Két egészséges cigája bárány született a napokban a debreceni állatkertben: az életerős kis bárányok jókedvűen és sok játékkal, de még anyjuk gondoskodása mellett töltik idejüket az állatsimogatóban.
Nem csak az a káros, ha valaki azt gondolja, hogy a nőknek a konyhában a helyük, a mindennapi szexizmus legalább annyira sok problémát okoz. Főként úgy, hogy gyakran még a nők sem veszik észre a jelenlétét, állítja Rainer-Micsinyei Nóra humorista.
Dornfeld László szerint a jogi és a pénzügyi körülmények is amellett szólnak, hogy ne ügydöntő népszavazáson döntsünk az Ukrajna uniós tagságáról szóló kérdésről.
Drámai pillanatok játszódtak le az ipolytarnóci óvodában, ahonnan egy közeli gyep tüze miatt a gyerekeket sürgősen ki kellett menekíteni. A lángok veszélyesen közel kerültek az épülethez, miután közmunkások által gyújtott tűz tovább terjedt. A lakók hősies beavatkozása mentette meg a helyzetet.
Az olasz mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet elnöke szerint az Európai Unió élelmiszeripari termékeire kivetett amerikai vámok "milliárd dolláros kárt" okoznának az ország exportjának, beleértve az olyan prémium termékeket, mint a pármai sonka vagy a prosecco. Donald Trump amerikai elnök nemrég bejelentette, hogy vámokat vetne ki az Euró
Nyáron kezdődik és két évig tart majd a Körszálló átépítése. Megmaradnak az épület építészeti értékei és ikonikus formája. A tervezési munkákat a tulajdonos Market Asset Management megbízásából a Közti Zrt. végzi el.
A fiatal indiai rendezőnő, Payal Kapadia csodálatos alkotása (mely Kapadia második játékfilmje) harminc éve az első indiai film, amely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált. Elnyerte a fesztivál Nagydíját, majd később két Golden Globe-díjra jelölték.
13 év után visszatér a Csillag Születik! Az első válogatón máris elképesztő tehetségek mutatkoztak be, köztük a legendás Bad Boyz egykori tagjai, egy siket táncos és egy bűvész, aki modern trükkökkel kápráztatott el mindenkit."
Csaknem száz ember halt meg kolerában az elmúlt két hétben Szudán Fehér-Nílus államában, ahol a betegség február 20. óta terjed – közölte az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet.
Egy amerikai kongresszusi bizottság szerdán felszólította az amerikaiakat, hogy távolítsák el otthonukból a kínai gyártmányú vezeték nélküli routereket, köztük a TP-Link által gyártottakat, biztonsági fenyegetésnek nevezve őket, amelyek megnyitják az utat Kína előtt az amerikai kritikus infrastruktúrák feltöréséhez. A képviselőház Kínával foglalkoz
A közbeszéd állapotának formálása a célja az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvénynek. A jogszabály az internetes sajtótermékek kiadóit a jogellenes tartalmakkal szembeni hatékony fellépésre ösztönzi, és hatásköröket telepít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra is.Ajánlást adott ki az internetes sajtótermékek
Szeptemberi bejelentése után, miszerint kemoterápiás kezelése befejeződött, a walesi hercegné lassan visszatér királyi kötelezettségeihez. Katalin, akit 2024 elején, egy hasi műtétet követően diagnosztizálták rákkal, nemrég meglátogatta a kórházat, ahol tavaly kezelték, és őszintén megosztotta, milyen nehéz volt az ő és családja számára ez az idősz
Az Oscar-díjas színész koszorúér-betegségben, míg felesége egy ritka vírusfertőzés következtében halt meg – derült ki a most nyilvánosságra hozott hatósági jelentésből.
A kanadai tartományok, amelyek Trump kereskedelempolitikájára válaszul leveszik az amerikai alkoholt a boltok polcairól, "rosszabbak, mint a vámok" - mondta a Jack Daniel's-t gyártó Brown-Forman főnöke.
A Samsung bemutatta a legújabb Galaxy A-szériás mobiljait, az A26, A36 és A56 készülékeket. Mennyibe kerülnek a felső-közép és középkategóriás telefonok? Mindhárom készülék hármas kamerarendszert kapott, és az is közös, hogy a főkamera 50 megapixeles. A "Legjobb arc" funkcióval könnyebben készíthetők csoportképek, mivel a felhasználók egy m
Befektetési alapokban már majdnem ugyanannyi pénzt tartanak a kisbefektetők, mint állampapírokban, amelyekből január végén, az első kamateső után már csak névértéken volt több a lakosság kezében, mint korábban. A legjobban a gigantikus összeget kereső részvénybefektetők jártak az év elején – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Iktatta Romániában jelöltségét a megismételt elnökválasztásra a román központi választási bizottságnál (BEC) a tavalyi érvénytelenített voksolás első fordulójában élen végző Călin Georgescu.
Miközben a Solana árfolyama némi fellendülést mutat, a memecoinok kedvence nem kapott lendületet, mivel a Dogecoin árfolyama nem tudta megtartani a lendületet Ezzel szemben az IntelMarkets (Intl) teljes gőzzel halad előre, és vonzza a SOL-tulajdonosokat a 11,3 millió dolláros előértékesítésével, valamint azzal a lehetőséggel, hogy a következő másod
Fotó: Suzuki Egymás után ünnepli a figyelemreméltó mérföldköveket a Magyar Suzuki, de ez nem véletlen, hiszen a 35 éves múlttal büszkélkedő autógyártó az egyik legstabilabb gazdasági szereplő idehaza. Tavaly elkészült a négymilliomodik esztergomi gyártású Suzuki, ez év január végén pedig a félmillomodik hibrid autót ünnepelték. A Magyar Suzuki 2019