban marad: Mészáros öccse is milliárdos és nem akárhogy szedte össze a vagyonát (Forbes)
2019 óta jól megy a vállalkozói lét a leggazdagabb magyar öccsének, Mészáros Jánosnak. Ezt is mi fizettük. Mi történt? Mészáros Lőrinc öccse, Mészáros János is milliárdos. Az elmúlt 5 évben 40 milliárd forint értékben nyert közbeszerzéseket, közben pedig több mint 4 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a cégeiből, írja a Népszava. Részletek. Mészá
márc. 18
9:24
Százhatvannal rongyolt a traffipaxba (Autószektor)
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti ellenőrzés során az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1348-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint. Annak a két sofőrnek, aki 50 helyett
márc. 18
9:24
24 órás villámszavazás két új villámtöltőért! (Villanyautósok)
Mutatjuk a dobogót, de két hely még kiadó az öt új Supercharger helyszín listáján.
márc. 18
9:24
Ennek nem lesz jó vége: veszélyben a spanyol paprika? (Agrárszektor)
A paprika termőterületének zsugorodása várható a spanyol Almeríában. Az új, nehezen kivédhető kártevők megjelenése és az éghajlat változása kényszerít sok termelőt arra, hogy más kultúrával foglalkozzon a következő szezonban.
márc. 18
9:30
Képzés a munkahelyen: kötelezhet a munkáltató? (HR Portál)
Ki lehet-e bújni a kötelező képzés alól? Munkaidőn kívül is lehet ez a kurzus? Ha a munkavállaló dönt egy tanfolyam mellett, akkor arra milyen formában járhat? Dr. Szabó Gergely ügyvéd írása a HR Blogon.
márc. 18
9:30
Brüsszel azonnali kereskedelmi korlátozásokat fontolgat (Portfolio)
Az Európai Unió vizsgálatot indít az alumíniumpiac ügyében, hogy megvédje az iparágat az olcsó import növekedésétől, amelyet Donald Trump újonnan bevezetett amerikai vámjai idéztek elő. Kína, de több más globális szereplő is az EU-ra zúdíthatja az árudömpingjét a washingtoni lépések miatt, ezért piacvédelemre készül Brüsszel.
márc. 18
9:30
Japánban rajtol el az amerikai profiliga – Az MLB visszatér a Sport TV-re (Márkamonitor)
Japánban kezdődik el a világ legnagyobb hagyományokkal rendelkező csapatbajnokságának új idénye. Az észak-amerikai profi baseball-liga (Mlb) szezonnyitó mérkőzésein a Los Angeles Dodgers és a Chicago Cubs kétszer is összecsap egymással Tokióban.   Nem akármilyen történelmi mérföldkövekhez ért el az Mlb. Mindkét főcsoportja jubilál 2025-ben, a Nemze
márc. 18
9:30
Magyar édességeket kóstolt egy külföldi, azonnal kiköpte az örök kedvencünket (Promotions)
Vannak furcsa nevű édességeink, és akkor az ízekről még nem is beszéltünk.
márc. 18
9:30
Szijjártó Péter: Össze kell fogniuk a békét szorgalmazó országoknak (Magyar Hírlap)
Indiában tárgyal a külgazdasági és külügyminiszter.
márc. 18
9:30
Csatát nyert egy ügyfél, de a többség maga viseli a kárt a banki csalásoknál (Bank360 blog)
Egy ügyfél jól járt, de az online csalók áldozatainak 98 százaléka maga viselheti a kárt, ami a bankszámlás csalásoknál átlagosan milliós nagyságrendű. A bankkártyás csalásoknál kisebbek a károk, de azokat is egyre nagyobb arányban az ügyfelekre hárítják át.
márc. 18
9:30
Illés Bolgárka: A háború fokozása a cél! (Demokrata)
Az EU külügyi tanácsa újabb, 20 milliárd eurós fegyverszállításokat és további anyagi támogatásokat hagyott jóvá Ukrajna számára.
márc. 18
9:30
Nem tudtak vakcinázni külföldön, nagyobb a járványügyi kockázat határainknál (Magyar Mezőgazdaság)
A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása 2025. március 29-én kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben.
márc. 18
9:30
Egyetlen futam után szabályváltozás jön az F1-ben, de Kínában még csak mérsékelt szigorral (Racingline)
A szabályváltozásra azért van szükség, mert az FIA az Ausztrál Nagydíjon látottak alapján tovább szigorítana az egyik területen.
márc. 18
9:30
Elképesztő bejelentést tett a kormány: akár 40 százalékkal is csökkenhettek az élelmiszerek árai a boltokban (naphire.hu)
Akár 40 százalékkal is csökkenhettek egyes élelmiszerek árai az NGM szóvivője szerint.
márc. 18
9:33
Zombiterület Magyarországnak az a része, ahol nincs multi (Menedzsment Fórum)
Magyarországon ott van érdemi foglalkoztatás és hozzáadott értéket előállító termelés, ahol nagy külföldi cégek telepedtek meg. Az ország többi része a futottak még kategóriájába esik.
márc. 18
9:36
Ferenc pápa globális lefegyverzést sürget (HírTV)
Globális lefegyverzést sürget Ferenc pápa abban a kedden megjelent levélben, amelyet a Corriere della Sera című olasz lapnak írt.
márc. 18
9:36
3000 új munkahelyet hoz létre ez a cég Magyarországon (HR Portál)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este munkavacsora keretében fogadta Ola Källeniust, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának elnökét.
márc. 18
9:36
Nagy Márton jelezte: örül a forint erősödésének (Portfolio)
A magyar cégek több mint fele tervezi növelni idén a beruházási kiadását, ami a jövőbe vetett bizalom helyreállására utal - derül ki a Századvég vállalati konjunktúrát érintő felméréséből, amelyet 1500 véletlenszerűen kiválasztott vállalkozás vezető beosztású döntéshozójának megkérdezésével végeztek el és a főbb eredményeit a Nemzetgazdasági Minisz
márc. 18
9:36
Szirszkij lesz a következő? (Magyar Hírlap)
Leváltás előtt.
márc. 18
9:36
Csányi Sándor: Minden válogatott életében hatalmas mérföldkő az ezredik meccs (Demokrata)
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen.
márc. 18
9:36
Ilyenre még nem nagyon volt példa: Szoboszlaiék vereségével új helyzet állhat elő Angliában (Mandiner)
Vasárnapi győzelmével a Newcastle United kivívta a jogot, hogy a nyáron a Konferencia-liga rájátszásában szerepeljen, így akár az is előfordulhat, hogy az angol élvonalbeli bajnokság 11. helyezettje is indul az európai kupaporondon a következő idényben.
márc. 18
9:39
Oroszország áttörte az ukrán vonalakat délen is, Zaporizzsja város közelében (Infostart)
Folytatják az előrenyomulást a kurszkin kívül ezen a frontvonalon is az orosz erők.
márc. 18
9:42
Felpattant a Richter (Portfolio)
A nyitást követő percekben emelkednek a blue chipek a Richter vezetésével.
márc. 18
9:42
Már több mint 500 pszichológus és pszichiáter írta alá az agresszív, poloskázós közbeszéd elleni petíciót (444.hu)
A petícióban azt írják, hogy "a dehumanizáció olyan pszichológiai mechanizmus, amely megnöveli az embertelen cselekedetek esélyét, és növeli a hajlandóságot arra, hogy az emberek elfogadják a verbális vagy fizikai agressziót".
márc. 18
9:42
Változások a BMW vezetőségében (autopro)
A BMW AG felügyelő bizottsága személyi változásokat fogadott el.
márc. 18
9:42
Látásunk akár 12 évvel a diagnózis előtt jelezheti a demenciát (Hamu és Gyémánt)
A szemproblémák valójában a kognitív hanyatlás egyik legkorábbi jelei lehetnek. Egy új tanulmány szerint a látásérzékenység csökkenése 12 évvel a demencia diagnosztizálása előtt előre jelezheti a betegséget – írja a Science Alert.
márc. 18
9:42
Békére szólította fel a világot Ferenc Pápa (Demokrata)
Globális lefegyverzést sürget Ferenc pápa abban a Corriere della Sera című olasz lapnak írt levelében.

Keresés