Természetes, hogy a menstruációd az idő előrehaladtával változik – máshogy hat a hormonok változása a szervezetedre húszévesen, és máshogy negyvenévesen. Vannak olyan változások, amelyek teljesen természetesek, és vannak olyanok, amelyek bajt is előre jelezhetnek.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is március 14-én kezdődnek a nemzeti ünnep központi programjai. Aznap délután adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat az Országház kupolacsarnokában. Orbán Viktor Március 15-én beszél.
Gyászba borultak a punk-rock zene rajongói: elhunyt Brian James. A műfaj legendás gitárosa több zenekar alapító tagja volt. A lesújtó hírt március 6-án közölték: a The Damned és a The Lords of the New Church alapító tagja a családja körében hunyta le örökre a szemét. A rockikon 70 éves volt.
Az intenzív orosz offenzíva miatt Donald Trump újabb szankciókat és vámokat vezetne be Oroszországgal szemben, és ezek egészen addig kitartanának, amíg meg nem születik a végleges békemegállapodás. Az amerikai elnök mindkét háborús országot felszólította arra, hogy tárgyaljanak.
Ő még egy baba – fordul Otília ikertestvére, Paulina felé, hangja pedig tele van szeretettel. Pedig Paulinka, ahogy szülei hívják, már nem is baba: mindketten hat évesek, csak éppen Oti egészséges, ikertestvére pedig beteg.
Jó ideje felfelé ívelő pályán van a labdarúgó-válogatott: zsinórban három Eb-n szerepelt, idén pedig reménykedhet a hőn áhított világbajnoki kvóta megszerzésében is. Ráadásul a jövő is kecsegtető, hiszen az utánpótlásban is van még számos, feltörekvő csillag.
A színészi munka nem mindig csak fény és csillogás: Walton Goggins, a "Fehér Lótusz" sztárja kígyófóbiája miatt iszonyú pillanatokat élt át a sorozat forgatásán. Egy váratlan incidens során a színésznek szembe kellett néznie legnagyobb félelmével, amikor egy jelenetben kígyók lepték el a képernyőt. Ugyanis a színészt valóban megmarta az egyik hüllő
Bár minden terhesség egyedi, a legtöbbször azért úgy tekintünk a várandósságra, mint életünk egyik legszebb időszakára, ha nem is az elejétől a végéig, de legalábbis bizonyos szakaszaira. Viszont azalatt a 9 hónap alatt bőven történhetnek olyan események, amik könnyen beárnyékolhatják vagy még nehezebbé tehetik ezt az időszakot, és sajnos egy szere
A Hunyadi sorozat, nemzetközi címén: “Rise of the Raven" már debütálás előtt történelmet ír! Hamarosan érkezik a Hunyadi-sorozat várva várt premierje, de a bemutató előtt egy nem várt részlet is napvilágra került.
Ben Affleck és Jennifer Lopez tavaly nyáron, második házassági évfordulójukon hivatalosan is kimondták, hogy vége a kapcsolatuknak. Az egykori pár két évtized elteltével jött újra össze, 2024 augusztusában azonban beadták a válókeresetet, melyben a különválás dátumaként április 26-át tüntették fel. Bár felröppentek olyan hírek is, hogy Ben és J. Lo
Egy egykori informatikus, Graham Wright egy évtizeddel ezelőtt depresszióban szenvedett, akkoriban pedig talán senki sem gondolta volna, hogy ez a betegség mekkora pozitív változást hoz majd az életébe. Ugyanis nemcsak, hogy kigyógyult belőle, de még egy mentális egészségügyi alkalmazást is segített létrehozni, amely hatalmas támasz lehet mindazokn
Tíz év alatt egymillió darabot gyártott a Magyar Suzuki Zrt. a Vitara modellből, az egymilliomodik, egy GLX felszereltségű napfénytetős Vitara pénteken készült el az esztergomi gyárban – közölte a társaság kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Majka március 7-én a Papp László Budapest Sportarénában nyitotta meg a tavaszi koncertszezont. A rapper egyébként duplázik, hiszen szombat este is felrobbantja az arénát.
Az albán kabinet csütörtökön úgy döntött, 12 hónapra leállítja a TikTokot. Úgy gondolják, a népszerű videómegosztó alkalmazás erőszakra és zaklatásra buzdít, különösen a gyerekek körében. A tiltásról már 2024. decemberében szó volt, és bár a döntés hátterében egy fiatal tragédiája áll, amely az egész országot megrázta, mégis sokan bírálták a döntés
Igazi sztárként tündököl Kende a színpadon, a drótszőrű magyar vizsla sorra nyűgözi le a bírákat a hazai és a nemzetközi megmérettetéseken. Bár a pompás eb még csak 3 éves, már 28 kiállításon vett részt, ahonnan 24-ből fajtagyőztesként távozott, sőt! 2024-ben az év drótszőrű magyar vizslájának is megválasztották.
Nemcsak a ragyogó, márciusi, tavaszi napsütés simogatta meg Kiprich József lelkét, hanem az elmúlt napok történései is. Régen volt ilyen jó hete a korábbi hetvenszeres válogatott labdarúgónak. Vasárnap Dávid fia góljával nyert fontos bajnoki meccset a tatabányai csapat a Vasas ellen. Kipu, ahogy mindenki becézi őt, természetesen a "Bányász" stadion
Szombaton minden bizonnyal egy egész ország megismeri és megkedveli a Hunyadi: Rise of the Raven című sorozat főhősét, a Hunyadi Jánost alakító Kádár L. Gellértet. A 29 éves, erdélyi származású színművész igazi sztár alapanyag. A TV2 felületein a hétvégén rajtoló széria címszereplője megsúgta, már akkor érezte, hogy az övé lesz a törökverő szerepe,
A Forma-1 és az Fia közös közleményben erősítette meg, hogy a szükséges sport-, technikai és kereskedelmi értékelések elkészültek, így elhárult az utolsó
Az 52 éves Geri Horner nagyon fontos témában szólalt fel: beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nőknek jóval keményebben kell dolgozniuk az életük során, mint a férfiaknak. Továbbá arra is kiért, mennyt számít az, ha a nők nem lehúzzák, hanem felemelik egymást.
A lap információi szerint Oroszország egy lehetséges békefenntartó misszió kereteit is megszabná, beleértve azt is, hogy mely országok vennének részt benne.
Kérdezz meg bármelyik divatszerkesztőt és garantált, hogy lesz egy darab a szekrényükben, amit soha nem unnak meg. Egyesek számára ez valamilyen kabát, másoknak a dizájner kézitáskák vagy a cipők. A kedvenc darabjaink sokkal többet jelentenek, mint egy egyszerű kiegészítő − igazi hosszú távú befektetések.Ha te is a cipők szerelmese vagy, van egy jó
Az uniós vezetők többsége történelmi jelentőségűnek ítéli meg az uniós csúcson mind a 27 tagállam jóváhagyásával megszületett döntést, amelynek értelmében az Európai Unió a jövőben a védelempolitikában és fegyverkezés területén minden korábbinál erősebben összefog, továbbá megnyitja a lehetőséget, hogy a tagországok az EU-s költségvetéséből 150 mil
Oroszország hajlandó tárgyalni egy ideiglenes tűzszünetről Ukrajnában, de csak akkor, ha előrelépés történik a végleges rendezés felé. Erről az ügyet ismerő, a nevük elhallgatását kérő moszkvai tisztviselők számoltak be.
Újabb heves botrány tört ki az ATV Csatt című műsorában. A stúdióban kőkemény vitába keveredtek a beszélgetők, amikor felmerült egy politikai téma. A legmérgesebb Csintalan Sándor volt, aki nemcsak a vitapartnereinek, de a műsorvezetőnek is beszólt.
22 évvel ezelőtt február 7-én jelent meg a romantikus vígjátékok egyik legnagyobb klasszikusa, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt. A 2000-es évek ikonikus filmje máig hatalmas sláger, de vajon ennyi idő után mennyire érvényesülnek Andie Anderson cikkének pontjai? Huszonévesként górcső alá vettem a randizás témakörét: így festene a Nőmérő
Rumer Willis egészen 1996-ig repített minket vissza az időben legfrissebb fotósorozatának köszönhetően. Bruce Willis és Demi Moore lánya ugyanis pontosan abban a bikiniben feszített, amiben közel 30 évvel ezelőtt az édesanyját is láthattuk a Sztriptíz című filmben.