Valter Attila szerint szombaton egyértelműen a címvédő és Tour de France-győztes Tadej Pogacar a fehér, murvás útjairól híres Strade Bianche egynapos országúti kerékpárverseny legfőbb esélyese.
Új életet tud-e kezdeni a Fenegyerek a Disney+-on? Megvan-e még a sármja és brutalitása Matt Murdock szuperhősének? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a legújabb sorozat, a Daredevil: Újjászületés első két része alapján.
Lassan két éve használok egy 2017-es E-osztályos Mercedes-t. Azt tudtam, hogy elkéri a magáért, de hogy ennyit. 53.000 km-rel vettem Tisztában voltam vele, hogy nagy fába vágom fejszémet, amikor a régi E-osztály (W210) mellé megvettem (lízingelni kezdtem) egy akkor 6 éves W213-ast. A vásárlástól amúgy is ódzkodtam, de akkor már túl voltam néhány au
A részvénypiac egyik szalagcímről a másikra ugrál, és ebben a játékban Jerome Powell Fed-elnök a nyugalom hangját képviseli, még ha erre a nyugalomra nem is egészen ad okot az amerikai gazdaság állapota – nagyjából így összegezhetők a Reuters által összegyűjtött első elemzői reakciók a jegybankelnök pénteki beszédére.
Egyre kardinálisabb, hogy EU-n kívüli munkavállalókat is alkalmazhassanak a németországi mezőgazdasági vállalkozások; a spárgatermesztés az első a szezonban, ahol ez a kérdés felmerül. Több mint száz gazdálkodó érdeklődött nemrég egy tájékoztatón.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott pénteken amerikai kollégájával, Marco Rubióval, tárgyalásuk középpontjában az ukrán és az amerikai küldöttségek jövő hétre tervezett szaúd-arábiai találkozója állt. Erről az ukrán tárcavezető tájékoztatott az X-en. "Ukrajna azt akarja, hogy a háború véget érjen, és a tartós béke
Az utóbbi hetekben a magyar határhoz közel lévő Temes vármegyében (Románia) több nagylétszámú sertéstelepen is ASP kitörést azonosított a román hatóság. Horvátországban újra kimutatták a vírust házisertés-állományokban, valamint Szerbiában is nagyon magas az ASP esetek száma házi sertésekben és vaddisznókban egyaránt. Mivel a magyar határ közelében
Rogelio Nores megdöbbentő dolgot mondott az énekes családjáról. Habár Liam Payne apja és közte nem volt mindig felhőtlen a viszony, most mégis úgy érzi, hogy nagy támaszra lelt a családban.
Ötvenmillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta Budapest Főváros Kormányhivatala a Foodora ételfutár céget - közölte Budapest főispánja a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Témák: Országjárása második állomásaként Takács Árpád főispán társaságában csütörtökön Kétegyházára látogatott Závogyán Magdolna. A kultúráért felelős államtitkár szerette volna megismerni azokat a tapasztalatokat és fejlődési lehetőségeket, amelyek 2010 óta a kormányzati kulturális programok révén elindultak a közösségi művelődés területén. A közp
"Nyilvánvalóan azért kérdezzük meg az emberek véleményét Ukrajna európai uniós csatlakozásáról, mert azt az álláspontot fogjuk képviselni, amit az emberek akarnak" - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére az Orbán Viktor által bejelentett véleménynyilvánító szavazásról.
Egyes kutatások szerint van egy olyan bizonyos aminosav, melynek fogyasztása elősegítheti a rákos sejtek növekedését, és amely aminosav megtalálható egy népszerű, sokak által fogyasztott táplálékkiegészítőben.
Az év elején bő 300 milliárd forintos gyarapodással folytatta a vagyonépítést a lakosság, melynek hazai értékpapírokban lévő megtakarítása átlépte a 28 ezermilliárd forintot.
Molnár Attila döntős 400 méteres síkfutásban az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon, Enyingi Patrik pedig a hetedik helyen fejezte be a számot.
A Microsoft saját fejlesztésű mesterséges intelligencia modelleken dolgozik, versenyt generálva az OpenAI-jal szemben, csökkentve egyúttal függőségét a cégtől. A vállalat tervei szerint a fejlesztőknek is elérhetővé teheti majd az új technológiát - írja a Reuters.
Ferenc pápa állapota továbbra is stabil – közölte a Vatikán péntek este. Az egyházfő klinikai kórképe még mindig összetett, és az orvosok továbbra sem bocsátkoznak találgatásokba az egészségi állapota alakulását illetően. Ferenc pápa pihenéssel, imával és a kezelések folytatásával töltötte a napját. Folytatta a közel egy hete végzett légzési fiziot
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott pénteken amerikai kollégájával, Marco Rubióval, tárgyalásuk középpontjában az ukrán és az amerikai küldöttségek jövő hétre tervezett szaúd-arábiai találkozója állt.
Ferenc pápa állapota továbbra is stabil - közölte a Vatikán péntek este. Az egyházfő klinikai kórképe még mindig összetett, és az orvosok továbbra sem bocsátkoznak találgatásokba az egészségi állapota alakulását illetően.
A Stockton Zrt. a nyitva álló határidőn belül nem élt a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területein fennálló elővásárlási jogával, így egyedül a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) Zrt. lépett be vevőként az adásvételi szerződésbe – jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), közölte