A foltpermetezés egy új technológia, amely gyorsan terjed a piacon. Jelenleg több beszállító is saját megközelítéssel próbálja megvalósítani azt, amire a foltpermetezőt tervezték.
A Network4 vezérigazgatója, Borsány-Gyenes András a Médiapiacnak adott interjújában arról beszélt, hogy miként alakították át az egykori Story TV-t egy teljesen új stratégia mentén, amely a fiatalabb és férfi közönséget célozza meg.
Olykor mindenkinek nehezére esik kapcsolódnia önmagához. A rohanó hétköznapok, a család, a munka, a gyerekek, a mozgás, a főzés, a takarítás mind stresszként hathatnak a szervezetünkre. Sokan elfelejtenek kikapcsolódni, nincs rá idejük, lehetőségük vagy csak szimplán nem tartják annyira fontosnak. Ezzel szemben mások rendszeresen járnak elvonulások
Demonstrációt tartott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) szombaton Budapesten; az eseményen felszólalók szerint a beavatkozásokat értékén kezelő, a munkavállalókat megbecsülő és ösztönző, kiszámítható életpályamodellt kínáló egészségügyre van szükség.
Az egészséges megfelelő élelmiszerekből összeállított étrend fontos feltétele annak, hogy a sporttal elérjük a kívánt eredményt hobbi- és élsportolóként is. Mire érdemes figyelni a táplálkozás terén?
Az orf.at cikke. Képernyőfotó. Ez az eszköz a terepen dolgozó rendőrök új alapfelszerelésének része lesz. "Ha olyan hivatalos cselekményeket hajtanak végre, amelyek erőszak alkalmazását igénylik vagy eszkalációval fenyegetnek, akkor ezeket le tudjuk majd filmezni" – magyarázza Helmut Marban rendőrségi szóvivő. Csak szükség esetén és előzetes bejele
Egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen március 3-án jelentkeztek a ragadós száj- és körömfájás betegség tünetei. Ennek veszélye miatt ideiglenesen bezárt az állatkert is.
Vannak ruhadarabok és személyes tárgyak, amelyeket régóta használunk, pedig már rég nem lenne szabad. Nemcsak divatbakit jelentenek, hanem észrevétlenül árthatnak az egészségünknek is. Eljött az idő, hogy felülvizsgáld a szekrényed tartalmát, és megszabadulj azoktól a dolgoktól, amelyek már nem szolgálnak téged!
Egyre több regény esetében figyelhető meg, hogy az adaptáció nem filmre, hanem tévéképernyőre történik. Ez persze nem meglepő, hiszen 8-10-12 epizódban sokkal könnyebb elmesélni egy-egy komplexebb történetet. De vajon melyek a legjobb ilyen típusú adaptációk? Elmondjuk! 1. Bridgerton All is fair in love and war. Bridgerton, from Shond
A klímaváltozás miatt technológiai váltásra van szükség a balatoni nád aratásánál - állítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság (Ovf) amely az idei télen kísérleti nádaratást végzett másfél hektáron a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel együttműködve. A főigazgatóság az Mti megkeresésére közölte: az idén az 1200 hektárnyi balatoni nádasból mindössz
José Antonio Suárez nem tudott megegyezni az M-Sporttal, hogy egy Rally1-es autóval induljon a Kanári-szigetek Rallyn, ezért inkább nem is indul a spanyol WRC-futamon.
A helyszínen néztük végig a Southampton elleni győztes meccset, amivel a Liverpool tett egy újabb lépést a bajnoki cím felé. Ez a meccs nem a magyarról szólt, de februárban eggyel magasabb polcra került. Van már külön dala, kelendő az őt mintázó szurkolói sál is.
A község központjában, alig 200 méterre a bencés apátságtól 580 millió forintos áron eladó a műemléki védettségű tihanyi vendéglő. A turisták zöme nagy fehér búbos kemencéjéről ismeri a helyet. A Zenga.hu ingatlanközvetítő ügynökség oldalán bukkan fel a tihanyi vendéglő eladósorba kerüléséről szóló hirdetés. A jelenlegi tulajdonosok több mi
A Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség, hagyományaihoz híven idén is megszervezi a víz világnaphoz kapcsolódó konferenciáját március 25-én, Siófokon. A konferencia célja, áttekinteni a Balatonnal kapcsolatos aktuális vízgazdálkodási helyzetet. 2016–17 telén fagyott be utoljára a Balaton. A jégbo
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, listavezető Liverpool hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a sereghajtó és vendég Southamptont szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.
Az orosz erők visszafoglaltak három falut, Viktorovkát, Nikolajevkát és Sztaraja Szorocsinát a behatoló ukrán hadseregtől a délnyugat-oroszországi Kurszki területen - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Ragadós száj- és körömfájás miatt bezárt a győri Xantus János Állatkert. Az intézmény szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma egy Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarhatartó telepen azonosította a vírust.
Egyre több Tesla hátsóján látni érdekes változásokat, legalábbis erről számolt be az Electrek elnevezésű villanyhajtású járművekkel foglalkozó oldal. Illusztrációnak egy
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, listavezető Liverpool hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a sereghajtó és vendég Southamptont szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. A magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben volt a pályán, a szünetben – amikor a Southampton vezetett 1-0-ra – lecserélte őt Arne Slot liverpooli
Egy legendás rendező, világsztárok és egy történet, amely már most lázban tartja a rajongókat. A hamarosan érkező sorozat minden eddiginél ütősebbnek ígérkezik.
Az orosz erők visszafoglaltak három falut, Viktorovkát, Nikolajevkát és Sztaraja Szorocsinát a behatoló ukrán hadseregtől a délnyugat-oroszországi Kurszki területen - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
1300 kilométeren újrafestik a magyarországi turistautak jelzéseit idén – tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai igazgatója. Stramszky Judit elmondta: a pályázatot a napokban írták ki, a munka őszre fejeződik be.
Míg a világ figyelme Donald Trump amerikai elnök gazdaság- és külpolitikai manővereire irányult, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, számos új kereskedelmi megállapodást kötött, amivel csökkenteni kívánja Európa kitettségét és új piacokat nyit az Egyesült Államok esetleges bezárkózása után. Ráadásul szinte észrevétlenül, a Bizottság
A Milan ismét edzőváltáson gondolkodik, miután Sergio Conceiçao nem tudta fellendíteni a csapat teljesítményét kinevezése óta. A portugál edző Paulo Fonseca menesztése
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Azok a kórokozók, amelyek a húgyutakat vagy a húgyhólyagot megfertőzik, időnként eljuthatnak a vesékhez is, és rendkívül kellemetlen, fájdalmas tünetekkel járó vesefertőzést okozhatnak.
Az amerikai igazságügyi minisztérium előzetes vizsgálatot indított a tojásárak közelmúltbeli, országos szintű emelkedése miatt - közölte egy, a vizsgálatot ismerő személy a Bloomberg szerint.
Clint Eastwood lánya hatalmas szenzációt keltett nemrég bámulatos megjelenésével: a 31 éves Francesca elegáns fekete ruhában lépett a vörös szőnyegre a Queen of the Ring című film premierjén New Yorkban, az est fénypontja pedig egyértelműen ő maga volt.