A Ryanair legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a túl magas repülőtéri költségek miatt több járatot és több százezer férőhelyet is törölt bizonyos útvonalain. Ezzel párhuzamosan viszont máshova tudta csoportosítani a felszabadult kapacitásait, így idén nyáron már 7 olyan városba is el lehet jutni, ahova eddig nem közlekedett a társaság
Nem minden kapcsolati probléma olyan nyilvánvaló, mint amilyen pl. a félrelépés. Akadnak olyanok is, amik alattomos módon meglapulnak a mélyben, és gyakorlatilag tudat alatt mérgezik a szerelmet. Amikor pedig végre felszínre bukkannak, sokszor már nincs visszaút. De melyek ezek az a leggyakoribb elfojtások?
Magyarországon általában semmi nem indokolja, hogy tisztított ivóvizet igyunk. A Semmelweis Egyetem közegészségtudományi szakértője szerint a vélt szennyeződéseket eltávolító háztartási berendezések ugyanakkor számos egészségügyi kockázatot hordoznak, és sok esetben rontják a vezetékes víz mikrobiológiai minőségét.
A napenergia-berendezéseket forgalmazó A1 Solar Kft. és a hozzá kapcsolódó cégcsoport dinamikus terjeszkedésre lát esélyt a következő időszakban a külpiacon, Európa mellett már a Közel-Keleten és Afrikában is - mondta az A1 Solar Kft. tulajdonosa hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Magyarországon kialakult az év első szupercellája Vámosgyörk térségében. A különleges időjárási jelenség létrejöttéhez szükséges összes feltétel teljesült, és holnap is hasonló körülmények várhatók az ország keleti részén - írta a Hungaromet.
Az elmúlt négy évben háromszor Harry Bates nyerte meg az Ausztrál ralibajnokságot, most viszont erős riválist kapott Hayden Paddon személyében. Valós veszélybe került Harry Bates koronája az Ausztrál ralibajnokságban (ARC), miután a kétszeres Európa-bajnok Hayden Paddon az idén ebben a sorozatban indul. Az ausztrál pilóta azonban örül a kihívásnak,
Az Oxfam emberi jogi szervezet a mankoceb hatóanyagú növényvédő szerek exportjának betiltását követeli, melyben támogatja a Rainforest Alliance és a Fairtrade Németország is – írta a Berlin-Brandenburg rádió riportja nyomán a fruchthandel.de.
A dinamikusan terjeszkedő nemzetközi drogériahálózat, a Rossmann magyarországi PPC-hirdetéseit és digitális analitikai elemzéseit a Growww Digital digitálismarketing-ügynökség viszi tovább. A digitális szaktudáson túl az omnichannel marketingben is stratégiai partnerként segít.
Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere szerdán közölte, hogy országa még a nap folyamán kapcsolatba fog lépni Oroszországgal, választ várva az Ukrajnával kötött tűzszüneti megállapodással és a háború lezárásának érdekében tett lépésekkel kapcsolatban.
Constance Brément a Cannes Yachting Festival igazgatóhelyetteseként csatlakozik Sylvie Ernoult-hoz, a rendezvény igazgatójához. A Neoma üzleti főiskola elvégzése után Constance Brément ügyfélmenedzserként kezdte pályafutását, majd vezető pozícióba került a vitorlás- és luxusiparban marketing és kommunikáció területén. 2014-ben a Bénéteau Csoport ko
A holttestek nincsenek meg, a Győri Törvényszék így is életfogytiglanra ítélte két villanyszerelő meggyilkolásáért a győri vállalkozót. A bíró indoklása szerint a férfi ellen számos közvetett bizonyíték van, és ő a védekezését folyamatosan ezekhez igazítgatta. Az ítélet nem jogerős.
Ahogy a divatban is folyamatosan megjelennek az újabb és újabb irányzatok, ugyanúgy a lakásdekoráció terén is elképesztően gyorsan változnak a trendek. A lakberendezés világa minden évben új színekkel és stílusokkal gazdagítja otthonunkat, és ezek az újítások gyakran meghatározzák az enteriőrt.
A Diverzum, a Quantum Digitális Diákszövetkezet, Steigervald Krisztián (SteiGen) és a PwC szakmai együttműködésében megjelent a Gen Z Report, Magyarország eddigi legátfogóbb kutatása a Z generációról.
A Visa vezető digitális fizetési szolgáltató friss adatai szerint a Visa kártyabirtokosok videojátékokra fordított kiadásai 16,7 százalékkal nőttek Európa szerte 2024-ben az előző évhez képest. Ez 40 százalékkal magasabb növekedési ütemet jelez, mint a Visa kártyabirtokosok általános kiadásnövekedése. A magyar gamerek közel kétszer annyi fizetési t
A kanadai kormány villámgyorsan reagált az amerikai elnök döntésére, de egyelőre nem árulta el, pontosan mire sújt le az új vám. Trump eközben meghökkentő "megoldással" állt elő: Kanada csatlakozzon az USA-hoz!
Szíriában iszlamista erők pogromokat hajtottak végre az alavita kisebbség ellen. Volt, akit ugatásra kényszerítettek halála előtt, beszámolók szerint egy helyen az utcákon heverő holttesteket napokig senki nem merte elvinni. Az Aszad-rezsimet megbuktató új vezetés igazságtételt ígér, csakhogy a mészárlásokban lehet, hogy ő sem ártatlan.
Amerika First Ladyjeit mindig is nagy figyelem övezte, arra pedig, hogy ez mostanáig sem változott, mi sem jobb bizonyíték, hogy mennyien figyelték érdeklődő szemekkel Melania Trump megjelenését és viselkedését. De tudtad, hogy volt egy First Lady, aki talán még nála is nagyobb visszhangot váltott ki, de sajnos nem jó értelemben?
A Binance, a világ legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéje, hatalmas, 2 milliárd dolláros befektetést kapott az Abu-Dzabiban működő MGX-től. Ez a megállapodás két szempontból is figyelemre méltó: ez az eddigi legnagyobb egyösszegű befektetés egy kriptovaluta-vállalatba, valamint ez az első alkalom, hogy egy ekkora összeg stabilcoin formájában érkezik. Az
A Fehér Házban szerdán Donald Trump amerikai elnök optimista hangnemet ütött meg a részvénypiacokkal kapcsolatban, és arról beszélt, hogy a tőzsde szárnyalni fog. Kijelentéseinek azért is van jelentősége, mert az amerikai részvénypiacok az elmúlt hetekben komoly esést szenvedtek el.
A zeneipar legjobban fizető kiskereskedőjeként definiálja magát a Spotify, miután a streaming platform 2024-ben több mint tízmilliárd dollár jogdíjat fizetett ki. Ezzel idáig a zeneszolgáltató története során már több mint 60 milliárd dolláros kifizetésnél jár.
A BioTechUSA hatalmas fejlesztésekkel erősíti piaci pozícióját: világszínvonalú gyártósort épített, fenntarthatósági beruházásokat hajtott végre, és egyedi technológiával készülő, prémium minőségű termékekkel bővíti kínálatát.
Március első hetére beköszöntött tavasz most már biztosan minden kertészkedőt kicsalogatott a kertbe. Persze akinek gyümölcsfája, szőlője is van bőségesen, már valószínűleg a metszésen és a sebkezelésen is túl van, vagy legalábbis a vége felé tart.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kullancsok komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák egészségére, mivel különböző betegségeket, például babesiosist vagy Lyme-kórt terjeszthetnek. Éppen ezért fontos, hogy időben és helyesen távolítsuk el a parazitát a kutya bőréből. A nem megfelelő eltávolítás fertőzésekhez és egyéb szövődményekhez vezethet.
A Bors azt állítja, hogy vezérkari főnökként közgyógyellátásból finanszírozott zsírleszíváson esett át. A volt tábornok egy videóban reagált a vádakra.
Április 2-ától nyújthatják be az érintettek támogatási kérelmeiket az új erdőtelepítési pályázatra; a Közös Agrárpolitika keretei között most megjelent felhívásban összesen 64 milliárd forint áll rendelkezésre.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje március 31. Az adatok beadását az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felületén kell teljesíteni – írja honlapján a Nébih.
A házikacsa nem más, mint vadon élő őse, a tőkés réce domesztikált változata. A kacsa színe többnyire fehér, de elvétve találni vadkacsa színű példányokat is.
A közlemény szerint a Pest vármegyei és a budapesti főkapitányság közös közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott március 3-án reggel 4 óra 45 perctől 9 óráig, és március 7-én 21 órától másnap reggel 4 óra 30 percig; az akció elsősorban az ittas és bódult járművezetők kiszűrésére irányult. A rendőrök több helyszínen végeztek ellenőrzést a fővárosban