2025. március 3. hétfő

márc. 3
0:21
Starmer: Tovább küldjük a segélyeket Ukrajnának, de a békéhez szükség van az Egyesült Államokra (Telex)
Emmanuel Macron a londoni csúcs után arról beszélt, a brit miniszterelnökkel egy korlátozott, egy hónapos tűzszünetet javasoltak, hogy több időt kapjanak a háború deeszkalációjára.
márc. 3
0:21
A szavazatok negyedét sem tudta megszerezni a fideszes jelölt Pápán (Telex)
Kerti Györgyi, a Közösen Pápáért Egyesület jelöltje hatalmas fölénnyel nyerte az időközi önkormányzati választást. A 15 fős képviselő-testületben így hét mandátuma van a Fidesznek, hét az ellenzéknek, egy pedig a Mi Hazánknak.
márc. 3
0:21
Közel 50 évvel ezelőtti dal német feldolgozásával gúnyolják a facebookozó anyukákat (Telex)
Egy német celebpár feldolgozta a Stumblin' In című dalt, a Z generáció azóta már a boomerek parodizálására használja a dalukat, ami aztán le is tarolta a TikTokot. Az előadók szerint békítő szándékú a dal, amit korábban Korda Györgyék is feldolgoztak.
márc. 3
0:21
Szívszorító: tragikus hír érkezett Harrison Fordról, szörnyű betegséggel küzd (naphire.hu)
A filmvilág egyik legnagyobb ikonja, Harrison Ford sajnálatos módon kénytelen volt visszalépni a 2025-ös Oscar-díjátadó házigazda szerepétől.
márc. 3
0:21
Rangos elismerés: Hazai szakembert választottak az Európai Ökológiai Közgazdaságtani Társaság elnökévé (Öko-drive)
A Corvinus Egyetem docensét, Köves Alexandrát választották az Európai Ökológiai Közgazdaságtani Társaság (ESEE) tagjai elnöküknek február közepén.
márc. 3
0:21
Négy budapesti nőnapi program, ahol különleges élmény vár (Roadster)
Március 3. és 9. között a szépség és a kapcsolódás lesz a középpontban.
márc. 3
0:21
2024.03.03. Üzenet: Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
Sok minden történik életünkben, de Istenben mindig bízhatunk.
márc. 3
0:21
7 életmód tanács, melyekkel csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát (EgészségKalauz)
Érdemes az orvosok prevenciós tanácsait megfogadni.
márc. 3
0:21
Ezeket kell szem előtt tartanod, ha rendszeresen megtakarítanál (Bien)
Ma már számos, a rendszeres megtakarítást ösztönző konstrukció van a bankok kínálatában, amelyeknél akár havi 20-30 ezer forint elhelyezésével is elkezdhetsz takarékoskodni. A számodra leginkább megfelelő konstrukciót akkor sem lehetetlen megtalálni, ha nem mozogsz otthonosan a pénzügyekben: szakértőnk most elárulja, mire érdemes odafigyelned.
márc. 3
0:21
Melyik évben születtél? A születési dátumod ezt árulja el rólad (StoryMix)
Mikor születtél, melyik évben? Ez a születési dátumod különleges jelentése. Melyik évben születtél? A táblázatban keresd meg a születési éved, és a fölötte látható szám a tied. Ez a szám rengeteg fontos információt hordoz magában és különleges jelentése van. Mikor születtél? Ez a születési dátumod különleges jelentése. 1 Szereted az életedet, a mun
márc. 3
0:21
Sorsfordító döntéshelyzetbe kerül márciusban ez a 3 csillagjegy (FreeMix)
Sorsfordító döntéshelyzetbe kerül márciusban ez a 3 csillagjegy. Horoszkóp. A saját lábadon állsz, mindent megtervezel, beosztod az idődet, a teendőidet. Ha bármilyen változás, váratlan esemény bekövetkezik, ami kizökkent a rutinodból, fenyegetve érzed magadat és rettegsz, hogy eltérsz a biztonságosnak vélt útvonaltól. Megijedsz olyan dolgoktól, am
márc. 3
0:21
Erősen szóltak vissza a legendás Karinthy-gyűrűs humoristának – Dombi szerint ez volt a határtalan lazaság példája (Médiapiac)
Dombóvári István humorista a Médiapiacnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy tudatosan törekszik humorának beskatulyázhatatlanságára. Célja, hogy neve hallatán azok, akik már látták előadását, ajánlják azt azoknak, akik még nem ismerik munkásságát. Bár aktív a közösségi médiában, Dombóvári önmagát "analóg csávóként" jellemzi, aki a televíziós mű
márc. 3
0:25
Szőke parókát húzott Schobert Norbi: az Abba-együttest idézve bulizott fergetegeset Rékával (Blikk)
Fergeteges farsangi buliról osztotta meg élményeit Rubint Réka a hivatalos közösségi oldalán. Természetesen a mulatság része volt a beöltözés, mely alól a fitneszpáros sem volt kivétel: a legendás ABBA-zenekar tagjainak bőrébe bújtak. És ha már a svéd popegyüttes megjelenését kölcsönözték egy farsangi bálra, az éneklés sem maradt el!
márc. 3
0:25
Harrison Ford beteg lett (Infostart)
Harrison Ford betegség miatt lemondta fellépését az amerikai filmakadémia 97. alkalommal megrendezendő díjátadó gáláján Los Angelesben - jelentette vasárnap a People.com az amerikai színész képviselőire hivatkozva.
márc. 3
0:25
Menczer Tamásnak a Trump-Zelenszkij vitáról egy harmadik ember jutott az eszébe (Infostart)
"Brüsszel Péter Donald Trump és Zelenszkij vitájában Ukrajna oldalára állt! Tudjuk miért! Mert Manfred Weber ezt parancsolta!" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán.
márc. 3
0:25
Megszólaltak a több milliós végrehajtással fenyegetett magyar futballszurkolók: egy vétekért háromszorosan kell bűnhődniük (Blikk)
Elismerték, hogy hibáztak, úgy érzik, megbűnhődtek érte, de azt már vérlázítónak tartják a szurkolók, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) velük akarja kifizettetni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2021-ben kiszabott büntetését.
márc. 3
0:25
Az oroszok bíróság elé állítanának több európai politikust (Infostart)
Felelősségre kell vonni az európai politikusokat azon orosz civilek haláláért, akiket az általuk az ukrán fegyveres erőknek szállított fegyverek öltek meg - jelentette ki Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság elnöke, a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában.
márc. 3
0:25
Magyar focikincs Amerikában (Infostart)
Gazdag Dániel két gólpasszának is köszönhetően - 4-1-re nyert hazai pályán a Cincinnati ellen az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legutóbbi játéknapján.
márc. 3
0:25
Donald Tusk elmondta, szerinte mi garantálná a békét: kiderült, mire készül a lengyel kormányfő (Blikk)
Nem Ukrajna megadása garantálná a békét, hanem egy jól felfegyverzett Európa a saját kollektív erejével - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap Varsóban. A miniszterelnök a varsói repülőtéren tartott sajtóértekezletet az Ukrajna ügyében vasárnapra összehívott londoni csúcstalálkozóra indulva.
márc. 3
0:25
Őrület, itt az újabb rekord! Már 700 ezren látták a Demjén-filmet – Itt vannak a részletek (Blikk)
Újabb óriási bejelentés a Hogyan tudnék élni nélküled? alkotóitól: már 700 ezren váltottak jegyet a Demjén Ferenc slágereit feldolgozó musicalre. Tényleg csak egy karnyújtásnyira van a milliós álomhatár?
márc. 3
0:25
Így még sosem láttuk: Karácsony Gergely ukulelét pengetve, napszemüvegben jelentette be a nagy hírt (Blikk)
Két új szabadstrand nyílik Budapesten 2025 nyarán – jelentette be Karácsony Gergely egy vidám hangulatú Facebook-videóban. A főpolgármester egy Minecraft-stílusú napszemüvegben és ukulelével a kezében tette meg a bejelentést. És bár a videó elején még azzal viccelődött, hogy nem fog játszani a hangszeren, végül mégis lepengetett pár hangot, mielőtt
márc. 3
0:25
Lavrov Trumpékat magasztalta és leszólta Európát (444.hu)
Az orosz külügyminiszter szerint "a világ összes tragédiája Európából eredt, vagy az európai politikának köszönhetően történt".
márc. 3
0:25
Úgy nyerte meg az IndyCar szezonnyitóját Alex Palou, ahogy az elmúlt 14 évben senki (USAracing)
A háromszoros bajnok, egyben címvédő Alex Palou győzelmével vette kezdetét az Ntt IndyCar Series 2025-ös...
márc. 3
0:25
Ez az egy dolog menthette volna meg Harry és Vilmos herceg kapcsolatát Diana hercegné egykori szerelme szerint (Glamour)
Diana hercegné egykori szerelme, James Hewitt szerint a néhai hercegné mindent megtett volna azért, hogy Harry herceg és Vilmos herceg kibéküljenek. A férfi egy televíziós interjúban beszélt arról, hogy szerinte milyen lépéseket tett volna a néhai hercegné a testvérek közötti fagyos viszony helyreállítására.
márc. 3
0:25
A Kőgazdag Fiatalok sztárja beszólt Zelenszkijnek, elképesztő hozzáértésről tett tanúbizonyságot (Promotions)
Meglepő helyről érkezett kritika az ukrán elnökre.
márc. 3
0:25
Valaki megvette John F. Kennedy elnök alsónadrágját (Magyar Hírlap)
Mark Zuckerberg pulcsija, Steve Jobs nyakkendője és más hírességek ruhaneműi is gazdára találtak.
márc. 3
0:25
Nyers férfierő, lélegzetelállító csatajelenetek – hamarosan érkezik a Hunyadi sorozat! (Mandiner)
A TV2-n március 8-án, szombaton 20 órakor debütál a nagyszabású produkció első két része. Mutatjuk a legfrissebb előzetest!
márc. 3
0:25
Úgy nyerte meg az IndyCar szezonnyitóját Alex Palou, ahogy az elmúlt 14 évben senki (Racing)
A háromszoros bajnok, egyben címvédő Alex Palou győzelmével vette kezdetét az Ntt IndyCar Series 2025-ös...
márc. 3
0:25
"A szakma mestere vagy!" – ezért utasították vissza Lotfi Farbod 100 millió forintos ajánlatát (rtl.hu)
"Azt mondtam, hogy automatában fognak eltemetni" – Haska Gábor cégének innovációja a New Front Design, egy előlap, amelynek segítségével a vállalkozó közel 20 évvel meghosszabbíthatja az automaták piacképességét. A vállalkozónak három gyereke van, de egyik sem akarta továbbvinni a családi vállalkozást, így Haska Gábor a Cápákhoz fordult segítségért
márc. 3
0:25
A Kúria elé kerül a halálos siklóernyő-baleset ügye (Telex)
Felfüggesztett büntetést kérnek a pilótára, aki öt éve azt a katonai gépet vezette, amit a fán rekedt sportolóhoz riasztottak.
márc. 3
0:25
Lavrov szerint Donald Trump képviseli a józan észt, Európa pedig a háború folytatását akarja (Telex)
Az orosz külügyminiszter egy interjúban arról is beszélt, az elmúlt 500 évben Európa volt az oka "a világ összes tragédiájának", ezzel szemben az amerikaiak sosem voltak felbujtók.
márc. 3
0:25
Sajnos az MTI hétfő reggelig nem ért rá beszámolni a Fidesz pápai vereségéről (Telex)
Talán a rengeteg sporthír miatt nem jutott rá kapacitás.
márc. 3
0:25
Az űridőjárás vizsgálatát segíti a magyar kutatók fejlesztése (Öko-drive)
A mindennapi életünket segítő műholdak biztonságos működése érdekében folyamatosan monitorozza a Föld körüli térségben zajló folyamatokat az Európai Űrügynökség. Ezt a munkát támogatják a soproni HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársai által kifejlesztett, úgynevezett űridőjárási adattermékek. A fejlesztésnek köszönhetően
márc. 3
0:25
Tizenegy elképesztő hely, ami mintha nem is Európában lenne (Roadster)
A norvégiai gleccserektől és fjordoktól a Földközi-tenger partvidékéig számos eddig talán ismeretlen csodát fedezhetünk fel tágabb hazánkban.
márc. 3
0:25
Szedi a magnéziumot, mégsem enyhül a lábgörcse? Ez lehet az oka (EgészségKalauz)
Van, hogy egyedül a magnézium pótlása, szedése nem segít a lábak görcsölésén.
márc. 3
0:25
Tavaszi rostdiéta mintaétrenddel, hogy jól mutasson a rövidnadrág (Bien)
Bizonyos fokig természetes folyamat, hogy télen a test több zsírt raktároz, de a kiegyensúlyozatlan táplálkozás és a mozgásszegény életmód is rásegíthetett arra, hogy most kicsit megrémülj, mikor először húzol rövid nadrágot. Szerencsére egy kis odafigyeléssel a legtöbb probléma gyorsan orvosolható.
márc. 3
0:27
Gene Hackman előtt Morgan Freeman tisztelgett, de Michelle Trachtenbergről elfeledkeztek – kövesse velünk az Oscart! (Telex)
A gálán ott volt az Emilia Pérez balhéba keveredett főszereplője is, Kieran Culkin és Zoe Saldana vitte el a színészi díjakat.
márc. 3
0:29
Súlyos pofonba szalad bele a Fidesz Pápán: 35 év után tört meg az ellenzék átka (Blikk)
Elsöprő győzelmet aratott az ellenzék a pápai időközi választáson: a Közösen Pápáért jelöltje, Kerti Györgyi 75,4%-kal nyert, míg a fideszes Heizer Zoltánné mindössze 24,6%-ot szerzett. A választás tétje az volt, hogy az ellenzéki polgármesternek sikerül-e többséget szereznie a városi testületben. Az eredmény pedig egyértelmű: 35 év után először az
márc. 3
0:29
Gyurcsány Ferenc pártja új célpontot talált (Infostart)
A Demokratikus Koalíció próbaperek indítását javasolja a "hatalmukkal visszaélő, érzéketlen, önző" nagyvállalatokkal szemben, hogy megtanulják, nem lehet "következmények nélkül, cudarul" bánni az emberekkel - mondta Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke a DK Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján vasárnap.
márc. 3
0:29
Különös veszély leselkedik az amerikai repülőgép-hordozókra (Infostart)
Donald Trump elnökké választását követően kiújult a vita arról, hogy vajon érdemes-e még fenntartani a haditengerészet anyahajóit.
márc. 3
0:29
Szilágyi Áron: szépen haladok, de attól még messze vagyok, hogy levívjak egy tizenötös asszót (Infostart)
Hat hónappal az Achilles-ín-műtétje után újra elkezdi a vívóedzéseket a háromszoros olimpiai bajnok, versenyezni azonban egy ideig még nem fog, sőt az sem kizárt, hogy az idei versenyszezonban még nem lesz teljesen egészséges. A Vasas kardvívója az InfoRádióban elmondta: megnyugtató számára, hogy egy komolyabb holtpont után hétről hétre fejlődik, é
márc. 3
0:29
Friss hír érkezett Ferenc pápa állapotáról: fontos változásról számolt be a vatikáni jelentés (Blikk)
Ferenc pápa állapota stabil maradt. A Vatikán közleménye szerint leállították a gépi lélegeztetést, de az egyházfő továbbra is kap oxigént. Láza a Szentszéki Sajtóiroda vasárnap esti tájékoztatása szerint nincsen, reggel pedig részt vett a szentmisén.
márc. 3
0:29
Egy film, ami összehozta a magyarokat: videón, ahogy együtt éneklik a nézők a legendás Demjén-slágereket - Már több mint 700 ezren látták az alkotást (Blikk)
Tényleg itt lehet a magyar film újabb aranykora? A Hogyan tudnék élni nélküled? újabb nagy lépést tett afelé, hogy végleg beírja magát a magyar mozi történetébe. Már több mint 700 ezer néző váltott jegyet a filmre. A 2024 decemberében bemutatott filmet egyszerűen imádják a rajongók, videó is készült róla, ahogy a nézőtéren egy emberként éneklik az
márc. 3
0:29
Trump hivatalos nyelvvé tette az angolt (444.hu)
Az Egyesült Államoknak eddig nem volt jogszabályban rögzített hivatalos nyelve.
márc. 3
0:29
Magyarországon is hódítanak a művészeti terápiák, de hogy jutottunk odáig, hogy ezekben keressük a megoldás életünk problémáira? (Glamour)
Az elmúlt évtizedben Magyarországon is eljutottunk végre addig, hogy nem "ciki" pszichológushoz járni, vagy bármilyen lelki probléma miatt szakember segítségét kérni – legyen az gyászfeldolgozás, szenvedélybetegség vagy egyéb lelki válsághelyzet. A művészeti terápiák pedig az elmúlt években különösen népszerűvé váltak, legyen az képzőművészet, zene
márc. 3
0:29
Ez a szenzációs sorozat egyszerre vicces, brutális és félelmetesen igaz (Promotions)
A paradicsomban minden tökéletes… amíg el nem kezd széthullani. Az HBO sorozata felfedi a gazdagság sötét oldalát – és garantáltan a képernyőhöz szegez.
márc. 3
0:29
Az orosz főnyomozó felelősségre vonná az európai vezetőket (Magyar Hírlap)
Alekszandr Basztrikin szerint az európai országok fegyvereivel megölt orosz civilek halála terheli őket.
márc. 3
0:29
Nagyon rossz a helyzet a nyugati világban (Mandiner)
Mindenkinek sok Kaja Kallas bölcsességel teli szép napokat a jövő hétre.
márc. 3
0:29
"Istvánt elvesztettük, beszéljünk az üzletről!" – a Cápák jobb ajánlatot adtak a tanár úrnak, mint a Nemzeti Tankönyvkiadó (rtl.hu)
Dr. Arató Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem munkatársa kártyajátékkal szeretné fejleszteni a gyerekek matematikai tudását. A vállalkozó azért, hogy megmutassa a Cápáknak terméke hatékonyságát egy kis játékra invitálta a befektetőket. Hogy ki nyert a végén és, hogy megkapta-e a tanár úr a Cápáktól a 10 millió forintot 10% tulajdonrészért cserébe, kide
márc. 3
0:29
Trump bejelentette a stratégiai tartalékalap létrehozását kriptókból, kilőtt az árfolyam (Telex)
"Én is szeretem a Bitcoint és az Ethereumot!" – írta az amerikai elnök.

Keresés