Franciaország a többi európai.országgal együtt mindent megtesz az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás "kiváltása" érdekében, miután ez az Európai Unió "civilizációs kötelessége".
Ha kiüresedik a NATO, Magyarország biztonsága veszélybe kerül – mondja a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint Ukrajna az amerikai fegyverszállítások felfüggesztése ellenére is kitarthat egy ideig.
A J. D. Power által készített amerikai vevőelégedettségi felmérésből kiderült, hogy a sofőrök szerint melyek a legmegbízhatóbb csúcs- és középkategóriás villanyautók. Az eredmény sokakat meglephet, hiszen egyik lista élén sem amerikai modell végzett.
A Szentmihályi úti csomópont után sávzárásra és emiatt 7 km-es torlódásra készüljenek az arra közlekedők! Az M0-s autóút M3-as és M2-es közötti szakaszán, illetve az M2-es autóút Budapest felé vezető oldalán is több km-es a kocsisor. Két kamion utoléréses balesetet szenvedett a 4-es főúton, Törökszentmiklós külterületén. A 114-es km-nél a főutat le
A Schneider Electric francia cég több mint 15 milliárd forintos beruházással bővíti dunavecsei gyárát, ehhez a magyar kormány 1,5 milliárd forint támogatást nyújt; a vállalat a beruházással 270 új munkahelyet teremt - jelentette be Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budape
A januárban lezárult a lakossági napelemes és energiatárolós pályázat projektjeinek kivitelezésén több, mint 600 kivitelező cég dolgozik, és számos ágazati kisvállalkozás is bevételt termel a munkákból – jelezte szerda reggeli Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium.
Négy mérkőzéssel elkezdődött a Bl nyolcaddöntője, madridi derbivel és eindhoveni meglepetéssel. A négy párharc közül kettő vendéggyőzelemmel zárult. A Psv Eindhoven történelmi vereséget szenvedett otthon az Arsenaltól. Játékban nem volt ilyen gigantikus különbség a két csapat között, a labdabirtoklás aránya például 53-47 volt a hollandok javára,
A 97 éves színész mindig fülig érő szájjal mesél a szeretteiről, hiszen elképesztően büszke mindegyikükre. Baranyi László a hot! magazinnak most a legfiatalabb családtaggal való kapcsolatáról mesélt.
2000 évig a Vezúv hamvai alatt szunnyadt, de most előkerült. Régészek szerint dühöngő, mámoros női szekta dorbézolt Pompeii pusztulása előtt a településen.
Nem a keresztény hit, nem Jézus tanítása idegen az emberektől, hanem sokan elidegenedtek saját maguktól, mondta a Demokratának Barsi Balázs atya a nagyböjt apropóján.
Wuling Hongguang Mini EV Four-Door. Így hívják azt a négyajtós elektromos autót, ami 2,4 millió forintnak megfelelő jüanért jelent meg Kínában. A városi kisautó mindössze 3256 mm hosszú, 1510 mm széles, és 1578 mm magas, de akár négy személy is utazhat benne, csomagterében pedig alapesetben 123 liter, lehajtott hátsó ülésekkel pedig 745 lit
Szingapúr, New York, Párizs, Hongkong... és fényesen csillogó társaik: a világ legdrágább városai, nemcsak utazóként szerzett benyomásaink, de a hivatalos kimutatások alapján is. A legtöbbeknek eszük ágban sincs őket meglátogatni, mert már egy pár napos kiruccanás költsége akár egy havi fizetéssel is vetekedhet, amit csak kevesen engedhetnek meg ma
Több kilométeres a torlódás az M3-as autópálya és az M2-es autóút budapesti bevezető szakaszán, valamint az M0-s autóút M3-as és M2-es közötti szakaszán.
Az önkormányzatok legkésőbb április 30-ig pályázhatnak az idei támogatásra – közölték az Agrárminisztérium, valamint a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárai közös sjatótájékoztatójukon, Tiszapüspökiben.
Sárközi Ákos több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a gasztronómia és a főzés világában, ám nem csak ez az irány érdekli őt. A sztárséf eljátszott már többször is a gondolattal, hogy szívesen színészkedne, ugyanis a lánya imádja a filmezést, de hozzá inkább a színház áll közel. Még az is lehet, hogy Sárközi szakmát vált?
Ukrajna készen áll a tárgyalásra annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a tartós békéhez – számolt be Donald Trump amerikai elnök washingtoni idő szerint kedden késő este a kongresszus két háza előtt tartott beszédében.
Magyarországon több mint 1000 településen van probléma a csapból folyó vízzel. Bár sok esetben fogyasztásra alkalmasnak minősül, de elég, ha kellemetlen szaga vagy színe van, máris elmegy az ember kedve tőle. Felmerül a kérdés, mindez hogy fordulhat elő 2025-ben? A probléma sokrétű, ráadásul fel is erősítheti magát.
Harangvölgyi Anna mesterkozmetikussal és anti-aging szakemberrel, a Harangvölgyi márka alapítójával családi örökségről, a szépségápolás jövőjéről, mesterséges intelligenciáról és arról is beszélgettünk, miért jár hozzájuk egyre több hollywoodi híresség.
Tom Hardy és Guy Ritchie új gengsztersorozata, a MobLand végre megkapta első előzetesét, és ha lehet hinni a képsoroknak, akkor egy vérbeli bűnügyi dráma van készülőben.
A Duna House Group (DHG) minden eddiginél sikeresebb 2024-es évet zárt: a cégcsoport negyedéves EBITDA-ja 140 százalékkal, éves árbevétele pedig 24 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kiemelkedő pénzügyi eredmények erős, határozott növekedési stratégiának ágyaznak meg. A következő 5 évben a vezetőség az EBITDA megháromszorozás
Már fel sem kell állni egy vásárlásnál a fotelból, hogy a táskánkig elmenjünk és a fizikai bankkártyánk összes fontos adatát megtudjuk: Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense megadja akár a háromjegyű CVC-kódot is. Teljesen biztonságosan.