A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az ORLEN Unipetrol folytatta intenzív beruházási programjának megvalósítását, és az elmúlt évben 13,8 milliárd cseh koronát fektetett be. A kiskereskedelmi szegmensben tovább bővítette az ORLEN töltőállomások hálózatát Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában. "Az elmúlt évben sikeresen előkészít
Barlangok hónapja 2025: Rejtett világok tárulnak fel márciusban Márciusban ismét elérkezik a Barlangok hónapja, amikor az érdeklődők nemcsak a jól ismert föld alatti csodákat fedezhetik fel, hanem olyan különleges helyszíneket is, amelyek az év többi részében zárva maradnak a látogatók előtt. A Barlangok hónapja programsorozatot az Aktív- és Ökotur
Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására szombaton, eközben mélypontra csökkent a törvénytelen határátlépések száma.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből elnyert mintegy 2,05 milliárd forint európai uniós forrásból tizenhét település fejleszthet Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-t.
Annyira kerek és tökéletes a kőgazdag fiatal megfejtése, hogy nem is nagyon lehet mit hozzátenni. A millió és a milliárd közti különbséget mondjuk elég elnagyolta kezelte a celeb.
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, február 28-án először találkozott egymással személyesen Donald Trump és Volodimir Zelenszkij azóta, hogy az amerikai elnököt beiktatták hivatalába. Ugyan a találkozótól a legtöbben azt várhatták, hogy a felek egy hatalmas lépést tesznek az orosz-ukrán béke felé, kisvártatva a teljes világsajtó arról számolt be, hog
Veled is előfordult már, hogy egy ismert emberért annyira rajongtál, hogy egyszer csak azt vetted észre, szinte minden olyan információt tudsz róla, amihez csak hozzáférhetsz? Mi több, amikor sikeres, az téged is boldoggá tesz, amikor pedig nehézségekkel kell szembenéznie, az lehangol téged? Ez akár egy szoros barátságnak is hangozhat, egyetlen kul
A haj az egészségünk tükre. Azonban a stressz, a kozmetikumokban lévő vegyszerek, a hőhatás és az időjárási viszonyok mind befolyásolják az állapotát: kiszárítják, töredezetté teszik és elveszítheti a fényét.
A közétkeztetés a rendszerváltás után állami feladatból vállalkozói terület lett. Ez a piac kiválóan mutatja a valós gazdasági folyamatokat. Itt nem lehet mellébeszélni, a felső határ a fizetőképes kereslet, az alsó az alapanyag, a bér és rezsiköltségek.
A növényfajták és hibridek mindig is az emberiség egyik legfontosabb erőforrását képezték. Nemcsak az élelem és a takarmányok, hanem egy sor egyéb fontos anyag, úgymint az olajok, a növényi rostok, a belőlük származó energia, valamint a ház- és hajóépítésre használt faanyag is növényi eredetű.
A 20. század közepéig virágzó spanyol település, Granadilla vesztét még évtizedekkel ezelőtt egy félretájékoztatás jelentette. A portugál határ melletti falu lakosait feleslegesen telepítették ki a területről, az üresen hagyott település ma már csak turisztikai látványosságként funkciónál – írja a Drive. A falut a 9. században alapították
Hétvégén rendezik a Dél-Amerikai Rally Bajnokság (CODASUR) szezonnyitó versenyét, a paraguayi Rally Trans Itapúa versenyt, melynek első napja a Zaldivar-testvérek csatájáról szólt.
Az Egyesült Államok kormánya további 3000 katonát és páncélozott járműveket küld a mexikói határra, miközben az illegális bevándorlás drasztikusan visszaesett Trump elnöksége kezdetével.
A modern világban a fogyasztók – különösen a Z-generáció tagjai – egyre inkább olyan digitális megoldásokat keresnek, amelyek egyszerűsítik pénzügyeik kezelését és személyre szabott élményt nyújtanak. A Mastercard erre fejlődésre a One Credential nevű új fizetési megoldásával reagál. Ez a digitális azonosító lehetővé teszi, hogy a felhasználók egye
A Manchester United ismét leépítéseket tervez, az egyesület tulajdonosai akár kétszáz alkalmazottól is megválhatnak a közeljövőben a pénzügyi nehézségek miatt. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a korábbi tulajdonosi kör rossz gazdálkodása miatt kerültek ilyen helyzetbe.
Ősi japán technika művelője Barkó Magdi: az egykori vizuáliskultúra-tanár 33 éve foglalkozik origamizással, azaz a papírhajtogatás művészetével. A különleges technika túlmutat egy jópofa hobbin, lefogadjuk, nem is gondolná, hogy mennyiféle különböző készséget fejleszt!
Az Agrármarketing-díj, amit Agrotrend Csoport által alapított elismerés, amely a magyar agrárszektor kiemelkedő marketingtevékenységeit hivatott díjazni. Célja, hogy felismerje és jutalmazza a mezőgazdasági szereplők kreatív szellemét és egyedülálló marketingkommunikációs megoldásait.
Már évek óta nem az eurovíziós indulás a tét, a közmédia mégis ragaszkodik A Dalhoz. Pedig a Holdról is látni, hogy az egésznek semmi értelme azon túl, hogy az MTVA elégeti az adófizetők pénzét.
A Palikék Világa Egy ritmusban című műsorának legújabb részében az apa-lánya kapcsolatot vette górcső alá Ábel Anita és három kivételes vendége. Dobos Evelin színésznő, Cserpes Laura énekesnő és Gálvölgyi Dorka kulturális vezető meséltek édesapjukkal való kapcsolatukról.
A legjobb filmnek járó Oscar-díjat az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ítéli oda 1929 óta minden évben a díjátadás évét megelőző év legjobb filmjének. Íme 11 emlékezetes, győztes film, felismered őket?
Törőcsik Dániel az Éjjel-Nappal Budapest egykori sztárja ma már a világ egyik legismertebb tetoválószalonjában dolgozik New Yorkban. De hogyan lett belőle elismert művész a Bang Bang stúdió közelében, és mit keres rendszeresen egy brooklyni bokszteremben? Mindez kiderül a Fókusz Plusz riportjából.
Stohl Luca, az ATV Híradó műsorvezetője a Médipiacnak adott interjújában mesélt arról, hogyan egyensúlyozik a televíziós karrierje és az anyaság között, mit jelent számára a híradózás hitelessége, valamint miként segítette a táncművészeti múltja a médiaszereplésben.
2025 márciusában Magyarország nemzeti parkjai különleges programokkal és egyedi élményekkel várják a természetkedvelőket – írta közleményében az Agrárminisztérium. A „Barlangoljunk!” kampány keretében öt nemzeti park kínál lehetőséget arra, hogy a látogatók felfedezzék hazánk lenyűgöző barlangjait és betekintést nyerjenek a föld alatti világ rejtet
A Nyócker nem azoknak való, akik a könnyebb utat választják. Ez a túlélők, a rafkós üzletelők, a kemény fiúk és az igazi vagányok világa. De ha Ön is ott lenne ebben a közegben, vajon ki lenne? A leleményes, de mindig bajba keveredő Lakatos Ricsi? Az veterán, mindent látott és hallott Lakatos Gusztibá? A kemény, de igazságos Csorba Julika? Vagy épp
Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések - közölte az agrárminiszter pénteken Leányfalun, ahol egy helyi faültetési akció keretében tartott sajtótájékoztatót.
Volodimir Zelenszkij kész újra párbeszédet kezdeni Donald Trumppal, miközben Londonban európai és NATO-szövetséges vezetők védelmi csúcstalálkozót tartanak Ukrajna támogatásáról. A találkozón Keir Starmer brit miniszterelnök megerősítette az Egyesült Királyság elkötelezettségét, és bejelentette egy 2,26 milliárd fontos fegyvergyártási hitel biztosí
A Haltbakk Bunkers annyira kiakadt Donald Trump és JD Vance fellépésén Volodimii Zelenszkij ellen, hogy szabotálja az amerikai katonai vevőit. Norvégia viszont NATO-tag, ebből jó nagy balhé lehet.
A tavasz friss energiákat hoz: ez a munka világában is érezhető lesz. Új lehetőségek, váratlan fordulatok és izgalmas kihívások érkeznek – de hogy pontosan mi vár rád, azt a csillagjegyed is befolyásolja!
Papp Olivér - vagy ahogy mindenki ismeri, PSG Ogli - a hivatalos Instagram-oldalán osztotta meg saját aktuálpolitikai véleményét miután Donald Trump és Volodimir Zelenszkij Fehér Házban tartott találkozója vitába torkollott. Nem ez az első alkalom, hogy az interneten híressé vált tartalomgyártó politikai témában fejti ki a véleményét. Azonban egy k
A csúcstalálkozón Franciaország, Németország, Dánia, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Spanyolország, Törökország, Finnország, Svédország, Csehország és Románia vezetői, valamint a NATO főtitkára, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke vesz részt.
A francia elnök szerint Európának saját védelmi képességeket kell kiépítenie, mert az amerikai támogatás nem garantált. Macron figyelmeztetett: ha Putyint nem állítják meg, Moldova után akár Románia is lehet a következő célpont.
A Fehér Lótusz 3. évada friss, új szereplőgárdát hozott magával, köztük Carrie Coon színésznőt, aki Laurie-t alakítja. Carrie néhány megjegyzése most vírusszerűen kezdett terjedni — de a színésznő gondoskodott róla, hogy tisztázza a dolgokat.A sztár a WTF With Marc Maron legújabb epizódjának vendége volt, és a műsorban beszélt a férjével, a drámaír