2025. március 7. péntek

márc. 7
18:39
Meteogyógyász: Az extrém időjárás extrém hatásokkal jár, de ez még semmi (Ripost)
A hirtelen jött változást hamarosan újabb nehézség követi.
márc. 7
18:39
Millie Bobby Brown elárulta, mi az igazi neve, és azt is, miért változtatta meg (SzMo)
A színésznő a jövő héten debütáló Elektronikus állam egyik főszereplője, ennek alkalmából beszélt magáról is.
márc. 7
18:39
Hatalmas a felháborodás: Már 165 magyar tudós fogott össze Orbán és Trump ellen (Nyugati Fény)
Kiálltak a megtámadott Ukrajna mellett.
márc. 7
18:39
Sokkoló hír érkezett: Márki-Zay Péter fodrásznál járt (naphire.hu)
Nem is akárhol járt fodrásznál Márki-Zay Péter. Hódmezővásárhely polgármestere Nepál fővárosában, Katmanduban csináltatott magának új hajkoronát.
márc. 7
18:45
Bepöccentek a magyar tudósok a kormány Ukrajna-politikája miatt (Menedzsment Fórum)
Több mint százötven magyar tudós írta alá eddig azt a nyilatkozatot, amelyben kiállnak az ukrán nép és vezetői mellett, és elítélik a magyar kormány álláspontját.
márc. 7
18:45
"Neked zsidó iskolában lenne a helyed" – mondta diákjának egy budapesti történelemtanár (Telex)
A Közép-Budai Tankerületi Központ a Telexnek megerősítette, hogy az érintett oktató már nem tanít a II. kerületi iskolában.
márc. 7
18:51
"A szívem nem bírja!" – teljesen ledöbbentek a rajongók Károly király videója láttán (Metropol)
Most mi történik? Senki sem értette a felvételt.
márc. 7
18:51
"Helló, Magyarország!" – köszönt be az ideiglenes amerikai ügyvivő (hirado.hu)
"Alig várom a közös munkát a magyar szövetségeseinkkel, és hogy a vendégszerető magyar emberekkel találkozhassak" – írta az amerikai követség közösségi oldalán Robert Palladino ideiglenes ügyvivő.
márc. 7
18:51
A GVH vizsgálatot indított a bankautomatákat üzemeltető Euronettel szemben (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronet Banktechnikai Kft.-vel szemben. A hivatal gyanúja szerint a vállalkozás az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjén az elérhető funkciók megjelenítésével, illetve egyes funkciók elrejtésével megtéveszti a fogyasztókat, ezzel pedig egyébként elkerülhe
márc. 7
18:51
Nincs asztal, rossz a wifi, betegen jönnek be a kollégák: káoszba fulladt a Wall Street-i szupersztár home office elleni hadjárata (Portfolio)
A JPMorgan Chase irodáiba való kötelező visszatérés első hetében káosz alakult ki: az alkalmazottak az íróasztalok hiányára, zsúfoltságra és technikai problémákra panaszkodnak, miközben a bank vezetése ragaszkodik a teljes munkaidős irodai jelenléthez - írja a Yahoo Finance.
márc. 7
18:51
B-2-es bombázó inspirálta Bubba Wallace vegasi autóját (USAracing)
Menő dizájnt kap a Nascar Cup Series jövő heti, Las Vegas-i fordulójára a 23Xi Racing...
márc. 7
18:51
Vágó István ezért nem hitt a halál utáni életben (Femcafe)
Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
márc. 7
18:51
Megcsappant Ukrajna devizatartaléka (vg.hu)
Bár meglepőnek tűnik, de keleti szomszédunk devizatartaléka jelentősen nőtt a háború alatt a külföldi segélyeknek köszönhetően. Az előzetes adatok szerint 2025 elején csökkent a tartalék, ami több mint négy hónapnyi importot fedez.
márc. 7
18:51
Azt hitte, az esküvője miatt stresszel egy férfi: kiderült, hogy ennél jóval nagyobb a baj (BorsOnline)
Mindenki azt mondta neki, hogy nincsen semmi baj...
márc. 7
18:51
Ki ér rá enni?! Stresszorexia, az elfoglalt anyák étkezési zavara (Life)
Még meghalni sincs időm, nem hogy enni– halljuk gyakran az elfoglalt anyukáktól, amire sokszor csak legyintünk és nem is sejtjük, hogy a stresszorexia milyen komoly egészségügyi probléma valójában.
márc. 7
18:51
Ennyien nem beszélnek angolul Angliában (Demokrata)
A társadalmi kohézióra is rendkívül káros hatása van annak, hogy ilyen sokan nem beszélik az ország hivatalos nyelvét.
márc. 7
18:51
B-2-es bombázó inspirálta Bubba Wallace vegasi autóját (Racing)
Menő dizájnt kap a Nascar Cup Series jövő heti, Las Vegas-i fordulójára a 23Xi Racing...
márc. 7
18:51
Nemzetek Ligája: egyértelmű célt tűzött ki a magyar válogatott csapatkapitánya (NB1)
A magyar női U17-es labdarúgó-válogatottra hamarosan 3 meccs vár a Nemzetek Ligájában. Március 11-én Svájc, 14-én pedig Lengyelország lesz a
márc. 7
18:57
Átadták az MCC legújabb központját Szegeden (Infostart)
A 2024-2025-ös tanévben - az egri és a szabadkai mellett - a szegedi a harmadik új oktatási központja a Mathias Corvinus Collegiumnak. Így végre egy tető alá került a képzés, és egy megújult épületben tanulhatnak Szeged és környékének diákjai.
márc. 7
18:57
Lecsaptak a foodorára: kemény bírságot kaptak, így tévesztették meg a vásárlókat (Pénzcentrum)
A Nemzetgazdasági Minisztérium által kezdeményezett fogyasztóvédelmi vizsgálat eredményeként a fogyasztóvédelmi hatóság 50 millió forintos bírságot szabott ki a Delivery Hero Hungary Kft. tulajdonában lévő foodora futárcégre a tájékoztatási kötelezettségek súlyos megsértése, megtévesztő tájékoztatás és a szerződés megkötéséről szóló visszaigazolás
márc. 7
18:57
Csalók küldenek sms-t a Fővárosi Vízművek nevében, nehogy bedőlj! (Portfolio)
A Fővárosi Vízművek nevével visszaélő adathalász sms-ekkel nyitott számlatétel befizetésére sürgetik csalók a gyanútlan címzetteket - tájékoztatta a vízművek pénteken az MTI-t.
márc. 7
18:57
Aranyszínű szuperjachtok: feltűnő darabok a vízen (AQUA)
A szemet gyönyörködtető szín a legmerészebb tulajdonosoknak van fenntartva, választása felér egy nyilatkozattétellel. AnjelifÉpítő: Columbus YachtsHossza: 50 mAranyának árnyalata a finomabbak közé tartozik – olasz gyártója „pezsgőszínűnek” hívja –, és a tavalyi Monaco Yacht Show-n debütált. Csillogó külseje nem az egyetlen értéke, a tulajdonosi lak
márc. 7
18:57
Szijjártó Péter telefonon egyeztetett új osztrák kollégájával (Demokrata)
"Az biztos, hogy a kapcsolatunk javításán való elkötelezettségből nincs hiány."
márc. 7
18:57
Kocsis Máté: Ha "Brüsszel Péteren" múlik, Ukrajna az unió tagja lesz (vasárnap.hu)
Ha "Brüsszel Péteren" múlik, Ukrajna az unió tagja lesz, de helyette inkább döntsenek a magyar emberek! – olvasható a Fidesz frakcióvezetőjének pénteki Facebook-bejegyzésében. Kocsis Máté emlékeztetett arra: tavaly tavasszal Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke interjút adott a "szélsőbaloldali" Népszavának, amelyet több más lap is szemlé
márc. 7
18:57
Elvesztette fényét a rozsdamentes edényed? Minden megvan a konyhádban, amitől újra ragyogó lehet (Hóvége)
Ugye milyen bosszantó, amikor a valaha csillogó-villogó edényed úgy néz ki, mintha évek óta 0-24 csak pörköltet rotyogtatnál benne?! Mintha a rozsdamentes acél edény elszíneződése valami konyhai bosszú lenne az instant levesek túlzott fogyasztása miatt. De ne aggódj, nincs veszve minden! Nem kell kidobni, új edénykészletet venni, sőt, még a mosogat
márc. 7
18:57
Vékonyabb lehet elődjénél a Honor Magic V4 (Smarteast)
Tavaly a Honor Magic V3 lett a világ legvékonyabb könyvszerű hajlítható telefonja, de most az Oppo Find N5megdöntötte ezt a rekordot
márc. 7
18:57
Különleges szikla bukkanhat elő a Dunából: ritka pillanat jöhet (Agrárszektor)
Történelmi esemény várható a Dunán: először bukkanhat elő márciusban az Ínség-szikla Budapestnél. A jelenség a folyó rendkívül alacsony vízállását jelzi, ami az elmúlt évtizedekben egyre gyakoribbá vált - írta a Pecaverzum.
márc. 7
19:03
Még a Győri Állatkert is bezár a járvány miatt (vg.hu)
Várhatóan március 17-ig lesz zárva az állatkert.
márc. 7
19:03
"Apu nem volt túl lelkes" – Dárdai Bence mindent elmondott a válogatottról (BorsOnline)
Dárdai Pál legifjabb fia számára szívügy volt a döntés.
márc. 7
19:03
Közös nyilatkozatban ítélik el a magyar tudósok a kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontját (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 7
19:03
Beszippantották a paranormális tevékenységek David Duchovny-t (Médiapiac)
Ki ne emlékezne David Duchovny-ra az X-aktákból? Nos, a színész most dokumentum-sorozatban ered paranormális tevékenységek nyomába.
márc. 7
19:09
Donald Trump Iránnak: katonai megoldás jön vagy alku! (Infostart)
"Azt mondtam nekik, remélem, hogy tárgyalni fognak, mert az sokkal jobb lesz Iránnak" – közölte az amerikai elnök. A téma az állítólagos atomfegyverkezés leállítása.
márc. 7
19:09
Adathalász sms-ek terjednek a Fővárosi Vízművek nevében (hirado.hu)
A Fővárosi Vízművek nevével visszaélő adathalász sms-ekkel nyitott számlatétel befizetésére sürgetik csalók a gyanútlan címzetteket – tájékoztatta a vízművek pénteken az MTI-t.
márc. 7
19:09
Most kaptuk a letaglózó hírt: meghalt egy 19 éves focista (Ripost)
A család és a csapata is összetört.
márc. 7
19:15
Csúnyán zárta a hetet a pesti tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1010,05 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 88 229,70 ponton zárt pénteken.
márc. 7
19:15
70 százalékot drágult november óta az arab kávé, sokkban vannak a kereskedők (Portfolio)
Drasztikusan visszafogták vásárlásaikat a globális kávékereskedők, miután az árak meredek emelkedését a kiskereskedők egyre kevésbé hajlandóak elfogadni. Az ágazat szereplői sokkhatásként élik meg az arabica kávé határidős árának 70 százalékos növekedését, a kereslet visszaesése miatt azonban egy Reuters-felmérés szerint az arabica kávé ára az év v
márc. 7
19:15
Telefonos csalók élnek vissza a népegészségügyi központ nevével (vg.hu)
A Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ nem kér pénzt a támogatások előfeltételeként, ezért azt kéri: ne utaljunk pénzt a csalóknak.
márc. 7
19:15
Jöhetnek a zsidótörvények? (Demokrata)
Ukrajna szisztematikusan fosztja meg jogaitól az uralma alá kényszerített nemzeti közösségeket.
márc. 7
19:15
Szolnokon lesz a KunlunChem kínai elektrolitgyártó első európai üzeme (Autószektor)
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a KunlunChem beruházásának bejelentésén tudatta, hogy a kínai elektrolitgyártó vállalat az első európai üzemét Szolnokon építi fel negyvenmilliárd forintból, aminek nyomán majd százhúsz új munkahely jöhet létre. Beszédében kiemelte, hogy a KunlunChem a világ öt legnagyobb elektroli
márc. 7
19:21
Már francia Mirage-ok is védik Ukrajnát (Infostart)
Először vetettek be francia gyártású Mirage 2000 típusú vadászbombázó repülőgépeket az ukránok a légtér védelmében a péntekre virradóan végrehajtott orosz légitámadáskor - hozta nyilvánosságra az ukrán légierő a közösségi oldalakon.
márc. 7
19:21
Új betegség jelent meg Magyarországon (ProfitLine)
Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen - jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
márc. 7
19:21
"Ezt még soha senkinek nem mondtam el!" – Exkluzív interjú a Barátságos Pókemberrel (Ripost)
Pókember minden gyermek arcára mosolyt akar csalni.
márc. 7
19:21
Sok magyar lenézi a női autósokat, és a férfiakat tartják jobb sofőrnek (Femcafe)
A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
márc. 7
19:21
"A világ legdögösebb nője" - Palvin Barbi dekoltázsa felrobbantotta a netet (BorsOnline)
Legújabb merész fotói hatalmas sikernek örvendenek.
márc. 7
19:21
Hangtompítós, illegális fegyverekkel mészárolt a téti vadorzó (AC News)
Illegálisan tartott hangtompítós lőfegyverekkel tizedelhették a vadakat. A rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy téti férfit.
márc. 7
19:21
"Szemtelen és elnyomó" – nem hiszi el, ki mondta ezt a Trump-kormányzatról (naphire.hu)
Lu Sa-je, Kína európai ügyekért felelős különmegbízottja megdöbbentőnek nevezte, ahogyan Donald Trump elnök az amerikai szövetségesekkel bánik Európában, és szerinte az Ukrajnára vonatkozó békemegállapodást nem csak az Egyesült Államok és Oroszország között kellene meghatározni.
márc. 7
19:21
Donald Trump: Örülnék, ha alkut tudnánk kötni, mert nem szeretnék ártani Iránnak (vasárnap.hu)
Donald Trump amerikai elnök a Fox Business Network hírcsatornának nyilatkozva pénteken bejelentette, hogy tárgyalni akar Iránnal a síita állam nukleáris programjáról, ezért levelet írt Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének. "Azt mondtam nekik, remélem, hogy tárgyalni fognak, mert az sokkal jobb lesz Iránnak" – mond
márc. 7
19:23
Végzetes tragédia történt a Duna-parton: egy órán keresztül harcoltak a mentősök, de hiába (Ripost)
A 70 éves férfi életéért közel egy órán keresztül harcoltak.
márc. 7
19:27
A legjobb gyerekbarát fogások egy helyen, ezekkel garantált a siker (Mindmegette)
Összegyűjtöttük a legjobb gyerekbarát fogásokat, a finom ételek receptjeit.
márc. 7
19:27
Egyhetes közúti akcióba kezd hétfőn a rendőrség (Adózóna)
A rendőrök egy héten keresztül ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Magyarország közútjain március 10. és 16. között – közölte az ORFK kommunikációs szolgálata pénteken a police.hu oldalon.

Keresés