Az idei év második hónapjában 3911 autót adtak, míg a tavaly februárban 30 224-et, s ez 87 százalékos csökkenést jelent. Az előző hónaphoz képest 86,8 százalékos a csökkenés. Ami a belföldi, vagyis a kínai eladásokat illeti, 26 777 autót adtak el a Sanghajban gyártottak közül, ami éves összevetésben 11,2, haviban pedg 20,6 százalékos visszaesés. A
Szabó Zsófi, a TV2 Mokka műsorvezetője új kihívás elé néz: a március 16-án induló A Nagy Duett hetedik évadában zsűritagként debütál. A megújult zsűriben Kasza Tibor, Hajós András és Horváth Tamás mellett foglal helyet, és izgatottan várja a műsort.
Eva Longoriát senkinek nem kell bemutatni, hiszen elképesztően nagy népszerűségnek örvend köszönhetően a legismertebb szerepének: Gabrielle Solis volt a Született feleségek című sorozatban, azóta pedig a világ egyik legszebb nőjeként tartják számon. Kétségtelen, hogy nincs hozzá fogható, szülése után és az ötödik X-en túl is lehengerlően csinosan n
Az 59 éves Patrick Dempsey harcba szállt az idővel, és egyelőre nyerésre áll. Mi pedig szívből reméljük, hogy az erőviszonyok még hosszú-hosszú évtizedekig változatlanok maradnak.
A 25 éves pilótának ez volt pályafutása ötödik futamgyőzelme, amelyet kifejezetten nehéz, váltakozóan száraz és esős időjárási körülmények között aratott. Norris mögött a négyszeres világbajnok és címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg George Russell, a Mercedes brit pilótája a harmadik. Az újonc olasz Andrea Kim
Legalább 31 ember életét vesztette és mintegy százan megsebesültek a húszik ellenőrzése alatt álló jemeni főváros, Szanaa és az ország több tartománya ellen végrehajtott amerikai légicsapásban - áll a húszik vezette egészségügyi minisztériumnak az X közösségi portálra fölkerült vasárnap reggeli közleményében. Donald Trump egyúttal figyelmeztette a
Béres Alexandra Balance márkája új szépségápolási termékekkel debütált a Rossmannban, amelyek a testi-lelki egyensúlyt támogatják prémium hatóanyagokra épülő összetevőikkel. Az exkluzív bemutató eseményen a vendégek elsőként ismerkedhettek meg a termékekkel és a márka születésének történetével.
Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le a kiskunfélegyházi rendőrök, a gyanúsítottak főleg kortársaik között terjesztették a kábítószerek különféle fajtáit.
Ugyan itthon is egyre enyhébb az időjárás, azért az igazán kellemes tavaszias napokból még nem kaptunk eleget.Hamarosan viszont elérkezik a tavaszi szünet, és ha ki szeretnénk használni az időszakot, akkor az alábbi úti célokra már érdemes elkezdeni szervezni a nyaralást!
Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le a kiskunfélegyházi rendőrök, a gyanúsítottak főleg kortársaik között terjesztették a kábítószerek különféle fajtáit.
Még mindig úgy tekintesz a salátára, ami nem más, mint néhány seízű levél, nyers zöldség, és csak azok eszik, akik fogyókúráznak vagy vegák? Ideje megismerned akkor a saláta izgalmasabb oldalát is, hiszen a megfelelő hozzávalókkal ínycsiklandó és – nem mellesleg – tápláló ételek születhetnek, amelyek akár ebédre, akár vacsorára is tökéletesek.
A mémérmék piaca jelenleg gyors növekedésnek indult, és most az új érme, amely nagy hullámokat kelt, a DuragDoge. Ahogy a következő bikaciklus közeleg, az elemzők úgy vélik, hogy ez az érme akár maga mögött hagyhatja a Shiba Inu-t (Shib) és más mémérméket. De valóban veszélyben van-e a Shiba Inu, hogy legyőzzék vagy kiszorítsák az újoncok, vagy min
Volodimir Zelenszkij szerint Vlagyimir Putyin hazudik a kurszki helyzetről és szándékosan elhúzza a háborút, miközben Oroszország újabb támadásra készül. Közben Ukrajna sikeresen bevetett egy új, hosszú hatótávolságú rakétát, míg az orosz csapatok folytatják előrenyomulásukat több területen. A nyugati hatalmak vezetői, köztük Keir Starmer és Emmanu
Tavasszal többek között elsősorban éttermeket és vendéglátóhelyeket, szoláriumokat, faiskolákat, kertészeteket és gazdaboltokat, húsboltokat és hentesáruüzleteket, zöldség- és gyümölcskereskedőket, gyógynövény- és bioboltokat, pékségeket ellenőrizhet a NAV. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Adótraffipax oldala alapján pontosan tudható, hogy hol, mikor é
A kétszeres Oscar-díjas Gene Hackman végrendelete nyilvánosságra került, de továbbra is kérdéses, hogy ki örökli a színész 80 millió dolláros vagyonát.
Miért van, hogy bármekkora is a szerelem, egyes párok szakítanak, míg mások évtizedek múlva is boldogan élnek együtt? A hosszútávon is jól működő kapcsolatok egyik titka az, hogy a felek közös célokat tűznek ki maguk elé és ketten küzdenek értük. Ez olyan biztos kiindulópontot jelent teremt, melyre lehet alapozni, hiszen célokra szükség van ahhoz,
Gyorsan olvad az 5-6 centi hó, ami szombaton esett Magyarországon. Habár lehűlés hozta a havat a Kőszegi-hegységbe, a tartós fagy nem tartotta meg. Habár kedd hajnalra országszerte visszatér a fagy, tartós hidegre nincs kilátás, a jövő hét második felétől ismét melegedés várható.
Hónapok óta folyamatosan drágulnak az ingatlanok a magyar piacon. Tolonganak a vevők, de az elérhető ingatlanok száma nem nőtt, és a vásárlói roham az egyik ok, ami felfelé lökte az árakat. Kérdés, hogy mikor fogy el a lendület. A szakértő szerint a piac még nem érte el a csúcsot, de a vevőknek, eladóknak egyaránt érdemes figyelniük a trendeket.
Különös betörőt fogtak el a perui hatóságok. A gyanú szerint egy szökött házi majom állhat több ház kifosztásának hátterében. Az állat több házba is betört, és károkat okozott.
Megtörték a karrierjét egy ereje teljében lévő fiatal versenyzőnek – mondta az InfoRádióban a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az olimpiai bronzérmes sportolóról, aki négyéves eltiltást kapott. Sós Csaba szerint a létező legrosszabb üzenet az élsportolóknak, hogy egy doppingeljárás ennyire sokáig elhúzódhat és ilyen sok tisztázatlan kérdé
Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást - közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján.