Rögös az út, de végig lehet menni rajta: az egykor szebb napokat megért klubok még kiharcolhatják a Bajnokok Ligája-indulást. Így a Manchester United vagy a Tottenham Hotspur is.
A névsort a Borkonferencián hozták nyilvánosságra. A hagyományoknak megfelelően hozták nyilvánosságra az ötven legjobb magyar borász, a Borászok Borásza díj jelöltjeinek névsorát az idén február 28-án megrendezett, 13. Borkonferencián. A
A közösségi médiafelületeken sokszor szabadul el a gyűlöletcunami, ismeretlenek ugranak másodpercek alatt egymás torkának. Vajda János ügyvéd-pszichológus szerint az online agresszió könnyen kialakulhat, mégpedig pont amiatt, hogy hiányoznak a szemtől-szembeni kommunikáció meghatározó jegyei, így az empátia is könnyen elvész. Az érzelmi szakadék kö
A cégek életében számos olyan körülmény merülhet fel, melynek következtében a cégjegyzékben vezetett adataik megváltoznak. A piaci forgalom biztonsága megköveteli, hogy a közhiteles cégnyilvántartásba bejegyzett cégadatok megváltozása esetén a módosított adatok is a lehető leggyorsabban bekerüljenek a cégjegyzékbe. A közhitelesség elvének biztosítá
Idén is március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek az adóhatóság eSZJA-oldalán - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Szeretnél kicsit egészségesebben élni? Jó lenne tudatosabban összeállítani az étrendedet? Felvérteznéd szervezeted a különböző daganatos megbetegedések ellen? Szakértők szerint egy egyszerű étel rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk egészségünkért.
Bár a szén-monoxid-mérgezés továbbra sem valószínű, New Mexico Gas Company tévedett az első mérésnél. Gene Hackman házában volt gázszivárgás, igaz, jelentéktelen.
Keir Starmer brit miniszterelnök segített meggyőzni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy nyújtson békejobbot Donald Trump amerikai elnöknek, miután a két vezető között a múlt héten nyilvános szóváltás történt a Fehér Házban.
A boldog és kiegyensúlyozott élet nem lehet létezésünk végcélja. Inkább olyasvalami, aminek elérésére nap mint nap törekednünk kell: valahogy úgy, ahogy a tapasztalt hegymászó lát neki a csúcstámadásnak. Újra és újra... és újra.
Az Európai Bizottság olyan iparági szövetséget alapít, amely lehetővé teszi az autógyártók számára, hogy megosszák egymással az önvezető járművek fejlesztéséhez szükséges technológiákat. A terv közvetlen támogatást nyújt az elektromosjármű-akkumulátorok európai
Donald Trump amerikai elnök szerdán éles figyelmeztetést intézett a Hamász terrorszervezethez, közölve, hogy "Izrael mindent megkap, amire szüksége van a munka befejezéséhez".
A zero waste (tükörfordításban nulla hulladék) az egyik legfontosabb környezetvédelmi mozgalom, amely azt tűzte ki céljául, hogy a lehető legkevesebb hulladékot termeljük, ezzel védve a bolygót. A mozgalom gyakorlati része, szinte bármely területen alkalmazható, így természetesen a háztartásban is. A vegyszerek és tisztítószerek java része káros az
Jane Austen kultuszregénye, a Büszkeség és balítélet több mint 200 éve jelent meg, de a benne szereplő problémákat és kérdéseket ma is aktuálisnak érezzük. A történet középpontjában Elizabeth Bennet és Mr. Darcy találkozása áll: a nőnek a saját előítéleteivel, míg a férfinak a büszkeségével kell megküzdenie, hogy végre egymásra találjanak.
A zselatint a kollagénből állítják elő. A kollagén pedig a porcok építőköve. A zselatinfogyasztás lenne tehát az egyszerű és olcsó porcvédő? Sejthetik, hogy a képlet azért nem ennyire egyszerű.
A családi életben nem ritkák azok a helyzetek, amikor egy-egy szó vagy mondat több kárt okozhat, mint szeretnénk – még akkor is, ha a szándékaink a legjobbak.
Az egy évvel ezelőttihez képest érezhetően kedvezőbb kilátásokkal kezdte meg az idei évet a magyar agrárium, elsősorban annak köszönhetően, hogy elindult a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének keretében összesen mintegy 3000 milliárd forintból megvalósuló beruházások konkrét végrehajtását előkészítő munka – derül ki az MBH Bank Agrár- és Élelmis
A mai napon országszerte kellemes, tavaszias időre számíthatunk. A reggeli órákban még előfordulhatnak pára- és ködfoltok, de ezek gyorsan feloszlanak, és ezt követően nagyrészt derült, napos idő várható. A délutáni órákban csupán néhol jelenhet meg kevés fátyolfelhő az égen.
A cargo-partner magyarországi, szlovákiai és csehországi kirendeltségei 2024-ben összesen 15 706 TEU-t szállítottak környezetbarát módon, jelentősen meghaladva az előző évi mennyiséget. A vállalat célja, hogy a jövőben tovább növelje klímasemleges szállítmányainak arányát. A cargo-partner, a NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. cégcsoport tagjaként, továb
Az egyszerűsített foglalkoztatás – igénymunka, alkalmi munka – szabályairól, a jogviszony fajtáiról és sajátosságairól szóló információs füzetet tett közzé a NAV.
Etter Dalma mindössze húszévesen lett ismert az első magyar Look of the Year verseny különdíjasaként. Mégis sokan úgy emlegetik, mint Szellő István első feleségét, pedig már több évtizede, hogy elváltak. Egy közös gyermekük is született 28 éve, most pedig kiderült, azóta milyen a viszonyuk.
Törökország fal építésébe kezd a Görögországgal közös határán, hogy megakadályozza az Európai Unióba az illegális belépést – jelentette be az északnyugat-törökországi Edirne tartomány kormányzója.
A Coinbase ismét napirendre tűzte saját részvényének, a COIN-nak a tokenizálását. Az ötlet már korábban is felmerült, de szabályozási akadályok miatt végül elvetették. Tokenizált részvény A Morgan Stanley TMT konferencián Alesia Haas, a Coinbase pénzügyi igazgatója úgy fogalmazott, hogy „az amerikai szabályozók most már keresik az innovatív termék
Az énekesnő állítja, hogy a szakítása után alig kapott fellépéseket, és emiatt komoly anyagi gondjai lettek. Jelenleg a televíziós munkáiból tartja fenn magát.