Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a horvát Ina olajtársasággal és Mol Nyrt.-vel erre az évre - közölte a horvát vállalat igazgatósága szerdán.
Még egy hónapig, március végéig igényelhető a céges flották zöldítéséhez a legfeljebb 64 millió forint állami hozzájárulás. Meghaladta a kétezret a kifizetések száma a tiszta és csendes autózás terjedését ösztönző kiírásban. A nyertes vállalkozások eddig összesen csaknem 8,8 milliárd forintot kaptak kézhez több mint 2260 elektromos gépkocsi megvásá
Finomak és táplálóak, de néha különös dolgokat is tehetnek a testeddel a kalóriák pótlása mellett. Nem fogunk hazudni, mivel az emésztés során fejtik ki hatásukat, a legtöbb tünet az anyagcserédhez fog kapcsolódni. De még így is fura, mi mindent tehet a testeddel néhány étel. Van például olyan zöldség, amitől umpalumpa leszel.
Az évek során ínyencek ezrei zarándokoltak el a vidéki magyar településre kizárólag az étterem miatt. 2025. február 28-án került ki a móri Öreg Prés Étterem Facebook-oldalára az alábbi közlemény: Kedves
Egy volt Trump-kormányzati tisztviselő szerint az összes segélycsomag megszűnhet, beleértve a fegyver- és lőszerszállítmányokat is. Emellett Washington az ukrán energiahálózat helyreállítására szánt támogatásokat is megszüntette.
Megtartotta első ülését a Kábítószer-ellenes Akciócsoport; indul a hajtóvadászat! – olvasható a kormány Facebook-oldalán szombat reggel közzétett videó mellett. A videóban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: zéró tolerancia, elindul a hajtóvadászat a drogkereskedők ellen. "Mit teszünk az egyre növekvő kábító
A korábban a Réti VIII-as tavak bejáratánál álló kilátónak jelenleg csak hűlt helyét találni. Az építmény tervezésekor nem kalkulálták bele a méretes rágcsálók környezetformáló tevékenységét.
Mint azt megírtuk, egy férfi meghalt, négyen pedig megsérültek péntek este Pécelen, ahol összeütközött egy autóbusz és két személygépkocsi. A katasztrófavédelem az MTI-t arról tájékoztatta: a Budapesti Közlekedési Központ egy autóbusza és két személyautó hajtott egymásba péntek este Pécelen, a Maglódi úton. A buszon öt utas ült, ők elhagyták a hely
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértővel és Koskovics Zoltánnal, az Alapjogokért Központ elemzőjével tekintjük át a fejleményeket a Trump-Zelenszkij-csörte kapcsán.
Dán régészek egy figyelemre méltó, 4 ezer éves, fából kirakott kört tártak fel Aars városában, amely feltűnően hasonlít a híres brit Stonehenge-hez. Egy lakópark építési munkálatai
A digitális korban a választás szabadsága sokszor inkább bénító, mint felszabadító élmény – és ez nem véletlen. A streaming platformok, mint a Netflix, nem pusztán tartalmat kínálnak, hanem aktívan befolyásolják a döntéseinket. Egyik legfontosabb eszközük: a borítóképek. De vajon ez ártalmatlan marketing vagy tudatos manipuláció? – derült ki Vajda
Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon szombaton a Balatonnál, ez a helyi cukrászdák és vendéglátóhelyek számára a gazdasági élénkülés időszakát jelenti – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség az MTI-vel.
Ha elfogadjuk azt az episztemológiai álláspontot miszerint a tévedés" nem képez tudományosan elfogadható magyarázatot, a másik alternatíva, hogy itt szándékos szabotázs történt.
Nyilvános konzultációt indít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2026-os emlékérme-kibocsátási program tematikáiról - közölte a jegybank szombaton az MTI-vel.
Az énekesnőként feltűnt Kovács Harmat színésznőként debütált a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar filmben. A még csak tizenkilenc éves lány karrierje négy éve kezdődött, amikor az X-Faktorban előadott produkciója után állva tapsoltak neki a mentorok.
„A művészetnek ne legyenek korlátai – / Se ütem, se vonal, se szín.” – Karinthy gondolata a művészetről akár a művészetterápia mottója is lehetne. De legalábbis útmutatója. Sorozatunk legújabb részeiben alkotók, tudományos kutatók és művészetterápiás szakemberek mondják el, hogy mi mindenre használhatjuk a művészeteket. Ezúttal Havass Borbála Sára,
A jól képzett állatorvosoknak kulcsfontosságú szerepe van a járványmegelőzésben és annak kezelésében, a haszonállat-védelemben és az élelmiszerlánc-biztonságban is – mondta Nagy István az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztó ünnepségén.
Ha nem megy, hát nem megy. Van az úgy, hogy bármennyire szeretnénk is megmenteni egy kapcsolatot, be kell látni, hogy mindenkinek jobb, ha a maga útját járja. De hogy ezek a problémák valóban váláshoz vezettek – hát, ez finoman szólva meglep bennünket.
Nem szeretnénk magunkat sehová sem elhelyezni a hazai színjátszás palettáján – válaszolta határozottan kérdésünkre Budapest legújabb színházának művészeti vezetője. Ozsgyáni Mihály nem leplezte izgatottságát a nyitás előtti napon, ugyanis miközben a teremben zajlott a főpróba, kint még szó szerint az utolsó simításokat végezték. A büfé melletti fal
Kína az elektromos autóipar vitathatatlan globális hatalma, vezető szerepet tölt be a belföldi értékesítésben és a teljes termelésben egyaránt. 2024-ben a kínai márkák adták az elektromos járművek globális értékesítésének 62 százalékát.
A BMW Manufacturing a kiviteli összérték tekintetében az Egyesült Államok legnagyobb autóipari exportőreként zárta a 2024-es évet – az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által e hónapban közzétett adatok szerint. A BMW Group spartanburgi gyára hozzávetőlegesen 225 000 darab BMW Sports Activity Vehicle és kupé modellt exportált tavaly, több
A Mitropa Kupa szezonja március utolsó hétvégéjén Ausztriában kezdődik, a sorozat előzetes nevezési listáján pedig már most sok magyar versenyző szerepel.
Kultúrpolitikai botrány keveredett a Fejedelmek aranya című kiállítás miatt. A páratlan gyűjtemény Erdély nagyvárosait járta volna be, azonban a harmadik állomás felé haladva a román hatóságok megállították a szállítmányt, majd jogszabályi előírásra hivatkozva nem engedték tovább. A kincsek sorsa napokig bizonytalan volt, most azonban, az éjszaka l