Februárban a kivitel volumene 13 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, a behozatalé enyhén, 0,5 százalékkal mérséklődött. Az aktívum 1,1 milliárd euró volt, az egyenleg 599 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. A januárihoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,9, az importé 0,1 sz
Folytatódhat az eladói nyomás hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Pénteken a BUX 1304,61 pontos, 1,41 százalékos csökkenéssel, 91 415,63 ponton zárt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és családja 2024-ben összesen mintegy 15,2 millió hrivnya (kb. 372 ezer amerikai dollár, 180 millió forint) jövedelemre tett szert – derült ki az elnöki sajtószolgálat által közzétett vagyonnyilatkozatból.
Nem számít azonnali szárnyalásra Cunoda Juki a Red Bull-lal, de a szimulátoros tapasztalatok alapján nem fél attól, hogy nem tud majd boldogulni az RB21-gyel. A japán túl van az első hivatalos fellépésén Red Bull-versenyzőként.
Számos háztartásban jár le a mellékvízmérő hitelessége 2025 végén - derül ki a Fővárosi Vízművek adataiból. Ha elmulasztod a hamarosan esedékes cserét, csak magaddal szúrsz ki.
A legtöbb szülő bízik abban, hogy a gyereke felnőttként is szívesen veszi majd fel neki a telefont, meglátogatja, vagy egyszerűen csak megosztja vele az életét.
Sokak örömére egyre hosszabbak a nappalok és egyre melegebben süt a nap, ám gyakran hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a tavaszi napsugarak is negatív hatással lehetnek a bőrünkre. Bár az időjárás még nem perzselő, az UV-sugárzás már ilyenkor is ártalmas lehet, ha nem figyelünk oda megfelelően a bőrünk védelmére.
Az országgyűlési választás végső soron a kerületek szintjén dől el, de vajon mennyiben segítik ezt a saját pártjukhoz képest jól teljesítő egyéni jelöltek? Megnéztük, hogy az elmúlt kilenc választás adatai mit mutatnak.
A szezonális allergia rengeteg ember életét megkeseríti minden évben - folyamatos tüsszögést, szemviszketést, orrfolyást és köhögést okozhat, amely hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat.
A KSH januárban is belenézett a zsebünkbe fizetésnap után, ezt találta benne. 2025. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint volt- írja friss jelentésében a KSH. A bruttó átlagkereset 10,4, a nettó átlagkereset 10,2
Hogyan érhető el a hófehér mosolyt otthon? 3 fogfehérítő trükk. A hófehér mosoly nemcsak vonzó, de a magabiztosságot, önbizalmat is növeli. Szinte mindenki szeretné, ha a fogai szép fehéren ragyognának. Sokan keresnek otthoni megoldásokat a fogfehérítésre, cikkünkben segít eligazodni, három egyszerű, mégis hatékony trükk segítségével. A 3 fogfehérí
A kormány terve miszerint adómentességet kapnak a minimum három gyermekes anyukák családi vállalkozásoknál azt jelenti, hogy milliókat lehet majd kifizetni teljesen adó és járulékmentesen. Erre figyelmeztett Ruszin Zsolt a könyvelők országos egyesületének alelnöke.
Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök egyetértett abban vasárnapi egyeztetésén, hogy fenn kell tartani az Oroszországra gyakorolt nyomást Ukrajna ügyében.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a HOLD Alapkezelő írását olvashatják:
Túlvállalja magát az Európai Unió, hiszen Ukrajna újjáépítésére is forrásokat kíván biztosítani, továbbá a saját versenyképességének javítását is fel akarja gyorsítani.
Áprilistól jelentős kedvezményeket kapnak a budapesti diákok a fővárosi fürdőkben, nyártól pedig minden budapesti lakos élhet az olcsóbb belépők lehetőségével. A reggeli és esti órákban féláron lehet majd fürdőzni, a diákok számára pedig még nagyobb, akár 80%-os kedvezmény is elérhető lesz. Emellett hosszabb nyitvatartás, digitális Zsigmondy-kártya
Péntek délután a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban folytatódott a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! elnevezésű szemléletformáló programsorozat. A harmadik alkalommal életre hívott eseményt a Gyulai Tankerületi Központ és a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara szervezte meg. Hajnal Gabriella, a Klebelsbe
Az idén februárban elindított első adategyeztetések alapján bevált az újfajta eljárás, valamennyi megszólított adózó önként korrigálta korábbi hibáit, így mulasztási bírságot végül egyetlen esetben sem kellett kiszabni – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
A német ipar újabb nehéz évre számít. A termelés 2025-ben várhatóan 0,5 százalékkal zsugorodik - közölte a BDI iparszövetség hétfőn a hannoveri vásáron.
Nagyon nehéz év lehet az idei is Ausztriában, ahol két év recesszió után sem látszik érdemi fordulat, ráadásul nő a nyomás a nemrégiben megalakult kormányon, hogy további megszorításokat fogadjon el. Eközben egyre többször néznek szembe Brüsszel haragjával az osztrákok.
Már egy új évadot le is forgattunk a Kincsvadászokból, és azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy már most dolgozunk a további részeken – tudtuk meg Fischer Gábortól, a TV2 Csoport programigazgatójától. A szakember arról is beszélt a Marketing & Médiának, hogy miért látott fantáziát a Kincsvadászokban és miben volt különleges a műsor hazai
Zelenszkij ovális irodában tett látogatása számos geopolitikai következménnyel és tanulsággal járt, kettőt emelnénk most ki ezek közül. Mindkettő groteszk és figyelemre méltó. Vendégszerzőnk Tunkli Dániel befektetési igazgató, Accorde Alapkezelő. Korábbi írásai itt érhetőek el. Az első, hogy az amerikai adminisztráció rá van csavarodva a ritkaföldf
A MÁV szerint a Kálmán Imre EuroNight azért késett, mert átszálló utasokra várt a Keletiben, akiknek a vonata feltehetőleg öngyilkos gázolás miatt késett.
A gazdasági növekedés újbóli fokozatos beindulásával párhuzamosan a magyar cégek is összességében enyhe létszámnövekedést terveznek 2025 második negyedévére: a következő három hónapban a hazai munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 25 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frisse
A vezető tengerentúli részvényindexek ismét csökkentek pénteken, a múlt héten bejelentett vámok tovább rontották a befektetői hangulatot, a vámháborúhoz kapcsolódó inflációs félelmek pedig tovább erősödtek azt követően, hogy a lakossági fogyasztások magárindexe, a Fed által leginkább figyelt inflációs mutató a vártnál valamivel gyorsabban emelkedet