2025. március 8. szombat

márc. 8
20:36
Újabb három kvótát szereztek a magyarok a Világjátékokra (m4sport.hu)
A fallabdázó Farkas Balázs és Chukwu Hannah, valamint a magyar aerobikcsoport is kvótát szerzett a júliusi, csengtui Világjátékokra.
márc. 8
20:36
Ötös lottó: Valaki ma 4.054.838.585 forintot nyert (SzMo)
Nézd meg, hátha te vagy a szerencsés.
márc. 8
20:36
Hamarosan jön a II. Budapest GipsyFest (Magyar Nemzet)
A cigányzene ünnepét két helyszínen rendezik meg.
márc. 8
20:36
Tízmilliós defekt a hídon (Autószektor)
Miért jó, ha van pótkerék az autóban, méghozzá rendes méretű? Mindazok megtapasztalhatták, akik a világ végén hajtottak kátyúba, ami elvágta a gumiabroncsot, és nem segített rajtuk a defektjavító spray, meg a minikompresszor. Ilyenkor áldás a mankópótkerék is, hiszen nem kell trélert hívni. De nem kell messzire autózni ahhoz, hogy átéljük a bajt.
márc. 8
20:36
Sorban állnak a vevők a Xiaomi 1500 lóerős sportautójáért (Haszon.hu)
Múlt hét csütörtök este óta kapható a Xiaomi SU7 Ultra, és két óra alatt eladtak belőle tízezer darabot. Az első példányokat már március végén kézhez kapják a vevők. A SU7 Ultrát októberben még 815 ezer jüanért (43 millió forint) lehetett előrendelni, de a végleges ára 530 ezer jüanra (28 millió forint) csökkent. Kínában tipikus, hogy az au
márc. 8
20:38
Telitalálat az ötös lottón: ezekkel a nyerőszámokkal valaki több mint négymilliárdot nyert (Magyar Nemzet)
Mutatjuk a mai nap legfontosabb számait! Ketten is telitalálatos szelvényt adtak fel, a Jokeren is behúzta valaki a főnyereményt.
márc. 8
20:39
Már tízévnyi nettó átlagkereset sem biztos, hogy elég egy fővárosi használt lakásra (Infostart)
Budapesten egy 50 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához tízévnyi nettó átlagfizetésre van jelenleg szükség, úgy, hogy a fővárosban az átlagos havi nettó kereset csaknem 519 ezer forint – mondta az InfoRádióban az ingatlan.com vezető elemzője. Balogh László hozzátette, hogy keresetnövekedés ellenére 2015-ben még hatévnyi nettó bér is elegend
márc. 8
20:42
Hamar kifárad séta közben? Szívbillentyűhibát is jelezhet (EgészségKalauz)
A szívbillentyű problémái sokáig észrevétlenek maradhatnak.
márc. 8
20:45
Nem tudta legyőzni az RB Leipzig a Freiburgot (Metropol)
Gulácsi Péter és Willi Orbán kezdett, a találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget.
márc. 8
20:48
Különleges nőnapi ajándékkal lepte meg Hámori Lucát Orbán Viktor (hirado.hu)
A népszerű ökölvívónő azonnal viszonozta a kormányfő figyelmességét.
márc. 8
20:48
Újabb milliárdos született Magyarországon (Portfolio)
Húsz hét halmozódás után ismét telitalálatos született az Ötöslottón. A gigászati összegért a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkezni a nemzeti lottótársaságnál - közölte a Szerencsejáték Zrt.
márc. 8
20:48
Megszólalt a Szerencsejáték Zrt. az Ötöslottó újdonsült nyerteséről: itt a rendkívüli nyilatkozat! (Pénzcentrum)
Mint arról nemrég beszámoltunk, elvitték az Ötöslottót a 10. játékhéten; a nyerőszámok gépi sorsolását ezúttal a műsorvezető, Mák Kata indította el. A Szerencsejáték Zrt. most friss közleményben azt közölte, hogy a gigászi összegért a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a szerencsés játékosnak a nemzeti lottótársaságnál,
márc. 8
20:48
Illovszky Rudolfnak a továbbjutásába került a rossz rajt a fedettpályás Eb elődöntőjében (m4sport.hu)
Illovszky Dominik elődöntős futamában a hetedik lett, így nem jutott be a fináléba 60 méteren az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
márc. 8
20:48
Szinetár Miklós kis híján elküldte Pintér Tenyát az egyetemről (BorsOnline)
A Nemzeti Lovas Színház igazgatóját Szinetár Miklós majdnem elküldte a színművészetiről. Pintér Tibor szerencséje az volt, hogy jó személyisége van.
márc. 8
20:48
Adóegyszerűsítést, adócsökkentést és bürokráciacsökkentést ígért a vállalkozóknak a miniszterelnök (Üzletem)
Azt javaslom, hogy július 1-jéig már történjenek meg azok a dolgok, amiről megegyezünk, és ez a megállapodás tartalmazzon adóegyszerűsítést, adócsökkentést és bürokráciacsökkentést is – mondta Orbán Viktor Magyar Kereskedelmi és Iparkamara "Gazdasági Évnyitó 2025" című gazdaságpolitikai fórumán március 8-án.
márc. 8
20:48
8, 11, 22, 53 és még egy szám 4 milliárd forintot hozott valakinek szombaton este (Telex)
Volt öttalálatos szelvény, 66-an pedig négy számot találtak el az ötből.
márc. 8
20:50
Szegedi Dániel ezüstérmes lett a linzi Grand Prix-n (m4sport.hu)
A 73 kilogrammos Szegedi Dániel ezüstérmet nyert szombaton a cselgáncs World Tour-sorozat Linzben zajló Grand Prix-versenyén.
márc. 8
20:51
Pépes és ragacsos lett a rizs? Ez a trükk pillanatok alatt megoldja a problémát (Mindmegette)
Bár egy fazék összetapadt, pépes rizs első ránézésre tragikus látvány lehet, azért ne keseredjünk el, ugyanis a helyzet egyáltalán nem reménytelen. Van ugyanis egy remek módszer, ami pillanatok alatt képes orvosolni a problémát.
márc. 8
20:54
Meghan durva dolgot állít a gyerekeiről (Ripost)
Brit származásuk szembetűnő, erről beszélt most Meghan.
márc. 8
20:54
Baráth Péter adta meg a kegyelemdöfést a Raków győzelme során (m4sport.hu)
Baráth Péter góllal segítette 3-0-s győzelemhez a Raków Czestochowa csapatát a Piast Gliwice vendégeként a lengyel labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján.
márc. 8
20:54
Hadiipari részvények: ne higgyük, hogy a bab is hús (vg.hu)
Érdemes még beszállni erre a piacra?
márc. 8
20:54
A nyugdíj függhet ettől, sokan nem tudják, pedig fontos (Promotions)
A nyugdíj megállapításához meghatározott szolgálati időre van szükség, ám mi van akkor, ha valakinek nincs meg a minimálisan elvárt?
márc. 8
20:54
Orbán ezt nem teszi ki az ablakba: Pressman nem kertelt, amikor a magyar miniszterelnökről kérdezték (Nyugati Fény)
A konzervativizmus és a korrupció nem ugyanaz.
márc. 8
20:54
Észak-Korea új nukleáris tengeralattjárót épített (Helló Magyar)
Ez volt az első ilyen tengeralattjáró, amelyet bemutattak a nagyvilágnak.
márc. 8
20:56
"Legenda lesz" – Szoboszlairól kérdeztük a liverpooli szurkolókat (m4sport.hu)
"A csapat motorja", "nagyon technikás", "úgy lő, mint az ágyú", de "nem összehasonlítható Gerrarddal, mert a PL-érában nincs hozzá fogható középpályás" – ezeket a helyi Liverpool-szurkolók mondták Szoboszlai Dominikról, akiket a Liverpool–Southampton Premier League-mérkőzés előtt kollégánk, Kecskés István kérdezett.
márc. 8
20:58
Az első negyedben megalapozta szekszárdi sikerét a Diósgyőr női kosárcsapata (m4sport.hu)
A dobogóra pályázó csapatok találkozóján a címvédő Diósgyőr hat ponttal győzött Szekszárdon a női kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.
márc. 8
21:00
Különleges ajándékot vitt Hámori Lucának Orbán Viktor (Demokrata)
A miniszterelnök egyebek mellett egy olyan bokszkesztyűt ajándékozott a kiváló sportolónak nőnap alkalmából, amelyet Evander Holyfield küldött neki.
márc. 8
21:00
Exkluzív interjút adott az igazi Carrie Bradshaw – a Szex és New York kulisszatitkai (rtl.hu)
Carrie Bradshaw és barátnői örökre beírták magukat a popkultúrába, de vajon ki állt a történetek mögött? Candace Bushnell, a Szex és New York ikonikus regényének szerzője most Budapestre hozza egyszemélyes show-ját, amelyben őszintén mesél a legendás sztorik születéséről, saját életéről és arról, hogyan változott meg a világ azóta, hogy először pap
márc. 8
21:00
A Sziget befogadná a Pride-ot, ha betiltanák azt (Telex)
Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője arról beszélt, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, ők felajánlják a Pride-nak, hogy tartsák meg azt a Szigeten.
márc. 8
21:06
Ferenc pápa jól reagál a kezelésre, fokozatosan javul az állapota (Telex)
Az orvosok szerint még hosszabb időre lehet szükség a több mint három hete kórházban kezelt pápa gyógyulásáig.
márc. 8
21:06
Egy szegedi kutató digitális módszerrel rajzolja meg a több száz éve elesett katonák arcképét (Telex)
Kis Luca régészeti leletek, tudományos tények és adatok feldolgozásával, játékfilmekhez és a Trónok harcához is használt számítógépes programokkal dolgozik. Az országban egyedülálló arcrekonstrukciói elkészítésével a bűnügyi nyomozókéhoz hasonló munkát végez.
márc. 8
21:06
A Jóbarátok sztárja kitálalt: a forgatás toxikus környezetéről beszélt (in.hu)
A Jóbarátok továbbra is minden idők legkedveltebb sitcom-ja. Stephen Park színész, aki a 2. évad "A bárányhimlő" és a 3. évad "Az utcai harcos bajnok" című epizódjaiban szerepelt, azonban nem őriz kellemes emlékeket a sorozat forgatásának idejéről."Akkoriban úgy éreztem, hogy ez egy toxikus környezet volt. Mellettem James Hong kollégám is szerepelt
márc. 8
21:06
„Hatpontos” meccset buktak el Nikitscherék, magyar játékos szerzett gólt a lengyel élvonalban (NB1)
Németország Nincs jó formában az RB Leipzig, már sokan azt sem zárják ki, hogy edzőváltás lesz a klubnál. A lipcseiek
márc. 8
21:12
Nikitscher Tamás végig a pályán volt, de csapata kikapott Valenciában (m4sport.hu)
A válogatott Nikitscher Tamás csapata, a sereghajtó Real Valladolid 2-1-es vereséget szenvedett az ugyancsak a bennmaradásért küzdő Valencia otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
márc. 8
21:12
Karácsony Gergely reagált Orbán Viktor bejelentésére: Adják vissza a város törvénytelenül elvett pénzét, és akkor majd fejlesztjük mi Budapestet (SzMo)
A miniszterelnök a gazdasági évnyitón közölte, hogy a fővárosnak a már futó fejlesztéseken kívül nem adnak több pénzt.
márc. 8
21:12
Zelenszkij Európával akarja bepótoltatni a megvont amerikai támogatást (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok a hírszerzési támogatást is megvonta Ukrajnától, a háborúpárti európai országok segítsége azonban nem lesz elég ennek pótlásához sem.
márc. 8
21:14
A Leipzig Freiburgban ikszelt; kikapott a Bayern és a Leverkusen is a Bundesligában (m4sport.hu)
Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszotta a lipcseiek találkozóját, míg Dárdai Bence a 63. percben állt be a Wolfsburg-St. Pauli mérkőzésen.
márc. 8
21:14
Én-idő az út a belső egyensúlyhoz (Magyar Nemzet)
Az én-idő nem egyszerűen szabadidő, hanem a töltekezés ideje.
márc. 8
21:18
Nagy Márton: küzdünk az indokolatlan árnöveléssel és az árnövelőkkel szemben (ProfitLine)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az élelmiszerárak csökkentése, az árnövelők elleni hatékony fellépés érdekében a mai és tegnapi nap folyamán egyeztetéseket folytatott az Országos Kereskedelmi Szövetség, a Coop Üzletlánc, valamint az élelmiszerbeszállító cégek, így a Tolnatej Zrt., az Alföldi Tej Kft., a Bábolna T
márc. 8
21:18
Orbán Viktor Hámori Lucának, nőnap alkalmából: Maga bokszolt férfival, nem? (Telex)
A miniszterelnök Evander Holyfield ajándékát vitte az olimpiára kijutott ökölvívónak, szerencsére gyorsan kéznél volt a Bibliája, amikor értelmezni kellett.
márc. 8
21:24
A Covid-19 örökre megváltoztatta a világot (vg.hu)
A világ soha nem lesz olyan, mint a pandémia előtt volt.
márc. 8
21:24
A 95 éves holokauszt-túlélő elárulta azt az egy dolgot, ami életben tartotta az auschwitzi borzalmak során (BorsOnline)
40 évbe telt, mire nyilvánosan beszélni tudott azokról az atrocitásokról, amelyeknek tanúja volt.
márc. 8
21:24
Fájdalom, magány, kiszolgáltatottság: dolgok, amiket megszelidíthetünk – Átadtuk a SzuperWMN-díjakat (WMN)
Beszámoló a WMN 10. születésnapján rendezett fesztivál ékkövéről, a SzuperWMN díjátadóról.
márc. 8
21:24
A péniszfiatalítás nem lehetetlen: ezzel a módszerrel visszatér a virgoncság! (Life)
Az idő múlása a férfiasságra is hatással van, de úgy tűnik, hogy ez a negatív változás nem visszafordíthatatlan! Egy közel 50 éves férfi - állítása szerint - 22 éves szintre fiatalította a péniszét. Azt is elmondta, hogy csinálta.
márc. 8
21:24
A Manchester United sztárja hajmeresztő titkot árult el a Premier League egyik játékosáról (Promotions)
A korábbi futballsztár hihetetlen számokat közölt Nőnap alkalmából az ágyasairól.
márc. 8
21:24
Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról (Magyar Nemzet)
A pápa már több mint három hete van kórházban.
márc. 8
21:30
Újabb milliárdos született Magyarországon: elvitték az Ötöslottó főnyereményét (Ripost)
Gáláns ajándékkal örvendeztetett meg egy játékost a most 68 éves Ötöslottó. Húsz hét halmozódás után ismét telitalálatos született a legrégebbi lottójátékon. A gigászi összegért a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkezni a nemzeti lottótársaságnál.
márc. 8
21:30
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor tusolsz: rengeteg előnnyel jár, ha ebben a napszakban állsz be a zuhany alá (Femcafe)
Egyáltalán nem mindegy, hogy reggel vagy este zuhanyzol.
márc. 8
21:30
Hallatlan esetről érkezett hír: ellopták a turulmadarat! (BorsOnline)
A közösségi médiában jelentették be.
márc. 8
21:30
Vatikán: Ferenc pápa állapota javul – hosszú lesz a felépülés, de jól reagál a kezelésre (SzMo)
Ferenc pápa továbbra is kórházi kezelés alatt áll, légzési fizioterápiát végez, és pihenéssel tölti az idejét.

Keresés