Idén tavasszal is több, mint félmillió, különböző színekben pompázó tulipánnal vár a Tulipánszüret Kőröshegyen! 2025-ben ráadásul megújul az esemény, új parkosított területek és új látványelemek is várják a látogatókat. Alább a részletek.
„Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához, mert örömből fakad” – mondja Silviu Purcărete. A francia bohózat román rendezője visszatérő vendég a Nemzeti Színházban és a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón. Két próba között beszélgettünk a készülő előadásról, egy remekül megírt banális történetről, a komédiai tü
A nagymamák ősi titka: ettől lesz igazán édes a paradicsomod A frissen szedett paradicsom íze semmihez sem fogható. Van, aki egy kerti séta közben szakít le egy érett darabot, és mire hazaér, már el is fogyott. Mások sóval megszórva szeretik, hogy kiemeljék az ízét. Egy dologban azonban mindenki egyetért: a legfinomabb a teljesen érett, édes
Miközben Magyarország digitális infrastruktúrája európai szinten is kiemelkedő, a vállalati digitalizáció még jelentős fejlődési potenciált rejt magában: a nagyvállalatok élen járnak az automatizációban, azonban a KKV-k körében továbbra is komoly kihívás a digitális érettség elérése. Ebben a folyamatosan változó környezetben hogyan maradhatnak vers
Az Egyesült Államok április 2-án bevezeti a viszonosságra alapuló vámrendszert – közölte Donald Trump elnök a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében.
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere bejelentette, hogy hamarosan több iskolában is bevezethetik a szabad szedéses, vagyis svédasztalos menzát. A kerületben azután próbálnák ki a módszert, hogy egy budapesti iskolában már sikeresen működik, Az intézkedéstől azt remélik, hogy kevesebb lesz az ételpazarlás az intézményekben.
A korábbi Forma-1-es versenyző, Johnny Herbert úgy véli, Max Verstappen számára egyértelmű választás lenne a Red Bull elhagyása és az Aston Martinhoz való csatlakozás, amennyiben az nagyobb esélyt kínálna számára további világbajnoki címek megszerzésére.
Noha idén még nem lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott, Marco Rossi és az MLSZ Dárdai Bencével már össze is hozta 2025 nagy "igazolását". A 19 éves tehetség számos új lehetőséget adhat a nemzeti együttesnek, melyekből rengeteget profitálhat.
A Santa Fe megyei seriff hivatala új vizsgálatot folytatott Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa halála ügyében, és kizárta a szén-monoxid-mérgezést, mint lehetséges okot.
Új designnal jelenik meg az Elle magazin márciusi lapszáma, a címlapon egy olyan interjúval, amelyet már két éve vár közönség. Kovács Patrícia és Medveczky Balázs az interjúban mesél megismerkedésükről, a korkülönbség által felvetett kérdésekről, párkapcsolatukról és egymásról. Az exkluzív címlapinterjút a magazinhoz újonnan csatlakozott Gyárfás
A boszorkány című thriller február 28-án debütált a Maxon, de máris a streamingszolgáltató legnézettebb filmjei között szerepel. A toplistát jelenleg A Gyűrűk Ura - A rohírok háborúja vezeti, ezt követi A boszorkány, harmadik helyen pedig a Zombieland 2: A második lövés áll.
Óriási harcsát fogott ki egy román horgász a Dunából, a hal 287 centiméteres hosszával és 137 kilogrammos tömegével világrekordnak számít, amennyiben hitelesíti fogást a Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (Igfa) - közölte az Adevarul hírportál.
A Turizmus Konjunktúra Index januárhoz képest 14 ponttal, 0 pontra ugrott az év második hónapjában. A szálláshely-szolgáltatásban 5 ponttal +1 pontra, a vendéglátásban nagyon alacsony szintről indulva 19 ponttal, mínusz 2 pontra, míg az egyéb turisztikai szektorban 12 ponttal, +2 pontra nőtt az index.
Sikerült eltöltenem több mint egy jelentéktelen évtizedet a virágkötészet fantasztikus világában. Ez egy csodálatos, de kemény univerzum, aminek az emberek többsége csak a szépségeit látja, az árnyoldalát nem. Pedig nem könnyű munka, mint ahogy egyik sem az, ahol egész nap emberekkel kell foglalkozni. Ugyan minden tiszteletem azoké az uraké, akik v
Az elmúlt hónapokban egy új közösségi média platform robbant be a köztudatba: RedNote. Az alkalmazás, amely Kínában Xiaohongshu ("kis piros könyv") néven ismert, egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az Egyesült Államokban, ahol a TikTok betiltásának lehetősége egyre inkább valósággá válik.
Donald Trump amerikai elnök új vámintézkedései súlyos csapást mérhetnek az amerikai mezőgazdasági exportra, miközben a gazdák már most is alacsony terményárakkal küzdenek. A Kanadára, Mexikóra és Kínára kivetett vámok miatt az agrárszektor jelentős veszteségekkel számol - közölte a Reuters.
Menczer Tamás, a Fidesz–Kdnp kommunikációs igazgatója közösségi oldalán arról ír, hogy Donald Trump béketeremtése annak ellenére is jól halad, hogy azt Brüsszel és a háborúpárti politikusok akadályozzák.
Sorin Grindeanu a fekete-tengeri kikötővárosban tartott sajtóértekezletén azt mondta: az európai uniós országok közül Romániának van a leghosszabb közös határa Ukrajnával, jelentős beruházásokkal fejleszti a konstancai kikötőt, és jó ütemben halad a moldvai országrészt észak-déli irányban átszelő A7-es autópálya építése az ukrán határ irányába.
Egy friss tanulmány szerint a rendszeres gyaloglás nemcsak a fittséget segíti, hanem évekkel is meghosszabbíthatja az életet. De vajon mennyi időt kell naponta gyalogolni ehhez és milyen tempóval? Az új kutatás részletesen megvizsgálta ezt a kérdést, az eredmények pedig magukért beszélnek.
Ukrán hírmagyarázók szerint Volodimir Zelenszkij ugyan a maga módján elnézést kért Donald Trump amerikai elnöktől és figyelmébe ajánlotta Macron francia elnök részleges tűzszüneti javaslatát, de az nem mást szolgál, minthogy ismét mutogatni lehessen Oroszországra. A részletekről Dunda György kárpátaljai tudósító számolt be a Napindítóban.
A Nemzetgazdasági Minisztérium elvárja a kiskereskedelmi láncoktól, hogy jövő hét elejére jelezzék szándékaikat az infláció megfékezésével kapcsolatban - közölte a tárca. Önkéntes árcsökkentést vár el.
Florida bűnügyi nyomozást indított Andrew és Tristan Tate brit-amerikai influenszerek ellen, akik a múlt héten repültek Romániából az államba, ahol nemi erőszakkal és embercsempészettel vádolják őket.
A lila-fehérek ebben a naptári évben még nem nyertek bajnoki meccset, legutóbb 5–1-re kaptak ki a Szusza Ferenc Stadionban az MTK-tól. Nem csoda, hogy egyre többen beszélnek lehetséges edzőváltásról.