Az elmúlt napokban hatalmas visszhangot váltott ki Donald Trump új rendelete, amellyel létrehozza az Egyesült Államok első stratégiai bitcoin tartalékát. Bár sokan ezt történelmi lépésként ünnepelték, a piac reakciója alapján elmondható, hogy a befektetői várakozások talán túlzottan optimisták voltak. A március 7-én aláírt rendelet értelmében az am
A legfrissebb jegybanki adatok szerint idén januárban 16,36 milliárd forint volt a babaváró hitelek új szerződéses összege. Mindez jelentős visszaesést jelent a decemberi eredményhez képest, jóllehet az év első hónapjában korábban is rendre alulteljesített a konstrukció. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a mostani eredmény a tavaly januáritól is el
A magyar labdarúgó-válogatott kerete: kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegyi Krisztián (Dvsc), Szappanos Péter (Paksi FC) védők: Balogh
A kutatás adatai alapján a válaszadók 33 százaléka határozottan ellenzi, míg 23 százalék inkább nem támogatja a tagságot. A támogatók aránya ennél alacsonyabb: 11 százalék teljes mértékben egyetért vele, míg 28 százalék inkább támogatná.
Manapság már nem olyan könnyű azonosítani az étkezési zavarokat. Míg régen ismertük az anorexiát és bulimiat, mára már rengeteg változata létezik ennek az alattomos betegségnek. Sokszor azért olyan nehéz beazonosítani, mert az illető teljesen átlagos testalkattal rendelkezik. Három női ismerősömet kértem meg, hogy meséljék el a történetüket és küzd
Ha az idei szüret is olyan kedvezőtlenül alakul, mint a tavalyi vagy esetleg jön egy komolyabb fagy, akkor nem mérséklődik a kávé világpiaci ára, hanem várhatóan még egy évig a jelenlegihez közeli szinten marad – mondta az InfoRádióban Nezvál Máté. A kávépiaci szakértő szerint hosszabb távon nem is az éghajlatváltozás jelenti az igazi kihívást, han
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a keretét a törökök elleni, két márciusi Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A tét az A-divízióban maradás. Először kapott meghívást Dárdai Bence és Tóth Alex, visszatér a társak közé Gulácsi Péter és Szalai Attila.
Kecskeméti László kiutaltatott magának egy önkormányzati lakást, amiből akkor sem költözött ki, amikor a bíróság kötelezte erre. Amikor végül 5 év után megtette, teljesen kibelezte az ingatlant: minden mozdíthatót magával vitt.
A Mathias Corvinus Collegium és egy lengyel ultrakonzervatív think tank, az Ordo Iuris azt javasolja, hogy az EU független államok laza szövetségévé alakuljon át.
Március 10.-én megjelent a Tudatos Diák Bérfelmérés 2025 című kiadványunk, ami friss betekintést nyújt a magyar diákmunkaerőpiac sajátosságaiba és a 2024-25-ös év trendjeibe. A diákmunka jelentős szerepet játszik a fiatalok életében, hiszen általa munkatapasztalatot szerezhetnek, valamint megalapozhatják az anyagi függetlenségüket. A 2025-ös évi k
A Utah Szenátus elfogadta a Bitcoinról szóló törvényt, amely alapvető védelmet biztosít az állam lakóinak a digitális eszközök kezelésében, valamint megerősíti a bitcoin bányászatához és csomópontok üzemeltetéséhez való jogot. A kriptovaluta közösség számára azonban csalódást jelent, hogy a törvény nem tartalmazza azt a klauzulát, amely lehetővé te
A Google bejelentette, hogy az AI-alapú csaló hívásokat észlelő (scam detection) funkcióját több Pixel készülékre is kiterjeszti, ezzel hatékonyabb védelmet nyújtva a felhasználóknak a telefonos és szöveges átverések egyre kifinomultabb módszereivel szemben
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az euróövezeti befektetői bizalmi index márciusban – derült ki a Sentix gazdaságkutató intézet hétfői jelentéséből.
India fővárosa, Delhi szigorú új szabályozást vezet be a levegőszennyezés csökkentése érdekében: március végétől nem tankolhatnak üzemanyagot a 15 évnél idősebb járművek.
Opera-Cinema címmel, a napokban rendhagyó zeneórán ismerkedtek a klasszikus zene világával az implomos diákok. A teltházas előadáson a Filharmónia Magyarország a huszonegyedik századba ültette át a legfontosabb operákat. Az Opera-Cinema egyedülálló módon dolgozza fel a legfontosabb operákat, áthelyezve azokat a jelenbe. Nagy Zsófia énekes több gy
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara megalapította a Kárpát-medencei Brunszvik Teréz Módszertani Központot, tisztelegve Brunszvik Teréz grófnő, az első magyarországi óvoda alapítójának emléke előtt. Az intézmény célja, hogy szakmai műhelymunkákon keresztül erősítse a Kárpát-medencei gyermek- és nőnevelés ügyét, valamint előmozdítsa a peda
A 2025-ös Glamour Women of the Year gálán is a kiemelkedő tehetség és női energia kerül a fókuszba, még néhány napig szavazhatunk a díj jelöltjeire – összesen hét kategóriában. Az este műsorvezetője Gelencsér Tímea lesz, akit egy igazán különleges napon kértek fel a feladatra – aznap este jegyezte el párja, Mátyás.
Az Armadillot választotta a Stühmer leadügynökségének, amely a vállalat online kommunikációjáért, kreatív kampányaiért, valamint influencer együttműködéseiért felel.
A fritz-kola a YouGov véleménykutató intézettel és a négy német TikTokkerrel együttműködve országos digitális kampányban gyűjtötte össze a Gen Z legfontosabb kérdéseit, aggodalmait és igényeit, majd rányomtatta azokat saját palackjaira és úgy szállította a berlini Bundestagba.
A szokásokhoz híven bivalyerős szakmai programmal várja az érdeklődőket az idei Portfolio Agrárium 2025 Konferencia. Mi lesz a gabonapiaccal? Hogyan lehetünk sikeresek a vidékfejlesztési pályázatokon? Mit kell tudni a támogatásokról? Erről és sok más kulcskérdésről lesz még szó az agrármarketingtől a precíziós gazdálkodásig.
Március 10-től folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a gépjárműadóval kapcsolatos határozatokat, a befizetés határideje április 15. Az érintettek száma meghaladja a 3,3 milliót, közülük elsőként azok kapják meg az értesítést, akik már letöltötték a NAV-Mobil alkalmazást – tájékoztatott hétfőn a NAV.
Kampányüzemmódba kapcsolt a magyarországi politika, bár még bő egy év van az újabb országgyűlési választásokig. Puzsér Róbert is felvázolta, nagyjából milyen forgatókönyvre számít jövőre.