A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, listavezető Liverpool hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a sereghajtó és vendég Southamptont szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. A magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben volt a pályán, a szünetben – amikor a Southampton vezetett 1-0-ra – lecserélte őt Arne Slot liverpooli
Egy legendás rendező, világsztárok és egy történet, amely már most lázban tartja a rajongókat. A hamarosan érkező sorozat minden eddiginél ütősebbnek ígérkezik.
1300 kilométeren újrafestik a magyarországi turistautak jelzéseit idén – tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai igazgatója. Stramszky Judit elmondta: a pályázatot a napokban írták ki, a munka őszre fejeződik be.
Míg a világ figyelme Donald Trump amerikai elnök gazdaság- és külpolitikai manővereire irányult, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, számos új kereskedelmi megállapodást kötött, amivel csökkenteni kívánja Európa kitettségét és új piacokat nyit az Egyesült Államok esetleges bezárkózása után. Ráadásul szinte észrevétlenül, a Bizottság
A Milan ismét edzőváltáson gondolkodik, miután Sergio Conceiçao nem tudta fellendíteni a csapat teljesítményét kinevezése óta. A portugál edző Paulo Fonseca menesztése
A moszkvai minisztérium szerint az orosz csapatok a héten négy települést – Andrijivkát, Szkudnét, Burlackét és Privilnét – foglalták el Kelet-Ukrajnában.
Máté Szabolcs az ország egyik legismertebb, az 1990-es és az 2000-es évek legnépszerűbb rappere. Sub Bass Monster ennek ellenére nem kér a közösségi médiából és erről tudatosan döntött így.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Azok a kórokozók, amelyek a húgyutakat vagy a húgyhólyagot megfertőzik, időnként eljuthatnak a vesékhez is, és rendkívül kellemetlen, fájdalmas tünetekkel járó vesefertőzést okozhatnak.
Az amerikai igazságügyi minisztérium előzetes vizsgálatot indított a tojásárak közelmúltbeli, országos szintű emelkedése miatt - közölte egy, a vizsgálatot ismerő személy a Bloomberg szerint.
A Team Visma | Lease a Bike magyar kerékpárosa úgy érzi, kihozta magából a maximumot a Strade Bianchén, míg Vas Blanka csalódottan nyilatkozott az M4 Sportnak, mert egy korai defekt után nem tudott segíteni csapatának, és a versenyt sem fejezte be.
Clint Eastwood lánya hatalmas szenzációt keltett nemrég bámulatos megjelenésével: a 31 éves Francesca elegáns fekete ruhában lépett a vörös szőnyegre a Queen of the Ring című film premierjén New Yorkban, az est fénypontja pedig egyértelműen ő maga volt.
Halmay Gábor eddigi ügyvezető alelnököt választották az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (Iksz) elnökének a pártszervezet szombati tisztújító küldöttgyűlésén – közölte a Kdnp parlamenti frakciója. Közleményük szerint a 2019 óta Veszprém egyéni önkormányzati képviselőjeként is dolgozó új elnök Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkárt váltja a
A ChatGPT egyik nap kedves és segítőkész, máskor rideg és szűkszavú, olykor pedig mintha passzív-agresszíven próbálna lerázni minket. Egyesek szerint szinte gázlángozza a beszélgetőtársát, mások pedig egyfajta mesterséges bipoláris zavart sejtenek a háttérben. De vajon tényleg változik a mesterséges intelligencia (MI) hangulata, vagy csak az emberi
Koundé azonban magáénak tudhatja a jobbhátvéd szerepét, stabil védekezést nyújtva a szélen, míg Héctor Fort a cserejátékos szerepét tölti be a Barcelona
Válassz egy autót a 4 közül, és érdekes dolgot árulunk el saját magadról! Többféle személyiségteszt létezik. Van ami kérdés-válasz alapon elemzi ki a személyiségünket, ezek a legkomplexebbek és adják vissza legjobban a természetünket. Más tesztek optikai illúziókra alapulnak, ezek már kevésbé pontosak. Mi most egy kép alapú tesztet hoztunk, ami az
Határon átnyúló magyar–szlovák együttműködés kezdődött a bioszféra-rezervátumok megőrzése érdekében – jelentette be a Pilisi Parkerdő Zrt. Az uniós programban a Pilisi Bioszféra Rezervátumban integrált erdőgazdálkodási módszereket vezetnek be, fejlesztik a veszélyeztetett fajok élőhelyeit, vadmacska fajvédelmi programokat valósítanak meg és az invá
A Kossuth-díj 2025-ben is Magyarország egyik legrangosabb művészeti és kulturális elismerésének számít, amelyet minden évben március 15-én, vagy a hozzá legközelebbi napon adnak át. Hogyan változott az évek során a Kossuth díj havi összege? A Kossuth díj mennyi pénzzel jár 2025-ben? Kiket tartalmaz már a Kossuth díjasok listája? Most bemutatjuk a K
Ha te is jártál már úgy, hogy zavarba jöttél, mert nem értettél egy sokak által használt szót vagy kifejezést, akkor neked ajánljuk új sorozatunkat. Epizódonként egy-egy jeleneten keresztül tisztázunk szavakat, hogy jobban megérthessük egymást. A mai fogalmunk: a gyakran félremagyarázott feminizmus.
Az álmatlanság globális probléma, minden harmadik embert érint valamilyen szinten. A helyzet súlyos, az inszomniával kapcsolatos tehetetlenségérzet pedig frusztráló. Érdemes elsősorban az okokat megszüntetni, vészhelyzet esetén azonban nem árt tisztában lenni pár technikával, amik segítségével akár ki is cselezhetjük az álmatlanság szörnyét. Én is
Maximális változatosság Az vonzó mobilitás az elektromos korszakban, "Európából – Európának" a márka jövőre vonatkozó tervének az egyik alappillére. Az új elektromos városi járműcsalád európai bevezetésével 2026‑tól a Volkswagen a legváltozatosabb portfóliót kínálja a tömeggyártási szegmensben, a hatékony belső égésű motorokkal rendelkező modellekt
Vasárnap még kitart a napos-fátyolfelhős, csapadékmentes idő, ám a jövő héten már szeszélyesebb lesz az időjárás. Hétfőtől több hullámban is várható csapadék, és a szél is feltámad.
Egy kutatás szerint 2080-ra Latin-Amerika és a Karib-térség számos területe számára már nem lesz gazdaságilag életképes az exportra szánt banán termesztése, mivel az éghajlatváltozás miatt emelkedik a hőmérséklet, olvastuk a fruchthandel.de cikkében.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/10. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezúttal volt telitalálat, egyvalaki 4 054 838 585 forintot nyert! Így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 11. héten 200 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.