Az MBH Elemzési Centrum negyedévente megjelenő Lakáspiaci Kitekintőjében átfogó képet ad az ingatlanpiacot befolyásoló legfontosabb tényezőkről. Az elemzés az árak alakulása mellett, többek között kitér az Új Gazdasági Akcióterv hatásaira, a kereslet és kínálat trendjeire, illetve a hitelezési folyamatok alakulására.
A nagyszüleim generációja még egyenesen szégyellte magát, ha 10 percre leült pihenni. Az eggyel, kettővel későbbi generáció pedig elhitte, hogy ha a lelkét is beleteszi egy vállalati munkába, akkor annak majd meglesz a gyümölcse. A Z-generáció viszont köszöni szépen, de csak azért dolgozik, amit kifizetnek neki. És lehet, hogy nekik van igazuk.
A klímaváltozás miatt technológiai váltásra van szükség a balatoni nád aratásánál - állítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) amely az idei télen kísérleti nádaratást végzett másfél hektáron a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel együttműködve.
„A kontextualista" reklámkampányt a Wieden+Kennedy New York készítette, segítségül a Bafta és Golden Globe-díjas, saját bevallása szerint anyagi gondokkal küzdő Brady Corbetet hívták.
Összesen huszonötmillió forintot nyerhetnek idén is óvodai és iskolai közösségek az E.On a Föld bajnokai elnevezésű fenntarthatósági pályázatán, amelyre április 11-ig várják a nevezéseket.
A nemzetközi fegyvervásárlások lényegesen átalakultak az elmúlt négy év alatt. Az ukrajnai háború miatt, messze Európában volt a legintenzívebb a kereskedelem, de még a jövő kérdése, hogy milyen irányba viszi a kontinenst a ReArm EU.
A Tisza Párt elnöke arról írt hétfői posztjában, hogy februárban is Magyarországon volt a legmagasabb az élelmiszerinfláció, az árak ugyanis 7 százalékkal nőttek.
Az Európai Unió élelmezésbiztonságának fenntartása érdekében kulcsfontosságú a gazdáknak járó támogatások megőrzése - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint Nagy István agrárminiszter, aki Varsóban egyeztetett Czesław Siekierskivel, Lengyelország mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjével.
Nem sokkal azután, hogy a GVH kiadta, versenyfelügyeleti eljárást indít az élelmiszerlánc ellen, a Spar közölte: közel 220 millió forintot fordított tavaly társadalmi ügyek támogatására.
Magyarországon általában semmi nem indokolja, hogy tisztított ivóvizet igyunk. A Semmelweis Egyetem közegészségtudományi szakértője szerint a vélt szennyeződéseket eltávolító háztartási berendezések ugyanakkor számos egészségügyi kockázatot hordoznak, és sok esetben rontják a vezetékes víz mikrobiológiai minőségét.
Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán osztotta meg a lelkiismeretes háziorvos hőstettét. Egy idős hölgy Pest vármegyei otthonában lett rosszul, majd összeesett. Miután értesítették a beteg háziorvosát, ő azonnal páciense segítségére sietett. Azonban miközben megkezdte a vizsgálatot, a hölgy állapota kritikussá vált...
Az emberiség számára biztonságos életteret biztosító, fajunk túléléséhez szükséges kilenc alapvető környezeti stabilitási mutató közül hatnál már átléptük a kritikus határt.
Kína gazdaságát továbbra is tartós deflációs nyomás sújtja, amit a legújabb fogyasztói árindex adatok is alátámasztanak. A termelői árindex is esett: februárban éves szinten 2,2%-kal csökkent, ami a 2022 októbere óta tartó, 29 hónapja folyamatosan tartó deflációs hatást jelez.
Rendkívül kevesen lehetnek a világon, akik nem szeretik a pizzát. Ez persze azért is alakulhatott így, mert se szeri, se száma annak, hányféle pizzából válogathatunk. Vannak, akik a nápolyi vagy római típust kedvelik, de egyre többen szeretnek bele a chicagói deep dish-be is. A Time Out most összeszedte, hogy hol kapjuk a világ legjobb pizzáit.
Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok, a befizetési határidő április 15. A több mint 3,3 millió érintett közül elsőként azok kapják meg a határozatot, akik letöltötték a NAV-Mobilt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel hétfőn.
Ritka betegség következtében, 22 éves korában meghalt Frigyes luxemburgi herceg - közölte a család, amelynek értesítését a Luxembourg Times című, angol nyelvű, luxemburgi hírportál ismertette.
Három nap múlva kerül, sor a Magyar Biztosítók Szövetségének tisztújító közgyűlésére. Sem az ügyfelek, sem az elmúlt években számos problémával küzdő biztosítási szektor számára nem lesz közömbös, hogy kiket választanak meg a tagbiztosítók és milyen irányba halad tovább a Mabisz tevékenysége. A várakozásokról és a feladatokról - a Biztosítási Elemz
A hazaiak 32 éves Eb-ezüstérmese a selejtezőből a második helyen jutott tovább a fináléba, amelyben összeütközött egyik ellenfelével, esés közben pedig beverte
Igaz, hogy már több, mint két hónap eltelt az évből, de 2024-ből még továbbra is érkeznek adatok és kimutatások. Nem meglepő módon a Maseratinak borzalmas éve volt, de ha meglátjuk a számokat, mégis fennakadhat a szemöldökünk. A luxusmárkát tulajdonló Stellantis nemrég közölte a teljes éves adatokat, amik azt mutatják, hogy a háromágú szigonyos gyá
Március 7-én Budapesten nagy sikerrel zajlott le Peking Városi Kulturális és Turisztikai Hivatala által szervezett "Helló, Peking!" kulturális és turisztikai promóciós rendezvény.