2025. március 6. csütörtök

márc. 6
8:51
Több strandon is betiltják a fürdőruhákat Németországban (Drive)
Különös mentőakció zajlik Németországban, ugyanis egyre kevesebb tagja van a Freikörperkulturnak, azaz a naturista mozgalomnak, ami a késő 19. században még jóval szélesebb körben volt elterjedt. Azok viszont, akik még ma is kiélvezik a ruhamentesség szabadságát, gyakran ütköznek ellenállásba olyan helyeken, ami amúgy számukra vannak fenntartva.
márc. 6
8:51
A Xiaomi bejelentette a Hyper AI-t (Smarteast)
A Xiaomi tavaly októberben mutatta be Kínában a HyperOS 2,0 rendszert, amelynek globális bevezetési ütemtervét nem sokkal később nyilvánosságra hozta
márc. 6
8:53
Európa vezető állama atomfegyverrel készül az amerikai kivonulásra (Portfolio)
Európának függetlenebb védelmi stratégiát kell kialakítania, különösen az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott katonai támogatásának felfüggesztése után. – hangsúlyozta Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter a Le Point című lapnak adott interjújában. Azt mondta, Európának nemcsak a jelenlegi konfliktus miatt kell fegyvereket biztosítania Ukraj
márc. 6
8:53
Hazatértek az emberek, és ezt a boltok is megérezték, megszaladt a kiskerforgalom (vg.hu)
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 4,7 százalékkal bővült az értékesítés az előző év azonos időszakához képest.
márc. 6
8:55
Megjött a várva várt hír a boltokból (Portfolio)
Megugrott a kiskereskedelmi forgalom januárban, a pocsék decemberi adat után jelentős mértékben tudott nőni havi és éves bázison egyaránt - derül ki a KSH friss adataiból.
márc. 6
8:55
Rengeteg gázt spórolt meg Magyarország – negyedével csökkent a fogyasztás (vg.hu)
A gyors napelemes felfutás az energiatároló kapacitások növelésével válik még hasznosabbá.
márc. 6
8:57
Lett pénz a magyarok pénztárcájában? A boltok forgalma erről árulkodik (Piac és Profit)
A decemberi csökkenés után januárban havi és éves szinten is nőtt a kiskereskedelemi forgalom.
márc. 6
8:57
Nem ülnénk Orbán Viktor repülőjén – a toronyból megint csúnya hírek jöttek (Menedzsment Fórum)
Ahogy érkeznek a januári gazdasági adatok, úgy válik egyre világosabbá, hogy még mindig jókora a baj. Hogy lesz ebből a miniszterelnök által emlegetett repülőrajt?
márc. 6
8:57
Partnereit díjazta a Budapest Airport (Infostart)
Éves partnertalálkozó keretében díjazta a 2024-ben kiemelkedő támogatást nyújtó partnereit a Budapest Airport.
márc. 6
8:57
3,5 milliárd forintot fordít béremelésre idén a Penny (Portfolio)
A Penny Magyarország 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre, így a kereset átlagosan 7,8%-kal emelkedik - tájékoztatta az áruházlánc csütörtöki közleményében a Portfolio-t.
márc. 6
8:57
Itt az akkuválság? Az SK mindhárom magyar üzemében leépítések lehetnek (ATV)
Úgy tudni, a héten az SK iváncsai üzemében nagyobb leépítést terveznek, egyesek szerint ezzel mélyül az akkuválság.
márc. 6
8:57
"Elválnak útjaim a Tankcsapdától" – drámai videóban jelentette be zenekar oszlopos tagja, hogy 13 év után vége (Ripost)
A rajongók döbbenten fogadták a hírt.
márc. 6
8:57
Felbomlik a Tankcsapda – búcsúzik a zenekar oszlopos tagja (vg.hu)
Tizenhárom év után külön úton folytatja Sidlovics Gábor, a Tankcsapda gitárosa.
márc. 6
8:57
A 7 legfontosabb autós innováció – és mindet nők találták fel! (Igényesférfi.hu)
A nők évtizedek óta formálják az autóipart, és fontos szerepet játszanak a közlekedés biztonságának és hatékonyságának növelésében.
márc. 6
8:57
"Nem akarok fenyegetőzni" - Orbán Viktor évekkel ezelőtt is a lehetséges kétharmadról beszélt (Promotions)
A miniszterelnök éleslátóan hátborzongató üzenetet küldött a jövőbe a kétharmados többség hatalmáról.
márc. 6
8:57
Nagy arca volt a londoni nagykövetnek, visszahívták (Demokrata)
Új-Zéland brit nagykövete megkérdőjelezte, hogy az amerikai elnök "valóban érti-e a történelmet".
márc. 6
8:57
Párizs után irány Brüsszel – így zajlott a tárgyalás Orbán Viktor és Emmanuel Macron között (Mandiner)
A miniszterelnök diplomáciai körútja csütörtökön is folytatódik: részt vesz Brüsszelben a rendkívüli EU-csúcson.
márc. 6
8:57
Repülőrajtott vett a kiskereskedelem (Magyar Nemzet)
A január lett a kiskereskedelem decembere.
márc. 6
8:57
Mi történt? Rendkívüli kinevezést kapott a fideszes milliárdos, miután Orbán lányával utazott (Nyugati Fény)
Szijjártó Péter utasította a köztársasági elnököt.
márc. 6
8:57
Kocsis Máté a Pride-ról: Az abnormalitás provokálja a normalitást (Telex)
A Fidesz frakcióvezetője szerint törvényben kell kötelezni a bankokat arra, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal által listázott, külföldi állam befolyása alatt álló szervezetek pénzmozgását figyeljék.
márc. 6
8:57
A börtönre ítélt Dodik elintézte, hogy a boszniai szerb igazságügyi szervek elszakadjanak a szövetségitől (Telex)
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke új igazságügyi jogszabályokat írt alá egy héttel az első fokú ítélete után.
márc. 6
8:57
Döbbenetes botrány, kitálalt Meghan Markle testvére: "Ez is csak egy a sok kamu sztori közül" (naphire.hu)
Meghan Markle testvére, Thomas Markle Jr. azt állítja, hogy rengeteg a hazugság a hercegné legújabb, With Love, Meghan című műsorában.
márc. 6
8:57
A Klarna vezérigazgatója szerint az AI átalakítja a SaaS piacot (Fintech)
A Klarna társalapítója és vezérigazgatója, Sebastian Siemiatkowski szerint a vállalatok egyre inkább az AI alapú megoldásokra támaszkodnak, ami a szoftverszolgáltató (SaaS) szektor átalakulásához vezethet. A fintechóriás saját tapasztalatai alapján jelentős mértékben csökkentette külső szoftverbeszállítóit, és a belső fejlesztésekre helyezte a hang
márc. 6
8:57
Ez számodra az ideális reggeli rutin a csillagjegyed alapján (Bien)
A reggeli rutinunkat elképesztően sokféleképpen alakíthatjuk, és jó hír, hogy számos módon alakíthatunk ki az egészségünket támogató napindító szokásokat. Na de honnan tudjuk, hogy pontosan mi ideális számunkra? Mindenekelőtt természetesen fontos, hogy az egyéni igényeinket, a testünk jelzéseit figyeljük, de a csillagjegyünk szerinti ideális reggel
márc. 6
8:57
Pénz kéne? Ezek most a legkedvezőbb ajánlatok! (Haszon.hu)
Jelenleg több hazai nagybank kínálatában is elérhető 10% alatti kamatozással a személyi kölcsön. Mekkora a törlesztője? A személyi kölcsönök terén nagy a verseny a bankok között, és hatalmas az érdeklődés a lakosság részéről is a hitelek iránt. A kamatok csökkenése már tavaly elindult és ez a trend folytatódik 2025-ben is. 2024. november 22
márc. 6
8:59
Gombákkal harcolhatunk a cukorbetegség ellen? (Green)
Ígéretesek lehetnek az ehető gombák az anyagcsere és a vércukorszint szabályozásában – derül ki...
márc. 6
9:00
A Sziget fesztivál nemzetközi környezetvédelmi minősítést kapott (Zöld Trend)
Nemzetközi környezetvédelmi, zöld minősítést kapott a Sziget fesztivál, amely a rangos A Greener Future szervezettől az "ajánlott" besorolást kapta meg a világ fesztiváljai között.
márc. 6
9:03
A németek tehetnek arról, ami Magyarországon történik (Piac és Profit)
Januárban 3,9 százalékkal mérséklődött az ipari termelés, a szaktárca szerint a gyenge német gazdaság korlátozza a hazai ipar teljesítményét
márc. 6
9:03
Vége, kiszáll a Tankcsapda gitárosa (Metropol)
Sidi a közösségi oldalán jelentette be: ennyi volt.
márc. 6
9:03
Mindenki repülni akar, mégis zuhan a Lufthansa nyeresége (Portfolio)
Jelentősen csökkent a Lufthansa nyeresége 2024-ben, a vállalat nehéz évet zárt az emelkedő költségek, az orosz légtér használatának korlátozása és a repülőgép-szállítási késések miatt. A jövővel kapcsolatban azonban pozitív, hogy az iparági kereslet erőteljes a menedzsment szerint és a cég költségcsökkentésekbe kezd.
márc. 6
9:03
Szemsérülések kutyáknál: így segíthetünk (Háziállat)
A kutyák szemsérülései gyakori problémát jelentenek, amelyek azonnali figyelmet és megfelelő ellátást igényelnek. Fontos, hogy felismerjük a szemsérülések jeleit és tudjuk, mikor kell állatorvoshoz fordulni, hiszen négylábú társunk látása és egészsége múlhat rajta!
márc. 6
9:03
Kickl: Választók nélküli kancellárunk van (Magyar Nemzet)
Herbert Kickl ismét bírálta az Ausztriában létrejött kormánykoalíciót.
márc. 6
9:03
Megszületett a megállapodás: ilyen gyümölcsökkel lehet tele Európa (Agrárszektor)
Az Európai Szabadkereskedelmi Társulással (Efta) 2023 júniusában aláírt szabadkereskedelmi megállapodásnak köszönhetően 2025. április 1-jétől Moldova vámok nélkül vagy jelentősen csökkentett vámtételek mellett exportálhat gyümölcsöt és más termékeket Svájcba, Norvégiába, Izlandra és Liechtensteinbe.
márc. 6
9:05
Marine Le Pennel is tárgyal Orbán Viktor (Magyar Nemzet)
A francia ellenzék vezetőjével egyeztet az uniós csúcs előtt a kormányfő.
márc. 6
9:09
Kiskereskedelmi forgalom: rég nem látott adat jött a boltokból (Infostart)
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,7, az előző havit 2,2 százalékkal haladta meg.
márc. 6
9:09
Nagy Márton még kilát ebből a gödörből? Ezt az adatot se fogják bekeretezve kitenni a kormányban (Privátbankár)
Mínusz 3,9 százalék.
márc. 6
9:09
Eljött az igazság pillanata: így tudtak vásárolni a magyarok (Menedzsment Fórum)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
márc. 6
9:09
800 órát álltak a bankok Londonban, milliók nem fértek hozzá a pénzükhöz (Portfolio)
Az elmúlt két évben több mint 800 órán át nem működtek megfelelően a brit bankok informatikai rendszerei, ami miatt milliók nem férhettek hozzá pénzükhöz - derül ki a brit parlament pénzügyi bizottságának jelentéséből, amelyről a Reuters számolt be.
márc. 6
9:09
Lufthansa: átmeneti megtorpanás után visszatér az aranykor (vg.hu)
A forgalom nőtt, a profit apadt a Lufthansánál.
márc. 6
9:09
Új-Zéland visszahívta londoni nagykövetét (Magyar Hírlap)
Phil Goff az amerikai elnökre tett megjegyzéseket.
márc. 6
9:09
Párizsból jelentik: nincs megállás – Marine Le Pennel is egyeztetett Orbán Viktor (Mandiner)
A következő állomás a brüsszeli rendkívüli EU-csúcs lesz.
márc. 6
9:09
Breaking: az eddig ismert Tankcsapda nincs többé! (Magyar Nemzet)
Csütörtök reggel tett bejelentést a népszerű debreceni zenekar – számolt be róla a Haon.hu.
márc. 6
9:09
Bobál Dávid fájdalmas műtéti kálváriája: „Csavarokat kellett kifúrni a csontomból” (NB1)
Bobál Dávid finoman szólva sincs jó passzban. Az MTK Budapest védője alig épült fel Achilles-ín-szakadásából, máris újabb komoly sérülés sújtotta:
márc. 6
9:09
Tavaszi böjt: kezdje el a megújulást mielőbb! (Green)
A böjt időpontja nem véletlen: a tavasz a természet újjászületésének időszaka, és mi magunk...
márc. 6
9:10
Szeizmológiai obszervatórium: februárban 153 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében (Zöld Trend)
Februárban 153 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
márc. 6
9:11
Zuhanás előtt a részvénypiac? Európa már szabadul az amerikai részvényektől (Portfolio)
Idén februárban hosszú idő után először ismét kifelé áramlott az európai pénz az amerikai részvényekből - írja a Financial Times. Az Európában jegyzett, amerikai részvényekbe fektető ETF-ek 510 millió dolláros tőkekivonást szenvedtek el múlt hónapban.
márc. 6
9:11
Eltűnhetnek a drogosok az utcákról (Magyar Nemzet)
Elindult a hajtóvadászat a kábítószerek ellen.
márc. 6
9:15
Elakadhatott a USAID-pénzek kifizetésének leállítása (Infostart)
Egy bírósági döntés állhat a háttérben.
márc. 6
9:15
Pofonegyszerű módszerrel lopott értékes Lego készleteket egy férfi, lebukott (Portfolio)
Kaliforniában vádat emeltek egy férfi ellen, aki közel 25 ezer dollár értékben lopott Lego készleteket különböző Target áruházakból. A tolvaj módszeres akcióival jelentős károkat okozott - közölte a The Guardian.
márc. 6
9:15
Hiába az elszállt árak, ész nélkül vásároltunk januárban (444.hu)
Napi 47 milliárd forintot vásároltunk el, két és fél éve nem nőtt ilyen nagyot a boltok forgalma.

Keresés