Donald Trump újabb fenyegetéssel borzolta a kedélyeket: ha Irán nem hajlandó nukleáris megállapodást kötni, katonai csapás jöhet. Az elnök szerint olyan bombázásra készülnek, amilyet még nem látott a világ. A kijelentés újabb fordulatot hozhat a már amúgy is feszült amerikai–iráni viszonyban. A világ figyel: újra háború fenyeget a Közel-Keleten? A
A Volvo a Safety Concept Car-t (SCC) a 2001-es Detroiti Autószalonon mutatta be, új dimenzióba emelve a technológiát. A koncepcióautó egy futurisztikus prototípus, amelybe beépítették azokat a biztonsági berendezéseket, amelyekről úgy gondolták, hogy a jövőben minden autóban alapfelszereltségnek számítanak majd. Ilyenek például a speciális érzékel
Továbbra is zajlik az ügy az egykori Quaestor-vezér és a budai villa új tulajdonosa között: utóbbi szerint utólag nézve mégsem volt olyan jó üzlet nekik ez a villa.
A CNOOC, Kína legnagyobb olajipari vállalata a Dél-kínai-tenger keleti részén bukkant jelentős kőolaj- és földgázmezőre, amelynek készletei igazoltan meghaladják a 100 millió tonnát - jelentette be a vállalat.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékének vezetője legújabb publikációja kapcsán elmondta: a kutyák amellett, hogy egyfajta gyerekpótlékká léptek elő a nyugati világban, akár ösztönzőleg is hathatnak a családalapításra.
Donald Trump másodlagos vám kiszabását helyezte kilátásba az Oroszországból származó kőolajra, és jelezte, még a héten beszélni akar az orosz elnökkel – hangzott el az amerikai elnök NBC News hírtelevízió Meet the Press című műsorának vasárnap adott interjújában. Donald Trump haragjának adott hangot amiatt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a napok
Lőw Zsolt lett a magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője. Elődjét, Marco Rosét vasárnap mentette fel azonnali hatállyal a munkavégzés alól a klub vezetősége.
Elárulta, egyetlen feltétellel lenne csak hajlandó tárgyalni a vámok felfüggesztéséről. Mi történt? Trump múlt szerdán bejelentette, hogy 25 százalékos vámot vezetnek be az Egyesült Államokba érkező autókra és autóalkatrészekre. Amikor az elnököt arról kérdezték, hogy mi üzen az autógyártók vezetőinek, azt mondta: "Gratulálok. Ha az Egyesült Államo
Az elmúlt hetek alapján az látszik, a drogterjesztés ellen meghirdetett háború a fogyasztókat is erősen érinti. Mire számíthat az, aki egy ilyen razzia részese lesz? A magyar drogtörvények talán a legszigorúbbak egész Európában. Az egyszerű drogfogyasztókat még nem fenyegeti a börtön, de a lebukó nagystílű dílerek akár életük végéig is rács mögé ke
A címvédő Fradi több mint 70 percen át emberhátrányban futballozva 1-1-es döntetlent ért el a Diósgyőr otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Igazán fájó ponton csapna oda Putyinnak, ha nem megy bele a tűzszünetbe. Mi történt? Donald Trump először állt fel keményen Putyinnal szemben: 25-50 százalékokos másodlagos vámot vetne ki az orosz olajra, ha úgy érzi, Vlagyimir Putyin megakad az ukrajnai béketárgyalásokon. Hozzátette, hogy a 25 százalékos vám akkor lép életbe, ha egy hónapon belül
Donald Trump amerikai elnök a héten újabb vámok bevezetését tervezi, amik minden országot érinteni fognak. Mi történt? Trump újabb vámokat jelentett be, melyek nem csak azokat az országokat érinti, amelyekkel szemben az Egyesült Államoknak kereskedelmi deficitje van. Az új vámokat várhatóan az elnök szerdán jelenti be. A hír hatására az ázsiai rész
Többnyire eséssel indul a hét az ázsiai tőzsdéken, ezt követően pedig Európában is lefelé vehetik az irányt a vezető részvényindexek, miután a piaci szereplőket általánosságban az amerikai recessziós félelmek, illetve a szerdán élesedő vámok aggasztják. Gazdasági események szempontjából hétfőn idehaza kereseti- és ipari termelői adatokra ajánlott
Mintha nem számolna azzal, hogy a ciklusa végére 82 éves lesz. Mi történt? Noha az amerikai alkotmány 22. módosítása tiltja, hogy egy elnök kettőnél több ciklust vezessen Trump már a harmadik ciklusáról beszél, és jelezte, hogy erre "vannak módszerek" és "nem viccel". A módszerek alatt valószínűleg arra gondolhatott, hogy a 2028-ban JD Vance alelnö
Kevesebb mint egy év múlva, 2026. március 1-jére teljesen aknamentessé válik Horvátország – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter. "Közel három évtizednyi fáradságos és felelősségteljes munka után közeledünk a célhoz, hogy teljesen aknamentes országgá váljunk" – mondta a tárcavezető a horvát parlamentben, a 2024-es aknamentesítési te
A csirkemell nagyon sokféleképpen elkészíthető, ezért aztán soha nem lehet megunni. A rengeteg izgalmas receptből most jöjjön egy olyan válogatás, amelyben alig fél óra alatt elkészíthető ételeket találsz.