2025. március 18. kedd

márc. 18
6:18
A munkavállalók több mint fele kapott béremelést tavaly (ProfitLine)
A magyarországi munkavállalók 53%-a kapott saját bevallása szerint fizetésemelést 2024-ben. Ez alacsonyabb arány a 2023-asnál (61%), de meghaladja a 2022-est (44%). A megkérdezettek idén optimistábbak: míg tavaly a válaszadók 74%, addig idén már 81%-a számít valamilyen formában fizetési csomagjának bővülésére, a cégek viszont idén óvatosabbak, mint
márc. 18
6:18
Ezt a 3 elektronikai készüléket vihar esetén mindig húzd ki a konnektorból (Femcafe)
Egy hirtelen kitörő vihar nemcsak az esernyőnket tépheti ki a kezünkből, hanem az elektromos eszközeinkben is komoly károkat okozhat. Ha nem akarunk drága javításokat vagy veszélyes helyzeteket, érdemes előre gondolkodni – és bizonyos készülékeket mindig kihúzni a konnektorból.
márc. 18
6:18
Nadal megkapta a NOB-tól a párizsi olimpiai fáklyát (Magyar Hírlap)
A spanyol teniszsztárt érzelemdús kapcsolat köti a francia fővároshoz.
márc. 18
6:18
Valami nagy dolog van készülőben (Mandiner)
Utoljára Huszein ellen járt három amerikai repülőgéphordozó-harccsoport a Közel-Keleten.
márc. 18
6:18
Csupán négy megyében érte el a bruttó félmillió fölötti fizetést az átlag 2023-ban (Telex)
A KSH adatai szerint a 2023-as adatokból az is látszik, hogy Budapesten kívül az autógyártás adja a legjobban fizető megyék árbevételét.
márc. 18
6:21
Orbán Viktor segítségével közeledne az amerikai republikánusokhoz az Osztrák Szabadságpárt (Infostart)
Az FPÖ főtitkára szerint a magyar partnerük már felajánlotta, hogy segít rendezni a párt amerikai kapcsolatait, amelyek a Biden-kormányzat alatt teljesen leépültek.
márc. 18
6:24
Béren kívüli juttatások 2025-ben: mutatjuk, mi mennyire népszerű (HR Portál)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt arról, hogy terveznek-e lakhatási támogatást, illetve SZÉP-kártyás támogatást adni a munkavállalóiknak. A kérdőívet 1408 cég töltötte ki, ebből 1390 adott választ a támogatásokra vonatkozó kérdésekre.
márc. 18
6:24
"Hamlet rasszista", "Lear király gyarmatosító": betiltanák a Shakespeare-életmű egy részét Angliában (ATV)
A szerző szülőházában lévő múzeumot is átalakítják, hogy ne a "gyarmatosítók kultúráját hirdesse."
márc. 18
6:24
Jól döntött a Toyota, hogy az elektromos autók helyett a hibridekre koncentrált? (NRGreport)
A Toyota évekkel ezelőtt nem szállt fel az EV-vonatra, és inkább a hibridek gyártására koncentrált. De vajon megérte neki ez az unortodox üzletpolitika?
márc. 18
6:24
5 szívszorító film a függőségről és a leszokásról (Igényesférfi.hu)
A szenvedélybetegség kényszeres viselkedési mintákból áll, a függő tehát kötött pályán mozog: végső soron nem ura a tetteinek sem, a leszokásra tett kísérletek kudarca pedig csak még mélyebbre taszítja az önpusztításba. Öt kendőzetlenül őszinte, erőteljes filmdráma következik, mely bátran nyúl a témához.
márc. 18
6:24
A pánikrohamok kialakulásának hat leggyakoribb oka (Glamour)
Gyors szívverés, légszomj, izzadás, szédülés és hányinger. Ezek azok a tünetek, amely egy intenzív pánikrohamra jellemzőek. Ezek a fizikai tünetek egy pár perces, de rendkívül intenzív állapotot eredményeznek. Azért olyan megterhelő, mert az érintett személy úgy érezheti, hogy nem képes irányítani a saját testét, mintha önkívületi állapotban lenne,
márc. 18
6:24
Mennyi a törlesztője egy 4 milliós személyi kölcsönnek átlagbérre? (Bank360 blog)
Az év elején is nagyon kelendőek voltak a bármire felhasználható személyi kölcsönök, amelyek már 10 százalék körüli kamattal felvehetőek. Megnéztük, mekkora törlesztőrészletet kell vállalni egy átlagbért kereső igénylőnek 4 millió forintos hitelért.
márc. 18
6:24
Rangos fenntarthatósági díjat nyert el a Print Brokers Team (Transpack)
A Print Brokers Team Kft. elnyerte a GpwA Zöld Díjat, méghozzá a legmagasabb, ötcsillagos minősítéssel.
márc. 18
6:24
Azzal uszítanak, hogy mi uszítunk (Mandiner)
Magyar Péter agresszív viselkedése rendkívül rossz példát mutat.
márc. 18
6:24
Musk gyerekének anyja kétségbeesetten keresi a módot arra, hogy kivonja a rivaldafényből a közös kisfiukat (Nyugati Fény)
Grimes kanadai énekesnő pont az X-en jelezte, hogy tehetetlen Muskkal szemben.
márc. 18
6:24
A kert minden fájáról bátran egyél: merülj el a Biblia szakácskönyvében! (egy.hu)
Az első pillanatban szokatlannak és meglepőnek tűnhet, hogy az Ó- és az Újtestamentum az étkezésről mesélhet nekünk valamit. Aztán eszünkbe jut a kenyérszaporítás csodája, a tál lencse, amelyért Ézsau eladta elsőszülötti jogát, a bor, az alma, a mindennapi kenyerünk, a mezőnek minden füve, a tenger halai, és feléled a kulináris kíváncsiság.
márc. 18
6:24
5 élelmiszer a konyhádban, amiben olyan sok az adalék, hogy jobb, ha kidobod! (Bien)
Foglalkoztál már valaha azzal, hogy úgy igazán végig nézted, melyik élelmiszer csomagolásán milyen feliratok figyelmeztetnek a különböző adalékanyagokra? Meglehet, hogy nem ez az elsődleges dolog, amivel foglalkozol a konyhában, pedig ez egy olyan téma, amire igenis mélyrehatóbban kellene gondolnunk!
márc. 18
6:24
Több mint kétszázmilliárdot buktak idén a legnagyobb tech-főnökök (ICT Global)
Sokat szenvedtek idén a techcégek részvényei, még olyan sztárpapírok is, mint a Tesla vagy az Nvidia bemutatták hogyan néz ki a tőzsdei zuhanórepülés. Nem csoda, hogy a legnagyobbak is képesek beszakadni: sokan úgy vélik, túl magasra emelkedtek a kurzusok. A világ tíz leggazdagabb techmilliárdosa idén összesen 217 milliárd dollár veszteséget kellet
márc. 18
6:24
Mégis visszatér Keanu Reeves a John Wick 5-ben? Megszólaltak a készítők (Médiapiac)
A John Wick filmek világszerte hatalmas sikert arattak, és a negyedik rész után sok rajongó találgatta, vajon lesz-e folytatás. Bár Keanu Reeves többször is elmondta, hogy karaktere a negyedik film végén meghalt, a Lionsgate stúdió nem zárta ki a lehetőséget, hogy a híres bérgyilkos újra feltűnjön a vásznon.
márc. 18
6:24
Megszólalt a szakember: 2025-ös év a túlélésről fog szólni sok gazdának (Agrárszektor)
A klímaváltozás kíméletlen következményeivel különösen a zöldségtermesztőknek rendkívül nehéz megbirkózni. A termelésbiztonság fenntartása érdekében azonban elengedhetetlen az öntözött területek megőrzése és bővítése Magyarországon. Éppen ezért egyre több támogatás is érhető el itthon kérdés, hogy mit tudnak majd vele kezdeni a termelők. Szigeti Ta
márc. 18
6:30
Bod Péter Ákos: Magyarország inflációra van ítélve? (Portfolio)
A fogyasztói árszint megemelkedése a jelek szerint meglepetésként érte a kormányzatot, holott az elemzői közösség előre jelezte az év eleji árindex megemelkedését, bár még annál is rosszabb adatok érkeztek, mint amit a legtöbben vártak. Nyilvánvaló, hogy a mi viszonyaink között mindig jelen van az inflációs veszély, és számos oka van annak, hogy a
márc. 18
6:30
Trump még az idén megbukhat Róna Péter szerint (Promotions)
Róna Péter szerint Amerika rendkívül mély gazdasági gödörben van, ami Donald Trump bukását eredményezheti.
márc. 18
6:30
Trump a progresszió szívére mér csapást (Magyar Hírlap)
A progresszívek számára az ember okozta éghajlatváltozás kőbe vésett tény, azonban azok számára, akiknek az istene nem a transzcendentális magasságokba emelt (ál)tudomány, ez a kérdés messze nem eldöntött.
márc. 18
6:30
"Teljesen méltatlan, szégyen, nehéz indulatok nélkül nyilatkozni" – Kenderesi Tamás exkluzív interjúban törte meg a csendet (Mandiner)
Felkavaró beszélgetés az olimpiai bronzérmes úszóval, aki elárulta, hogy élte meg az elmúlt évek meghurcoltatását, mennyit költött eddig az eljárásra és milyen megható ajándékot kapott válogatott társaitól.
márc. 18
6:30
Káosz és pánik a nézőtéren: egyszer csak összeesett és meghalt a népszerű sportoló (naphire.hu)
A ringben vesztette életét egy profi sportoló, miután meccs közben kapott szívinfarktust.
márc. 18
6:30
Mennyi lehet a nyugdíjkompenzáció? (Haszon.hu)
Idén januárban 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ám az árak valószínűleg nagyobb mértékben nőnek, főleg a februári inflációs adatok ismeretében. Ez azt jelentené, hogy novemberben nyugdíjkorrekció jöhet. A Portfolio cikke szerint a közgazdászok friss várakozása alapján sokkal inkább 5-6% között lehet a 2025-ös átlagos áremelkedési üte
márc. 18
6:30
Csányi Sándor szép karriert befutott játékvezetőt látott vendégül (NB1)
Az Mlsz elnöke, Csányi Sándor hétfőn Roberto Rosettit, az Uefa játékvezetésért felelős igazgatóját fogadta – erről az mlsz.hu számolt be.
márc. 18
6:33
Olyat villantott a BYD, amilyenje egyetlen autógyártónak sincs (Infostart)
A kínai cég egy új, 1000 voltos nagyfeszültségű platformot fejlesztett ki, amely olyan gyorsan tölti majd a villanyautókat, mintha benzinnel tankolnának - jelentette be a vállalat elnöke.
márc. 18
6:36
A Manchester United újra „árazta” Rashfordot (Sport365)
Persze azt nem tudni, hogy a lehetséges vevőjelöltek mint gondolnak erről, de a hírek szerint a Manchester United új árat „állított be”
márc. 18
6:36
Milliárdos beruházás mellett tömeges leépítés jön az Audinál (autopro)
Az Audi jelentős leépítést hajt végre Németországban.
márc. 18
6:36
Egyetlen túlélőt sem találtak (Magyar Hírlap)
A tragédia pontos helyszíne és a roncsok állapota körüli titkok tovább növelték az ügy misztikusságát.
márc. 18
6:36
A Pride szóvivője szerint Kassa az Kosice (Mandiner)
Hegedűs Máté a Partizánban bukkant fel, és megvillantotta a történelmi érzékét.
márc. 18
6:36
A strucc mint piaci rés (Magyar Mezőgazdaság)
A strucctartókat rendszerint azzal a kérdéssel bombázzák, miért éppen egy egzotikus madárra esett a választásuk. Balog Donát, a Struccfészek tulajdonosa sok más szempont mellett a piaci rést is kereste, mielőtt elkezdett foglalkozni a madarakkal.
márc. 18
6:36
Jóváhagyta a bíróság egy fiatal nő eutanáziakérelmét a spanyoloknál (EgészségKalauz)
Bíróság hagyta jóvá egy 24 éves spanyol nő eutanáziakérelmét Barcelonában hétfőn, miután apja jogi úton megpróbálta megakadályozni a témával foglalkozó vizsgálóbizottságban már jóváhagyott döntés végrehajtását.
márc. 18
6:36
2 csillagjegy, akinek kirobbanó és szerencsés energiákat hoznak a következő napokban - Heti horoszkóp: március 17-23. (InStyle)
Hogy mi vár rád március 17. és 23. között? Heti horoszkópunkból most kiderül! Íme az InStyle asztrológusának előrejelzése!
márc. 18
6:39
Égi beavatkozásban lesz része három csillagjegynek a tavasz kezdete előtt (Blikk)
Köztük vagy?
márc. 18
6:42
Egy módosító szerint maximum egy hónappal előre lehet bejelenteni a tüntetéseket, így a Pride-ot is (444.hu)
Ezzel elérhetik azt, hogy már a bejelentési kötelezettség előtt hatályba tud lépni az április 15-én elfogadásra kerülő Alaptörvény-módosítás.
márc. 18
6:42
Miniszteri biztosa lett a Fertő tónak (AQUA)
Barcza Attilát, Sopron és környéke országgyűlési képviselőjét nevezte ki Lázár János építési és közlekedési miniszter. Barcza Attila országgyűlési képviselőt a Fertő tó és környezetének fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Lázár János 2026 nyaráig. A megbízatás március 1-től 2026 júniusáig szól. Ezen időszak alatt Barcza Attila min
márc. 18
6:42
Akár szeptemberig is virágzik a most vásárolt árvácska, ha ezt teszed vele (Femcafe)
Bár az árvácska az egyik legkedveltebb tavaszi virág, sokan csalódottan tapasztalják, hogy néhány hét után elveszíti pompáját, és a nyári meleg beköszöntével végleg elhervad. Pedig ennek nem kell így lennie!
márc. 18
6:42
György hercegnek volt néhány "szokatlan kérdése" saját jövőjével kapcsolatban (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt években széles körben vitatták György herceg jövőbeli szerepét a monarchián belül. Míg egyes szakértők azt állították, hogy soha nem lesz király, sokan úgy nyilatkoztak, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné "kellemetlen beszélgetéseket" folytat legidősebb gyermekükkel, mivel várhatóan hamarosan megváltozik az élete – írja a Marie Claire
márc. 18
6:42
A NAFO-matrica háttere: szélsőséges szervezet lehet Magyar Péter egyik legnagyobb támogatója (Mandiner)
Tagadja a kapcsolatot Magyar Péter, ám az LMBTQ- és ukránpárti fotelharcosok társasága sok kérdésben egy platformon van a Tisza Párttal.
márc. 18
6:42
Uj Péter: Ez a legnagyobb kára ennek a kényszercselekvős populista álpolitizálásnak (Forbes)
A kreténnevelő Facebookról, lejáratásokról, Szuverenitásvédelmi Hivatalról, szövegértésről, a rendkívül passzív húszas generációról és a homokra épített magyar gazdasági modellről. Uj Péter-interjú.
márc. 18
6:45
Komoly szigorításokra számíthatnak nyártól, akik a Fudzsi-hegyen túráznának (Infostart)
Idén nyártól a Fudzsi-hegyen túrázóknak díjat kell fizetniük az ösvények használatáért, és a japán hatóság időkorlátozásokat is bevezet. Mindezt a túlzsúfoltság csökkentése érdekében teszik, valamint környezetvédelmi okokból.
márc. 18
6:48
Az EU kiterjesztette a Kongói Demokratikus Köztársasággal szembeni szankciókat (ProfitLine)
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa kilenc embert és egy szervezetet felvett a Kongói Demokratikus Köztársasággal szemben jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések jegyzékébe - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
márc. 18
6:48
Az Oresnyik jelentené a NATO végét? (Magyar Hírlap)
Bevetése esetén nem lenne szükség nukleáris fegyverekre.
márc. 18
6:48
Zsebre tehetik a bankot a fiatalok (MMonline)
Folyamatosan növekszik az okostelefonos fizetések száma és összege a K&H-nál. A fiatalok körében is egyre népszerűbb ez az alternatíva. Fontos az is, hogy ma már a mobilbanki applikáció nemcsak a vásárlásokra alkalmas, hanem számos egyéb szolgáltatás is elérhető rajta, például tömegközlekedési járatokra lehet jegyet vásárolni, de nyaralás előtt, pá
márc. 18
6:48
Mekkora pofonba szalad bele az Unió Ukrajna EU-csatlakozásával? (Növekedés)
Brüsszel hatalmas pénzügyi és politikai kihívás elé néz Ukrajna EU-csatlakozásával, A legnagyobb nettó kedvezményezett országok, köztük hazánk jövője is veszélybe kerülhet. Vajon elbírja-e az uniós kassza ezt az óriási terhet, és végül ki fizeti meg Ukrajna csatlakozásának árát?
márc. 18
6:48
Zelenszkij aláírta: a hadsereg mostantól bárhol átlépheti Ukrajna határát (Mandiner)
Az elfogadott új jogszabály lehetővé teszi az ukrán katonai egységek külföldön történő bevetését hadiállapot idején.
márc. 18
6:48
Brasch Bence A Nagy Duettből a kórházba rohant (AC News)
Brasch Bence A Nagy Duett legutóbbi felvételéről egyenesen a szülőszobába futott. Időben odaért, jelen lehetett, amikor kisfia a világra jött.
márc. 18
6:51
Vége! Donald Trump megvonta a titkosszolgálati védelmet Biden gyermekeitől (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, hogy megvonja a titkosszolgálati védelmet Joe Biden volt elnök gyermekeitől, Hunter és Ashley Bidentől. A bejelentést a saját közösségi oldalán tette meg. Joe Biden még tavaly decemberben elnöki kegyelemben részesítette a fiát, arról is határozott véleménye volt Trumpnak.

Keresés